<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Szentév a kommunista hatalom szorításában – Beszélgetés Fejérdy András történésszel</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2025. február 25., kedd | 20:00<div class="gmail-ikonok"><br></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g145537']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=145537&v=1&img=c_398A7853.jpg" width="373" height="249" style="margin-right: 0px;"><span class="gmail-galcount" title="3 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"></span></a></div><h3 class="gmail-lead">Ferenc pápa 2024. május 9-én, Urunk mennybemenetele ünnepén a <i>Spes non confundit (A remény nem csal meg)</i>
 kezdetű bullával szentévet hirdetett a 2025-ös esztendőre. Fejérdy 
András történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével az 
1950-es szentév hazai vonatkozásairól beszélgettünk.</h3><div class="gmail-wrapper"></div><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– </strong><strong>A
 magyar nemzet 1945-ben megszabadult a nyilas rémuralomtól, s utána 
három évig megvolt a reménye annak, hogy megvalósul a demokrácia. Ám 
ehelyett az „ideiglenesen” hazánkban állomásozó szovjet csapatok 
támogatását élvező kommunisták rémuralma következett, amelynek 
legsötétebb időszaka az ötvenes évek elejére esett. Éppen a szentév 
idejére…</strong></p>
<p>– Igen, ez a magyar szempont. A Szentszék szemszögéből nézve azonban 
az 1950-es szentév a második világháborút követő első globális katolikus
 esemény, amelynek célja a pápa szándékai szerint a korábbi szentévekhez
 hasonlóan elsődlegesen Isten és a világ, illetve az emberek egymás 
közötti kiengesztelődése volt.</p>
<blockquote>
<p>XII. Piusz 1949-es karácsonyi szentbeszédében a szentévet 
összekapcsolja a béke témájával, hangsúlyozva: retorika helyett a béke 
kultúráját kellene építeni.</p>
</blockquote>
<p>Ez egyfelől válasz is arra, hogy ekkor már elkezdődik, majd 1950-től 
kezdve kiteljesedik a kommunista országok békemozgalma, a márciusban 
kiadott stockholmi nyilatkozattal. Másfelől pedig arra, hogy amikor XII.
 Piusz 1948. június 2-án, a hagyományokat követve a saját névnapján, a 
bíborosoknak tartott audiencián bejelentette az 1950-es szentévet, új 
háborús konfliktusok voltak folyamatban; például a brit mandátum 
megszűntével, Izrael Állam megalakulását követően Palesztinában 1948 
tavaszán kirobbant az első arab–izraeli háború.</p>
<p><strong>– </strong><strong>Melyek voltak a pápa által megfogalmazott szentévi célok?</strong></p>
<p>– XII. Piusz négy nagyobb tematika köré csoportosította a célokat: az
 első a kiengesztelődés, őt idézve: a nagy megbocsátás és nagy 
visszatérés. A második a békéért, különösképpen a Szentföld békéjéért 
való imádság. A harmadik már a reagálás a kommunista diktatúrák 
jelentette kihívásokra: az Egyház szabadságának megvédése annak 
ellenségeivel szemben, és a nem hívők, illetve a vallástól elfordulók 
visszavezetése az Egyházba. A negyedik: társadalmi igazságosság, a 
szolidaritás, a segítségnyújtás. Az első, hagyományos lelki célhoz 
szorosan kapcsolódott a jubileumi római zarándoklatok ügye. Annak 
érdekében, hogy minél többen részt vegyenek ebben, a Vatikáni 
Államtitkárság Rendes Ügyek Osztályának vezetője, Giovanni Battista 
Montini (a későbbi Szent VI. Pál pápa – <em>a szerk.</em>) már 1948 
augusztus végén levélben fordult az összes nunciushoz, illetve a 
Szentszék valamennyi képviselőjéhez, hogy a helyi egyházakat buzdítsák 
zarándoklatok szervezésére.</p>
<p><strong>– </strong><strong>Ha jól tudom, Magyarországon ekkor már nem volt nuncius, és diplomáciai kapcsolat sem köztünk és a Szentszék között.</strong></p>
<p>– Valóban nem volt nuncius. Ami pedig a magyar–szentszéki diplomáciai kapcsolatot illeti: az lényegében megszűnt.</p>
<blockquote>
<p>Jogilag ugyan nem mondták ki, ám azzal, hogy Angelo Rottát 1945. 
