[Grem] aug.8. Ifjúsági kerékpáros zarándoklat az 1945-ben fiatalon vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna tiszteletére

[KEA]

Ez elég gyenge dolog :D=

*** *** ***

A világ egyik legkegyetlenebb túlélőviadalán döntött bődületes csúcsot 
Szőnyi Ferenc

Index, 2025.07.23. -- Borbély László
https://index.hu/sport/bringa/2025/07/23/transcanada-2025-szonyi-ferenc-ultra-kerekparverseny-kanada-12-500-kilometer-vilagrekord/



Bámulatos új világcsúccsal ért célba a világ egyik legnehezebb 
(kerékpár)versenyének számító TransCanadán Szőnyi Ferenc, aki 45,5 nap 
alatt tekerte le az észak-amerikai országot átszelő 12 500 kilométeres 
utat, amit korábban hárman tudtak teljesíteni csupán, és a 
leggyorsabbnak is kellett ehhez 51 nap. Mindezt bármiféle segítség vagy 
éppen foglalt szállás nélkül, egy medvékkel, betegségekkel és 
kihívásokkal teli út során.

„A világ legkeményebb és leghosszabb önellátó kerékpárversenye” – így 
ismerteti magát a TransCanada, amely az észak-amerikai országot járja 
keresztül északról délre, nyugatról keletre.

A rajt június 8-án a Kanada északnyugati végén fekvő Yukon territórium 
fővárosában, Whitehorse-ban volt, a cél pedig a legkeletibb részen 
fekvő, új-fundlandi St. John'sban található.
Tekerd le a Föld kerületének közel harmadát, és közben mászd meg tízszer 
a Mount Everestet

A távot a Google Maps tervezője szerint autóval alig 7690 kilométeren és 
akár már potom 87 óra alatt is meg lehet tenni. De a TransCanada 
útvonala azért ennél egy fokkal csibészesebb, szépen ki van kerekítve a 
leírás szerint 12 500 kilométerre, valójában viszont az útvonal 
GPS-térképe alapján még ennél is hosszabb:

a versenyzőknek 12 790,2 kilométert kell tekerniük, összesen 89 853 
métert emelkednek (alig több mint tízszerese a föld legmagasabb 
pontjának számító Mount Everestnek), „cserében” 90 447 métert 
ereszkednek közben.

Már ebből is látszik, hogy ez a viadal tényleg csak a leginkább elvakult 
sportolóknak szól (eddig összesen hárman teljesítették, idén pedig 
egyedül Szőnyi Ferenc indult!), de azért van még itt néhány kellemes 
hozzávaló...
Mindent egyedül kell megoldani, legyen szó akár az alvásról, étkezésről 
vagy javításról

Ha az induló megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy 12 tartományon és 
8 időzónán át kalandozik egyszer térdig érő esővízben, máskor perzselő 
napsütésben, hegyeken, városokon vadonon át, akkor jönnek még az extrák!

Szőnyi Ferenc a verseny előtti bemutatójában kiemelte, hogy ezen a 
viadalon mindent – beleértve az étkezést, az alvást, a navigációt vagy 
éppen a javítást – az indulónak kell megoldania magának.

     Hogy miért vágok bele? Mert ez nem csak egy kerékpárverseny. Ez egy 
fizikai, mentális és logisztikai túlélőtúra – amilyen még nem volt az 
életemben. A határaimat már sokszor feszegettem, de ez egy teljesen új 
szint. És ahogy ismertek: ha van kihívás, ami lehetetlennek tűnik, ott 
előbb-utóbb megjelenek...

– írta az ultrasportoló a versenynaplójában még az indulást megelőzően.
Negyvenhárom évesen kezdett el sportolni, két évre rá 
ultratriatlon-világbajnok lett – és ez még csak a „bemelegítés” volt

Márpedig kihívásból és lehetetlennek látszó feladatból akadt azért 
bőven. Érdekesség, hogy az augusztus 25-én már a 61. életévét betöltő 
Szőnyi csak a 43 évesen, 2007-ben kezdett el sportolni, de ha már így 
volt, akkor rögvest a nagy feladatokat, a hosszútávú futó- és 
kerékpárversenyeket kereste. „A rövideket tudtam, hogy meg tudnám 
csinálni” alapon.

