[Grem] 'Csak a Valaki tud szeretni' / a Stephanus díjas Barsi Balázs OFM atya

[Emoke Greschik]

 Csak a Valaki tud szeretni – Beszélgetés a Stephanus-díjas Barsi Balázs
ferences szerzetessel
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2024. május 27., hétfő |
20:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/csak-valaki-tud-szeretni-beszelgetes-stephanus-dijas-barsi-balazs-ferences-szerzetessel


A Szent István Társulat idei könyvhetén teológiai kategóriában Barsi Balázs
Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, teológus, napjaink egyik
legkiemelkedőbb egyházi személyisége kapta meg a Stephanus-díjat. A
könyvhétre megjelent legújabb kötetének címe: *Breviárium*. A
budapest-belvárosi ferences templomban beszélgettünk.

*– Egyik elmélkedésében arról beszél, hogy a keresztény családoknak olyan
hitet kellene átadniuk a fiataloknak, amely által jobban meghallják Isten
igéjét. Miként valósítható meg ez?*

– Csakis úgy, hogy a kinyilatkoztatás, a szent evangélium, Jézus Krisztus
szavai mögött mindig megkeressük a mélyben, mi az az emberi alap, amire
mindez épül. Ha ezt nem mutatjuk meg, akkor marad a vallásos szöveg,
illetve a mindennapi élet a maga nyersességében, Isten igéjének hirdetése
pedig csupán ünnepi alkalommá válik. Szent János azt írja az első
levelében: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van”. Igen, csak
éppen el kell gondolkoznunk azon – amin ma oly kevesen gondolkodnak el –,
hogy mi is a szeretet. Már szinte a meghatározásokat is bűnnek tartják,
mert az bizony kirekesztés. Ez ez, az meg az. Pedig szó sincs arról, hogy
gyűlölném azt, ami vagy aki nem tartozik ebbe a fogalomba. Ellenkezőleg:
érte élhetek. Az emberi dolgokat akkor ismerjük meg a legjobban, ha
megkeressük az eredetüket. A természettudományok viszont nem nagyon
foglalkozhatnak a dolgok eredetével…

*– Miért nem?*

– Azért, mert az eredet kérdése a létezés területére tartozik, és ehhez
nincs kompetenciájuk, nem az ő területük. Az, hogy honnan származik a
legelső sejt, nem a természettudományos kutatások tárgya. Ha viszont egy
tudós vagy csak egy egyszerű ember valóban keresi az igazságot, feltétlenül
megkérdezi ezt. Az élettelenből soha nem lesz élő. Egyetlen halott sejtet
sem tudnak feltámasztani, itt tehát tetten érhető valami, ami csak a
csodálatunkat válthatja ki. Az első sejt alkotói, az atomok, élettelenek,
de föl vannak emelve egy „túlvilágba”, vagyis egy új létszintre. A mi
biologikumunk pedig fölemeltetett a személyesbe. A mélyen hívő, világhírű
természettudós, Francis S. Collins *Isten ábécéje* című könyvében azt írja,
hogy a nem hívők néha bizony elszólják magukat. Az egyik kollégája, aki
szintén evolúciós biológus, egyszer azzal állt elő: az emberi szabadság nem
vezethető le ebből az univerzumból. Húha! Valóban nem, mert a sejtek nem
szabadok, jól is néznénk ki, ha azok lennének. Az atomok sem szabadok. Én
azonban az vagyok. A szeretni tudás képessége az embernek, ennek a
személyes szabadsággal rendelkező egyednek a világában van benne. Szabad,
vagyis képes szeretni. A szabadság és a szeretet nem az anyagi világból
való.

*– Kérdés, hogy akkor honnan…  *

– Olvassuk Szent Jánosnál: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől
van”. Tehát Istentől, nem pedig a főemlősöktől. Minden egyes szentírási
kijelentés – Isten üzenete – mögött nézzük meg, van-e valamilyen
antropológiai, nem vallási alap, amire ráépülhet a kinyilatkoztatás. Mindig
találhatunk ilyen alapot, és ha ezt feltárjuk, akkor felkapják a fejüket a
fiatalok, nagyon odafigyelnek. Én egy másik fiatal Magyarországot látok,
nem azt, amit a nagy tömeg. Hatvan fiatal jött hozzám lelkigyakorlatra,
tizenhét évesek. Beszéltem nekik a Szentháromság titkáról is. Ez a központ.
Ezt nem lehet kitalálni. Isten csak személy lehet, mert az energia nem
tudja, hogy van. Hála Istennek, vagy sajnos, ma nincs igazi kereső ateista.
Ma egyszerűen egy keverék vallásban élünk, az emberek tömegeinek a fejében
zavaros világnézet kavarog; isteni attribútumokkal ruházzák fel a világot,
panteista elveket vallanak, azt gondolják, hogy a világ magától létezik, de
ez nem igaz. Jézus többször is mondja: én az Atyától jöttem, ő bennem van,
én pedig benne. Mindketten küldjük a Szentlelket. Kérdés, hogy elfogadom
ezt, vagy nem. Ha elfogadom, akkor mindenre fény derül. Arra is, hogy miért
teremtett Isten olyan embert, aki képes szeretni, miért teremtett
szeretetközösséget.

