[Grem] A Kat. Egyh. / 1930-40-es évek / Kereszt-nemz. rendszerideol., antiszemitizm. nemzetiszocializm. holokauszt / dr.Fejérdy A. egyháztörténész

[Emoke Greschik]

 A Katolikus Egyház a két világháború között – Fejérdy András előadása a
városmajori kistemplomban
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2025. január 17., péntek |
20:45
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-katolikus-egyhaz-ket-vilaghaboru-kozott-fejerdy-andras-eloadasa-varosmajori-kistemplomban


A budapesti Városmajori Katolikus Egyesület (VÁKE), összefogva a
hívőközösséggel, 2024 decemberében négyrészes programsorozatot indított az
1944–45-ös nyilas terror áldozataira emlékezve. Január 15-én Fejérdy András
történész tartott előadást, *A Katolikus Egyház az 1930-as és 1940-es
években – Keresztény-nemzeti rendszerideológia, antiszemitizmus,
nemzetiszocializmus és holokauszt* címmel.

Fejérdy András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense kifejtette: a két
világháború között a magyar társadalom és azon belül a magyar Katolikus
Egyház gondolkodását alapvetően meghatározta egyrészt a Tanácsköztársaság
133 napos rémuralma 1919-ben: anarchia, vallás- és egyházüldözés. Erre
adott reakcióként jelent meg a két világháború közötti, ellenforradalminak
nevezett Horthy-rendszer, amivel bizonyos tekintetben a Katolikus Egyház is
azonosulni tudott, a vallásellenes szélsőségekkel szembeni védelem
közegeként. A másik traumatikus tapasztalat a trianoni békediktátum és a
történelmi Magyarország és a Magyar Katolikus Egyház ebből fakadó
megcsonkulása volt. Mindössze három egyházmegye nem vesztett területet
Trianonban.

A Horthy-rendszer erre a kettős traumára válaszolt, és ebben partnerre
talált az Egyházban, abban a tekintetben, hogy a katolicizmus, illetve
általában a kereszténység védelmet jelenthetett a társadalmi anarchiával és
az ezzel járó morális felfordulással szemben.

A Tanácsköztársaság és Trianon bűnbakjaiként, a megrázkódtatások okozóiként
a korszakban több csoportot neveztek meg: a liberálisokat, a
szabadkőműveseket, illetve a kommunistákat és a zsidókat.

Az antiszemitizmus kérdését illetően az előadó leszögezte: kétségtelen,
hogy jelen volt a két világháború közötti Magyarországon, így a Katolikus
Egyházon belül is. Különbségek vannak azonban az antiszemitizmus különböző
típusai között – ez nem jelent felmentést egyik irányzatnak sem, de így
láthatjuk, hogy melyiknek milyen vonatkozásai vannak.

Egyházias vagy egyházi az az antiszemitizmus, amely nem azonos az ókorra,
középkorra jellemző, teológiai alapú, antijudaista megközelítéssel, hanem
sokkal inkább egy 19. századi reflexió a zsidósággal azonosított liberális
szellemi felfogással szemben. Ebből következően

az egyházi antiszemitizmus szerint a zsidóságot a kereszténységbe kell
asszimilálni, mind kulturálisan, mind pedig vallásilag. Ez az
antiszemitizmus tehát egyáltalán nem faji alapú – emelte ki Fejérdy András.

Ezzel szemben jelentkezett a korszakban, különösen a harmincas években
Németországban Hitler hatalomra jutásával párhuzamosan a faji alapú
antiszemitizmus, amelynek célja: különválasztani a zsidóságot a társadalom
többségétől. Ez tehát diszkriminatív antiszemitizmus, és ezzel együtt a
jogfosztás is abszolút belefért az ezt hirdetők eszköztárába a zsidósággal
szembeni fellépés során – szögezte le a történész.

A probléma az volt, hogy

a két világháború között az átlagos magyar katolikus hívő nem mindig tudott
különbséget tenni a kétféle antiszemitizmus között.

