[Grem] Korzenszky Richárd bencés atya: 'GONDOLATOK NAGYPÉNTEKRE'

[Emoke Greschik]

 Gondolatok Nagypéntekre

Ne másban keressük a Júdást: nézzünk őszintén magunkba.
2024. március 28. 21:12
https://mandiner.hu/belfold/2024/03/gondolatok-nagypentekre-2
Korzenszky Richárd
Facebook

„Beteljesedett.  Lehajtotta fejét, kilehelte lelkét. Vége. Bevégeztetett. A
virágvasárnapi remények szertefoszlottak. Sötétség borul az egész világra.
Miért van annyi szenvedés? Miért van annyi éhező gyermek a világon? Miért
hullik darabjaira mindaz, amit az Isten a teremtéskor elrendezett? Miért
borul ma is sötétség a világra?

A nagypénteki sötétségben nem a néma döbbenet az úr, hanem a keserves
kiáltás. Mintha valóban elhagyott volna bennünket az Isten. Úgy érezzük,
nincs helyünk a világban. Összezavarodott minden. Csak botorkálunk,
kóválygunk, mindenünk fáj – fáj a létezés. Miért élek, ha úgyis meghalok? S
miért van az, hogy ahelyett, hogy segítenénk egymást azon a bizonyos úton,
amely fölfelé vezet, és tele van buktatókkal, egymásnak esünk szóval és
tettel. S gyűlölet sugárzik mindenhonnan. És teljesen magunkra maradunk. Ez
a magány, amit sikerül elérnie a világnak, ez a magány maga a pokol. Sokan
vagyunk, el se férünk egymás mellett, mégis magányosak vagyunk, és úgy
érezzük, minden és mindenki elhagyatott.

Jézust elítélik. Azt a Mestert, aki az Isten Országát hirdette. Aki arról
beszélt, hogy mindannyian gyermekei vagyunk az Atyának. Jézus egyszer azt
mondta: Amit ti egynek a legkisebbek közül tettetek, azt velem tettétek,
azt nekem tettétek.  Mintha mindannyian ítélő bírái lennénk a mindenségnek.
Rosszul van berendezve a világ. S akiknek az a feladatuk, hogy törődjenek a
népek, nemzetek, társadalmak jólétével, azokat sokkal több gyűlölet veszi
körül, mint segítő jó szándék. Honnan vesszük a bátorságot ahhoz, hogy
mindenben, mindenkiről megfellebbezhetetlen ítéletet mondjunk? Vajon ha
nekünk kellene világosságot gyújtani ebben a világméretű nagypéntekben, mit
tennénk? Mert nekünk kell világítani, nem másoknak… hogy lássák az emberek
jótetteinket és dicsőítsék érte a mennyei Atyát. (Mt 5,16)

Miért van az, hogy amikor elbukik a mellettem lévő ember, akkor nem
fölsegíteni akarom, hanem még magam is ütök egyet rajta – gondolattal,
szóval, cselekedettel vagy éppen mulasztással. Miért nem tudjuk elfogadni,
hogy mindannyian, esendő, halandó emberek, kivétel nélkül mind az életre
születtünk?

Miért vannak olyan kevesek, akik kendőjükkel enyhíteni tudnák a
szenvedőket? Miért marad annyi szenvedő magára? Miért nincs vele senki?
Miért hullanak szét családok, miért szakadnak meg barátságok? Miért válunk
hontalanná, hazátlanná, földönfutó nyomorultakká, még akkor is, ha netán
milliomosok volnánk? Miért van az, hogy a boldogulásért képesek vagyunk
átgázolni a másik ember becsületén, jó hírén, miért van az, hogy
ellehetetlenítjük hazug hírekkel, igaztalan vádakkal a másikat, ahelyett,
hogy rádöbbennénk: együtt, testvérként, egymást segítve boldogok lehetnénk?
Miért fosztjuk meg a másik embert a becsületének ruhájától, miért
ostorozzuk őket, hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadságára? Miért van
az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága felülírhatja a személy
méltóságának szentségét, sérthetetlenségét?  Miért szegezzük keresztre az
Isten teremtette világ rendjét, amikor nem akarjuk tudomásul venni, hogy az
Isten az embert férfinak és nőnek teremtette? Miért van annyi gyűlölet?
Miért hiányzik hétköznapjainkból a becsület, a hűség, a megbecsülés, a
tisztelet, az alázat: Miért nem tudjuk elfogadni, hogy bármennyire is
nagyszerű dolgokra képes az emberi értelem, a titkok, a misztérium előtt
saját korlátainkat elfogadva meg kell hajolnunk?