A napokban arról beszélgettünk az egyik rendtársammal, hogy Ádámnak
hiányzott valaki, és Isten megteremtette Évát. Álljon meg a menet! Szent
John Henry Newman angol bíboros, aki kezdetben anglikán volt, és szó
szerint vette a Bibliát ott, ahol érdemes szó szerint venni, azt mondta:
Ádám a paradicsomi állapotban, mielőtt még vétkezett volna, remete volt.
Nem ő, hanem

Isten állapítja meg, hogy nem jó az embernek egyedül. Isten nem azt akarja,
hogy csak vele legyünk isteni kapcsolatban Szent Fia által, hanem hogy
egymással is; azt akarja, hogy többen legyünk, és ugyanazzal a szeretettel
szeressük egymást is.

Az ember a bűnbeesés, az Istennel való szakítás után is megmaradt Isten
képmásának. Bár szétszakítva, de megmaradtak az eredeti gyökerek.
Kimutatható, hogy Krisztus ezeket teljesíti be. Lehet, hogy az ember
ellenséges Istennel és az Egyházzal szemben, de ha ismerné a kereszténység
lényegét, akkor tudná, hogy amire nagyon is számít a szíve mélyén, az éppen
az Istentől való szeretet, amely, mivel belőle van, örökkévaló. Azért lehet
Istentől a szeretet, mert Isten nem valami, hanem *valaki*. A valami nem
tud szeretni, csak a valaki, egy *én*, aki viszont nem lehet meg t*e*
nélkül. Ez a kinyilatkoztatás beteljesedése, mert csak Jézus, aki öröktől
fogva Istenben van mint Fiú, egyedül ő tudja, mi van Istenben. A kereső
ember csupán Istenig juthat el. Eléje áll, de fogalma sem lehet arról, hogy
mi van benne.

*– Szent János azt is írja: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem
szeretheti az Istent, akit nem lát.”*

– Ez nem pusztán erkölcsi kérdés, nem csak arról van szó, hogy akkor
tetszünk majd Istennek, ha szeretjük egymást. Ez teológiai kérdés, mert a
szerető képességet Istentől kaptuk, nem az anyagból származik. Az Úr Jézus
azt mondja az utolsó vacsorán: „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy
szerettelek én is titeket. (…) Az az én parancsom, hogy szeressétek
egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Pünkösd előtt vagyunk. (Az
interjú május 13-án készült – *B. D.*) Nehogy megsajnáljuk a Szentlelket,
hogy kevesebbszer van szó róla! A valóságban mindig róla beszélünk. Az Atya
és a Fiú ugyanis a Szentlelket árasztja ki. „Úgy szeretlek titeket, mint az
Atya” – ez azt jelenti: abba haltam bele, hogy a Lelket, az isteni életet
átadhassam nektek. És ha ezt megkaptuk, akkor nekünk is így kell szeretnünk
egymást, nem csak a saját szeretetünkkel, hanem Isten szeretetével. A
házasság, a férfi és a nő kapcsolata sajátos viszony, csakúgy, mint a
gyerek és a szülő közötti kapcsolat. Ugyanígy a testvériség, a barátság is.
Mindegyikben Isten szeretetével tudunk szeretni. Azt akarom, hogy létezz,
élj, üdvözülj. Már a kisgyerek is erre van beállítva, négy-öt évesen is úgy
érzi, apa és anya nem halhat meg, mert amit ő megtapasztalt, az nem szűnhet
meg.