április 4-én kiutasították az országból, de facto megszakadt a Szentszék
 és Magyarország közötti kapcsolat.</p>
</blockquote>
<p>Ezt követően a magyar Egyház és a kezdeti koalíciós kormányok 
részéről is történtek még kísérletek, hogy helyreállítsák a kapcsolatot,
 de a Szovjetunió két okból sem értett egyet ezzel. Rotta kiutasításának
 hivatalos indoka az volt, hogy 1944. október 15-e, a nyilas 
hatalomátvétel után is Budapesten maradt.</p>
<p><a style="color:rgb(100,100,100)" title="" rel="lightbox['g145537']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=145537&v=1&p=1&img=c_398A7906.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– </strong><strong>Vagyis a Szálasi-kormány mellett is képviselte a Szentszéket…</strong></p>
<p>– Igen, és erre hivatkozva a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 
valamennyi semleges állam képviselőjét kiutasította az országból. Van 
azonban egy másik szempont is, ami a Szovjetunió döntését befolyásolta: a
 Magyarországra érkező első külföldi diplomata a szovjet követ, Georgij 
Makszimovics Puskin volt, viszont egy katolikus államban a szokásjog 
szerint az érkezés sorrendjétől függetlenül a nuncius a diplomáciai kar 
doyenje. Ám a szovjetek azt akarták, hogy első érkezőként Puskin legyen 
az. Lehetett volna megoldást találni arra, hogy ne a szentszéki 
képviselő legyen az, például ha módosítják a kapcsolattartás szintjét, 
és csak internunciust küldenek, nem nunciust, de szovjet részről nem 
volt szándék erre. A Vatikánt ellenséges politikai erőnek tartották, és 
ennek szellemében nem akarták helyreállítani a kapcsolatokat vele, hanem
 inkább a még meglévők felszámolására törekedtek.</p>
<p>Miután így sem Lengyelországgal, sem Magyarországgal nem állt helyre a
 Szentszék diplomáciai kapcsolata, 1946 tavaszától a Szentszék a 
gyakorlatban a két ország bíborosait tekintette kvázi apostoli 
delegátusának. Különböző jogosítványokkal ruházta fel őket, s egyúttal 
rendszeres jelentést várt tőlük a helyi Egyház helyzetéről. Ezt hazai 
belső egyházi dokumentumok is tanúsítják: vannak püspökök, akik 
Mindszentyt <em>apostoli delegátus</em> címzéssel szólítják meg. Ebben 
az összefüggésben érthető meg, hogy Montini miért Mindszentynek küldi el
 azt a levelet, amelyben a Szentszék képviselőit kérik: buzdítsák a 
helyi egyházak vezetőit az 1950-es szentévben való aktív részvételre. A 
levet kísérő soraiban a Vatikáni Államtitkárság Protokollosztályának 
vezetője, Carlo Grano ugyanakkor Mindszenty buzgóságára és belátására 
bízta, hogy a megfogalmazott kérések közül melyek megvalósítására lát 
lehetőséget a nehéz magyarországi körülmények között. A Szentszék ekkor 
már érzékeli a magyar Egyház erősen beszűkült mozgásterét.</p>
<p><strong>– </strong><strong>Mégis mit tudott tenni a Magyar Katolikus Püspöki Kar ebben a kiszolgáltatott helyzetben?</strong></p>
