[Grem] Az 1950-es Szentév a kommunista hatalom szorításában / Fejérdy A. történész

[Emoke Greschik]

 Szentév a kommunista hatalom szorításában – Beszélgetés Fejérdy András
történésszel
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2025. február 25., kedd |
20:00

Ferenc pápa 2024. május 9-én, Urunk mennybemenetele ünnepén a *Spes non
confundit (A remény nem csal meg)* kezdetű bullával szentévet hirdetett a
2025-ös esztendőre. Fejérdy András történésszel, a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem docensével az 1950-es szentév hazai vonatkozásairól beszélgettünk.

*– **A magyar nemzet 1945-ben megszabadult a nyilas rémuralomtól, s utána
három évig megvolt a reménye annak, hogy megvalósul a demokrácia. Ám
ehelyett az „ideiglenesen” hazánkban állomásozó szovjet csapatok
támogatását élvező kommunisták rémuralma következett, amelynek legsötétebb
időszaka az ötvenes évek elejére esett. Éppen a szentév idejére…*

– Igen, ez a magyar szempont. A Szentszék szemszögéből nézve azonban az
1950-es szentév a második világháborút követő első globális katolikus
esemény, amelynek célja a pápa szándékai szerint a korábbi szentévekhez
hasonlóan elsődlegesen Isten és a világ, illetve az emberek egymás közötti
kiengesztelődése volt.

XII. Piusz 1949-es karácsonyi szentbeszédében a szentévet összekapcsolja a
béke témájával, hangsúlyozva: retorika helyett a béke kultúráját kellene
építeni.

Ez egyfelől válasz is arra, hogy ekkor már elkezdődik, majd 1950-től kezdve
kiteljesedik a kommunista országok békemozgalma, a márciusban kiadott
stockholmi nyilatkozattal. Másfelől pedig arra, hogy amikor XII. Piusz
1948. június 2-án, a hagyományokat követve a saját névnapján, a
bíborosoknak tartott audiencián bejelentette az 1950-es szentévet, új
háborús konfliktusok voltak folyamatban; például a brit mandátum
megszűntével, Izrael Állam megalakulását követően Palesztinában 1948
tavaszán kirobbant az első arab–izraeli háború.

*– **Melyek voltak a pápa által megfogalmazott szentévi célok?*

– XII. Piusz négy nagyobb tematika köré csoportosította a célokat: az első
a kiengesztelődés, őt idézve: a nagy megbocsátás és nagy visszatérés. A
második a békéért, különösképpen a Szentföld békéjéért való imádság. A
harmadik már a reagálás a kommunista diktatúrák jelentette kihívásokra: az
Egyház szabadságának megvédése annak ellenségeivel szemben, és a nem hívők,
illetve a vallástól elfordulók visszavezetése az Egyházba. A negyedik:
társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a segítségnyújtás. Az első,
hagyományos lelki célhoz szorosan kapcsolódott a jubileumi római
zarándoklatok ügye. Annak érdekében, hogy minél többen részt vegyenek
ebben, a Vatikáni Államtitkárság Rendes Ügyek Osztályának vezetője,
Giovanni Battista Montini (a későbbi Szent VI. Pál pápa – *a szerk.*) már
1948 augusztus végén levélben fordult az összes nunciushoz, illetve a
Szentszék valamennyi képviselőjéhez, hogy a helyi egyházakat buzdítsák
zarándoklatok szervezésére.

*– **Ha jól tudom, Magyarországon ekkor már nem volt nuncius, és
diplomáciai kapcsolat sem köztünk és a Szentszék között.*

– Valóban nem volt nuncius. Ami pedig a magyar–szentszéki diplomáciai
kapcsolatot illeti: az lényegében megszűnt.

Jogilag ugyan nem mondták ki, ám azzal, hogy Angelo Rottát 1945. április
4-én kiutasították az országból, de facto megszakadt a Szentszék és
Magyarország közötti kapcsolat.

Ezt követően a magyar Egyház és a kezdeti koalíciós kormányok részéről is
történtek még kísérletek, hogy helyreállítsák a kapcsolatot, de a
Szovjetunió két okból sem értett egyet ezzel. Rotta kiutasításának
hivatalos indoka az volt, hogy 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel
után is Budapesten maradt.

