[Grem] A KGB egy Spiegel-interjú miatt tette el láb alól a szovjet főtitkár magyar tolmácsát?

[KEA]

A KGB egy Spiegel-interjú miatt tette el láb alól a szovjet főtitkár 
magyar tolmácsát?

Index, 2025.06.21. -- Sereg András
https://index.hu/belfold/kihult_nyomon/2025/06/21/elbert-janos-irodalomtortenesz-siofok-baleset-emberoles-andropov-kgb-bunugy?token=de876e5ea8eeb7df3dd4b9941a947e6f


Elbert János irodalomtörténész holttestére 1983 márciusában találták rá 
a siófoki móló melletti alig hatvan centiméteres vízben. A 
tévészereplései révén országszerte népszerű professzor halálát a 
hatóságok balesetnek könyvelték el. Ezzel együtt máig eldöntetlen a 
kérdés: balszerencsésen vízbe fulladt, vagy politikai gyilkosság 
áldozata lett?

Elbert János 1932. április 17-én született Budapesten. Az ELTE 
bölcsészkarán 1955-ben orosz–lengyel szakon szerzett diplomát. 
Nyelvzseninek tartották, anyanyelvi szinten beszélt angolul, oroszul és 
lengyelül. Két évig a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) 
Külkapcsolati Osztályán fordított, később pedig tolmácskodott. A 
tehetséges fiatalembert 1956 októberében Jurij Andropov budapesti 
szovjet nagykövet, későbbi pártfőtitkár mellé delegálták tolmácsként. 
Erre az epizódra még visszatérünk.
Edward Albee, a Nem félünk a farkastól című dráma írója, Elbert János, a 
dráma fordítója és Sípos Tamás, a színdarab dramaturgja 1965-ben
Edward Albee, a Nem félünk a farkastól című dráma írója, Elbert János, a 
dráma fordítója és Sípos Tamás, a színdarab dramaturgja 1965-ben
Fotó: Hunyady József / FORTEPAN
Az ellentmondások embere

Elbert megalapításától kezdve két évtizeden át munkatársa volt a 
Nagyvilág című világirodalmi folyóiratnak. Rendszeresen tartott 
műfordítói és irodalomtörténeti előadásokat az orosz-szovjet 
irodalomról. Az ellentmondások embere volt. A 13 dioptriás szemüveget 
viselő, kopaszodó, vékony testalkatú irodalmár remek retorikai 
képességekkel rendelkezett. Az ELTE-n és a Színház- és Filmművészeti 
Főiskolán imádták a tanítványai. Miután 1975-ben kinevezték a Magyar 
Színházi Intézet igazgatójává, rendszeresen vendégszerepelt a tévében.

A nézők hamar megkedvelték a nem túl előnyös megjelenésű professzort, 
százezrek ültek le a képernyő elé, hogy megnézzék magával ragadó 
irodalmi, művészeti eszmefuttatásait.

Sokfelé megfordult élete során. Műfordítói szemináriumokat tartott, 
orosz irodalomtörténetet tanított Szegeden és a fővárosban. A forradalom 
leverése után többször járt a Szovjetunióban, ahol állítólag nemcsak a 
hivatalos, rendszerhű írókkal, hanem titokban ellenzéki művészekkel is 
kapcsolatot tartott. Angol nyelvtudása révén eljutott az Egyesült 
Államokba, valamint Angliába is, ahová meg nem erősített értesülések 
szerint magával vitte az orosz ellenzéki írók szamizdatjait is.
„Mindjárt jövök!”

1983. március 9-én reggel bement a munkahelyére, a Magyar Színházi 
Intézetbe, ahonnan nem sokkal délelőtt fél tíz előtt távozott. Előtte 
még egy rövid telefonbeszélgetést folytatott egy ismeretlen személlyel, 
majd közölte titkárnőjével: „Mindjárt jövök!”

Annyira sietett, hogy még kopott aktatáskáját sem vitte magával. A 
rendőrségi dokumentumok szerint taxiba szállt, a Magyar Rádióban gyorsan 
magához vette a honoráriumát, ezt követően a Déli pályaudvarra ment, 
ahol felszállt egy Siófok felé tartó vonatra. Az utazás nem volt 
zavartalan, mert vágányzár miatt Székesfehérváron leszállították az 
utasokat. Itt újra taxiba szállt, és a siófoki bányászüdülőhöz vitette 
magát.

A taxisofőr tanúvallomása szerint a kezében világos színű dossziét vagy 
nagy méretű borítékot szorongatott, amitől egy pillanatra sem vált meg.

