[Grem] Félresiklott mítoszirtás – így törölné el Szent Istvánt egy új oxfordi kötet

[Levente Vihar]

https://www.valaszonline.hu/2024/10/11/berend-nora-szent-istvan-stephen-i-konyv-kritika/

ÜdvözletteL.

Félresiklott mítoszirtás – így törölné el Szent Istvánt egy új oxfordi kötet
Borbás Barna <https://www.valaszonline.hu/author/borbasbarna/> |
2024.10.11. | Kult <https://www.valaszonline.hu/category/kult/>

*Ha magyarul jelenik meg, minden bizonnyal kisebb botrány lenne Berend Nóra
történész I. István, Magyarország első keresztény királya – A középkori
mítosztól a modern legendáig című új könyvéből. De mivel „csupán” a világ
egyik legjelentősebb egyetemi kiadója, az Oxford University Press adta ki,
idehaza a szűkebb szakmai közegen kívül más egyelőre nem értesült az
angliai magyar medievista meredek állításairól: István király nagy
államszervező mivolta bizonyíthatatlan, nem ő írta az Intelmeket, nem az
övé a Szent Jobb, Koppánnyal vívott harca kitaláció. Sőt: Berend Nóra arról
tájékoztatja a nyugati közvéleményt, hogy lényegében a „Szent
István-mítosz” egésze „levegőre épült”. Mint a legtöbb posztmodern
visszabontási kísérlet, ez is sok sebből vérzik. Könyvkritika.*
<https://www.valaszonline.hu/2024/09/09/youtube-ra-fel-szintet-lep-a-hetivalasz/>
<https://www.valaszonline.hu/2024/09/09/youtube-ra-fel-szintet-lep-a-hetivalasz/>

„A történészek olyanok a nacionalistáknak, mint a máktermesztők a
heroinfüggőknek: mi adjuk a nyersanyagot a piacnak.” Az neves marxista
historikus, a 2012-ben elhunyt Eric Hobsbawm élces mondását idézi egyfajta
mottóként új könyvében
<https://global.oup.com/academic/product/stephen-i-the-first-christian-king-of-hungary-9780198889342?cc=de&lang=en&>
Berend Nóra, a cambridge-i egyetem kutatója. És mintha más célja nem is
lenne, mint hogy megszakítsa e metaforikus termelési láncolatot: példátlan
lendülettel esik neki nemcsak a populáris, de jórészt a tudományos Szent
István-kép – vagy inkább Szent István-képek – visszabontásának, helyükre
pedig nem állít mást, csak kérdőjeleket. Azokból pedig kétségtelenül nehéz
nacionalista (vagy bármilyen) programot építeni.

Ami a Stephen I, the First Christian King of Hungary – From Medieval Myth
to Modern Legend című könyvben olvasható, nem lehet teljesen új a magyar
közönségnek. Berend Nóra – Berend T. Iván gazdaságtörténész és MSZMP-s
politikus lánya – néhány évvel ezelőtti interjúi óta újra és újra kifejti
dekonstrukciós ötleteit a középkori magyar történelemmel kapcsolatban.
Szent István ugyan „élt”, de „nem ő volt egyedül az állam megalapítója”,
sőt valójában „nem létezett magyar állam” sem, „nem ő írta az Intelmeket”,
a Szent Jobb „kimutathatóan középkori hamisítvány”, a Koppány-történet az
Anjou-ház hatalmának megerősítésére, „politikai okból keletkezett” –
nyilatkozta Berend a Népszavának 2017-ben
<https://nepszava.hu/1138030_hazug-multra-nincs-szukseg> és 2021-ben
<https://nepszava.hu/3129860_cambridge-i-tortenesz-szinte-csak-tevkepzetek-elnek-szent-istvanrol>.
Tabudöntőnek szánt tézisei szétfutottak a nyilvánosságban, vitákat
váltottak ki, mi is foglalkoztunk velük
<https://www.valaszonline.hu/2022/08/19/szent-jobb-hitelesseg-koppany-istvan-magyarok-tevhitek/>
augusztus 20-i cikkeinkben
<https://www.valaszonline.hu/2024/08/19/koppany-mitoszok-tenyek-tortenelem-allamalapitas-istvan-a-kiraly-keresztenyseg-kelet-nyugat/>
.