<p>– Már az 1948. november eleji püspökkari konferencián döntés születik
 arról, hogy Czapik Gyula egri érsek elnöklete alatt alakuljon meg a 
magyar szentévet előkészítő bizottság. A következő hónapokban azonban 
Czapik érdemi tevékenységet nem fejt ki ez ügyben. Szeptemberi római 
útja, melynek során az állam és az Egyház közötti elmérgesedő viszony 
megoldása érdekében közvetíteni igyekezett a Szentszék és a magyar 
kormány között, nem járt eredménnyel, mert a kormány elutasította azt a 
javaslatot, hogy a Szentszék apostoli vizitátorként visszaküldi 
Magyarországra Angelo Rottát, hogy felmérje a helyzetet. Közben megindul
 a sajtóhadjárat Mindszenty ellen, november közepén letartóztatják a 
titkárát, Zakar Andrást, egyre jobban szorul a hurok. A magyar egyházi 
vezetésnek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a szentévvel 
foglalkozzon. December elején Czapik Gyula, Barankovics István, a 
Demokrata Néppárt elnöke és Jánosi József jezsuita Mindszenty megmentése
 érdekében magánjellegű tárgyalást folytat a kormány képviselőivel, 
Kádár Jánossal és Révai Józseffel, hogy egy gentlemen’s agreement 
keretében a bíboros távozásával oldják meg a kialakult helyzetet, ám ez 
kudarcba fullad. A folyamat végpontja Mindszenty 1948. december 26-ai 
letartóztatása, majd az 1949. február elején ellene lezajlott per és 
ítélet.</p>
<p>Csak ezt követően, február közepén születik meg a püspöki kar ülésén a
 szentévet előkészítő bizottság névsora, benne olyan nevekkel, mint 
Badalik Bertalan, Bánk József, Endrey Mihály, Werner Alajos. Az év 
folyamán azonban ez a testület semmiféle, a szentévvel kapcsolatos 
előkészületet nem tesz. Ennek oka jól tetten érhető abban a válaszban, 
amit Czapik Gyula ad a Pápai Segélybizottság toszkánai delegátusának 
levelére, amelyben az felajánlja segítségét a zarándoklatok 
szervezésében:</p>
<blockquote>
<p>Rajtunk kívülálló okokból aligha lesz lehetősége annak, hogy 
zarándoklatokat vezessünk.” Már ekkor egyértelmű, hogy az 1950-es 
szentévben Magyarország nem küldhet zarándokokat Rómába, míg az előző, 
1925-ös szentévben tizenöt-tizennyolc ezer magyar hívő zarándokolt el az
 Örök Városba.</p>
</blockquote>
<p>Ehhez képest a szentévet szervező vatikáni központi bizottság adatai 
szerint 1950-ben a vasfüggönyön túli országokból regisztráltan mindössze
 hét személy utazott Rómába. A dokumentum egy személyt nevesít, Sapieha 
krakkói érseket. Rajta kívül két névtelen magyarról és két-két lengyel, 
illetve keletnémetről van adat. A magyar zarándokok száma ennél nyilván 
magasabb volt, de ők a diaszpórából, az emigrációból érkeztek. Az 
említett vatikáni bizottság adatai szerint ők összesen 
kétszáznyolcvannyolcan voltak. Közülük körülbelül kétszázan a szentév 