Gyors átmenettel kezdett bele a triatlonozásba – bár első versenyére még 
úgy nevezett be, hogy jóformán úszni sem tudott –, azon belül is a 
vasemberek közé szeretett volna bekerülni. Első dupla Ironman versenyén 
2008-ban már a negyedik helyen ért célba Bonyhádon, de még ugyanebben az 
évben Mexikóban a tízszeres távon dobogós lett.

A következő évben visszatérve ide pedig már világbajnoki címet is 
ünnepelhetett – méghozzá rekordot döntve!

„Ezzel kicsit kinyílt előttem a világ, megláttam a lehetőségeket, hogy 
mire lehetek képes. Óriási volt a világon a legjobbnak lenni 44 évesen, 
ez valami elképesztő történet” – emlékezett vissza a mostani viadal 
előtt a kezdetekre az AquariusBike YouTube-csatornáján.
Elképesztő versenyek és eredmények végeláthatatlan sora, és egyik 
legmagasabb állami kitüntetés

Ez azonban kis túlzással csak a kezdet volt, hiszen innentől – ahogyan 
mondani szokás – csinált mindent is. Volt, hogy 3000 mérföldön keresztül 
szelte át Amerikát, majd Mexikóban az Ironman verseny 20-szoros távján 
szerzett első helyet, de volt 24 órás kerékpárversenyen Le Mans-ban 
(negyedik), 2013-ban pedig 30-szoros távot abszolvált, 30 napon át 
egy-egy Ironman versenyt teljesítve lett második a győri Rokop József 
mögött.

A 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szőnyi 
Ferenc különböző elképesztő tetteit valóban napestig lehetne sorolni, 
így csak pár kiemelés még:

     2015-ben harmadik lett a Himaláján rendezett La Ultrán, ahol közel 
6000 méter magasra is fel kell futni, és ahol a levegő oxigéntartalma a 
normális érték felét sem éri el, a 2000 méteres szintkülönbség során 
pedig mínusz 10 és plusz 40 fok közötti hőmérséklet-ingadozás is 
tapasztalható.
     2017-ben 480 kilométeres versenyt nyert a Himaláján.
     2018-ban a New Orleans-i tízszeres távon lett bajnok.
     2019-ben futva teljesítette az El Camino 780 kilométeres távját.
     Ugyanebben az évben másodszor teljesítette a 20-szoros Ironmant, a 
világon elsőként.

Ezek fényében aligha tűnhet túlzásnak a már 176 Ironman-távot teljesítő 
60 éves sportember fenti idézete...
„Egy kicsit már érzem a lassulást, de szeretem úgy megélni az életemet, 
hogy legyen miről beszélgetni”

A viadal előtt forgatott videója telis-tele van érdekesebbnél érdekesebb 
gondolatokkal, kezdve azzal, hogy véleménye szerint a „kerékpár mint 
eszköz, az a haladás férfias metaforájának” felel meg, folytatva azzal, 
hogy amit ő végez, az „egy életforma, amiben nem lehet megalkudni. Nem 
olyan, mint egy könyv, hogy estére lerakod, másnap kinyitod, ebben benne 
kell lenni”, hozzátéve, hogy így, a 60-on túl, már kicsit érzi magán a 
lassulást.

„De én szeretem úgy megélni az életem, hogy legyen miről beszélgetni. 
Legyen motiváció, hogy miért kelek fel holnap, és legyen mit csinálni, 
ez persze nemcsak a sportra igaz, hanem az életemre, életvitelemre, az 
emberekkel való viszonyomra is” – teszi hozzá rögvest.

A versenyekre való felkészülés óriási motivációt jelent számára a 
mindennapokban, egyébként is ebben látja saját erősségét, amivel 
„ügyesen tudja kendőzni a testi adottságait”.

     Igazából piszokul visszaélek az élet adta képességeimmel, de 
semmiben sem vagyok különleges. Nincsenek sem rövid, sem hosszú távú 
speciális képességeim, sem a tüdőkapacitás, sem a véroxigénszint nem 
különleges, de összességében nézve valami nagyon jó kombó tud összejönni

– véli saját magával kapcsolatban.