Az angliai magyar kutató 2019-ben a Koszta László történész emlékére
megjelent kötetbe
<https://www.academia.edu/41387910/Szent_M%C3%A1rton_%C3%A9s_Benedek_nyom%C3%A1ban_Tanulm%C3%A1nyok_Koszta_L%C3%A1szl%C3%B3_eml%C3%A9k%C3%A9re>
írta meg részletesen, lábjegyzetelve a Koppány- és a Szent Jobb-problémát.
Vagyis azt, hogy előbbi szerinte kitaláció, utóbbiról pedig nem tudjuk,
hogy valójában micsoda. „Amit Szt. Istvánról tudunk, az későbbi, és írói
műgonddal megszerkesztett szövegekből származik. A középkori szerzők nem a
valós múltról próbáltak minél hitelesebb leírást adni. Nemcsak konkrét
célok érdekében komponálták meg szövegeiket, […] hanem egyrészt más,
korábbi szövegekből merítettek ötleteket, másrészt saját koruk problémáira
kerestek megoldásokat.”
Berend Nóra Stephen I c. könyvének borítója

Az új könyv csúcsra járatja a fenti a megközelítést. Egyenesen azt állítja,
hogy a történetírás és a közemlékezet „eltúlzott fontosságot” (exaggerated
importance) tulajdonít Szent Istvánnak, aminek az az oka, hogy a királyt
előtte évszázadokig mitikus legitimációs eszközként használták különféle
társadalmi csoportok. Holott igazából néhány alapvető életrajzi adatot
leszámítva nem tudunk róla semmit.

Az István-mítosz – folytatja Berend – „a magyar történelem alapkövévé
vált”, de történészek a közelmúltban „elkezdték komolyan kikezdeni”,
képletesen szólva, „lyukakat fúrni az alapzatba, hogy kiderüljön, az
építmény levegőre épült” (the edifice is built on air). Itt tehát a szerző
nem kevesebbet állít, mint a hogy a kora középkorral foglalkozó magyar
medievisztika is jórészt légnemű dolgokon nyugszik.

Berend Nóra kötetének provokatív állítások nélkül is lenne tétje, hiszen
utoljára pont harminc éve jelent meg angol nyelvű monográfia az
államalapító magyar királyról: Györffy György István király és műve című
opusának fordítása. A Stephen I -ről minden bizonnyal lesz részletes
történészvita megfelelő szakfolyóiratokban. Most a szöveg és a szeptemberi
– erőteljes bíráló hangoktól sem mentes – könyvbemutató
<https://www.btk.elte.hu/content/szent-istvan-a-kozepkori-mitoszoktol-a-modern-legendakig.e.7002>
nyomán négy alapvető problémára hívjuk fel a figyelmet.
*Semmit sem tudunk*

„Még születési dátumát sem tudjuk pontosan meghatározni, nem csoda, hogy
nem tudjuk felismerni a jellemvonásait” – írja Berend Nóra Szent Istvánról.
És valóban: a későbbi források alapján 967, 969 és 975 is lehetett az
uralkodó születési éve, mai tudásunkkal eldönthetetlen, melyik igaz. A
tudáshiányt a szerző többször is kiemeli, ahogy azt is, hogy egykorú
hiteles ábrázolás sem maradt fenn Istvánról, hiszen még a koronázási
paláston látható kép – melynek készítője elvileg láthatta a királyt – sem
vehető készpénznek, törvényei és oklevelei pedig nem eredetiben, hanem
későbbi, megkérdőjelezhető másolatokban maradtak ránk. Berend úgy tesz,
mintha a 20. század forrásbőségéből kérdezné fel a kora középkort, majd
felemelt mutatóujjal megállapítja, hogy ezt sem tudjuk, azt sem tudjuk.

Legyünk erősek: sem a cseh Szent Vencel, sem Oleg kijevi fejedelem, sem a
lengyel Nagy Boleszláv születési napját, hónapját és évét *sem *tudjuk.
Korabeli, mai mércénk szerint 100 százalékosan hiteles ábrázolás róluk sem
készült, „jellemvonásaikról” legfeljebb mozaikos képünk van.

