[Grem] Hévíz-bauxit-titán, avagy Hová tűnt a magyar titán?

[Rita Kunsay-Sipos]

https://index.hu/belfold/2010/10/24/hova_tunt_a_magyar_titan/?token=a171d610341ca02f886e62544c2924e7

Hová tűnt a magyar titán?
[image: QP | Quality Placement]
<https://indamediasales.hu/2019/06/25/quality_placement_minosegbiztositasi_tajekoztato_728>
Götz Attila
<generalgotz at gmail.NEMSPA_M.com?subject=http://index.hu/belfold/2010/10/24/hova_tunt_a_magyar_titan/&cc=cikkszerzonek@mail.index.NEMSPA_M.hu>
2010.10.24. 13:04
<https://index.hu/belfold/2010/10/24/hova_tunt_a_magyar_titan/?token=a171d610341ca02f886e62544c2924e7#>
[image: Index.hu logo]

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem! <https://facebook.com/Indexhu>
[image: QP | Quality Placement]
<https://indamediasales.hu/2019/06/25/quality_placement_minosegbiztositasi_tajekoztato_728>
További Belföld cikkek

   - [image: Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től
   változik a menetrend]
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Fmav-vonat-menetrend-helyreallitas-utazas-vasut%2F>Bicskénél
   folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Fmav-vonat-menetrend-helyreallitas-utazas-vasut%2F>
   - Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Fzalaegerszeg-birosag-ittas-vezetes-elektromos-roller%2F>
   - Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Fbaleset-kozuti-baleset-vas-varmegye%2F>
   - Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Forban-viktor-trollfoci-mez-gyori-pal-szalai-adam-real-madrid%2F>
   - Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
   <https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2025%2F03%2F22%2Frendorseg-gyilkossag-testi-sertes-rackeresztur%2F>

Tovább a rovatra
<https://dex.hu/x.php?id=rovatcikkajanlo_belfold&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F>
Az 1962-es, Apró Antal által megkötött magyar-szovjet alumínium egyezmény
igazi tétje a hazai bauxitban rejlő értékes titán volt, melynek esztelen
bányászata a Hévízi-tó és a budai gyógyforrások létét fenyegette, állítja
Balogh Zoltán, a Hévízi Kórház egykori vezetője. Balogh szerint az 1962-es
egyezmény igazi célja a több tízmilliárd dollár értékűre becsült magyar
titánvagyon Szovjetunióba szállítása volt, amelyet hadászati célokra
használhattak fel. A bauxitot a Kapolyi László által szabadalmaztatott
módszerrel főként a karsztvíz alól bányászták, ami veszélyeztette a hazai
tavakat, köztük a Hévizi tavat is. Pedig lett volna más módszer is.

Ön 1987 márciusában miniszteri biztosként vette át a Hévízi Kórház
irányítását. Kinevezése előtt mennyire volt tisztában a tó állapotával?
[image: Fotók: Markovics Balács]
Fotók: Markovics Balács

Eleinte nem akartam elvállalni a megbízást. Medve László akkori
egészségügyi miniszter a következőket mondta, miután elutasítottam a
felkérést: "Nem csodálkozom, hogy nem akarsz egy halálra ítélt tó partján
dolgozni". Szavai megdöbbentettek, mert nem értettem, mire utal. Aztán
végül mégis igent mondtam. A tó körüli gondok gyökerével, vagyis a
forráshozam csökkenéssel tisztában voltam, az okáról azonban keveset
tudtam. Később vált világossá, hogy a Dunántúli-középhegységben zajló
bányászat áll a háttérben.

Sokan tagadják ezt az összefüggést. Ön miért ilyen biztos ebben?