*– **Vagyis a Szálasi-kormány mellett is képviselte a Szentszéket…*

– Igen, és erre hivatkozva a Szövetséges Ellenőrző Bizottság valamennyi
semleges állam képviselőjét kiutasította az országból. Van azonban egy
másik szempont is, ami a Szovjetunió döntését befolyásolta: a
Magyarországra érkező első külföldi diplomata a szovjet követ, Georgij
Makszimovics Puskin volt, viszont egy katolikus államban a szokásjog
szerint az érkezés sorrendjétől függetlenül a nuncius a diplomáciai kar
doyenje. Ám a szovjetek azt akarták, hogy első érkezőként Puskin legyen az.
Lehetett volna megoldást találni arra, hogy ne a szentszéki képviselő
legyen az, például ha módosítják a kapcsolattartás szintjét, és csak
internunciust küldenek, nem nunciust, de szovjet részről nem volt szándék
erre. A Vatikánt ellenséges politikai erőnek tartották, és ennek
szellemében nem akarták helyreállítani a kapcsolatokat vele, hanem inkább a
még meglévők felszámolására törekedtek.

Miután így sem Lengyelországgal, sem Magyarországgal nem állt helyre a
Szentszék diplomáciai kapcsolata, 1946 tavaszától a Szentszék a
gyakorlatban a két ország bíborosait tekintette kvázi apostoli
delegátusának. Különböző jogosítványokkal ruházta fel őket, s egyúttal
rendszeres jelentést várt tőlük a helyi Egyház helyzetéről. Ezt hazai belső
egyházi dokumentumok is tanúsítják: vannak püspökök, akik Mindszentyt *apostoli
delegátus* címzéssel szólítják meg. Ebben az összefüggésben érthető meg,
hogy Montini miért Mindszentynek küldi el azt a levelet, amelyben a
Szentszék képviselőit kérik: buzdítsák a helyi egyházak vezetőit az 1950-es
szentévben való aktív részvételre. A levet kísérő soraiban a Vatikáni
Államtitkárság Protokollosztályának vezetője, Carlo Grano ugyanakkor
Mindszenty buzgóságára és belátására bízta, hogy a megfogalmazott kérések
közül melyek megvalósítására lát lehetőséget a nehéz magyarországi
körülmények között. A Szentszék ekkor már érzékeli a magyar Egyház erősen
beszűkült mozgásterét.

*– **Mégis mit tudott tenni a Magyar Katolikus Püspöki Kar ebben a
kiszolgáltatott helyzetben?*

– Már az 1948. november eleji püspökkari konferencián döntés születik
arról, hogy Czapik Gyula egri érsek elnöklete alatt alakuljon meg a magyar
szentévet előkészítő bizottság. A következő hónapokban azonban Czapik
érdemi tevékenységet nem fejt ki ez ügyben. Szeptemberi római útja, melynek
során az állam és az Egyház közötti elmérgesedő viszony megoldása érdekében
közvetíteni igyekezett a Szentszék és a magyar kormány között, nem járt
eredménnyel, mert a kormány elutasította azt a javaslatot, hogy a Szentszék
apostoli vizitátorként visszaküldi Magyarországra Angelo Rottát, hogy
felmérje a helyzetet. Közben megindul a sajtóhadjárat Mindszenty ellen,
november közepén letartóztatják a titkárát, Zakar Andrást, egyre jobban
szorul a hurok. A magyar egyházi vezetésnek kisebb gondja is nagyobb annál,
hogy a szentévvel foglalkozzon. December elején Czapik Gyula, Barankovics
István, a Demokrata Néppárt elnöke és Jánosi József jezsuita Mindszenty
megmentése érdekében magánjellegű tárgyalást folytat a kormány
képviselőivel, Kádár Jánossal és Révai Józseffel, hogy egy gentlemen’s
agreement keretében a bíboros távozásával oldják meg a kialakult helyzetet,
ám ez kudarcba fullad. A folyamat végpontja Mindszenty 1948. december 26-ai
letartóztatása, majd az 1949. február elején ellene lezajlott per és ítélet.

Csak ezt követően, február közepén születik meg a püspöki kar ülésén a
szentévet előkészítő bizottság névsora, benne olyan nevekkel, mint Badalik
Bertalan, Bánk József, Endrey Mihály, Werner Alajos. Az év folyamán azonban
ez a testület semmiféle, a szentévvel kapcsolatos előkészületet nem tesz.
Ennek oka jól tetten érhető abban a válaszban, amit Czapik Gyula ad a Pápai
Segélybizottság toszkánai delegátusának levelére, amelyben az felajánlja
segítségét a zarándoklatok szervezésében:

Rajtunk kívülálló okokból aligha lesz lehetősége annak, hogy
zarándoklatokat vezessünk.” Már ekkor egyértelmű, hogy az 1950-es
szentévben Magyarország nem küldhet zarándokokat Rómába, míg az előző,
1925-ös szentévben tizenöt-tizennyolc ezer magyar hívő zarándokolt el az
Örök Városba.

