[Grem] a magyarországi SZEGÉNYEK FELEMELÉSÉRŐL ../ pontos forrásmegjelölés nélkül

[Emoke Greschik]

*A  CSAK EGYET Katolikus Hajléktalan Szolgátat vezetői, a Kunszabó házaspár
a házasságról :  *
*CIKK + VIDEÓ * (1'06'17) *https://www.youtube.com/watch?v=1QIZaDxaHY4
<https://www.youtube.com/watch?v=1QIZaDxaHY4>*
„A másik ember felemelése, ez a mi csodánk” – a Kunszabó-házaspár megindító
története

*Új podcast sorozatottal várunk a 777-en! Kíváncsi vagy milyen egy igazi
keresztény párkapcsolat? A Páratlan Párosok Podcastban párkapcsolati
kérdéseket tárunk fel tabuk nélkül. Az első adásban Kunszabóné Pataki Annát
és Kunszabó Zoltánt hallhatjátok.*

Szeptembertől minden pénteken új epizóddal készülünk nektek vendégeinkkel,
aki mesélnek megismerkedésükről, házasságukról – annak nehézségeiről és
örömeiről –, közös Isten felé törekvésükről. Most Panni és Zoli történetét
ismerhetitek meg.

*Hogy érkeztetek ebbe a kapcsolatba, mesélnétek a fiatal éveitekről?*

Nagyon különböző bolygóról érkeztünk, különböző családokból kerültünk ki.
Az én gyerekkoromat az jellemezte, hogy mi mindig katolikus család voltunk
és az egész család be volt tagozódva a helyi plébánia életébe Pestújhelyen.
Viszont sajnos az édesapám (…) nagyon súlyos alkoholista volt, édesanyám
pedig idegileg – négy éves koromtól – 100 százalékosan leszázalékolt
emberré vált ennek következtében. Emiatt mi nem nagyon kaptuk meg azt a
szülői figyelmet, ami ilyenkor egy gyereknél természetes. Elég sokszor
tartózkodtunk az utcán és helyi galerik tagjai voltunk – főleg a bátyám.
Gimnáziumban a Patrona Hungariae-ben találtam magam, ami annak idején, a
’80-as években egy nagyon szigorú, zárt iskola volt, csak lányok voltunk. A
bátyámat nem sikerült berakni egy ilyen helyre, de engem be tudtak,és
nagyon mérges voltam ezért, mert szombaton is volt tanítás és vasárnap is
néha be kellett járni, így megszakadt minden addigi baráti kapcsolatom. Én
hivatalosan ott ilyen rossz kislánynak számítottam: kijártam cigizni, nem
akartam tanulni, de titokban, úgy, hogy nehogy bárki észrevegye, azért
nagyon tetszett nekem egy-egy atyának, apácának a hiteles élete. Már
gimnázium után három évvel azon kaptam magam, hogy miután minden egyes
barátom katolikus hittanos, el kéne döntsem, hogy tényleg hiszek-e
Istenben. (…)

Akkor eljutottam arra a pontra, hogy én ennek utánajárok: hol van apukám –
ő önygilkos lett, amikor 18 éves voltam, miért beteg anyukám?

Az én bátyám tényleg nagyon elzüllött. (…) Miért történt ez az én
családommal? Nagyon nehezen tudtam megemészteni ezeket a drámákat,
tragédiákat. Utána akartam járni, hogy tényleg létezik-e Isten, mert akkor
nem úgy kéne szorongjak belül – persze kívül senki nem látta – ahogy én
szorongtam valójában. Egy féléves istenkeresés előzte meg ezt a
találkozást. Én éjszakánként már kemény cikis voltam, albérletben laktam,
(…) sok-sok kompromisszumot kötöttem az erkölcsi normáimmal, de nem
züllöttem el annyira – szerintem a Szentlélek megkímélt a nagy
csúszászoktól – de tudtam, hogy nem úgy élek, ahogy a Biblia leír egy
keresztény embert. És azt is tudtam, hogy az én szívem tele van
sérülésekkel. Én magamat okoltam apukám haláláért, mert csak én voltam
jóban vele, és mielőtt öngyilkos lett, eljött az iskolába, hogy sétáljunk
egyet, és én elzavartam azzal, hogy nincs kedvem kocsmázni. Akkor láttam
utoljára.

Ezek mind-mind összegyűltek és az volt bennem, hogy én be nem teszem a
lábam egy katolikus misére vagy bármilyen helyre addig, amíg nem találkozom
Vele. Ez háromnegyed év volt. Egy volt patronás barátnőm mindig jött és
mondta, hogy *figyelj Panni van egy hely, lehet találkozni Istennel*. Én
mondtam neki, hogy *nagyon aranyos vagy, de én oda nem megyek, mert azok
karizmatikusok –* nekem mondták az iskolában hogy ők érzelmileg
manipulálnak. (…) Hogy rövidre zárjam: háromnegyed év múlva titokban
elmentem. De én úgy mentem oda, hogy kértem az Urat, hogy ha lehet, ne
dumáljon meg senki: bemegyek titokban, körülnézek és kijövök. (…) Én a
kilinccsel megfogtam a Szentlelket. Engem ez nagyon meglepett, nagyon
szkeptikus voltam minden ilyennel kapcsolatban.

Két órán keresztül egy másik valóságban voltam, nem emlékszem egy szóra
sem, úgy, hogy nem dumált meg senki csak a Szentlélek. Egy végtelen
szeretetet, szerelmet éltem át,

és ott elöl egy magas, szakállas fiú nagyon ugrált meg magyarázott, úgyhogy
ekkor találkoztunk, ez ’91 májusában volt.

*Erre te, hogy emlékszel, Zoli?*

Arra az estére emlékszem, amikor Panni bejött. Igazából tényleg olyan volt,
mint, aki be van rúgva. Ült a Városmajori kistemplomnál egy oszlopnál és
nagyon mosolygott és nem szólt egy szót sem – mint utóbb kiderült, nem
tudott egy szót sem szólni, csak mosolyogni. (…) Erre felfigyeltem, utána
felfigyeltem arra is, hogy – miután végülis az én kis csoportomba került –
nagyon sokáig nem szólalt meg. Nehezen nyíló, titotokzatos, de nagyon vonzó
jelenség volt Panni. Azt hittem, hogy egy elvont, művész csaj, mert
igazából kicsit úgy öltözött, meg titokzatos volt. Aztán jobban megismertük
egymást, elkezdtünk beszélgetni.
------------------------------

Itt, Panni istenkeresése közben találtak egymásra és ebből a találkozásból
szerelem, házasság és öt gyermek fogant. Hogy volt-e bennük kétely, Panni
miért utazott el Amerikába, Zoli hogy döntött a papság és a házasság
között? A teljes adásból megtudhatod! Ahogy azt is, hogy kérte meg Zoli
Panni kezét, hogy segítették és segítik egymást a hivatásukban és milyen
módszerekkel vezették gyermekeiket a hitben.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250909/5a0be061/attachment.html>