Azt is megfigyelte, hogy utasa szinte folyamatosan az óráját nézegeti, 
amit azzal magyarázott, hogy délután egykor kollégákkal találkozik a 
bányászüdülőben. Hogy milyen kollégákkal, azt nem árulta el.
Holttest a sekély vízben

Innentől kezdve válik egyre zavarosabbá a történet. Csupán annyi 
bizonyos, hogy pár percet a bányászüdülő recepciójánál időzött. A 
szenvedélyes kávéfogyasztó hírében álló férfi kávét kért az ismerős 
pincérnőtől. Az egyik verzió szerint a hölgy, aki a későbbiekben eltűnt, 
és sohasem nyomoztak utána, a presszógép hibája miatt nem tudta 
kiszolgálni, a másik változatban viszont kapott feketét, amelybe – a 
legmeredekebb konteó alapján – éppen itt tehették bele azt a mérget, ami 
nem sokkal később a rosszullétét és halálát okozta. Mindenesetre amikor 
kilépett az üdülőből, és elindult a mintegy kétszáz méterre lévő móló 
felé, újra az órájára nézett, ami 12 óra 55 percet mutatott. Ekkor 
látták őt élve utoljára.

Nehezen hihető, de senkinek sem tűnt fel délután egytől másnap délelőtt 
fél tízig a siófoki móló melletti sekély vízben egy arccal lefelé lebegő 
holttest és a mellette úszkáló néhány papírszázas. Végül egy kutyát 
sétáltató nyugdíjas pár értesítette a rendőrséget.
A siófoki móló melletti Krúdy sétány
A siófoki móló melletti Krúdy sétány
Fotó: Wikipedia

Borbarát Béla rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság 
bűnüldözési osztályának vezetője három hónappal később a Népszabadságnak 
elmondta, hogy a boncolásnál méregnek, gyógyszernek, alkoholnak a 
legcsekélyebb nyomát sem találták. De bűncselekményre utaló külsérelmi 
nyomok sem voltak rajta. Az úgynevezett diatómavizsgálat megállapította, 
hogy élve került a vízbe. (A diatóma- vagy kovaalgatesztet fulladásos 
halál vizsgálatánál alkalmazzák. Amennyiben a diatómasejtek nagy 
mennyiségben vannak jelen a testben, az a fulladásos halál 
valószínűségét támasztja alá.) Karórája egy óra öt perckor állt meg. A 
nyomozó szerint valószínűleg a nyálkás parti köveken csúszott meg, és az 
óráját is ekkor ütötte bele a kövekbe. Arra a kérdésre, miért ment ki 
azon a hűvös, szeles tavaszi napon a mólóra, az ezredes ezt válaszolta:

     Elbert idegzsábában szenvedett, ami időszakosan roppant erős 
fájdalmat okozott. Ezt ilyenkor hideg vízzel is enyhítette. Minden 
valószínűség szerint ezúttal is hirtelen elfogta a fájdalom, kiment a 
mólóra, hogy hideg vízzel lehűtse az arcát. Lemehetett a nyálkás kövek 
közé, levette a szemüvegét, amit a vízből való kiemelése után a zsebében 
találtunk meg, megcsúszhatott, és ebben a pillanatban eszméletét 
veszthette, így eshetett a vízbe. A halál oka egyértelműen fulladás.

Legalábbis így szólt a hivatalos verzió. Már önmagában az is gyanút 
keltett, hogy az állampárt lapja, amely halálesetekről legfeljebb pár 
sorban szokott beszámolni, Hogyan halt meg Elbert János? címmel több 
mint hatezer karakteres interjút közölt a bűnüldözési osztály 
vezetőjével. A cikk eredeti céljával éppen ellentétes hatást váltott ki: 
tényleg hogyan halt meg Elbert János?
Mit nem vizsgált a rendőrség?

Ráadásul Elbert családjában tovább folytatódtak a különös halálesetek. A 
professzor 19 éves fia, aki nagy nyilvánosság előtt többször is 
kijelentette, hogy mindenképpen megtudja, kik ölték meg az apját, két 
hónappal a balatoni tragédia után eltűnt, és a holttestét Tökölnél 
emelték ki a Dunából. A férje és fia elvesztése miatt súlyos 
depresszióba esett özvegy pedig másfél évvel később vetette le magát 
belvárosi lakásuk körfolyosós gangjáról.

Az Elbert János ügyében folytatott nyomozás eredménye nem nyugtatta meg 
a közvéleményt. Az öngyilkosságot egyértelműen ki lehetett zárni, hiszen 
az irodalmár nagy sietségében is retúrjegyet vásárolt a Déli pályaudvar 
pénztárában.

De a bűncselekmény gyanúját nem.