Csak egy példa: hiába jelent meg magyarul is XII. Piusz pápa *Égető
aggodalommal (Mit brenneder Sorge)* kezdetű, 1937-ben írt, a nácizmust
elítélő enciklikája, az egyre inkább erőre kapó nyilaskeresztes mozgalom
német testvérpártjától eltérően nem volt nyíltan egyházellenes, sőt Szálasi
a Manrézába járt lelkigyakorlatra, a nyilasok egyenruhában megjelentek a
szentmiséken, tehát az egyszerű hívők számára nem volt egyértelmű, hogy
szemben állnak az Egyházzal, vagy sem.

Érkezett is egy kérdés 1942-ben a püspöki karhoz, hogy mit kell a
nyilasokkal szemben tenni. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás a rá
jellemző óvatossággal és egyházjogászi szemléletével azt válaszolta: „Ha
eretnek, a katolikusok ne vegyenek részt benne; ha pedig nem eretnek, akkor
változtassák meg, és járja át a katolikus szellem.”

Serédi egyébként nem szimpatizált a nyilasokkal, és támogatta azokat a
szellemi irányzatokat, amelyek a nácizmus, fajelmélet, nemzetiszocializmus,
nyilasmozgalom szellemi mondanivalójával szemben bemutatják, hogy miben tér
el ettől a katolicizmus. Ő maga 1942-ben mondott egy beszédet, amelyben a
német, de mindenféle imperializmussal szemben érvelt az emberi jogok
mellett természetjogi alapon. Beszéde nagy felzúdulást váltott ki
Németországban. 1943-as nagyböjti pásztorlevelében pedig Krisztus önkéntes
keresztáldozatán elmélkedve figyelmeztetett a szeretetből fakadó
áldozatvállalás kötelezettségére:

Minden ember érték, mert halhatatlan Lélek élteti, irányítja és tör benne
Isten felé. Az emberek kíméletlensége, a minden mértéket felülmúlni képes
önzés akárhányszor szembekerül az embertestvérek legkomolyabb érdekeivel. A
Krisztus nyomán járó keresztény ilyenkor is a nagyobb érték mellé áll, még
akkor is, ha akár a síkraszállás, akár saját önzésének legyőzése áldozatot
követel tőle.”

A három – 1938-as, 1939-es és 1941-es – zsidótörvénnyel kapcsolatban
Fejérdy András kiemelte: a két első törvényt jobb híján, a kisebb rossz
okán módosító javaslatokkal, de a felsőházban jelen lévő katolikus püspökök
megszavazták. Az alsóházban volt olyan katolikus pap, aki nem.

Az 1938-as törvényt a püspökök formálisan nem szavazták meg, mert a
szavazás napján az eucharisztikus kongresszusra érkező vendégekkel
kiállítást néztek meg. Ugyanakkor a főpásztorok a zsidótörvények vitája
kapcsán elutasították a kollektív bűnösség elvét: ha el is fogadják, hogy a
zsidóság részéről megrontják a magyar erkölcsöket, szellemet,
gondolkodásmódot, ez csak egyesekre igaz.

Azzal szemben lehet jogosan restriktív intézkedéseket hozni, akire a bűnét
rábizonyították. Igazolt bűn nélkül büntetést kiszabni nem lehet, különösen
nem kollektíven.

Az 1938-as és 1939-es zsidótörvények megszavazása mellett a katolikus
püspökök azzal is érveltek: ha megbuktatják a kormányt a jogszabályok
elutasításával, jönnek a nyilasok, tehát még rosszabb lesz. Az 1941-es
zsidótörvény házassági joggal foglalkozó paragrafusa kimondta a zsidók és
nem zsidók házasságának tilalmát. Ez ellen a Katolikus Egyház – összefogva
a protestáns egyházakkal – tiltakozott: nyíltan ellenálltak a zsidóság
érdekében.

Az előadó kiemelte: egészen új helyzetet teremtett 1944. március 19-e,
amikor a német csapatok megszállták Magyarországot. A Sztójay-kormány
intézkedéseket hozott, amelyek már nemcsak a zsidók gazdasági,
egzisztenciális érdekeit fenyegették, de veszélyeztették az életüket,
egészségüket is. Ettől kezdve a Katolikus Egyházon belül, és az egész
társadalomban is, kétféle alapmagatartással találkozunk: az egyik folytatja
a nagyobb rossz elkerülése érdekében az óvatos tárgyalásokat a hatalom
képviselőivel, mert ha kenyértörésre viszik a dolgot, még szörnyűbb
események történnek. A másik véglet elutasítja ezt a szemléletet:a
Katolikus Egyháznak Krisztustól kapott prófétai szerepe, hogy az
ellentmondás jele legyen, kerül amibe kerül; a nyilvános tiltakozás,
ellenállás az Egyház feladata.