A középkorkutatás lényege ezeknek a mozaikoknak a rakosgatása, a kevés és
töredékes forrásból főzés képessége. Persze relatív, mi számít kevésnek.
Berend Nóra kiemeli, hogy ugyan ismerünk néhány Szent István által kiadott
oklevelet, de azokból egyetlen eredeti sem maradt fenn. Ez viszont így is
több, mint Lengyelország, a Kijevi Rusz és részben Csehország hivatali
írásbelisége. Mint a Pécsi Egyetem professzora, Font Márta egy ábrán
összesítette: az írott források különböző elemei régiós összehasonlításban
igen korán megjelentek a középkori Magyarországon: a legszélesebb skála
csak itt, illetve a Kijevi Ruszban jött létre a vizsgált időszakban.
Forrás: Font Márta A keresztény nagyhatalmak vonzásában c. könyve (2005)

Legendák, oklevelek, törvények, magyar krónikák, külföldi krónikák –
szűkebben véve ez az öt forráscsoport áll rendelkezésünkre Szent Istvánnal
kapcsolatban. Mióta magyar szakkutatás létezik, tisztában van ezek
korlátaival. A legnagyobb példányszámban eladott szöveggyűjtemény, az
Osiris-féle 1999-es Árpád-kori legendás és intelmek bevezetőjében szó
szerint olvasható is: „a legendák szerzőinek és az Intelmek írójának
szándékától mi sem állt távolabb, mint az, hogy történelmi forrást írjanak
az utókor számára”. Mégis azzá lettek, a szövegekkel foglalkozó filológia
pedig egy évszázada elemzi őket, egyes állításaiknak hitelt adva, másokat
elvetve, de semmiképpen sem úgy tekintve, mintha a legendaszerzők –
Veszprémy László történész könyvbemutatón elhangzott szavaival – „notórius
hazudozók lennének”.

A legendakritika kézenfekvő példája a Hartvik püspök-féle, Könyves Kálmán
korában íródott István-történet, mely az utókorra hagyományozta, hogy a
király II. Szilveszter pápától kapott koronát. Ezt azonban Gerics József,
Thoroczkay Gábor és más történészek nyomán mára a történészek elvetették,
helyette azt mondják, hogy a koronát valószínűleg a német-római császár
adta, a korban még fontosabb hatalmi jelvénynek számító királylándzsához
hasonlóan. Honnan veszik ezt? Egy kortárs francia krónikaíró, bizonyos
Adémar de Chabannes közléséből, aki leírta, hogy a császár a magyarok
urának „megengedte, hogy teljes szabadsággal királysága legyen” és „szent
lándzsát hordoztasson”, valamint régészeti következtetésekből (a lándzsát
ábrázoló nagyharsányi dénárlelet
<https://hu.wikipedia.org/wiki/Lancea_Regis_d%C3%A9n%C3%A1r>).

Berend Nóra egyébként pontosan idézi a fentieket a koronáról szóló
fejezetben (Stephen’s Crown), mely a könyv leginkább konszenzuskereső
része, és épp azt igazolja, hogy vannak fontos dolgok Istvánnal
kapcsolatban, amelyeket megalapozottan állíthatunk.

Thoroczkay Gábor történész szerint ugyanakkor a szerző konkrét tartalmi
hibát követ el, amikor interpoláltnak, vagyis utólag módosított, betoldott
szövegként hivatkozik Szent István törvényeire. Tény, hogy a legkorábbi
magyar jogszabályokból egykorú kézirat nem maradt fenn, de az a
interpoláció a több későbbi másolatok ellenére sem állapítható meg.

Berend új könyvében hangsúlyozza korábbi állítását, amely szerint Szent
István leghíresebb hagyatékát, az Intelmeket nem is ő írta. Tovább
súlytalanítja a királytükröt, hogy a kötetben végig „úgynevezett Intelmek”
(so-called Admonitions) formában írja, mint ami „Istvánhoz köthető” (linked
to Stephen). Itt a probléma az, hogy a kutatás egyáltalán nem állítja, hogy
a király maga körmölte volna az Imre herceghez intézett gondolatait. Sőt –
mint Veszprémy László a könyvbemutatón elmondta – inkább arra van nyom,
hogy az uralkodók diktáltak az írástudóknak az oklevelek és más iratok
keletkezésénél, belevéve saját szempontjaikat. Ez Európában példaként Nagy
Károly frank és II. Henrik német-római császárnál kimutatható. Ha nem
feltételezzük, hogy Szent István udvara kóros manipulátorokból állt, el
kell fogadnunk, hogy az Intelmek („úgynevezett” nélkül) a király szellemi
terméke, amely az ő intenciói alapján készült.

