[Grem] Miközben mi megnyitunk egy sosemvolt ukrán iskolát, ők bezárják az őshonos magyarok iskoláit, betiltják a magyar nyelvet / Ungváry Zs.

[Emoke Greschik]

 Több mint érdekes a helyzet: miközben mi megnyitunk egy sosemvolt ukrán
iskolát, ők bezárják az őshonos magyarok iskoláit, betiltják a magyar
nyelvet
https://mandiner.hu/belfold/2024/08/tobb-mint-erdekes-a-helyzet-mikozben-mi-megnyitunk-egy-sosemvolt-ukran-iskolat-ok-bezarjak-az-oshonos-magyarok-iskolait-betiltjak-a-magyar-nyelvet
Vajon ha elég sok ukrán gyűlik össze mondjuk a keleti megyékben, nem
jelentik-e be a szétbombázott országuk helyett igényüket erre a békésebb
vidékre?
Ungváry Zsolt

Tisza István a koronatanácsban ellenezte a hadüzenetet Szerbiának, tartva a
háború eszkalálódásától és ennek hazánkra gyakorolt várható negatív
következményeitől.   Mégis ő lett a „háborús miniszterelnök”, a világégés
okozta szenvedések „arca”,  s a fegyverszünet előtt pár nappal merénylet
áldozatává vált. (Érdekesség, hogy a háborút viszont lelkesen támogató
osztrák kancellárt, Von Stürgkh grófot már 1916-ban agyonlőtte egy
Friedrich Adler nevű szocialista, aki később fontos tisztségeket is
betöltött, miután a börtönből 1918 őszén kiszabadították.)

Bő két évtizeddel ezután, 1939 szeptemberében Teleki Pál kormányfő
beengedte az országba a lengyel menekülteket, akik vagy tovább mentek, vagy
ha maradtak, védelemben részesültek.
Tette ezt úgy, hogy formailag a lengyelek ellenségeink voltak,  hiszen a
szövetségesünk (akinek ekkorra már az első bécsi döntést köszönhettük)
támadta meg őket. 1941 áprilisában, amikor a németeknek Jugoszlávia
lerohanásához magyar területeket kellett igénybe venniük, Teleki, nem
találván kiutat a helyzetből, főbe lőtte magát. Churchill (aki úgy volt
végig miniszterelnök a világháború idején, hogy erről a brit
választópolgárokat nem kérdezték meg) az öngyilkosság hírére állítólag azt
mondta: a béketárgyaláson egy üres széket kell majd fenntartani Teleki
számára.

Persze ahogy önnek, kedves olvasó, nem tartottak fenn üres széket, úgy
Telekinek sem, sőt az addigra már az „utolsó csatlós”-ként elkönyvelt
Magyarországot még jobban megbüntették, mint Trianonban.

Hiába a tettek, a döntések meghozatalánál ezeknél többet ér a jól
irányított propaganda. A „népek börtönének” nevezett monarchiában sokkal
liberálisabb kisebbségi törvények léteztek, mint sok más országban, akár a
mai állapotokkal összevetve is. Az „ezer éven át elnyomó” Magyarországon a
nemzetiségek nem fogytak el (mint a Felvidéken vagy Erdélyben száz év alatt
megfeleződő magyarok, amióta „Szlovákia” és „Románia” lett belőlük), mégis
katasztrofális hírünk volt bizonyos nyugati körökben; hála a kisebbségeink
propagandájának, amit nem tudtunk vagy akartunk ellensúlyozni.)

A hosszas bevezető ahhoz az intézkedéshez tartozik, amely szerint magyar
költségvetési forrásból Budapesten ukrán iskola jön létre
<https://mandiner.hu/kulfold/2024/08/magyarorszagon-toboroznak-az-ukranok-halasak-amiert-fizetniuk-sem-kell-ezert>.
Ez lesz az első kétnyelvű ukrán-magyar iskola Magyarországon, ahol elsőtől
tizenkettedikig több tárgyat ukránul tanítanak majd.

Ez nagyon szép dolog, méltányos és emberi, hogy az otthonukból kiszakadó
gyerekek anyanyelvükön tanulhassanak.

Kivételesen némi elismerés is érkezett ezért az érintettektől, de messze
még a háború vége, amikor – ha nem vigyázunk – a szégyenpadra ülünk megint.
Nagyon hasonló a helyzet például a második világháború alatt Balatonbogláron
működő lengyel gimnáziummal
<https://polhunation.hu/lengyel-gimnazium-balatonboglaron-a-masodik-vilaghaboruban/>,
ami akkor Európa egyetlen lengyel tanrendű középiskolája volt.

A lengyelek végül hazamentek, ahogy valószínűleg az ukránok is hazatérnek
majd (ha lesz még Ukrajna nevű entitás, ahová hazatérjenek), de olyat is
láttunk már, miként vették el az országunkat azok, akiket beengedtünk,
mint a törökök elől menekülő délszlávok vagy a jobb élet reményében
Erdélybe beszivárgó oláh pásztorok leszármazottai. Vajon ha elég sok ukrán
gyűlik össze mondjuk a keleti megyékben, nem jelentik-e be a szétbombázott
országuk helyett igényüket erre a békésebb vidékre? Érdekes párhuzam az is,
hogy miközben mi megnyitunk egy sosemvolt ukrán iskolát, ők közben bezárják
az őshonos magyarok iskoláit, betiltják a magyar nyelvet.

A hála, tudjuk, nem politikai kategória.

A németek is roppant gyorsan elfelejtették nemcsak a Balaton-parti
Ossi-Wessi rokontalálkozókat, hanem a berlini falból kivert első téglákat
is. A lengyelek hálája sem ért túl sokat, amiért saját érdekeink elébe
helyeztük az övékét. Bár kétségtelen, hogy 1945 után az ő szuverenitásuk is
odalett (pedig eredetileg az angol-francia hadüzenet, s így a világháború
kirobbanása éppen a lengyel függetlenség helyreállítására hivatkozva
történt), most viszont nem képesek megérteni, hogy mi másképpen látjuk két
másik ország konfliktusát, mint ők.

A segítség persze belülről fakad, és nem a haszonszerzés motiválja.

Ahogy 1989 decemberében az egész ország megmozdult, hogy a forradalmi(nak
hitt) Románián segítsen, de még az indonéz szökőár áldozatainak is
elképesztő összeget utalt át 2004-ben, úgy most sem kérdéses, hogy az
emberség a magyar lélekben felülírja a taktikát. S látszólag ez rövid távon
egyáltalán nem kifizetődő, mégis nagyobb a perspektívája egy erkölcsös,
értékalapúan gondolkodó nemzetnek, mint a kizárólag a jó helyezkedéshez
értőknek.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240901/3d648788/attachment.html>