Ehhez képest a szentévet szervező vatikáni központi bizottság adatai
szerint 1950-ben a vasfüggönyön túli országokból regisztráltan mindössze
hét személy utazott Rómába. A dokumentum egy személyt nevesít, Sapieha
krakkói érseket. Rajta kívül két névtelen magyarról és két-két lengyel,
illetve keletnémetről van adat. A magyar zarándokok száma ennél nyilván
magasabb volt, de ők a diaszpórából, az emigrációból érkeztek. Az említett
vatikáni bizottság adatai szerint ők összesen kétszáznyolcvannyolcan
voltak. Közülük körülbelül kétszázan a szentév utolsó hónapjában,
decemberben zarándokoltak el Rómába, az akkor már ott élő Zágon József, az
emigráns magyarok apostoli vizitátora vezetésével.

*– **A magyar főpásztorok egyáltalán nem utazhattak ki Rómába a szentévben?*

– Nem. Az utolsó magyar püspök, aki 1945-öt követően Rómában járt, Czapik
Gyula volt, 1948 szeptemberében. Évekkel később, 1957-ben a hatalom
megengedi Dudás Miklós hajdúdorogi püspöknek, hogy gyógykezelés céljából
Svájcba utazhasson.

Rómába csak az 1962-ben kezdődő II. Vatikáni Zsinatra mehettek ki magyar
püspökök.

*– **A Szentszék hogyan reagált a vasfüggönyön túli országok kényszerű
távolmaradására?*

– XII. Piusz a szentévet meghirdető *Jubilaeum maximum* kezdetű bulla
publikálása után 1949 nyarán három, a szentévet szabályozó hivatalos
dokumentumot is kiadott. A *Fore confidimus* kezdetű konstitúció az
általános búcsúk és felhatalmazások szentév alatti felfüggesztését, a
*Decessorum
nostrorum* kezdetű pedig a Rómába zarándokolt hívek gyóntatásával megbízott
pápai vagy felhatalmazott gyóntatók joghatóságát szabályozta. Bizonyos
értelemben viszont újdonságnak számított a harmadik, *Iam promulgato maximo*
kezdetű dokumentum. Korábban tudniillik az volt az alapszabály, hogy a
jubileumi búcsú elnyeréséhez Rómába kellett zarándokolni. Ez alól idővel
csak a klauzúrás apácákat, a betegeket és a foglyokat mentették fel,
megadva nekik a lehetőséget, hogy római zarándoklat nélkül is elnyerhessék
a szentévi búcsút. Ehhez képest

XII. Piusz ebben a dokumentumában lehetővé tette, hogy zarándoklás nélkül,
a helyi Egyházban is mindenki búcsút nyerhessen négy templomlátogatással,
megfelelő imádságok elmondásával és szentgyónással.

*– **Hogyan valósult meg ez itthon, az ismert körülmények között?*

– Említettem, hogy a magyar szentévi bizottság Czapik Gyula vezetésével
sokáig nem végzett érdemi tevékenységet. Miután azonban megjelent a pápai
dokumentum, amely Magyarországon is lehetővé tette a szentévi búcsú
elnyerését, változott a helyzet. 1949. november végén a testület megtartja
első érdemi ülését, s ezen elkezdik kidolgozni a szentév programját.
Céljuk, hogy egységesen szabályozzák a szentévi búcsú helyi elnyerését.
Döntenek arról, hogy azokon a helyeken, ahol több templom is van, négy
különbözőt látogassanak meg a hívek, ahol kevesebb, ott legalább kettőt
keressenek fel, ahol pedig csak egy van, ott a templom négyszeri
meglátogatásával is elérhető a teljes búcsú. Ezen a novemberi ülésén a
bizottság a központi terveket is megfogalmazta, így például azt, hogy
december 24-én délben az ország összes harangja egyszerre szólaljon meg, és
fél órán keresztül köszöntse a szentévet. A magyarországi szentévet
megnyitó mise pedig a budavári Nagyboldogasszony-templomban legyen,
párhuzamosan a római szent kapu megnyitásával. A szentmisét végül Pétery
József váci püspök mutatta be, a homíliát segédpüspöke, Kovács Vince
mondta. Egy sajátos magyar kezdeményezés is kapcsolódik a szentévhez, már
1949 novemberében: visszaemlékezve arra, hogy az 1900-es szentév megnyitása
előtt XIII. Leó pápa Jézus Szent Szívének ajánlotta fel az emberiséget,
1950. január elsején a budapesti Szent István-bazilikában szentmise
keretében megújították ezt a kezdeményezést. A szertartást Badalik Bertalan
veszprémi püspök mutatta be. A tervek szerint 1950. december 25-én nagy
zárómisével ünnepelték volna a szentév végét itthon, de végül ez nem
valósult meg.