Zsoldos Attila úgy fogalmazott Szent István és III. András című művében,
hogy az államalapítót szívós kitartás, következetesség és jó
helyzetfelismerés jellemezte. A fenti források alapján és az elért
eredményekből (40 évig egyhuzamban uralkodott, egyetlen csatát sem
vesztett, egyház- és államszervezési eredményei túlélték őt) visszafelé
következtetve ennyi a minimum, amit elmondhatunk az első magyar király
Berend Nóra által hiányolt jellemvonásairól.
*A Koppány-probléma*

Augusztus 20-i írásunkban
<https://www.valaszonline.hu/2024/08/19/koppany-mitoszok-tenyek-tortenelem-allamalapitas-istvan-a-kiraly-keresztenyseg-kelet-nyugat/>
részletesen bemutattuk a magyar történelem Koppány-problémáját, de érdemes
ezt újra elővenni, mert a Stephen I-ben olvasható mindeddig a leghosszabb
dekonstrukciós érvelés a somogyi vezér alakjával kapcsolatban.

Berend Nóra megismétli és még részletesebben kifejti korábbi állítását,
jelesül, hogy a Képes Krónikában található Koppány-sztori csak a 14.
században, az Anjou-ház hatalmának megerősítésére, politikai okból
keletkezett, és azóta körkörös érvelések miatt ragadt a magyar
történetírásban. Tény: az 1002-es pannonhalmi alapítólevél pusztán „németek
és a magyarok közötti hatalmas viszályt” említ, és Koppányt első alkalommal
háromszáz évvel később írták le, mint hogy ő maga elvileg meghalt.

Augusztusi cikkünkben már jeleztük, hogy a korszak hazai kutatói
vitatkoznak Berend Nórával. Idéztük Bácsatyai Dániel és Szabados György
történészek véleményét. Thoroczkay Gábor friss olvasatban a könyvbemutatón
a somogyi tizedvitát hozta fel érvként, vagyis azt, hogy István a
pannonhalmi kiváltságlevél szerint Somogy megyét a „hatalmas viszály” után
azzal büntette, hogy szolgává, majd tizedfizetővé tette. Erről nemcsak
magyar források, hanem pápai dokumentumok is tanúskodnak. Vajon miért kapta
meg Pannonhalma apátságként Somogy, az egyetlen konkrétan említett „lázadó
megye” (ahogy az oklevél fogalmaz: „az egyik megye, a somogyi el akart űzni
atyám székéről”) tizedeit? Thoroczkay szerint amíg ez a kérdés nincs
megoldva, nem lehet kiírni a Képes Krónika által világosan somogyi
vezérként azonosított Koppányt a magyar történelemből. Abban viszont igazat
adott Berend Nórának, hogy a felnégyelés kissé meseszerű és sok kérdést
felvető történetét talán el kell engednie a kutatásnak, és visszaküldeni a
legendák világába.
*Szent Jobb*

Berend Nóra megismétli korábbi (lapunk által is idézett) állítását: a ma
ismert Szent Jobb nagyobb eséllyel hamisítvány, mint valódi, Istvánhoz
köthető ereklye, melyet László király „gyártatott” a szentté avatás miatt.
„Istvánról gyakran állítják, hogy egyedülálló nagysága, jámborsága és
bölcsessége és […] »uralkodói teljesítménye« miatt avatták szentté. A
valóságban Istvánt nem az elért eredményeiért, hanem a László király
érdekei, legitimitása miatt avatták szentté. […] István szentté avatása
politikai tett volt” – ezt már az új könyvében állítja a történész.

Ez a tézis viszont bizonyíthatatlan és nem is logikus. Kicsi a
valószínűsége, hogy László király a saját, pápai vagy európai léptékben
kicsinyes érdekét így keresztülnyomhatta volna a 11. századi egyházon.
István királyt – mivel nem lett vértanú – éppen hogy azért avatták szentté,
mert egyházat és államot szervezett a korábban nomád, pogány magyarságnak.

A Szent Jobbal kapcsolatos természettudományos, antropológiai vizsgálatokat
korábbi cikkünkben már sorra vettük. Itt két tényt érdemes megjegyezni. Az
első, hogy a Szent Jobb mumifikálva lett, vagyis ez egy szakszerűen, kora
középkori módszerekkel mumifikált kéz, ergo biztosan nem a raguzai
szervkereskedelem tetszőleges darabja.

