[NJSZT-IB] Fwd: Neumann jövő
Peter Erdosi
epm at idoertek.eu
2021. Feb. 6., Szo, 20:01:38 CET
Kedves KEA!
Én három dolgot szeretnék ehhez hozzátenni:
1. szakmai társasághoz tartozni azért szoktak, mert a szakmát már
művelik vagy szeretnék művelni, és a szakmai információk áramlását
(könnyített, összefogott vagy ingyenes információbrókerség)
feltételezik. Ez szerintem jelenleg is adott a személyes ismeretségek
révén. (Nem mondom, hogy nem lehetne fejeszteni, de VAN. Számomra ez is
érték és köszönöm, hogy szakmailag lehet hozzátok is fordulni, ha
szükséges.)
2. Az ECDL Irodával való kooperáció számomra eddig két modul, az
Elektronikus aláírás és az Információbiztonság modul kialakítását és
magyarorszégi bevezetését jelentette - az utóbbit kész silabusz
alapján, az elsőnek a silabuszát is mi találtuk ki.
Én ezt is értéknek gondolom (az másik kérdés, hogy a marketing nem volt
annyira erős, így az elterjedtségen is van mit javítani természetesen -
ez pedig nem IT szakmai feladat, de épülhet az IT szakmai
kapcsolatokra). Az ECDL modult nem Alföldi István találta fel, viszont
ő volt az, aki nagyon keményen melléállt és az elektronikus aláírás
modult is ő hajtotta ki az ECDL International Office-nál. Változás
történt pár éve, most már ICDL lett a nemzetközi iroda neve (ICDL is
the digital skills standard. Join over 16 million people and boost your
skillset with a flexible certification that allows you to develop your
computer skills to your own requirements.). Ehhez nem tudott az új
vezetés felnőni, ez az én véleményem is. Például a saját modulunkat sem
találom már az ICDL honlapján és nem tudom, mi történt vele (https://ww
w.icdleurope.org/icdl-programmes/)
A szakosztályok támogathatják az ICDL modulok szakmai tartalmát, ezt én
eléggé jövőbe mutató tevékenységnek gondolom, ha még beférünk a
nemzetközi ICDL elképzelésekbe. (ISCED 2-3 szint)
3. Felismerve az NJSZT meglévő értékeit, az NJSZT, az ISZE és a MELASZ
beadott egy pályázatot oktatási célú európai digitális hub (EDIH)
kialakítására tavaly év végén, utolsó információm szerint hiányt
pótoltunk és azóta nem tudok az ügyről. Mellékelem a projekt leírását
is (ISCED 3-4 szint). Én ilyen kezdeményezések megvalósításához
gondolom az NJSZT potenciálját hozzátenni, mint az élet nagy
kérdéseivel való foglalkozást. (ezt nyilván a pályázati felhíváshoz
illesztettük, némi absztrakció árán általánosítható).
Üzletet szerintem aki szakértő, tud magának és másnak is szerezni,
ehhez nem kell az NJSZT. Hardverszervizt nem csinálnék a Társaságból,
az alapítók iránti tisztelet miatt nem érzem ezt megfelelő iránynak.
A tudományos ismeretterjesztést és az ebből adódó további feladatokat
ellenben szívesen látnám a Társaság feladataiban erősödni, hiszen nagy
(társadalmi) potenciált látok abban, ha valakinek nem kell egy-(több)
adott területen sok időt rászánva önképzéssel elmélyedni, hanem készen
kaphatna egy megalapozott, fogyasztható tudást, amit - jóval kisebb
erőfeszítéssel - magáévá tudná tenni. (Esetleg az ITM-nél bennfentesek
érdeklődhetnének, hogy mi van/lesz ezzel). Üzletileg a képlet egyszerű,
a felét az EU adja, a felét az ITM. Az állam a pénz felét viszaveszi
egyrészről a munkavégzés járulékaiként, másrészről a belföldi
fogyasztás és jövedelem megadóztatásával. Végeremdényben csak az EU
finanszírozná a tagállami befizetésekből...
Azonban ezen a szinten lelkesedésből és magánszorgalomból már ez nem
megy, ennek intézményesülnie kellene, és ennek kellene intézményesülnie
a Társaságon belül, véleményem szerint.
Lelki szemeim előtt egy magyar(osított) Coursera (coursera.org) féle
kezdeményezés jelenik meg, ami folyamatosan megújuló és ki nem apadó
forrásként állhatna a magyar társadalom rendelkezésére. Ez egy olyan
üzlet, amihez mind az ezer tagunk, az iroda és a menedzsment
hozzáadott-értéke is kell, mert (ahogy Bőgel tanár úrtól nagyon jól
megtanultuk, "a vállalkozás az, ahol egy vásárlói igényből egy
kifizetett számla lesz". De egy ilyen rendszer (RENDSZER) (jó)
működtetéséhez egy szétaprózódott és megosztott csapat nem képes.