Szakértői vélemények és tanulmányok sora igazolja ezt az állítást. A
karsztvíz alatt található bauxit kitermelése érdekében a nyolcvanas évek
végéig összesen három Balatonnyi ivóvizet szivattyúztak ki a térségben.
Emiatt nem csupán a Hévízi-tó került végveszélybe, hanem a budai
gyógyforrások és az Közép-Dunántúl ivóvízbázisának nagy része is. A
Hévízhez közeli nyírádi bányákban a kezdeti 176-ról 60 méterre vitték le a
karsztvíz szintet, ezért a Hévízi- tó forráshozama is meredeken zuhanni
kezdett. 1983-ban az eredeti 110 helyett így már csak egy 4 méteres
karsztvízoszlop nyomása tartotta életben a tavat. Ennek híján a karsztvíz
szint a forrás beömlési szintje alá kerül, és az így keletkező szívóhatás
egyszerűen kiszippantja a tó vizét. Korábban hasonló okból apadtak el az
esztergomi, a tatai és a tapolcai gyógyforrások, és ugyanez a veszély
fenyegette a budai termálrendszert is, amelyet a 80-as évek végén már csak
egy kétméteres vízoszlop nyomása működtetett. Ha ez megszűnik, Budapest nem
fürdőváros többé.

A korabeli sajtó Hévíz-Nyírád háborúként emlegeti a tó megmentéséért
folytatott küzdelmet. Mi robbantotta ki ezt a háborút?
[image: Nyirád, 1990. december 23. "Jó szerencsét!" feliratú tábla a
nyirádi bauxitbánya területén, melyet a december 22-i hatósági bejárást
követően végleg bezártak]
Nyirád, 1990. december 23. "Jó szerencsét!" feliratú tábla a nyirádi
bauxitbánya területén, melyet a december 22-i hatósági bejárást követően
végleg bezártak

Az események láncolatát az ország legfőbb gazdaságpolitikai döntéshozó
szervének, a Terv Gazdasági Bizottságnak 1987 júniusában hozott határozata
indította el. Ez többek között arról rendelkezett, hogy a mélyebben fekvő
készletek kitermelése érdekében Nyírád térségében további 10 méterrel kell
csökkenteni a 60 méteres karsztvíz szintet, pedig az imént vázolt
környezeti katasztrófa már így is bármelyik pillanatban bekövetkezhetett
volna.

Mit lehetett tenni ebben a helyzetben?

A határozat végrehajtásához szükséges megállapodást a tulajdonosi jogokat
gyakorlók és az Országos Vízügyi Hivatal elnöke is aláírták, de a törvény
szerint a Hévízi Kórház vezetőjeként nekem is szignóznom kellett. Én ezt
megtagadtam. A Bányavíz Szakbizottság 1987 decemberében tartott ülésén be
is jelentettem tiltakozásomat, mire parázs vita alakult ki köztem és a
Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgatója között, aki azt állította,
hogy mindent megtesznek a tó megmentéséért, és a nyírádi bauxittermelés még
5 évig képes 30-40 millió dollárt termelni. Válaszul közöltem, hogy a
Hévízi-tó 100 év múlva is képes megtermelni ezt az összeget, ha nem pusztul
el. Szerencsére a vízügyi hatóságok képviselői mellénk álltak a vitában,
ezért a kérdést levették a napirendről.

Ezzel véget is ért a küzdelem?

Távolról sem. A csatározások egészen 1989 áprilisáig folytatódtak, amikor
Németh Miklós kormánya – elfogadva a Közép-Dunántúl természeti kincseinek
védelmében felsorakoztatott érveket – a nyírádi bányák bezárása mellett
döntött. Örvendetes, hogy ennek eredményeként a tó forráshozama a 90-es
évek közepére 50 százalékkal nőtt, azóta azonban sajnos újra csökken. A
háborút tehát megnyertük, én azonban számos kérdésre még keresem a választ.
Nem értem például, hogy miért akartak mindenáron karsztvíz alól bauxitot
bányászni, miközben öt másik helyszínen is (pl. Csabpusztán) jelentős,
felszín közeli készletek vártak kitermelésre. Csak hogy érzékeltessem a
probléma nagyságát: egy köbméter bauxit kitermeléséhez kb. 200 köbméter
ivóvíz minőségű karsztvizet kellett kiemelni a vízveszélyes bányáknál.

