[Grem] Szept.18. Copertinói Szt. József, a repülő misztikus (17.sz.) ünnepe

[Emoke Greschik]

 Copertinói Szent József, a repülő misztikus
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2024. szeptember 18., szerda
| 6:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/copertinoi-szent-jozsef

A 17. század misztikusára, Copertinói Szent József minoritára emlékezünk
mennyei születésnapján, szeptember 18-án.

*Amikor József meghalt, egész Európában ismerték a nevét*, pedig nem
alapított új rendet, nem írt egyetlen könyvet sem, nem kezdett új
lelkipásztori módszereket. *Nemcsak képtelen volt arra, hogy politikai és
tudományos okossággal belekapcsolódjon az Egyháznak a kezdődő
felvilágosodással és az állami abszolutizmussal folytatott vitájába, hanem
hiányzott belőle az a gyakorlatiasság is, amelyet egy kolostori tisztség
viselése megkíván.*

Halála után a minoriták rendfőnöke megbízást adott rendtársainak: írják meg
József atya életét. „Stílusa legyen egyszerű, világos és szerény, hasonló
József atya boldog lelkéhez. Nem akarom, hogy frázisok legyenek beleszőve,
vagy hogy a kifejezés előkelőségét keressék benne. Azt sem akarom, hogy
Isten szolgáját, akiről szó van, dicsőítsék.”

*József az itáliai Copertinóban született 1603. június 17-én. Apja jó ember
volt, de nem értett sem a pénz, sem a birtok kezeléséhez. Amikor várandós
felesége látta, hogy megint jön a végrehajtó, az istállóba menekült, ott
hozta a világra Józsefet. *Az anyát komoly, kemény nőnek mutatják be.
József elsősorban hevességét illetően hasonlított hozzá: egyszer késsel
támadt valakire, azért anyja egész éjszakára kizárta a házból, miután
összetört rajta egy botot.

*Józsefnek különleges képesség adatott, már gyermekkorában misztikus
tapasztalatokat szerzett – teljesen magába merült és érzéketlenné vált
minden iránt, ami körülötte zajlott*. *Ez az állapot csakhamar valódi
eksztázissá fokozódott*. Meglehetős bizonyossággal tanúsították akik
ismerték, hogy *7-8 évesen „önkívületbe” esett, s teljesen megragadták
belső élményei, mégpedig zenével kapcsolatban*. Ezért kapta társaitól a
„tátott szájú” gúnynevet.

Hozzájárult mindezekhez, hogy *nyolc éves korától tizennégy éves koráig
betegségek választották el* a* külvilágtól és pajtásaitól. Mindez
hozzájárult ahhoz, hogy *befelé fordulása tovább erősödjön, belső
élményeinek *elhatalmasodása a magányos szemlélődő élet felé fordította.*

*Kolostorba akart lépni, tizenhét évesen fel is vették a kapucinusok laikus
testvérnek*. *Gyenge egészsége és a kolostori munkákban való
használhatatlansága miatt azonban nyolc hónap múlva elbocsátották*. Ahogy
maga elbeszélte, úgy tűnt neki, mintha akkor a szerzetesruhával együtt az
eleven bőrét is lehúzták volna róla. Ezután azonban, *nagy örömére,
szolgaként felvette egy minorita kolostor. Itt megtanult olvasni és írni, s
végül becsületessége és jámborsága hatására felvették a rendbe is. 1628-ban
pappá szentelték.A Copertino közelében lévő Santa Maria de Grottella*
*kolostorba
osztották be. Külső élete és szolgálata éppen olyan egyszerű volt, mint
azelőtt; belső világossága, egyszerű és erős lelkének fénye azonban nem
maradhatott elrejtve. A bűnösök kedvet nyertek a jóra, a zaklatottak békét,
az elnyomottak örömet, a szenvedők vigasztalást és segítséget kaptak tőle.
Belső élete különösen eksztázisokban nyilvánult meg*, lelkét egyszerűen
lenyűgözte Isten nagysága és szeretete. Szellemi képességeit magához
ragadta Isten és kikapcsolódtak érzékszervei, emellett sokszor és hosszasan
levitált is. Számos szemtanú látta őt a föld felett lebegni vagy
repülni. Egyszer egy kolostorban egy festmény volt rá olyan hatással, hogy
amikor elment mellette, *felrepült a Megfeszített képéhez, és mintha
szoborként odaerősítették volna, hosszú ideig ott maradt. Máskor mise
közben emelkedett föl 30–50 cm magasságba és merült el teljesen a
misztérium szemlélésében. Az is megtörtént, hogy társával belépett egy
templomba, s az ének hallatára fölemelkedett, de magával ragadta társát is
és előrerepült vele a tabernákulumhoz*.

