[Grem] SZENTGYÓNÁS, GYÓNÁSI TITOK - személyes méltőság, közjó, egyház / Papp Miklós görögkat. pap, morálteológus

[Emoke Greschik]

 Papp Miklós: Személyes méltóság, közjó, egyházi élet – hol a helye a
szentgyónásnak?
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2024. május 19., vasárnap
| 11:01
https://www.magyarkurir.hu/hirek/papp-miklos-szemelyes-meltosag-kozjo-egyhazi-elet-hol-helye-szentgyonasnak


Alábbiakban Papp Miklós morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi
Főiskola tanszékvezető egyetemi tanárának, a Szent István Tudományos
Akadémia tagjának írását adjuk közre.

A kereszténység az egyén és a közösségi-társadalmi együttélés számára is a
holisztikus jót kínálja. Az egyént és a közösségeit is a beteljesülés felé
hívja, s ennek szolgálatában áll a keresztény hittanítás, az erkölcs, a
templomok, az intézmények, a papok – és a szentségek is. A teljesebb élet
felé való zarándoklat egy igen *komplex esemény*, melyben tekintettel kell
lenni a személyes méltóságra, a közösségi jóra, a
testi-pszichés-spirituális dimenziókra, a történelmi és kulturális
keretekre, s nem utolsó sorban az Isten misztériumára. A szentgyónás is
ezen komplexitást szolgálja.

*Mindig ideologikus az, aki le akarja egyszerűsíteni a személyt, a közjót,
a kultúrát – s ideologikusan „használni” akarja a szentgyónás szentségét.*

A történelemben bőven látunk példát arra, amikor zsarnokok, ideológusok a
maguk rész-látószöge miatt támadják a szentgyónás szentségét, az egyház
szolgálatát, a papokat. Ebben a vitában, közös gondolkodásban biztosan nem
elég, ha az egyház csak védekező pozíciót foglal el a szentségi titok
védelmében, hanem fel kell mutatni *a gyónási titok pozitív hatását* is,
mind a hívők, mind a nemhívők felé.

Mi az a komplexitás, amit a szentgyónás támogat? Először is a szentgyónás a
személyes egyént a teljesebb élete felé akarja segíteni.

A gyónásban nagyon sok minden történik. Először is az *Isten objektív
rendjével szembesít: ami bűn, az bűn.*

Akármennyire is hígítaná a bűnfelfogást a szubjektív vélekedésem vagy a
korszellem, van egy objektív rend. A gyónásban beismerjük a bűnt bűnnek.
Nem véletlen, nem betegség, nem hárítás, nem letagadás. Klaus Demmer, német
morálteológus szerint a legjobb létlehetőségeit lopja el önmagától, aki
tagad, mismásol, hárít, menekül, aki nem vallja meg őszintén: én tettem ezt
a rosszat. Akkor is bűn az éjjel-nappali hazudozás, az erőszakos fellépés,
az igazságos bér meglopása, a házasságon kívüli szexualitás, az öngyilkos
eutanázia, ha éppen egy adott korszellem vagy egyéni önkény máshogy
magyarázná. A szentgyónás akkor is őrzi az objektív, örök erkölcsi rendet,
amikor a szubjektív, kulturális, politikai vagy éppen jogalkotói elhajlások
történnének. A bűnöst bűnösnek nevezzük, az ártatlant ártatlannak, az
áldozatot áldozatnak.

Ám a gyónásban Isten nemcsak a megkérdőjelezhetetlen objektív rendet védi,
hanem egyszerre *határtalan irgalmát is közvetíti: te több vagy, mint a
bűnöd*.

Ez a személyes méltóság tisztelete. Isten hisz az emberben. A személyes
méltóságban való hit fontos a gyónó, és természetesen az áldozat számára
is. Valahol a személyes méltóság komplexitásának tagadása, ha valakit
azonosítunk a sebeivel, áldozat-szerepével, vagy éppen a bűneivel, a
tetteivel.

*A személyes méltóságban való hit azt jelenti: az áldozat is több, mint a
sebe, s a tettes is több, mint a bűne*.