Véleményem részben és egészében szabadon felhasználható, remélem
hasznos lesz.
Köszönettel,
Péter
On p, 2021-02-05 at 21:44 +0100, Keszthelyi András wrote:
> Kedvesek!
>
> Ehhez mit szólunk?
>
> Üdv:
> KEA.
>
>
>
> -------- Forwarded Message --------
> Subject: Neumann jövő
> Resent-Date: Thu, 28 Jan 2021 10:43:52 +0100 (CET)
> Resent-From: keszthelyi.andras at kgk.uni-obuda.hu
> Date: Thu, 28 Jan 2021 09:43:09 +0000
> From: rg <gabor.rozsnyai at gmail.com>
>
> Kedves Társaim,
> Vitályos Gáborral és Szász Eszterrel megbeszéltük Szalay Imre 2021.
> január 25. -i levelét, ahol a megszorított helyzet megértését kérte
> számítva támogatásunkra, és ígéreteket tett, melyekhez hasonlóak
> korábban is teljesítetlen maradtak. Nem a vírus miatt.
> Nem sikerült " Felkerülni a térképre "- ami az új elnök jelszava
> volt.
> Nem sikerült a "Digitális világ GPS-évé" válni.
> Még egy portált sem sikerült létrehozni, ahol a szakosztályok - aki
> akarja - visszakereshető, ízléses módon elhelyezhetné, amit
> megosztandónak tart.
> Örülünk, hogy kellünk a társaságnak, de mint a levélből is kiderült,
> inkább csak a pénzünk kell. Nem is a tagdíj mértéke a gond,hanem az,
> hogy a szakosztályok és a tagok számára szinte semmit sem tud
> nyújtani.
> "A honi legelső informatikai – egyéni tagságra építő – szakmai civil
> szervezet klubjához tartozni olyan értéket képvisel..." Ezt írta
> Imre, és jó lenne, ha így lenne. Szerinted mi kellene ahhoz, hogy így
> legyen?
> Milyen feltételek között kell nekünk a Társaság? Szeretnénk, a levél
> aláírói, ezt Veletek együtt megbeszélni.
> A jelen helyzet Milyen szolgáltatásai vannak a társaságnak? Tudunk a
> következőkről:
> - az ITF-nek - a benne dolgozóknak - értelmes munkát ad.
> - előfizetett valamelyik konferenciaszoftverre.
> - .... Ha tudsz még, írd ide, szeretnénk összeszedni és világosan
> látni, nem akarunk igazságtalanok lenni. (Nem, nem kérdezzük meg az
> Irodát, Te mondd meg légy szíves.) Mit nyújt neked/nektek az NJSZT?
> Írd ide. Röviden:
> .....................................................................
> ..
> .....................................................................
> ..
> Ez mind derék dolgok, de apróságok. Egy ilyen Társaságnak az élet
> nagy kérdéseivel is foglalkoznia kell:
> - a szakma jövője?
> - szakosztályközi közös szakmai platformok(pl. e-szolgáltatások
> minősége+MMO+IT-biztonság+internetes programozás) és erre épülő
> workshopok?
> - kölcsönös továbbképzések?
> - nemzetközi - üzleti-szakmai - kapcsolatok építése?
> - az idősebb tagok egzisztenciáját, szakmai előmenetelét segíteni?
> - a fiatal tagok karrierjét segíteni?
> Ez képviselne értéket. Iroda dolga lenne szorgalmazni ezeket, de
> háttal áll.
> Az Iroda jól-rosszul fenntartja magát, a tagságra ehhez nincs
> szüksége. A tagság csak a homlokzatra kell, és, hogy fokozottan
> közhasznú legyen. És, képtelen kommunikálni a tagsággal. Imre írja,
> hogy pályázati alapra helyezik a szakosztályi támogatást. Semmit sem
> tudunk róla. Ebbe be kellene vonni az érintetteket is. Ezzel
> kapcsolatos, hogy nem tudott létrehozni egy olyan portált, ahol
> visszakereshetően és csoportosíthatóan megjeleníthetők a tagságra
> tartozó információk - 5 éve nyüglődünk ezzel, sok javaslatot tettünk
> - ehelyett egyre több minden van a portálon, már eseménynaptár is,
> szanaszéjjel, és egyre rosszabb lesz. Semmi tehetségük nincs az
> információépítéshez. A hírlevél sem kereshető vissza.