E rendkívüliség vonzotta a jámbor és kíváncsi embereket, a nép és a
nemesség Maria de Grottellába indult, hogy láthassák József atyát, rendi
elöljárója pedig misszionáriusként küldte az egész tartományba. Józsefet
aztán az inkvizíció kivizsgálás végett Nápolyba idézte. Itt azonban
semmiféle hamisságot nem tudtak megállapítani róla. Mégis *át kellett
települnie egy olyan kolostorba, ahol rejtetten élhetett. 1639-ben rendi
atyja, Szent Ferenc városába került, és tizennégy évig maradt Assisiben. *
.......

*József igazi élete – mint az összes szenté – az istenszeretetben állt.
Lelke olyan dolgok iránt volt érzékeny, amelyeket mi észre sem
veszünk*. *Távolból
megérezte a veszélyt,* amelybe egy rendtársa utazása során került, tudott a
pápa haláláról is, még mielőtt bármiféle hír érkezett volna róla. *Aki
találkozott vele, annak készen kellett lennie arra, hogy belelát a lelkébe*.
Némely embereket, akiknek lelkét bűn csúfította el, József olyan torznak
látott, hogy sem jelenlétüket, sem beszédjüket nem tudta elviselni.

Korának nyugtalansága közepette *József világosságot és erőt sugárzott.
Bíborosok, püspökök, fejedelmek keresték fel, vagy ajánlották magukat
imájába. Mindig szegények és segítséget keresők vették körül. *Rendi
elöljáróinak mindez gondokat is jelentett. Az ilyen rendkívüli ember, mint
József nemcsak áldás környezete számára, hanem teher is. Az inkvizíció még
élesebben figyelte a különös jelenségeket és 1653 júliusában újra
beavatkozott. Józsefet megfigyelés végett a pietrarubbiai kapucinus
kolostorba vitték Assisiből és elzárták a külvilágtól. Ott-tartózkodásának
híre azonban gyorsan elterjedt, s miséje alatt csakhamar összegyűlt a nép a
templom előtt. Átküldték ezért Fossombrone nehezen hozzáférhető kapucinus
kolostorába. Végül a minoriták VII. Sándor pápához fordultak, hogy József
visszatérhessen egyik kolostorukba. A pápa hozzájárult, átvitelének azonban
titokban kellett végbemennie. Éjjel vitték az Ancona tartományban lévő
Osimo minorita kolostorába. Ott élt ettől kezdve elrejtve és a
rendtársaitól elválasztva, gyakori eksztatikus egyesülésben Istennel.

*Amikor 1663 elején beteg lett*, cellájában felállítottak egy kis orgonát;
az orgonista játszott neki, ő pedig énekelt hozzá, és a többieket is arra
szólította fel, hogy énekeljenek vele együtt. „A szamár kezd a hegyre
felkapaszkodni” – mondta tréfálkozva, amikor érezte, hogy közeledik a
halál. Szenvedési közepette ezeket mondta: „A kéreg nem akar leválni a
fáról.”„Borzalmas ez az átmenet.” *Utolsó napjaiban eksztázisban feküdt,
belső tűz emésztette és így énekelt: „Lelkem, szeress, szeress!” 1663.
szeptember 18-án halt meg rendtársai körében. A nép ezt mondogatta: „A
szent atya meghalt.”*

*1753-ban boldoggá, 1767. július 16-án pedig szentté avatták.*

*Forrás*
*Diós István: A szentek élete*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240918/ad1a94d2/attachment.html>