Természetesen a jogi, pszichológiai, rendőrségi, terápiás munkát ez nem
teszi fölöslegessé, hanem éppen elindítja! A személyes méltóságban való hit
azt is jelenti: van tovább mindenkinek valahogy. A megterhelő, fáradtságos,
olykor szégyenteljes munkát ez nem teszi fölöslegessé, hanem elindítja,
motiválja. Szó sincs róla, hogy a bűnt semminek tartanánk, hogy a bűn
romboló hatását, a tettért járó a következményeket ne vennénk komolyan. A
gyónás nem olcsó kegyelem, hanem éppen *a felelősségvállalás első lépcsője*.
A bűnt Isten is annyira komolyan vette, hogy véresen meghalt érte a
kereszten. A gyónás nem veszi könnyedén a bűnt! De azt sem akarja, hogy az
az ember saját magát, vagy a társadalom azonosítsa őt a bűnével. A
személyes méltóságot tiszteljük, a bűnt nem. Éppen a személyes méltóság
leredukálása, ha az embert azonosítanánk a bűnével, bármilyen parázna,
gyilkos vagy pedofil tettet is hatott végre. Ferenc pápa ezért is küzdött a
halálbüntetés eltörléséért: a gyilkost be kell zárni, ha így lehet
megvédeni az ártatlanokat, de nem lehet megölni, nem lehet azonosítani a
tettével, s nem lehet elvenni tőle a belső javulás sanszát.

Másrészt a gyónásban a gyónó megbánja a saját bűnét. *Az igazi bánathoz
lényegileg tartozik a jóvátétel és a következő bűnalkalmak kerülésének
ígérete.*

Szó sincs róla, hogy a gyónás fedezné a bűncselekményeket, sokkal inkább a
felelősségvállalás első, belső lépcsője. A gyónásban mindig átbeszéljük,
hogy az okozott kárt hogyan tudná jóvá tenni az illető, s milyen fórumokon
kell vállalnia a felelősségre vonást. Talán el kell mennie terápiára, talán
fel kell adnia magát a rendőrségen, talán anyagi jóvátételt kell fizetnie –
az okozott kártól függ. Mindenesetre a gyónás szentségéhez lényegileg
tartozik a felelősségvállalás, a bűnbánat nemcsak egy belső érzület, hanem
aktív tett is. A gyónás sok zavart lelkű, a lelkiismeretében vívódó, a
menekülni akaró embert segített már az őszinte felelősségvállaláshoz.
Könnyebben és őszintébben vállalják a felelősségre vonást, ha belül, Isten
előtt már megbánták és békességet nyertek.

Így a gyónás a közjót is szolgálja. Ismét csak azt kell mondanunk:

*nem ért a társadalmi élet komplexitásához, aki azt hiszi, hogy csak
rendőrséggel, bírósággal kell előmozdítani a társadalmi jót*.

Valójában azt kell látnunk: az emberi együttélés sikerét két irányból
tudjuk előmozdítani. „Felülről, kívülről” a jog eszközével: rendőrség,
kamerák, jogszabályok, börtönök. De már Tolsztoj megmondta: egy társadalmat
nem lehet jobbá tenni még több börtönnel és lánccal. Szükség van arra is,
hogy „belülről” is motiváljuk az embert a jóra. Ezért fontos minden
társadalomban a kultúra, a sport (fair play), a tudomány – és a vallás
támogatása. A társadalomnak „megéri” ezekre is költeni, hogy ne kelljen még
több kamera, rendőr, börtön. Egy társadalom annál jobb, minél inkább
magától jó. A szentgyónásban nem lesöpörjük a bűnt, hanem belső gyógyulásra
indítjuk. A gyónás kegyelmi ereje oda érhet el, ahová semmilyen jogszabály,
börtön nem.

*Egy jó gyónással talán egy egész nyomozócsoport munkáját megspórolhatjuk,
ha a bűnbánó feladja magát, őszintén bevallja a bűnt, s erőszakos
ellenállás nélkül vállalja a következményeket.*

A börtönőrök is tudják: az ő munkájuk is könnyebb, ha van börtönlelkész. A
társadalom, a jogalkotás brutalizálódását segíti elő, ha letagadjuk,
semmibe vesszük mindazon nevelő erőket, akik belülről igyekeznek az embert
a jó felé mozdítani. Nem méltó a társadalmunk humanizmusához, ha nem védjük
meg hatékonyan az ártatlanokat, de az sem, ha azt mondjuk: „minden pedofil
rohadjon meg, soha nincs kegyelem…” Az ártatlant meg kell védeni, a bűnöst
be kell zárni, de nem kell brutalizálni.

