<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-article-page-title">Gondolatok Nagypéntekre</h1><p class="gmail-article-page-lead">Ne másban keressük a Júdást: nézzünk őszintén magunkba.</p><div class="gmail-article-page-social"><div class="gmail-article-page-published"> 2024. március 28. 21:12</div><div class="gmail-article-page-published"><a href="https://mandiner.hu/belfold/2024/03/gondolatok-nagypentekre-2">https://mandiner.hu/belfold/2024/03/gondolatok-nagypentekre-2</a></div></div><span><div class="gmail-author-info-img gmail-author-info-img-placeholder"></div><div class="gmail-author-info-name"> Korzenszky Richárd </div><div class="gmail-author-info-medium">Facebook</div></span><span><div class="gmail-clearfix"></div><div class="gmail-block-content"><p style="text-align:right"></p><p>„Beteljesedett.
Lehajtotta fejét, kilehelte lelkét. Vége. Bevégeztetett. A
virágvasárnapi remények szertefoszlottak. Sötétség borul az egész
világra. <br>Miért van annyi szenvedés? Miért van annyi éhező gyermek a
világon? Miért hullik darabjaira mindaz, amit az Isten a teremtéskor
elrendezett? Miért borul ma is sötétség a világra?</p><p>A nagypénteki
sötétségben nem a néma döbbenet az úr, hanem a keserves kiáltás. Mintha
valóban elhagyott volna bennünket az Isten. Úgy érezzük, nincs helyünk a
világban. Összezavarodott minden. Csak botorkálunk, kóválygunk,
mindenünk fáj – fáj a létezés. Miért élek, ha úgyis meghalok? S miért
van az, hogy ahelyett, hogy segítenénk egymást azon a bizonyos úton,
amely fölfelé vezet, és tele van buktatókkal, egymásnak esünk szóval és
tettel. S gyűlölet sugárzik mindenhonnan. És teljesen magunkra maradunk.
Ez a magány, amit sikerül elérnie a világnak, ez a magány maga a pokol.
Sokan vagyunk, el se férünk egymás mellett, mégis magányosak vagyunk,
és úgy érezzük, minden és mindenki elhagyatott. </p><p>Jézust elítélik.
Azt a Mestert, aki az Isten Országát hirdette. Aki arról beszélt, hogy
mindannyian gyermekei vagyunk az Atyának. Jézus egyszer azt mondta: Amit
ti egynek a legkisebbek közül tettetek, azt velem tettétek, azt nekem
tettétek. Mintha mindannyian ítélő bírái lennénk a mindenségnek.
Rosszul van berendezve a világ. S akiknek az a feladatuk, hogy
törődjenek a népek, nemzetek, társadalmak jólétével, azokat sokkal több
gyűlölet veszi körül, mint segítő jó szándék. Honnan vesszük a
bátorságot ahhoz, hogy mindenben, mindenkiről megfellebbezhetetlen
ítéletet mondjunk? Vajon ha nekünk kellene világosságot gyújtani ebben a
világméretű nagypéntekben, mit tennénk? Mert nekünk kell világítani,
nem másoknak… hogy lássák az emberek jótetteinket és dicsőítsék érte a
mennyei Atyát. (Mt 5,16)</p><p>Miért van az, hogy amikor elbukik a
mellettem lévő ember, akkor nem fölsegíteni akarom, hanem még magam is
ütök egyet rajta – gondolattal, szóval, cselekedettel vagy éppen
mulasztással. Miért nem tudjuk elfogadni, hogy mindannyian, esendő,
halandó emberek, kivétel nélkül mind az életre születtünk? </p><p>Miért
vannak olyan kevesek, akik kendőjükkel enyhíteni tudnák a szenvedőket?
Miért marad annyi szenvedő magára? Miért nincs vele senki? Miért
hullanak szét családok, miért szakadnak meg barátságok? Miért válunk
hontalanná, hazátlanná, földönfutó nyomorultakká, még akkor is, ha netán
milliomosok volnánk? Miért van az, hogy a boldogulásért képesek vagyunk
átgázolni a másik ember becsületén, jó hírén, miért van az, hogy
ellehetetlenítjük hazug hírekkel, igaztalan vádakkal a másikat,
ahelyett, hogy rádöbbennénk: együtt, testvérként, egymást segítve
boldogok lehetnénk? <br>Miért fosztjuk meg a másik embert a becsületének
ruhájától, miért ostorozzuk őket, hivatkozva a véleménynyilvánítás
szabadságára? Miért van az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága
felülírhatja a személy méltóságának szentségét, sérthetetlenségét?