Milyen érdekeket sejt az események hátterében?

Amikor megkérdeztem a kórház előző vezetőit, hogy a tó agóniáját látva
miért nem tiltakoztak a bányászat ellen, azt válaszolták, megpróbálták, de
mindig nekik szegezték a kérdést: „Te ellensége vagy a Varsói Szerződésnek
és a szovjet hadiiparnak?”. Tudni kell, hogy a bauxitból előállított
alumínium hadászatilag óriási jelentőséggel bír. A Szovjetunió ugyanakkor
nem rendelkezett elegendő nyersanyaggal, ezért a baráti országokból
igyekezett beszerezni a szükséges készleteket. Az 1962-ben Apró Antal által
megkötött és 1983-ban meghosszabbított magyar-szovjet timföld-alumínium
egyezmény értelmében hazánk évente több millió tonna timföldet és bauxitot
szállított a Szovjetunióba feldolgozásra. Mivel azonban a magyar
bauxitvagyon jelenős része a karsztvíz alatt helyezkedett el, csak ennek
kitermelésével tudtuk teljesíteni vállalt kötelezettségünket. Itt amúgy
Kapolyi László ipari miniszter, akadémikus és az EOCÉN program irányítója
esetében a személyes haszonszerzés gyanúja is felmerül. Munkatársaival
együtt ugyanis ő szabadalmaztatta a vízkiemeléses bányászati módszert,
amelynek alkalmazásáért több milliárd forint szabadalmi díj járt. Az imént
vázoltak azonban csak részben magyarázzák a történteket. Első könyvem
megjelenése után sokan megkerestek, köztük Mihala Ferenc egyetemi docens
is, aki azt állította, hogy lényeges információkkal bír az ügyről.
Elmondta, hogy egyik tanára az a Gillemot László professzor volt, akit
1957-ben Kossuth-díjjal tűntettek ki a bauxitból történő titángyártás
módszerének kidolgozásáért. A professzor kutatásainak középpontjában a
szerencsés összetételű nyírádi bauxit állt, amely alumíniumoxid mellett
nagy mennyiségű titánt is tartalmazott. Gillemotnak az 50-es évek elején a
világon az elsők között sikerült a bauxit timfölddé alakítása során
fémtitánt is előállítania, amelynek teljes magyarországi készletét kb. 4
millió tonnára becsülték. Ennek világpiaci értéke a 70-es, 80-as években
több tízmilliárd dollár volt.
[image: dr balogh zoltan 5]

Ha ez igaz, akkor miért nem lettünk titán nagyhatalom?

A professzor 1952-ben számolt be eredményeiről a Magyar Tudományos
Akadémiának, egyúttal ismertette a titánban rejlő óriási lehetőségeket. Ezt
a fémet ugyanis fajsúlya és kitűnő szilárdsági mutatói igen értékessé
teszik a vegyipar, a gépészet és a hadiipar számára. Ezt követően az első
magyarországi titán előállító üzem építése is megindult, a munkálatokat
azonban 1954 nyarán leállították. A hazai kutatásokat titkosították, majd
1958-ban, miután a professzor vezette kutatóintézet dokumentumait és
műszereit szovjet fegyveres kíséret mellett ismeretlen helyre szállították,
végleg befejezték, sőt, betiltottak minden ez irányú tudományos
tevékenységet. Mindezek alapján azt állítom, hogy Gillemot László módszerét
felhasználva a Szovjetunióba szállított magyar bauxitból jelentős
mennyiségű titánt állítottak elő.

Mivel tudja alátámasztani ezt az állítást?