Félünk a haláltól. Félünk a szenvedéstől. Irtózunk a testi-lelki
fájdalomtól. Pedig nem fogja elkerülni egyikünk sem a szenvedést, nem
fogjuk elkerülni a halált.  Addig pedig de jó volna – élni! Emberként.
Békében. Ne féljünk kimondani: szeretetben. Egymás megbecsülésében.
Jézus drámájában van egy megkerülhetetlen szereplő. Júdás, az Iskarióti.
Júdás, aki Jézus közvetlen tanítványai közé tartozott. És mégis áruló lett.
Harminc ezüstpénzért hajlandó volt elárulni a Mestert. Otthagyni. A
gyűlölők kezére adni.

Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, azt velem tettétek – mondja
Jézus, amikor az ítéletről beszél. (Mt 25,40)  Jézusnak ez a kijelentése
valóság. Bár Jézus egyszer s mindenkorra végbevitte szenvedése és
kereszthalála által a megváltás művét, minden nap itt van velünk
szenvedésével, keresztjével, halálával. Tudja, hogy kik vagyunk. Átlátja
legtitkosabb gondolatainkat. Az ő története nem mese, hanem valóság. Velünk
élő, ma is jelen lévő valóság. A tér és az idő korlátait átszakító
történet. Megváltó, életet ajándékozó valóság.

Mi magunk is képesek vagyunk az árulásra. Ne másban keressük a Júdást:
nézzünk őszintén magunkba. Tragikus tapasztalás, amikor keresztény
hagyományú népek, kultúrák, társadalmak képesek harminc ezüstért hátat
fordítani annak az értékrendnek, amely kétezer éven keresztül megtartó erő
volt. Képesek vagyunk arra, hogy a velünk élő emberekben, akik pedig
Krisztus által testvéreink, és ugyanannak az Atyának a gyermekei,
megtagadjuk és eláruljuk az Istent. Kísérteties dolog belegondolni, mi volt
a következménye Júdás számára az árulásnak.

Eleső és elesett emberségünknek szüksége van arra, hogy valaki fölemelje.
Nincs az a mélység, nincs az a sötétség, amelyben Jézus magunkra hagyna
bennünket. Rajtunk áll, hogy tudomásul vegyük: ő velünk van, az
elhagyatottságunkban, testi-lelki szenvedéseinkben. És bármennyire nehéz
elhinni, velünk van az ő békéjével: csak el kell fogadnunk. Csak be kell
fogadnunk. Csak be kell engednünk az életünkbe az Istent.

Jézus, majd gondolj rám, amikor eljutsz a Te Országodba! – mondja a
megfeszített Jézusnak a gonosztevő,  aki a végső órában mélységes bánattal
és bizalommal odafordul hozzá. Jézus válasza pedig a halál órájában is
életet adó: Még ma velem leszel országomban! (Lk 23, 42-43)
Itt van a kellő idő, itt van a kellő óra, hogy őszinte szívvel és igaz
vággyal kimondjuk mi is a jobb lator szavait. Mi, akik ítélkezünk, akik
gyűlölködünk, akik egymást eltiporva érvényesülni akarunk. Mi, akik nem
óhajtjuk tudomásul venni, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Amikor
átérezzük, hogy sorsunk az életnek és a halálnak a határán van,
választanunk kell. Képesek vagyunk-e arra, hogy magunk mögött hagyjunk
gyűlöletet, igazságtalanságot, embertelenséget? És képesek vagyunk-e arra,
hogy őszintén kérjük: Gondolj rám, amikor eljutsz a te Országodba?
Ha felfakad belőlünk őszinte bűnbánattal a kérés, akkor bízva remélhetjük,
hogy Jézus nekünk is mondja: Még ma velem leszel országomban!”


<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240329/697edcca/attachment.html>