Miért szegezzük keresztre az Isten teremtette világ rendjét, amikor nem
akarjuk tudomásul venni, hogy az Isten az embert férfinak és nőnek
teremtette? Miért van annyi gyűlölet? Miért hiányzik hétköznapjainkból a
becsület, a hűség, a megbecsülés, a tisztelet, az alázat: Miért nem
tudjuk elfogadni, hogy bármennyire is nagyszerű dolgokra képes az emberi
értelem, a titkok, a misztérium előtt saját korlátainkat elfogadva meg
kell hajolnunk? </p><p>Félünk a haláltól. Félünk a szenvedéstől.
Irtózunk a testi-lelki fájdalomtól. Pedig nem fogja elkerülni egyikünk
sem a szenvedést, nem fogjuk elkerülni a halált. Addig pedig de jó
volna – élni! Emberként. Békében. Ne féljünk kimondani: szeretetben.
Egymás megbecsülésében. <br>Jézus drámájában van egy megkerülhetetlen
szereplő. Júdás, az Iskarióti. Júdás, aki Jézus közvetlen tanítványai
közé tartozott. És mégis áruló lett. Harminc ezüstpénzért hajlandó volt
elárulni a Mestert. Otthagyni. A gyűlölők kezére adni. </p><p>Amit
egynek a legkisebbek közül tettetek, azt velem tettétek – mondja Jézus,
amikor az ítéletről beszél. (Mt 25,40) Jézusnak ez a kijelentése
valóság. Bár Jézus egyszer s mindenkorra végbevitte szenvedése és
kereszthalála által a megváltás művét, minden nap itt van velünk
szenvedésével, keresztjével, halálával. Tudja, hogy kik vagyunk. Átlátja
legtitkosabb gondolatainkat. Az ő története nem mese, hanem valóság.
Velünk élő, ma is jelen lévő valóság. A tér és az idő korlátait
átszakító történet. Megváltó, életet ajándékozó valóság.</p><p>Mi magunk
is képesek vagyunk az árulásra. Ne másban keressük a Júdást: nézzünk
őszintén magunkba. Tragikus tapasztalás, amikor keresztény hagyományú
népek, kultúrák, társadalmak képesek harminc ezüstért hátat fordítani
annak az értékrendnek, amely kétezer éven keresztül megtartó erő volt.
Képesek vagyunk arra, hogy a velünk élő emberekben, akik pedig Krisztus
által testvéreink, és ugyanannak az Atyának a gyermekei, megtagadjuk és
eláruljuk az Istent. Kísérteties dolog belegondolni, mi volt a
következménye Júdás számára az árulásnak. </p><p>Eleső és elesett
emberségünknek szüksége van arra, hogy valaki fölemelje. Nincs az a
mélység, nincs az a sötétség, amelyben Jézus magunkra hagyna bennünket.
Rajtunk áll, hogy tudomásul vegyük: ő velünk van, az
elhagyatottságunkban, testi-lelki szenvedéseinkben. És bármennyire nehéz
elhinni, velünk van az ő békéjével: csak el kell fogadnunk. Csak be
kell fogadnunk. Csak be kell engednünk az életünkbe az Istent. </p><p>Jézus,
majd gondolj rám, amikor eljutsz a Te Országodba! – mondja a
megfeszített Jézusnak a gonosztevő, aki a végső órában mélységes
bánattal és bizalommal odafordul hozzá. Jézus válasza pedig a halál
órájában is életet adó: Még ma velem leszel országomban! (Lk 23, 42-43)<br>Itt
van a kellő idő, itt van a kellő óra, hogy őszinte szívvel és igaz
vággyal kimondjuk mi is a jobb lator szavait. Mi, akik ítélkezünk, akik
gyűlölködünk, akik egymást eltiporva érvényesülni akarunk. Mi, akik nem
óhajtjuk tudomásul venni, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Amikor
átérezzük, hogy sorsunk az életnek és a halálnak a határán van,
választanunk kell. Képesek vagyunk-e arra, hogy magunk mögött hagyjunk
gyűlöletet, igazságtalanságot, embertelenséget? És képesek vagyunk-e
arra, hogy őszintén kérjük: Gondolj rám, amikor eljutsz a te Országodba?<br>Ha
felfakad belőlünk őszinte bűnbánattal a kérés, akkor bízva remélhetjük,
hogy Jézus nekünk is mondja: Még ma velem leszel országomban!”<br> </p></div></span>
</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>