*– **Miért nem?*

– Ha az 1950-es évről beszélünk Magyarországon, a szentév eszünkbe sem jut.
Egyháztörténeti szempontból három, egymással szorosan összefüggő esemény
határozza meg itthon ezt az esztendőt. Az első a szerzetesrendek
deportálása, majd a működési engedélyük megvonása. A második augusztus
elsején a papi békemozgalom elindulása. A harmadik pedig a püspöki kar és
az állam közötti, a békemozgalomnak kvázi apropót adó tárgyalások, amelyek
augusztus 30-án megállapodással végződnek: a Katolikus Egyház visszakap
nyolc gimnáziumot, numerus clausus által korlátozott négy szerzetesrend
vezetése alatt.

A szentév dinamikáját nézve Magyarországon 1950 tavaszán – részben a
nagyböjtnek köszönhetően, de attól függetlenül is – a hívek és a püspöki
kar tagjai aktívak, csakúgy, mint a helyi egyház vezetői. Például április
30-án, az Egyház fő pártfogójának, Szent Józsefnek ünnepe alkalmából Czapik
Gyula egri érsek a Szent István-bazilikában nagy, ünnepélyes szentmisét
mutat be,ami az eredeti programban nem is szerepelt. Tudunk arról, hogy
egy-egy plébániaközösség, vagy többen együtt, zarándoklatokat szerveztek.
Budapestről például leginkább Makkosmáriára, Máriaremetére. Bőséges adat
van arról, hogy Budapesten az elsőszombati ájtatosságok – melyek már
korábban is működtek és később is folytatódnak – 1950-ben a szentévhez
kapcsolódnak. Több plébánián szerveztek „lelki zarándoklást” Rómába, az
Örök Városról vetített képes előadás keretében. Mindezek mellett,
elsősorban a klauzúrás szerzetesrendek – de nem csak ők – 1950 tavaszán
sorra írják a leveleket az esztergomi helynöknek, s azt kérik, adjon
engedélyt arra, hogy a saját kápolnájuk négyszeri meglátogatásával
tehessenek eleget a szentévi búcsú kötelességének. Ezt meg is kapják.

Őszre azonban a szerzetesrendek deportálása, valamint az állam és az Egyház
közötti egyoldalú megállapodás lefékezi ezt az aktivitást. Plébániai
szinten vannak ugyan programok, de ahogy említettem, a tervezett,
ünnepélyes záró szentmise elmarad.

Nagyobb ünnepségek a Szűz Mária mennybevételéről szóló dogma kihirdetéséhez
kapcsolódtak még. Mindenesetre sokatmondó egy, a püspöki kar 1951. januári
jegyzőkönyvében olvasható kommentár: a 16. századtól vált gyakorlattá, hogy
a szentévi búcsút kiterjesztik a következő évre, helyben, korlátozott
alkalommal. Ez 1951-ben is megtörtént, és amikor az erről szóló pápai
dokumentum megjelent, a magyar főpásztorok úgy foglaltak állást:
„propagandát most már nem csinálunk (...), a hívek egyénenként szerezhetik
meg a búcsúkat”. Miközben tehát a magyar egyház részéről megvolt az
elköteleződés, hogy az adott körülmények között minél teljesebben
ünnepeljék meg a szentévet, az egyházi vezetés mindinkább tudomásul vette,
hogy a magyar egyházpolitika a hit gyakorlását a magánszférába szorítja
vissza.

*Fotó: Merényi Zita (archív)*

*Bodnár Dániel/Magyar Kurír*

*Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 23-i számában
jelent meg.*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250227/5b991bc9/attachment.html>