Nem tudni, ki telefonált neki március 9-én reggel, ahogy azt sem, miért 
kellett hirtelen hanyatt-homlok elviharzania. Nem tudni, miért kellett 
Budapestről Siófokra utaznia. Nem tudni, hova tűnt, és mit tartalmazott 
az a világos színű dosszié (nagy méretű boríték), amit a világ minden 
kincséért sem engedett volna ki a kezéből. Nem tudni, hova tűnt el a 
bányászüdülő pincérnője. Nem tudni, kivel vagy kikkel akart találkozni a 
mólónál. Nem tudni, mi történt délután egytől másnap délelőtt fél tízig. 
Nem tudni, miért nem tett tanúvallomást a holttestre rátaláló nyugdíjas 
házaspár. Nem tudni, miért nem vizsgálták, meddig maradnak a víz 
felszínén a papírszázasok, mielőtt elsüllyednének. Nem tudni, miért 
nincs nyoma a siófoki mentőszolgálat, illetve a siófoki kórház 
naplójában Elbert János nevű személynek. Nem tudni.
Elbert János sírja Budapesten
Elbert János sírja Budapesten
Fotó: Wikipedia
Nőnapi ajándék, leningrádi szerető

Elbert János halálának magánéleti, illetve politikai szálai is lehettek. 
Ami a magánéletit illeti, két főbb változat terjedt el:

     Miklós György történész szerint Elbert egy hölggyel találkozott, 
akinek nőnapi ajándékot vitt borítékban. Sokáig a nő és a boríték 
létezése is kérdéses volt. Egészen addig, amíg az ügy kivizsgálására 
kirendelt Kovács István rendőrkapitány kamerán kívül állítólag 
elismerte, hogy megtalálta a szóban forgó asszonyt. A férjezett nő 
kilétét vallomásáért cserébe titokban tartotta. A rendőrkapitány szerint 
a tanú látta, hogy Elbert a vízbe esik, és belefullad.
     Odze György újságíró szerint Elbertnek leningrádi szeretője volt, 
és egy tőle kapott, orosz ellenzékiek szamizdat írásait tartalmazó 
mikrofilmet akart kicsempészni nyugatra. A KGB ezt akadályozta meg, és 
meggyilkolásával elrettentő példát szolgáltatott.

Persze mindkét eset újabb kérdéseket vet fel: például a nőnapi 
ajándékkal meglepett hölgy miért hagyta balesetet szenvedett hódolóját 
húsz órán át holtan a vízben lebegni? A leningrádi szeretős történetben 
pedig nehezen hihető: miért kellett egy politikailag kényes mikrofilmet 
dossziéban (nagy méretű borítékban) elhelyezni, majd azt feltűnően 
magához szorongatni? Miért nem vitte magával az aktatáskáját?
Jurij Andropov tolmácsa

A nőügyes változatoknál sokkal hihetőbb és részleteiben is meggyőzőbb az 
1956-os szál. Ennek felfejtésében is szerepet játszott Odze György, 
akinek utóbb Elbert titkárnője elmondta, hogy 1983 márciusában a Spiegel 
című tekintélyes, a kommunista rezsimekkel szemben különösen ellenséges 
nyugatnémet hetilap nagyinterjút kívánt készíteni főnökével. Az 
irodalmár többször is elhárította a felkérést, néhány nappal a halála 
előtt azonban mégis beleegyezett.

A Spiegel-ajánlat elfogadása azért válhatott végzetessé, mert nem sokkal 
korábban, 1982 novemberében váltotta a szovjet kommunista párt főtitkári 
székében az elhunyt Brezsnyevet az a Jurij Andropov, aki az 1956-os 
forradalom idején budapesti szovjet nagykövet volt. Vagyis őmellé 
delegálták októberben tolmácsként az akkor 24 éves Elbert Jánost.

A kilencvenes években a brit külügyminisztérium irattárában bukkant rá 
Odze az ügy szempontjából is fontos dokumentumra, a budapesti brit 
nagykövet 1956. november 3-án kelt jelentésére:

     Értesüléseim szerint Edward T. Wailes amerikai és Jurij Andropov 
szovjet nagykövet egy Óra utcai villában tárgyalt Magyarország jövőjéről 
és Nagy Imre sorsáról. Wailes megerősítette, hogy Washingtonnak nincs 
szándékában beavatkozni a magyar ügyekbe.

Ez volt az a megbeszélés, amin Elbert tolmácsolt. A KGB, amely ennél 
kevesebbért is eltett már embereket láb alól, egyáltalán nem lehetett 
biztos abban, hogy az új főtitkárt kompromittáló egykori egyeztetés nem 
kerül szóba a tervezett Spiegel-interjúban.
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.