A családja sporthoz fűződő viszonyáról elmondta, hogy eleinte sokan 
furcsállták, hogy ebben a korban áll neki versenyezni, aztán ahogyan 
jöttek az eredmények, jött a lelkesedés, „idővel megszokták, hogy apa 
elmegy egy versenyre, világcsúcsot döntött, világbajnok lett, Mexikóban 
van vagy éppen Franciaországban”. Szerencsésnek tartja magát, hogy 
felesége osztozik az életének ezen részében is, és ahová tudja, elkíséri 
őt. A gyerekek már rég kirepültek, az unokák is mind kijárták már az 
óvodát, és ők egyébként is „ebbe születtek, hogy a papa ilyen, nekik ez 
teljesen természetes”.

Sok feladással járt, de összességében élete legboldogabb 17 évének írja 
le a mögöttünk hagyott időszakot.

A 2025-ös TransCanada: szakadó eső, medve, farkas és a többi

Miután június elején sikeresen – minden felszereléssel – megérkezett, és 
konstatálta, hogy még a vártnál is hidegebb fogadta Yukonban, elkezdte a 
versenyre hangolódást, és 8-án, helyi idő szerint reggel 6 órakor, 
hosszú hónapok felkészülése, szervezése, aggodalma után elindult a 
versenyen.

„Itt állok az út elején, és minden egyszerre van bennem: feszültség, 
izgatottság, hála, öröm... és igen, egy kis félelem is. De bízom abban, 
ami eddig hozott: a kitartásomban, az akaraterőmben, a 
tapasztalataimban” – indította versenynaplójában Szőnyi.

Az első 3000 kilométer hegyek-völgyek végeláthatatlan kombinációja, 
hozzáteszi, hogy a szervezők is csak műholdas eszközön tudják őt követni 
– no persze volt olyan, ami szerencsére nem követte végül.

     És akkor jött az első medve. Igen, egy barna, kerek fejű maci. 
Lefilmeztem tisztes távolságból. Láttam farkast is – de az gané volt, 
nem vártam meg, hogy közelebb jöjjön, inkább eltekertem

– emlékezett az első nap 300 kilométeres penzuma után az ultrasportoló, 
aki hozzátette, hogy a versenyszabályzatban benne volt, hogy kötelező 
medveriasztót hozni az első 3000 km-re, pontosan az ilyen találkozások 
miatt.
A táplálkozás kihívása – a napi átlag négyszeresére van szükség

Hétköznapi léptékkel az is értelmezhetetlennek látszik, hogy napi 10 
ezer kalóriát éget el, ez pedig azzal is jár, hogy négyszer annyi ételt 
kell a szervezetébe juttatni, mint másnak egy átlagos napon.

Az út során ráadásul nincs minden sarkon egy közért, a települések 
között 100-120 kilométeres távok is akadnak, és a 40 napra való 
felszereléssel, ruhával tömött táskák miatt túlságosan sokat felhalmozni 
sem lehet két étkezés között.

A folyadék is érdekes kérdés, hiszen napi 8-10 liter vizet kell bevinni 
emellett a terhelés mellett, és mivel ezt sem lehet mind cipelni, hamar 
megejtette az első patakvízkóstolóját is.
Betegségen át

Versenynaplójának június 11-i bejegyzése már azzal foglalkozik, hogy a 
hosszútávú versenyeken nemcsak az izmok fáradnak el, hanem az emésztés 
is kikészülés, és gyakran jön emellé megfázás vagy torokgyulladás.

Ezúttal már a rajt előtt is „összejött” a megfázás az 5 Celsius-fokban, 
erre jött a csapadék és a szél is. Ebben az időben a cipelt víz sem 
melegszik fel éppen, és minden korty folyadék-utánpótlás fájdalmas tud 
lenni – de halad előre, és már 850 kilométernél járt.
Túlélés két fokban, bérelt sátorban – és a Jurassic Parkban

A havas hegycsúcsok szenzációs látványát az egyre nehezebbé váló 
felszerelés, a hajnali fagyok és a bérelt sátorban alvás „kényelme” 
húzza vissza a valóság szintjére. A torokgyulladás lázzal párosul, három 
újabb medve és egy szellemfalu után folytatta az útját.