Szent Pál azt mondja, a szeretet örök, de minden más elmúlik: a Lélek
ajándékai, a karizmák is. Szent Pál, te nagy gondolkodó vagy, de csak azért
mondhattad, hogy a szeretet nem szűnik meg, mert kezdete sem volt. Aminek
ugyanis kezdete van, az előbb-utóbb megszűnik. Amikor az Atya a Fiában
teremtett minket, vagyis a képmására, aki a Názáreti Jézus, akkor megadta
az istenfiúság kegyelmét. Ha ez így van, akkor fölvett bennünket a kezdet
nélküli szeretetbe, abba a szeretetbe, amellyel szent Fiát szereti. Ritkán
esketek, de egyik alkalommal a szertartás közben eszembe jutott: ha ennek a
vőlegénynek a helyében lennék, azért fölmerülne bennem, csak négy éve ismer
engem ez a lány, hogyan mert eddig nélkülem élni? Ez nem csupán önzés vagy
féltékenység. A négy évvel ezelőtt kezdődött szeretetet be kell emelni a
kezdet nélküli szeretetbe, a szentségbe. Ha ennek szellemében élnek, akkor
a szentségi házasság nem tud felbomlani, nem cserélhető fel a másik
személye. A kiteljesedett szeretet végső soron a személyt magát szereti,
nem pedig a tulajdonságait kedveli.

*– Vannak olyan szerelmek, baráti kapcsolatok, amelyekben azt érezzük:
időtlen idők óta ismerjük és szeretjük egymást, és így volt ez már akkor
is, amikor még nem találkoztunk személyesen…*

– Előfordulnak ilyen esetek. Nagyon elgondolkoztató, hogy a mi Üdvözítőnk
utoljára azt mondja az apostoloknak: „Barátaim vagytok…”  De azért
hozzáteszi: „Nem ti választottatok engem…”

Tulajdonképpen ez az egyetlen erkölcsi programunk: minden emberi viszonyt,
cselekedetet beemelni az Istennel való kapcsolatba. Az Egyház jövőjében
nagyon fontos lesz az, hogy teljes értelemmel is szeretnünk kell Istent és
az embereket.

*– Ez mit jelent?*

– Azt, hogy az értelem minden erejével igyekszem megérteni a szeretetet, és
az embert a maga Istentől való elszakadottságában is. Azt is, hogy maradtak
ott gyökerek, és hogy Krisztus ezeket érinti meg. Bocsánat, de egyetlen más
vallásnak és filozófiának sem központi kérdése a szeretet. A buddhizmusban
sok az érték, például az önmegtagadás; olyan áldozatokat hoznak, amiket mi
már régen nem, pedig ismerjük a kinyilatkoztatást. Előfordul, hogy odajön
hozzám egy hívő, és azt mondja: szeretne áldozni, de hisz a
lélekvándorlásban. Ne haragudj, válaszolom neki, de ez a kettő nem mehet
együtt. Krisztus dicsőséges testét veszed magadhoz, és ő örökké veled akar
lenni. *Valaki* vár rád, nem a megsemmisülés, a nirvána. Az ember nem csak
lélek, hanem test és lélek együtt, ezért valljuk: várom a holtak
feltámadását…

*– Sokszor úgy érzem, mi, keresztények is elmegyünk a szinkretizmus
irányába…*

– Nagyon is. Természetesen nem csapom agyon azt, aki tévtanokat hirdet, de
világossá kell tenni, hogy mi az, ami nem egyeztethető össze Krisztus
tanításával. A jövőben is nagyon fontos lesz Krisztus fönséges ismerete,
amiről azt mondja Szent Pál: „Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek
tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” Ez az
elkápráztatottság. Ám ha például egy szerelmespár úgy érzi, Krisztus
közéjük áll, akkor valami rosszul működik a kapcsolatukban. Krisztus azért
nem ront be erővel a mi mindennapi életünkbe, azért nem hoz létre
úgynevezett szerelmi háromszöget, mert ő a szeretet forrása.

*– Mi az oka annak, hogy miközben nő az érdeklődés az ezoterikus tanok, az
okkultizmus, a buddhizmus iránt, addig a kereszténységgel, az élő Istennel
szemben közönyt és elutasítást tapasztalunk, Európában legalábbis
mindenképpen?*