A másik, hogy eddig háromszor vonták kutatások alá: 1951-ben Bochkor Ádám
orvosszakértő vizsgálhatta, 1988-ban Szentágothai János és Nemeskéri János
vezetésével négy másik kutató, majd 1999-ben Réthelyi Miklós és Patonay
Lajos, orvosi-antropológiai tanulmányok céljából, bevonva paleoradiológiai
vizsgálatokat is. Ők nem fogalmaztak meg kételyeket az ereklye hitelességét
illetően. Ugyanakkor igaz, hogy a legnagyobb biztosságot adó
archeogenetikai mintavétel eddig nem történt meg. Ha az egyház vagy a
szakkutatás mélyebb bizonyosságot szeretne, akkor ezt kellene
engedélyeztetni.
*István, a király*

Az angolul olvasó közönség számára Berend Nóra könyvének egyik legnagyobb
újdonsága a sokrétűen és mélyen tárgyalt István, a király-probléma. A
szerző imponáló terjedelemben mutatja be a kultikus rockopera hátterét,
popkulturális és politikai következményeit.

A vonatkozó fejezet (The Rock Opera and 1956) egy helyen így fogalmaz: „A
rockopera sokrétűen tükrözi az 1956-os eseményeket. Istvánnak, mint Kádár
Jánosnak, el kell fogadnia a túléléshez szükséges külső kereteket: a római
katolicizmus a szovjet blokkban való bent maradásnak feleltethető meg.
Koppány lázadása Nagy Imre és kormányának kudarcra ítélt kísérlete […] a
függetlenség megszerzésére.” Ezt követően hosszan tárgyalja a legapróbb
lehetséges áthallásokat 1956 és az István–Koppány-párharc között.

Berend tehát megengedi, hogy legyen a rockoperának egy ilyen szándékoltan
rejtett értelmezése is. Ám közben feltehetően nem olvasta a Heti Válasz
2008-as interjúját a Szörényi–Bródy szerzőpárossal, ahol elhangzott: „Tény,
hogy annak idején a KISZ és a párt egy része is örvendezett a bemutató
miatt, mert szerencsénkre tényleg ezt (mármint a Nagy–Kádár-párhuzamot – *a
szerk.*) olvasták ki a darabból. Tévesen. Először is: a mű alapötlete
Boldizsár Miklóstól származik. Apja ötvenhatban a hatalom közvetítője volt
az írószövetségben. Megmentett a börtöntől írókat, de rá is vette őket a
forradalmat megtagadó nyilatkozatra. A fia őt, és nem Kádárt akarta
megérteni, megírni. István figurája pedig az önzetlen államférfiúi nagyság
példája a darabban. Kádárral ellentétben ő még a hatalmat is átadná, ha
Koppány útja nem a katasztrófa felé vinné az országot.”

A szerzők tehát cáfolták az István, a király 1956-os áthallásait. Ebben a
tekintetben rájuk érdemes hallgatni, nem a cambridge-i egyetem történészére.
Konklúzió

„Nem vagyok a vulgáris posztmodern híve” – írja a könyvben a szerző és ez
minden bizonnyal így van, Stephen I című könyve mégis pontosan olyan, mint
egy posztmodern dekonstrukciós kísérlet, melynek megírását aktuális
politikai trendek ihlették. Érdemes ehhez felhozni a konkrét szövegen túl a
mintaként hivatkozott, zömmel baloldali és marxista történészeket: a már
említett Eric Hobsbawm, Patrick Geary medievista, a posztmodern
antinacionalizmus képviselője, aki szerint a nemzeti identitás „eseti
konstrukció” vagy a nacionalizmus és etnicitás kapcsolatáról publikáló John
Breuilly professzor. Berend Nórának nem (vagy nem csak) a Szent
István-mítoszokkal van baja, hanem a modern nacionalizmussal, célja pedig
az, hogy annak középkori alapjait bizonytalanítsa el.

A szerző éppen azt valósítja meg, amivel a középkori szerzőket vádolja,
akik az ő interpretációja szerint a valóság rögzítése helyett „saját koruk
problémáira kerestek megoldásokat”.

Lehetne ez pusztán tudományos belügy, de mivel hosszú idő után ez az első
angolul megjelent monográfia az államalapító magyar királyról, nem mindegy,
ki és hogyan tájékoztatja a világnyelven olvasó közönséget. És nem csak a
korai középkorral kapcsolatban. Október 23. felé közeledve az olvasó
értetlenül konstatálja, hogy a szerző 1956-ot következetesen az uprising
(felkelés) kifejezéssel jelöli a revolution (forradalom) helyett, holott
előbbit inkább marginális helyeken használják (a forradalom megvalósulását
tagadók, illetve a szélsőjobboldali David Irving), míg utóbbi
konszenzuális. Sokadik apró adalék ez ahhoz, miért lesz Berend Nóra új
könyve rendkívül megosztó.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20241013/23369a05/attachment.html>