[Grem] Segítség Kárpátaljának, a Ráti Gyermekotthonnak a Katolikus Karitásszal / Zagyva R., a Katolikus Karitász igazg.helyettese

[Emoke Greschik]

 Krízishelyzetben lévő régió küzdelme a háború idején – Egy
segélyszállítmány útja Kárpátalján
Hazai <https://www.magyarkurir.hu/hazai> – 2024. március 2., szombat | 21:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/krizishelyzetben-levo-regio-kuzdelme-haboru-idejen-egy-segelyszallitmany-utja-karpataljan


Két évvel az ukrajnai háború kitörése után, 2024. február végén egy
négynapos kárpátaljai útról hazatérve számolt be Zagyva Richárd, a
Katolikus Karitász igazgatóhelyettese a jelenlegi helyzetről és útjaik
céljáról. A Katolikus Karitász oldalán február 29-én megjelent cikket
közöljük.

Kárpátalján az elmúlt évtizedekben is sok nehézséggel küzdöttek a lakosok,
a háború kitörése azonban tovább rontotta a helyzetet, súlyos humanitárius
válságot eredményezve.

A Katolikus Karitász rendszeresen ellátogat a térségbe, hogy humanitárius
szállítmányokat vigyen és kifejezze a helyieknek, hogy a magyarok nem
hagyják magukra őket.

A háború kitörése óta az Ukrajnában élő emberek számára – a háború
nyilvánvaló jelei mellett – a mindennapok kihívásokkal és nehézségekkel
vannak tele. Az áldozatok és az elmenekült férfiak hiánya, a sérültek
ápolása, az árak emelkedése, a szolgáltatások korlátozottsága, a máshonnan
elmenekülők magas száma, az alacsony bérek és nyugdíjak, valamint a béke
utáni vágy mind meghatározza az ott maradók életét. Az alapvető
szükségletek biztosítása, mint az élelmiszer, a fűtés, az elektromos
áramellátás, az egészségügyi ellátás mind komoly kihívást okoz. Ennek
meghatározó jeleit lehet látni Kárpátalján is.

Az elmúlt két évben a nemzetközi közösség összefogásának számtalan példáját
lehetett látni. A környező országokból jótékonysági szervezetek,
magánszemélyek, más települések önkormányzatai és vállalkozások is
segélyszállítmányokkal igyekeztek enyhíteni a helyi lakosság szenvedését. A
Katolikus Karitász is 2022. február óta heti rendszerességgel küldi
segélyszállítmányait, rendszeresen szervezi orvos- és kórházmissziós útjait
és igyekszik támogatni a helyi karitászszervezeteket is munkájukban. Több
mint 500 alkalommal indultak el a Karitász kisteherautói, kisbuszai, hogy
élelmet, takarót, generátort, tisztítószereket vagy éppen műtétekhez
szükséges orvosi eszközöket vigyenek. Az egyik ilyen útról a napokban
tértem haza és mély nyomokat hagytak bennem az ott élőkkel való
találkozások, amelyek közül szeretnék néhányat kiemelni:

A ráti Szent Mihály Gyermekotthonban már nem először jártam, de először
szembesültem annak a háború miatt immár országos jelentőségével. A családi
típusú gyermekotthonban családi házakban élnek a gyerekek a
nevelőszülőikkel, és ez az áldozatos munka ugyanúgy megy is tovább, mint
korábban, igaz ott is nagy szükség van az adományokra. Mi sem üres kézzel
érkeztünk, és egy héttel azelőtt pont ott töltötte a hétvégét a Katolikus
Karitász orvosmissziós csoportja
<https://www.magyarkurir.hu/hirek/uton-karitasz-orvosmisszojaval-karpataljan-szivhez-szolo-talalkozas-gyermekotthon-lakoival>
is, hogy egészségügyi szűrésekkel és a szükséges gyógyászati eszközökkel
segítse a gyermekek egészségügyi fejlődését, állapotjavulását. A
gyermekotthon területén azonban működik egy rehabilitációs központ is. A 75
ezer fős ungvári járásban ez az egyetlen kifejezetten
gyermekrehabilitációra szakosodott intézmény.

A központ elsődleges célja, hogy a Szent Mihály Gyermekotthonban élő árva
és elhagyott gyermekek fizikai és pszichés rehabilitációját szolgálja.
Ugyanakkor előfordult korábban is, hogy a szolgáltatásait szélesebb körből
is igénybe veszik, egész Kárpátaljáról érkeznek ide kezelésre gyerekek
0-tól 18 éves korig.

Az ottjártunkkor azonban éppen egy kijevi család érkezett fejlesztésre váró
gyermekével, mert közelebb nem talált ilyen szintű ellátásra.