– Ezért mondtam, hogy hála Istennek, ugyanakkor valamiképpen sajnálnivaló
is, hogy ma már nincs igazi ateista. Az ateista ugyanis a pályán kívül
futkos, de még beállhat a pályára. Nyilván itt arra az ateistára gondolok,
aki teljes szívvel és értelemmel, a saját közvetlen érdeke ellenére is
keresi a végső igazságot. A legújabb kori ezoterikus vallások viszont
hasonlóak a vallási svédasztalhoz: összecsipegetem, ami tetszik nekem.
Hozzon egy kis megnyugvást a bűnös, megalkuvó életembe. Lényeges azonban,
hogy ne rágalmazzunk olyanokat, akik tiszta szívvel csöppentek bele egy
agyzavarba. Nagyon hiányzik ma a komoly filozófiai tanítás. Például ez: ha
nem volna semmi, az érthető lenne. Arra nincs magyarázat. Ám ha valami
létezik, akár csak egy porszem is, akkor nagy a probléma. Nincs
megmagyarázva a létezése. Nyugat-Európa borzasztóan el van butítva – annál
nagyobb tisztelet a kivételnek. A többség azonban sajnos nincs a hat elemit
végzett öregapám filozófiai szintjén. Három doktorátussal rendelkező
tudósok, ha szóba kerül a teremtés, azt mondják: ősrobbanás. Ilyenkor nekem
kell visszafognom magam, hogy ne robbanjak. Mert ha felrobbant egy palack
vagy a babos fazék a tűzön, azt meg lehet magyarázni. De miért van az, ami
van? Napjainkban mintha már a kisgyermekekből is kiirtanánk a létre való
rácsodálkozást. Ezt nem volna szabad!

*– Nagyon sok könyvet írt, fordított, folyamatosan olvas, képezi magát. A
világ mára szinte a pusztulás szélére sodródott. Mi ad erőt Önnek ahhoz,
hogy változatlan intenzitással közvetítse mások felé a hitet és a kultúrát?*

– Az, hogy vannak, akikben semmiféle roncsolást nem végzett ez a nagy
zűrzavar, amiben élünk, hanem tisztábban látják a dolgokat. Kevesebben
vagyunk a templomban, sajnos, viszont akik ott vannak, azok nem
megszokásból jönnek. A legtöbben gyónnak, áldoznak, és szenvednek attól, ha
valamiért nem tehetik ezt. Ez a réteg világszerte kitermelődik, össze kell
fogni velük. Az emberiség megmentője az Anyaszentegyház. Akármilyen romlást
mutat a felszínen, a mélyben mindig ott van az abszolút szentség, Krisztus
és a szentek. A materialisták abban is tévedtek, hogy a mennyiség átcsap
minőségbe. Gyerekkorunkban vittük a csarnokba a tejet, és én már
gyerekfejjel is tudtam: ha sok romlott tejet hordtunk volna össze, a
mennyiségük nem csapott volna át minőségbe. A fordítottja viszont igaz: a
minőség átcsap mennyiségbe, kultúrát alakít. A félelmetes ebben az, hogy
sokan válnak áldozataivá ilyen téves eszméknek. Ám az Isten nem hagyja el
az emberiséget, mert megteremtette. Az Egyház pedig titokzatos, mert a
mélyben ott van a mérhetetlen tisztaság, a szentség. Megint csak Szent John
Henry Newmanra hivatkozom: sokat foglalkozott az ókori keresztény
eretnekségekkel. Úgy látja, hogy a katolikusok mindig ugyanazt mondták, az
eretnekek viszont mindig mást, és egymásnak is ellentmondtak. Ha elolvasok
egy 1. századi keresztény írót, azt látom: ugyanaz a hite, mint az enyém.
Ez szellemi csoda, mert egyetlen vallásban sincs így. A buddhizmus ma alig
hasonlít az eredetijére.

*– Rengeteg kitüntetést kapott, köztük a legnagyobb állami elismerést, a
Széchenyi-díjat is átvehette. Mit jelent Önnek a Stephanus-díj?*

– Amikor megtudtam, hogy megajándékoztak ezzel a díjjal, megdöbbentem.
Minden jót elmondtak rólam, amit talán nem is tettem. Mit válaszoljak erre?
Azt fogom mondani, köszönöm! Amikor gyerekkoromban keresztanyám hozta azt
az egy szem narancsot vagy játékot karácsonyra, édesanyám figyelmeztetett:
kisfiam, mondd, hogy köszönöm! Ebben áll fenn a világ: ha a *köszönöm* szó
kiveszik, akkor emberszabású lények lesznek ugyan, de ember egy sem lesz a
földön. A *köszönöm* szóban ott rejtőzik a szeretet csírája. Pilinszky írja
a *Mielőtt* című versében:


*A jövőről nem sokat tudok,*
*de a végítéletet magam előtt látom.*
*Az a nap, az az óra,**mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.*


*A sokaságban senki se keresi egymást.*
*Az Atya, mint egy szálkát,*
*visszaveszi a keresztet,*
*s az angyalok, a mennyek állatai*
*fölütik a világ utolsó lapját.*


*Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:*
*nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben*
*sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,**mielőtt asztalhoz ülnénk.*

A Stephanus-díj mellé a *köszönöm* szónak ezt a mélységes üzenetét is
megkaptam.

*Fotó: Lambert Attila*

*Bodnár Dániel/Magyar kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240528/a412c8a0/attachment.html>