Serédi Jusztinián változatlanul óvatos volt, bízott a háttértárgyalások
eredményességében. 1944 márciusától május végéig nyolc-tíz levélben
folyamatosan bombázta Sztójay Döme miniszterelnököt és az üggyel foglalkozó
államtitkárokat. Csupán néhány kisebb engedményt sikerült elérnie, így
például azt, hogy a kikeresztelkedett zsidó szerzeteseknek,
szerzetesnővéreknek és papoknak nem kellett sárgacsillagot viselniük.

A bíboros, hercegprímás egyik májusi levelében konkrétan felemelte szavát a
deportálások ellen. Közben egyre nagyobb nyomás nehezedett rá püspöktársai
felől – így Shvoy Lajos székesfehérvári, Apor Vilmos győri püspököktől –,
hogy mindez már nem elég, közös állásfoglalás kell. Ezt

sürgette Angelo Rotta nuncius is, a pápára hivatkozva. Mindezek
következtében júniusban Serédi megírta a püspöki körlevelet.

A többség – köztük Grősz József kalocsai érsek, Apor Vilmos győri, Shvoy
Lajos székesfehérvári és Hamvas Endre csanádi püspökök abszolút
egyetértettek a körlevéllel, amely nem túl merész, de karakán módon
világosan megfogalmazta az Egyház elítélő álláspontját a történtekkel
szemben. Czapik Gyula egri érsek viszont a tárgyalások mellett érvelt, és
visszanyúlt a két világháború közötti egyházi antiszemitizmushoz, s
betoldott egy részt a körlevélbe: „Mi nem vonjuk kétségbe, hogy a magyar
társadalmi, gazdasági és erkölcsi életre a zsidóság egy része különösen
bomlasztó befolyást gyakorol.” Az egri érsek ezzel szétbombázta a körlevél
tartalmát.

Miután a kormány tudomást szerzett a körlevélről, Serédi beleegyezett abba,
hogy azt nem olvassák fel a templomokban (egyes templomokban felolvasták),
de a rádióban elhangozhat egy finomabb változat, amelyből kiderül: a
püspököknek problémáik vannak a zsidók ellen meghozott intézkedésekkel, és
a helyzet orvoslására tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal.

Fejérdy András egyúttal emlékeztetett rá:

Márton Áron gyulafehérvári püspök, Apor Vilmos és Hamvas Endre is markáns
szentbeszédeket mondtak, melyekben egyértelműen felemelték szavukat a
zsidók deportálása, üldözése ellen. magyarországi zsidómentésről a
történész elmondta: már 1944-ben elkezdődött, és a Szálasi-kormány október
15-i hatalomra kerülését követően teljesedett ki. A püspökök ennek az évnek
a tavaszán zárt körben úgy döntöttek: az ellenállásban, embermentésben ne a
főpásztorok álljanak az élre, hanem a másodvonal. Ők a háttérből
támogatnak. Ezért csak kevés adat van arról, ha a zsidómentésben részt vett
egy püspök.

Az egyik kivétel Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát volt, aki 1944
október-novemberében elintézte, hogy a pannonhalmi gimnázium és rendház a
svájci Vöröskereszt által védett menedékhely legyen;

gyermekotthonokat, kórházakat költöztettek át ide; kisgyermekeket,
gyermekes anyákat, leventekorú diákokat, a halálmenetből megszökött
üldözötteket védtek.

Fejérdy András név szerint is megemlítette a vértanúhalált halt Salkaházi
Sárát, Egyed András piarista, Köhler Ferenc lazarisa szerzetest, akik
elévülhetetlen érdemeket szereztek az embermentésben.Ugyancsak kiemelte
Angelo Rotta pápai nuncius szerepét, aki koordinálta az embermentő
tevékenységet. Egyértelmű, hogy „nem a maga szakállára tette ezt”, hanem a
pápa, XII. Pius támogató engedélyével.


*Fotó: Lambert Attila*

*Bodnár Dániel/Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250119/c3356394/attachment.html>