utolsó hónapjában, decemberben zarándokoltak el Rómába, az akkor már ott
 élő Zágon József, az emigráns magyarok apostoli vizitátora vezetésével.</p>
<p><strong>– </strong><strong>A magyar főpásztorok egyáltalán nem utazhattak ki Rómába a szentévben?</strong></p>
<p>– Nem. Az utolsó magyar püspök, aki 1945-öt követően Rómában járt, 
Czapik Gyula volt, 1948 szeptemberében. Évekkel később, 1957-ben a 
hatalom megengedi Dudás Miklós hajdúdorogi püspöknek, hogy gyógykezelés 
céljából Svájcba utazhasson.</p>
<blockquote>
<p>Rómába csak az 1962-ben kezdődő II. Vatikáni Zsinatra mehettek ki magyar püspökök.</p>
</blockquote>
<p><strong>– </strong><strong>A Szentszék hogyan reagált a vasfüggönyön túli országok kényszerű távolmaradására?</strong></p>
<p>– XII. Piusz a szentévet meghirdető <em>Jubilaeum maximum</em> kezdetű bulla publikálása után 1949 nyarán három, a szentévet szabályozó hivatalos dokumentumot is kiadott. A <em>Fore confidimus</em> kezdetű konstitúció az általános búcsúk és felhatalmazások szentév alatti felfüggesztését, a <em>Decessorum nostrorum</em>
 kezdetű pedig a Rómába zarándokolt hívek gyóntatásával megbízott pápai 
vagy felhatalmazott gyóntatók joghatóságát szabályozta. Bizonyos 
értelemben viszont újdonságnak számított a harmadik, <em>Iam promulgato maximo</em>
 kezdetű dokumentum. Korábban tudniillik az volt az alapszabály, hogy a 
jubileumi búcsú elnyeréséhez Rómába kellett zarándokolni. Ez alól idővel
 csak a klauzúrás apácákat, a betegeket és a foglyokat mentették fel, 
megadva nekik a lehetőséget, hogy római zarándoklat nélkül is 
elnyerhessék a szentévi búcsút. Ehhez képest</p>
<blockquote>
<p>XII. Piusz ebben a dokumentumában lehetővé tette, hogy zarándoklás 
nélkül, a helyi Egyházban is mindenki búcsút nyerhessen négy 
templomlátogatással, megfelelő imádságok elmondásával és szentgyónással.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g145537']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=145537&v=1&p=1&img=c_398A7976.jpg" alt="" border="0" width="471" height="314"></a></p>
<p><strong>– </strong><strong>Hogyan valósult meg ez itthon, az ismert körülmények között?</strong></p>
<p>– Említettem, hogy a magyar szentévi bizottság Czapik Gyula 
vezetésével sokáig nem végzett érdemi tevékenységet. Miután azonban 
megjelent a pápai dokumentum, amely Magyarországon is lehetővé tette a 
szentévi búcsú elnyerését, változott a helyzet. 1949. november végén a 
testület megtartja első érdemi ülését, s ezen elkezdik kidolgozni a 
szentév programját. Céljuk, hogy egységesen szabályozzák a szentévi 
búcsú helyi elnyerését. Döntenek arról, hogy azokon a helyeken, ahol 
több templom is van, négy különbözőt látogassanak meg a hívek, ahol 
kevesebb, ott legalább kettőt keressenek fel, ahol pedig csak egy van, 
ott a templom négyszeri meglátogatásával is elérhető a teljes búcsú. 