Ehhez képest egy motelben való melegedése a következő nap felér egy 
kisebb főnyereménnyel, pláne hét óra esőben tekerés után. Hogy aztán az 
új nap újabb kihívással fenyegessen, minden eddiginél nagyobb – és az 
indokoltnál jóval közelebb lévő – állat képében. Tipikusan az a medve, 
amit a dokumentumfilmekben lehet látni, óriási, száz méterre előtte áll 
meg az úton. Reflexből a spray-hez nyúlt, de szerencsére, miután egy 
darabig nézték egymást, az állat elsétált.

     Én meg ott maradtam a kételyeimmel: tényleg lehet egy medvét ezzel 
üldözni? Meg, hogy ha ez az állat úgy dönt, hogy én vagyok a reggeli, 
vajon mi az esélyem? Őszintén? Betojtam. Álltam ott a spray-vel a 
kezemben, mint valami kiránduló a Jurassic Parkban

– idézte fel az újabb találkozást.

Ahogyan halad előre, úgy válik egyre civilizáltabbá a környezet, ez 
persze új kihívást is jelent a rakétaként elszáguldó kamionok képében. A 
láz elmúlásával a közérzet is javul, bár a köhögés kitartó útitársnak 
bizonyul, és a közeli erdőtüzek okozta füst sem kecsegtet jóval.
Minden viszontagság ellenére haladni a cél – és a bődületes világcsúcs – 
felé

Amikor egy kihívás elhárul, jön a következő, legyen az defekt vagy éppen 
váltóhiba következtében, ha pedig ezen is túlvan az ember, akkor a 
csípője kezdi el kínozni – de folytatja.

Halad, halad, június 17-re már a táv ötödénél jár Vancouvernél. Ahogy 
megy előre, úgy fogynak ugyanakkor az olyan „luxuscikkek”, mint a 
papucs, sátor, civil ruha és cipő, mintha nem lenne holnap.

Útközben egy rádióinterjú is belefért, miután a 3000 kilométert is 
letudta, június 21-ére pedig lezárult a Sziklás-hegység zónája. Majd 
jöhetett egy nap pihenő, hangsúlyozva, hogy nem feladásból, hanem 
felelős döntésből, mivel az egyre zordabb időjárás (eső, szél, egyfokos 
hőérzet) miatt a már korábban is tapasztalt hipotermia jelei után ez már 
nem lett volna biztonságos.

A folyamatos kihívások (vagy a kerékpárral vagy a GPS-szel) leküzdése 
ellenére sem adja fel, megy előre rendületlenül, június 27-én már 5000 
kilométernél jár, másnap pedig már 26 fokban teker, újabb néhány nappal 
később pedig jön az „őszi” esős 16 fok – elképesztő megterhelés már csak 
az időjárási körülmények váltakozása is.

Július elején lépi át a 7000-et, közben rádióinterjúkon osztja meg 
legfrissebb élményeit és találkozásait az élővilág képviselőivel – egy 
kuvaszféle kifejezetten barátságtalan közeledésével együtt –, 14-én 
pedig 35 nap tekerés után eléri a 10 000. kilométert is.

Két napra rá 37 fokos hőérzetről ad hírt, hogy másnapra egy front miatt 
11-re hűljön az idő. Július 20-án örömmel konstatálta, hogy elérte az 
utolsó szigetre szállító kompot, és a 42. versenynap után az utolsó 1000 
kilométerre fordult, a 45. napon a szakadó esőben pedig a 147 km-es 
„célegyeneshez” ért.

Végül július 23-án, a 46. napon érte el a befutót, alaposan megdöntve az 
eddigi 51 napos rekordot.

(Borítókép: Szőnyi Ferenc – versenynapló / Facebook)



On 7/30/25 3:33 PM, Emoke Greschik wrote:
> *TOVÁBBÍTVA, TOVÁBBÍTANDÓ:*
> 
> aug.8. Ifjúsági kerékpáros zarándoklat Balatonfűzfőről Szigligetre
> 
> https://www.*veszpremiersekseg*.hu/esemeny/balaton-nyar-bodi-magdi-kerekpar/ 
> <https://www.veszpremiersekseg.hu/esemeny/balaton-nyar-bodi-magdi-kerekpar/>
> 
> https://www.facebook.com/events/1252570536532242/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.