Ebből a tágabb nézőpontból érthetőbb a gyónás szerepe még azoknak is, akik
soha nem gyónnak. Ha konkrétan a gyermekvédelemre gondolunk, azt mondjuk:

*az egyházi intézményekben is joga és kötelessége a vezetőknek és a
dolgozóknak minden legális eszközzel védeni az ártatlanokat, felkutatni a
bűnöket.*

Az egyházi intézményekben is ugyanazon jogok és kötelességek illetik meg a
vezetőket és alkalmazottakat, mint a világi intézményekben, hogy az
ártatlanokat minél hatékonyabban megvédjék. De a gyónás nem ehhez
segédeszköz. Az állam gyöngeségének bizonyítéka, ha nem hisz a maga legális
eszközeiben, ha nem tiszteli a gyónás belső erejét, ha leredukálja a közjó
szolgálatát a külső eszközökre. Embertelenné válik az a társadalom, ahol
nem tisztelik a belső megtérés intim szféráját, a lelki folyamatok
drámaiságát.

Mindebből vezethető le a gyónási titok és a hivatali titok különbsége. A
gyónás Isten és a gyónó legintimebb találkozása, amiben a papnak csak
hídszerepe van. A titok mindig a titokgazdáé: jelen esetben Istené. Így a
papot ez az „isteni jog” köti, soha, senkinek nem beszélhet a gyónásban
megtudott dolgokról, nem is utalhat rá. A pap viszi a sírba.
Ha ettől megfosztanánk a gyónókat, nem mernének gyónni, s éppen a külső,
jogi, anyagi felelősségvállaláshoz való első-belső lépcsőtől fosztanánk meg
őket. Akinek egy csöppnyi önismerete, tudja: a legkomolyabb bűnöket nem
olyan könnyű felvállalni! Olyan jól esik, ha van egy ember, aki mellénk
áll, s még ha mi magunk is szégyelljük magunkat, ha jogosan az egész
társadalom is bűnösnek tart, olyan jó, ha legalább egy ember mellénk áll a
gyóntató atya személyében, aki segít a felelősségvállalás, a gyógyulás, a
javulás első lépéseiben. Éppen a gyónási titok készteti őt a
felelősségvállalás első lépései felé, hiszen a gyóntató nem teheti meg
helyette. A bűnös mellé való odaállás így isteni jog, amit nem vehet el a
papoktól senki. Mint ahogy az áldozat mellé való lépést sem, bárki is az
áldozat. Az egyház az ilyen „isten jogokat” szigorúan őrzi: ilyen a gyónási
titok mellet a férfi-nő házassága, a püspöki hierarchia, az Eucharisztia
alapítása. Ezeket az egyház kapta, nem a sajátja, nem változtathatja meg.

A hivatali titok az adott hivatással együtt járó információk megőrzésének
kötelessége. Mindenki tud meg titkokat a munkahelyén, az embertársi
kapcsolatokban, az intézmény működtetésében. A titoktartás mindenkit
kötelez a maga szintjén, ehhez lennie kell egy egészséges intimitástudatnak
(nem pletykáljuk ki az intim dolgokat), de jogilag is őrizni kell a
hivatali titoktartás határait. Így az orvosok, jogászok, bírók szigorúbb
titoktartásra vannak kötelezve – ám ezen hivatali titoktartás alól a
bíróság felmenthetni őket a nagyobb jó érdekében. Adott esetben, adott
témára vonatkozóan.

Mindez azért történhet meg, mert ez emberi jog: *ha emberek ruháznak fel az
információval és a titoktartással, akkor emberek fel is oldhatnak alóla.*

Így az állami és az egyházi intézmények vezető és dolgozói ugyanúgy
törvényes titoktartásra vannak kötelezve, de a törvény ugyanúgy fel is
oldhatja őket– azaz az egyházi intézményekben sem lehet a hivatali
titoktartásra hivatkozva elkendőzni bűnöket. A jogszabályok az állami és az
egyházi intézmények vezetőire és alkalmazottaira mindenben ugyanúgy
érvényesek.

A pap gyóntatási joga, gyóntatási titoktartása azonban egy másik szál.
Ebben éppen egy többlet van. A pap gyóntatása nem a közfeladatot ellátó
szolgálat, nem is vonatkoznak rá a világi jog titoktartási-, és feloldási
szabályai. De látni kell, hogy ezen a másik szálon is ugyanazt akarjuk: az
áldozatok védelmét, a bűnös megtérését, a teljeskörű felelősségvállalást. A
polgári jog, a büntetőtörvények és a szentgyónás lelki folyamata ill.
titoktartása nem ellenfelek, ugyanazon emberségesebb élet felé segítenek
minket.

*Fotó: Vatican News; Nyitókép (Merényi Zita)*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240520/a3bacce5/attachment.html>