[Grem] (a webes tartalomgyártóknak kifejezetten az az érdeke)
KEA
kea at turul.banki.hu
2025. Május. 27., K, 08:10:50 CEST
(a webes tartalomgyártóknak kifejezetten az az érdeke)
Hargitay Judit, 2025.05.25.
https://www.facebook.com/hargitayjudit
Van egy Csehov-novella. Sokan csak a színdarabjait ismerik, azt már
kevesebben tudják, hogy az egyik legnagyobb novellista is (mindegyik
igazán nagy író az volt egyébként). A történet egy iszákos földművesről
szól, aki egész életében, minden este részegen hazament, és félholtra
verte a feleségét. Egy nap aztán, amikor ismét betintázva hazaért,
meglátott az asszony szemében valamit, amit még az ő csökött agya is
felfogott. Az asszony haldoklott. Akkor már csak gubbasztott a sarokban,
mozdulni se bírt. A férj megijedt, befogott az egylovas szánjába,
felvonszolta rá az asszonyt, és elindult a városba, ahol működött egy
kórház (a 19. század vége felé járunk). Az úton végig azért dohogott,
hogy a neje “be ne adja a kulcsot”, hol lesz akkor a napi vacsora meg a
vetett ágy, meg a mosott ruha. Kegyetlen, orosz tél volt, a ló meg öreg,
csak vánszorogtak. A lényeg, hogy mire a városba értek, az asszony már
halott volt, a férfinak pedig úgy lefagytak a lábai, hogy tőből le
kellett vágni a kórházban mind a kettőt, amit az orvos később
szenvtelen, és részvéttelen arccal közölt vele. Talán a doki sejtett
valamit a karmáról.
Azért írtam le ezt a történetet, mert az elmúlt hetekben néhányszor
belenéztem a közösségi média kommentjeibe (meg úgy általában a hírekbe),
és feltűnt, milyen világvége hangulatban vannak ott az emberek. Egykori
online újságíróként azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom:
a webes tartalomgyártóknak kifejezetten az az érdeke, hogy ez így
legyen. Aki boldogtalan, aki dühös, az kattint, és kommentben ontja rá a
billentyűzetre a mérgét, fájdalmát, feldolgozatlan sebeit. Vagy vásárol,
hogy kevésbé legyen üres a lelke. Inkább a pénztárcája, nem? Szóval
nagyban robog a gyűlöletipar, és egyre többször látom felbukkanni a
“soha ilyen cudar világot nem éltünk”, a “kibírhatatlan, ami ma van”, “a
vesztünkbe rohanunk”, és persze a jól ismert “régen minden jobb volt”
mantrákat.
Természetesen megértem az emberek elkeseredését, útvesztettségét, a
megcsömörlést a gyűlölettől és a megosztottságtól. De – bár mindig
óvakodtam az úgynevezett “influenszer” szereptől, vagyis nem kívánok
megmondóember lenni –, egy valamit most mégis megosztanék veletek:
szerintem nem, nem volt jobb régen. Engem a (mai világban sokak szerint
sz…rt se érő) magyar szakos diplomám mentett meg végül attól, hogy
elhiggyem azt a hülyeséget, hogy Armageddon van. Több tízezer oldalnyi
világirodalmat olvastam végig (volt, amit kényszerből, volt, amit saját
indíttatásból) az elmúlt évszázadok, évezredek emberi sorsairól. Mindig
is úgy véltem, hogy aki valóban meg akarja tudni, mi volt régen, az ne
csak a történelemkönyveket bújja, hanem olvasson irodalmat. Egy író
nemcsak attól lesz nagy, hogy ügyesen önti szavakba a gondolatait, hanem
attól, hogy “látja” az embereket, érti és érzi a kort, amely neki
osztályrészül jutott, és odaviszi az olvasói orra elé: “Tessék, itt most
ez zajlik, így élünk, ilyen sorsok vannak, nézd meg, érezd át. És
gondolkodj.”
Ha ezzel a szemmel nézzük, szerintem az eddig létező világok egyik
legkényelmesebbikében élünk. Aki fogékony az ilyesmire, nézzen utána,
hogyan élt mondjuk Raszkolnyikov, vagy Tess az “Egy tiszta nő” című
regényben, vagy Tolsztoj parasztjai, akik közül egy pár tucat fős
falucskában naponta halt éhen kettő-három, gyerekek is. Olvassa el
Németh László Gyász című regényét, ahol egy anya napokon át fekszik a
torokgyíkban haldokló, ötéves fia mellett, és végigzokogja a gyerek
agóniáját, majd a halálát, mert a környék egyetlen orvosa semmit sem
tehet, az asszony meg pláne.
Talán érdemes elgondolkodni: mitől olyan szörnyű a mai világ? Ha engem
kérdeztek: saját magunktól. És most nem a valódi emberi tragédiákra,
borzalmas csapásokra, betegségekre gondolok. Hanem arra, hogy az emberek
többsége naponta hergeli magát a kifejezetten mentális összeomlásra
“szakosított” hírcunamin, ugrik a másik torkának világvége-hangulatú
kommentszekciókban, vagy csak megcsömörlötten, letaglózva vonszolja át
magát az életén, azért, mert “mindenszar”, “nekünkreszeltek”, a
politikusok “mind hülyék”, a világ “élhetetlen”, és különben is, a
szomszéd Macusék már megint Balin nyaralnak, a jó édes anyjukat. Aztán
persze jön a depresszió, a pia, a nyugtatók, és a négy fal közötti,
családi egymást gyepálások, szó szerint vagy csak lelkileg, szerintem el
se tudjuk képzelni, néhol mi megy valójában. Miközben van friss eper meg
szilvás Túró rudi a hűtőben (tudom, nem mindenhol), wellness-hétvége meg
Revolut-kártya. És nem, ez nem termékelhelyezés, nem fizet nekem senki.
Nem állítom, hogy a jelenünkben minden rendben van. Nagyon nem. De
higgyétek el, az igazi problémák nem a Facebookon kezdődnek. Akinek
valóban komoly gondjai vannak, az többnyire egyébként sem a neten
tombol, hanem igyekszik valahogy túlélni a valóságban. De ha nagyon le
szeretném egyszerűsíteni ezt az eszmefuttatást, csak annyit mondanék:
aki “csak úgy” rosszul érzi magát a bőrében a világ állapota miatt, az
sok mindent tehet önmagáért, de egyet egészen biztosan: kapcsolja ki a
wifit. És olvasson irodalmat.
--
Üdvrivalgással:
KEA.
További információk a(z) Grem levelezőlistáról