> Kell nekünk egy ilyen Társaság?
> Kellünk mi az Irodának?
> Kedves szakosztályvezető-társak, mondjuk egyelőre azt, hogy kell, és
> próbáljunk meg tenni érte.
> Még két kérdés van akkor, amiben szeretném, ha együtt gondolkodnánk.
> 1) -------Akarunk-e találni egy olyan killer account-ot,
> mint az ECDL, amit Alföldi annak idején ügyesen kitalált, és
> végigvitt.
> Szóval, találjunk munkát a Társaságnak? Mi, tagok!? Szokatlan, de
> miért ne?
> Nem a mi dolgunk? Akié lenne, nem teszi.
> Úgysem tudjuk? A passzív tagsági magatartással persze, hogy nem. De
> ha nagyon fontos, és folyton napirenden tartjuk, néhány év alatt
> kialakulna.
> Az Iroda nem lenne partner? Akkor nem kellenek. Akik kitaláltuk,
> megoldjuk nélkülük. Felépítjük az üzletágat, és megélünk belőle
> nélkülük.
> Valami olyan üzlet kellene, amihez szükséges:
> - a Társaság renoméja (ami még van)
> - az ezer fős tagság tudása, tapasztalata. (Ez nagyon sok ész ám!)
> Az olyan üzlet, amihez ezek nem kellenek, az nem jó ide! Ugyanis, aki
> néhány embernek való feladatot talál, az maga megoldja a Társaság
> nélkül is.
> Van pár agilis és jó üzleti szimatú ember közöttünk, aki olyan
> élethelyzetben van, hogy tudna ezzel foglalkozni, és eredményes
> lenne. Szokatlan, hosszú, komplikált erőfeszítés.
> Tehát, van-e kedved ezen a következő hónapokban, akár években
> gondolkodni?
> Igen/nem. Minden megfontolás aggály, stb. a későbbiekben jön. Itt
> csak 1 bit információt kérünk. Vigyázz: az igen csak akkor érvényes,
> ha a többi kérdésre elmélyült és konstruktív választ adsz!
> 2) --------- Meg tudjuk-e fogalmazni, hogy mit várunk a Társaságtól?
> Példaként, de csak a fantáziád beindításához, tehát, ezek nem a mi
> elvárásaink, felsorolunk még néhány apróságot:
> Pl: közösen előfizetett IT-szolgáltatásokat, (leginkább csoportmunka,
> office365, stb.) , konferenciára, továbbképzésekre járást. Nem
> ingyen lesz! Olyan szolgáltatásokra gondolj, ami nagyban olcsóbb.
>
> Vagy: HOME-office technikai tanácsadást, gépjavítást, stb. Olyat,
> amit az ezer fős tagságból néhányan biztosan el tudnának látni.
> Az élet nagy kérdéseihez pl a következőket gondolhatjuk:
> Pl:gyerek IT-tanítása, egyéb humán szolgáltatás,
> Vagy: information brokering. Várható, hogy jövője van,
> Vagy: kapcsolati tőke -- ez persze, mindenre jó lehet.
> 3-4 mondatot kérünk: írd körül, hányan, mire használnátok.
> ...........................................................
> ...........................................................
>
> Javasoljuk, hogy kérdezd meg a szakosztálytagjaidat. Hogy
> megkérdezed-e, Te jobban tudod megítélni.
> A válaszokat egyelőre reply-jal ide kérjük, összesítjük, és
> szétküldjük.
>
> Kérlek, légy konstruktív és pozitív! Gondolkozz ezen, ne sajnáld az
> időt. Fejtsd ki szabatosan, mire gondolsz. Kérünk válaszolj 2 héten
> belül minden esetben (ha nem írsz semmi tartalmat, akkor is)
>
>
> Rozsnyai Gábor, Szász Eszter, Vitályos Gábor
> e-szolgáltatások minősége szakosztály
> Mentes a vírusoktól. www.avast.com
>
>
> mfG und danke
> Köszönettel és üdvözlettel
>
> ROZSNYAI, Gabor
> gabor.rozsnyai at gmail.com
> +4367762124918
> +36308307324
> skype:rg0049
>
>
>
> _______________________________________________
> Infobiz mailing list
> Infobiz at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/infobiz
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: EDIH_projektterv_v10.pdf
Type: application/pdf
Size: 1128803 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/infobiz/attachments/20210206/db28f5e3/attachment-0001.pdf>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Pénzügyi_táblázat_v8.xlsx
Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.spreadsheetml.sheet
Size: 50999 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/infobiz/attachments/20210206/db28f5e3/attachment-0001.bin>
További információk a(z) Infobiz levelezőlistáról