A munkatársak és a hozzátartozók beszámolóin kívül az Országos Levéltár, az
MTA levéltárának és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának
dokumentumaival. Nagy részüket csak nemrégiben oldották fel a titkosítás
alól, de számos olyan okirathoz még mindig nem lehet hozzáférni, amely
segíthetné a tisztánlátást. A magyar-szovjet timföld- alumínium egyezmény
például szigorúan titkos volt, és sejtésem szerint egyes záradékai még
mindig azok. A szerződés ugyanis nem tartalmazza, ki viselte a szállítás
költségeit. Tartok tőle, hogy mi. Az évi több millió tonna nyersanyagot
vasúton 2500, vízi úton 3500 kilométer távolságra kellett kiszállítani a
Volgán található vízierőművekhez, majd a feldolgozás után az alumínium ránk
eső 50 százalékát vissza is kellett hozni. Ez iszonyatos költséggel
járhatott, amely eleve megkérdőjelezi az együttműködés gazdasági
racionalitását. Még akkor is, ha tudjuk, Magyarország nem rendelkezett
elegendő villamos energiával a bauxit feldolgozásához, hiszen azt importból
is beszerezhette volna, mert a szükséges infrastruktúra lényegében már a
60-as évek elején rendelkezésre állt. Én egyetlen magyarázatot látok
minderre: a Szovjetuniót nem csupán az alumínium érdekelte, hanem az annál
sokkal értékesebb titán is.

Csak a nyírádi bauxit tartalmazott titánt, vagy ez az ország többi
lelőhelyéről is elmondható?

A professzor kutatásainak középpontjában a nyírádi lelőhelyek álltak,
ugyanakkor a titánkészlet becsült nagyságát a teljes magyar bauxitvagyon
alapján határozták meg. A kibányászható nyersanyag minősége és összetétele
telepenként persze eltérő volt. Ennek kapcsán érdekes közjátékot rögzít egy
1964-es kormányülés jegyzőkönyve. E szerint Fock Jenő, a kormány
elnökhelyettese keményen elmarasztalta Lévárdi Ferenc nehézipari
minisztert, mert a Szovjetunió bauxit többletigényét nem hazai termelésből,
hanem eseti importból elégítettük ki. Az történt, hogy miután az amúgy igen
jó minőségű, Új-Guineából származó bauxit megérkezett Volgográdba, a
szovjet fél jelezte, hogy valami nem stimmel a szállítmánnyal.
Nyilvánvalóan a titánt hiányolták belőle.
[image: dr balogh zoltan 2]

Említette, hogy a 62-es szerződést 83-ban meghosszabbították. Minden ment
tovább ugyanúgy?

Mivel jelentős készletek vártak még kitermelésre, és a szocialista tábor
szétesésére sem utalt semmi, kézenfekvő volt, hogy a szerződést
meghosszabbítsák. A hidegháború javában tombolt, és a Szovjetuniónak
változatlanul nagy szüksége volt a hadászatilag fontos fémekre. A
meghosszabbított szerződés végrehajtásnál óriási szerep hárult Kapolyi
Lászlóra, aki 1982-ben államtitkárként, majd 83-tól ipari miniszterként
volt részese a történéseknek. Számomra egyértelmű, hogy az Ipari
Minisztérium és az alutröszt vezérkara tisztában volt azzal, milyen veszély
fenyegeti a vízkiemeléses bányászat miatt a Hévízi-tavat és a Közép-
Dunántúl természeti kincseit. Megdöbbentő, hogy amikor az Országos
Tervhivatal 1985- ben Hévíz-Nyírád ügyben az MTA véleményét is kikérte, az
áldását adta a vízemelések folytatására. A tény, hogy a karsztvíz alóli
bányászatot szabadalmaztató akadémikus, vagyis Kapolyi, és a szovjet
hadiipar érdekeit szem előtt tartó ipari miniszter ugyanaz a személy volt,
akkoriban senkit nem zavart.

Mekkora készletek maradtak a föld alatt Nyírád térségében?