Ezen a novemberi ülésén a bizottság a központi terveket is 
megfogalmazta, így például azt, hogy december 24-én délben az ország 
összes harangja egyszerre szólaljon meg, és fél órán keresztül köszöntse
 a szentévet. A magyarországi szentévet megnyitó mise pedig a budavári 
Nagyboldogasszony-templomban legyen, párhuzamosan a római szent kapu 
megnyitásával. A szentmisét végül Pétery József váci püspök mutatta be, a
 homíliát segédpüspöke, Kovács Vince mondta. Egy sajátos magyar 
kezdeményezés is kapcsolódik a szentévhez, már 1949 novemberében: 
visszaemlékezve arra, hogy az 1900-es szentév megnyitása előtt XIII. Leó
 pápa Jézus Szent Szívének ajánlotta fel az emberiséget, 1950. január 
elsején a budapesti Szent István-bazilikában szentmise keretében 
megújították ezt a kezdeményezést. A szertartást Badalik Bertalan 
veszprémi püspök mutatta be. A tervek szerint 1950. december 25-én nagy 
zárómisével ünnepelték volna a szentév végét itthon, de végül ez nem 
valósult meg.</p>
<p><strong>– </strong><strong>Miért nem?</strong></p>
<p>– Ha az 1950-es évről beszélünk Magyarországon, a szentév eszünkbe 
sem jut. Egyháztörténeti szempontból három, egymással szorosan 
összefüggő esemény határozza meg itthon ezt az esztendőt. Az első a 
szerzetesrendek deportálása, majd a működési engedélyük megvonása. A 
második augusztus elsején a papi békemozgalom elindulása. A harmadik 
pedig a püspöki kar és az állam közötti, a békemozgalomnak kvázi apropót
 adó tárgyalások, amelyek augusztus 30-án megállapodással végződnek: a 
Katolikus Egyház visszakap nyolc gimnáziumot, numerus clausus által 
korlátozott négy szerzetesrend vezetése alatt.</p>
<p>A szentév dinamikáját nézve Magyarországon 1950 tavaszán – részben a 
nagyböjtnek köszönhetően, de attól függetlenül is – a hívek és a püspöki
 kar tagjai aktívak, csakúgy, mint a helyi egyház vezetői. Például 
április 30-án, az Egyház fő pártfogójának, Szent Józsefnek ünnepe 
alkalmából Czapik Gyula egri érsek a Szent István-bazilikában nagy, 
ünnepélyes szentmisét mutat be,ami az eredeti programban nem is 
szerepelt. Tudunk arról, hogy egy-egy plébániaközösség, vagy többen 
együtt, zarándoklatokat szerveztek. Budapestről például leginkább 
Makkosmáriára, Máriaremetére. Bőséges adat van arról, hogy Budapesten az
 elsőszombati ájtatosságok – melyek már korábban is működtek és később 
is folytatódnak – 1950-ben a szentévhez kapcsolódnak. Több plébánián 
szerveztek „lelki zarándoklást” Rómába, az Örök Városról vetített képes 
előadás keretében. Mindezek mellett, elsősorban a klauzúrás 
szerzetesrendek – de nem csak ők – 1950 tavaszán sorra írják a leveleket
 az esztergomi helynöknek, s azt kérik, adjon engedélyt arra, hogy a 
saját kápolnájuk négyszeri meglátogatásával tehessenek eleget a szentévi
 búcsú kötelességének. Ezt meg is kapják.</p>
<blockquote>
<p>Őszre azonban a szerzetesrendek deportálása, valamint az állam és az 
Egyház közötti egyoldalú megállapodás lefékezi ezt az aktivitást. 
Plébániai szinten vannak ugyan programok, de ahogy említettem, a 
tervezett, ünnepélyes záró szentmise elmarad.</p>
</blockquote>
<p>Nagyobb ünnepségek a Szűz Mária mennybevételéről szóló dogma 
kihirdetéséhez kapcsolódtak még. Mindenesetre sokatmondó egy, a püspöki 
kar 1951. januári jegyzőkönyvében olvasható kommentár: a 16. századtól 
vált gyakorlattá, hogy a szentévi búcsút kiterjesztik a következő évre, 
helyben, korlátozott alkalommal. Ez 1951-ben is megtörtént, és amikor az
 erről szóló pápai dokumentum megjelent, a magyar főpásztorok úgy 
foglaltak állást: „propagandát most már nem csinálunk (...), a hívek 
egyénenként szerezhetik meg a búcsúkat”. Miközben tehát a magyar egyház 
részéről megvolt az elköteleződés, hogy az adott körülmények között 
minél teljesebben ünnepeljék meg a szentévet, az egyházi vezetés 
mindinkább tudomásul vette, hogy a magyar egyházpolitika a hit 
gyakorlását a magánszférába szorítja vissza.</p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita (archív)</strong></p>
<p><strong><strong>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</strong></strong></p>
<p><em>Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 23-i számában jelent meg.</em></p></div><div class="gmail-ikonsav"><br></div>

<br></div>