A pontos adatokat nem ismerem, csak annyit tudok, hogy Magyarország
kitermelhető bauxitvagyona 2007-ben 82 millió tonna volt. A kitermelhető
persze nem jelenti azt, hogy meg is éri kitermelni, hiszen ezt számos
tényező befolyásolja, ráadásul a bauxit nagy része karsztvíz alatt van.
Létezik azonban egy módszer, amelynek segítségével ezeket a készleteket
vízemelés nélkül lehet kibányászni. Az eljárást, amely a
fúrólyukas-hidraulikus bányászati technológia nevet viseli, Patvaros
József, a Miskolci Egyetem Bányaművelési Tanszékének professzora dolgozta
ki a 80-as évek végén, majd 1991-ben maximális pontszámmal védte meg a
témában írt akadémiai doktori disszertációját. Az eseményen személyesen is
részt vettem. Egyik opponensétől, Faller Gusztávtól, a Bányászati
Kutatóintézet akkori igazgatójától meg is kérdeztem, hogy valóban
alkalmasnak találja-e a módszert a karsztvíz alóli bányászatra. Igennel
válaszolt. A mai napig nem értem, miért nem próbálta még ki senki.
[image: dr balogh zoltan 4]

Ha valóban országhatáron átnyúló politikai érdekek munkáltak a háttérben,
mi lehetett az oka, hogy az Egészségügyi Minisztérium hagyta küzdeni?

Nem tudom, hogy a minisztériumnál tisztában voltak-e a háttérben zajló
eseményekkel, abban viszont biztos vagyok, hogy azért helyeztek ebbe a
pozícióba, mert úgy vélték, hatékonyan képviselem majd a tó érdekeit a
bányászattal szemben. Eleinte furcsálltam, hogy semmilyen utasítást nem
kaptam arra vonatkozóan, meddig mehetek el és milyen álláspontot
képviseljek az ügyben. Az sem volt világos, hogy amikor a különböző
csatározások alkalmával velem szemben mindig miniszterek és államtitkárok
álltak, az Egészségügyi Minisztériumból miért nem volt jelen soha senki.
Egyedül kellett megvívnom ezt a háborút, de legalább hagytak küzdeni.
Később értettem csak meg, hogy miért. Ha ugyanis tevékenységem híre
Moszkvába is eljut, ott rögtön tárcsázzák a magyar Központi Pártbizottságot
vagy a Politikai Bizottságot, hogy felelősségre vonják miattam az
egészségügyi minisztert, aki viszont így azzal tudott volna védekezni, hogy
ő erre nekem nem adott felhatalmazást. Ki tudja, talán valóban ez történt
volna, ha 1987-ben nem Gorbacsov a főtitkár.

Az elmúlt húsz évben többször is felmerült, hogy Kapolyi úrral egy
nyilvános vita keretében ütköztessék érveiket, de erre soha nem került sor.
Miért nem?

Nem rajtam múlott, én mindig kész voltam és most is kész vagyok egy
nyilvános vitára. Kapolyi urat amúgy okos embernek tartom, a probléma az,
hogy a timföld-alumínium egyezménnyel kapcsolatban szerintem nem a magyar
érdekeket képviselte. Ő azt állítja, hogy ez a szerződés nagyon előnyös
volt az ország számára, és azzal, hogy idő előtt be kellett zárni a nyírádi
bányákat, közvetve óriási kárt okoztam a magyar gazdaságnak. Ha fenntartja
ezt az állítását, akkor ragaszkodom hozzá, hogy jelenjünk meg együtt a
magyar bíróságon, ahol eldönthetik, ki okozta a nagyobb kárt. Én többször
is feltettem neki három kérdést, amelyekre a mai napig nem válaszolt
érdemben. Ezeket most is megismétlem. Miért ragaszkodtak mindenáron a víz
alóli kitermeléshez, amikor a Bakonyban öt másik helyen vízemelés nélkül
lehetett volna bauxitot bányászni? Mennyit fizetett Magyarország a
szállításáért Volgográdba és vissza? Végezetül pedig hová tűnt a magyar
titán?

*(Az interjú két héttel a kolontári katasztrófa előtt készült.)*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250323/b0686c5e/attachment.html>