Az intézményben dolgozó szakemberek szerint egyre több ilyen eset van.
Gondoljunk csak bele! Micsoda helyzet, hogy a fővárosból 815 km távolságra,
a magyar határ melletti, többségében magyarok lakta településen működő
rehabilitációs központba kell vinni a gyermeküket, hogy a szükséges
speciális fejlesztést megkaphassa. Lehet róla sokat beszélni, de egy dolgot
biztosan jelent, hogy a szolgáltatások elérése egyre nehezebb az országban
ilyen téren is.

Köztudott, hogy Kárpátaljára több százezer menekült érkezett és maradt ott
a háború kezdete óta, arról azonban már kevesebbet lehet tudni, hogy az ott
élő családok mit élnek át; a jövőjük és az ellátásuk bizonytalansága, az
adományoktól való függésük, a háború következményei miatti kilátástalanság
egyfajta reménytelenségbe sodorja őket.

Miután begördültünk a Tiszaújlak mellett kialakított menekültszállásra, az
épület rendezett körülményei ellenére percről percre egyre világosabbá
vált, hogy itt is nagy a baj, a dolgozók egy részét már el kellett
bocsátani, mert nincs pénz a konyha fenntartására, a többnyire férfiak
nélküli családok felnőtt tagjai nem tudnak állást találni a kisgyermekek
mellett. Az intézmény működésének költségei valószínűleg csak néhány
hónapra lesznek még elegendőek.

A gyermekes családok azonban ott vannak a szűkös szálláshelyen, gyakran 4–5
fő egy szobában, ugyanúgy ahogy ott van velük a reményvesztettség is.

Az egyre inkább csak pislákoló reményt már szinte csak segélyszervezetek és
magánszemélyek adományai tartják életben. Szomorú sorsok, elkeseredett
arcok, boldogtalan kisgyermekek vésődtek emlékezetünkbe, bennünk pedig ezek
tartják életben az érzést, hogy ennyi idő után is szükség van ránk, szükség
van azokra, akik a távolság biztonságából, békés körülmények között képesek
adni a sajátjukból azoknak, akik a békétlenség áldozataiként nélkülözni
kényszerülnek.

Mit lehet mondani egy katonának, akinek még friss lőtt seb van a combján,
vagy a másiknak, aki az egyik lábát elveszítette a harcok következtében.
Ezen gondolkoztam akkor, amikor közeledtünk a rahói kórház bejáratához. Ide
rendszeresen jönnek a karitászos kisbuszok, s mindig nyílik is a főajtó,
hogy a munkatársaink már régi ismerősként köszöntsék a gyermekosztály
főorvosát, és átadják a kért és szükséges adományokat. Valami ilyesmit
fogalmaztam meg magamban, hogy amikor majd az adományok átadása után azt a
részleget is meglátogattuk, ahol a sérült katonákat ápolják, hogy tudjak
valami értelmeset mondani, ami erőt adhat nekik: „A szívünk és imáink veled
vannak ebben a nehéz időszakban. Reméljük, hogy a gyógyulásod folyamata
gyors és zökkenőmentes lesz, és hamarosan újra jó formában leszel.” Lehet,
hogy elsőre a kórháznak hozott orvosi eszközöket fertőtlenítőszereket
hasznosabbak gondoljuk, de ezeknek az elrebegett szavaknak is van
jelentősége és magának a látogatásnak is. Így ők is érzik, hogy van egy
támogató közeg, vannak, akik gondolnak rájuk is, azokra is, akik már
kiszolgáltatottá, gondozásra szorulóvá, „megsebzetté” váltak a háború miatt.

Amikor beléptünk az egyik kórterembe, ahol egy 20 év körüli, vékony
testalkatú fiú feküdt, nem tudtam, hogy biztosan katona-e. De amikor
felemelte a lábáról a paplant, az átvérzett kötések pillanatok alatt
tisztázták bennem, hogy a repeszek okozta sebek gazdája bizony egy ukrán
katona, aki túlélte a harcokat, de a nyomait magán fogja viselni egy életen
át. És igen, ott már

az átgondolt szép szavak helyett, már csak ennyire telt: „az imáink veled
vannak”. De ez a néhány szó is célt ért, az addig rezzenéstelen arcán egy
mosoly jelent meg, megköszönte és a kezét nyújtotta.

Ekkor eszembe jutott az az orvosi eszköz, amit rendszeresen küldünk a
katonákat ellátó kórházak számára, amivel képesek kitisztítani a
szilánkokat a lövedékek által roncsolt testrészekből. Ez az adomány egy
kicsi eszköz, azonban lehetővé teszi, hogy az elfertőződést, gyulladást
megelőzzék, a sebet bezárhassák, és a katonák, ha a sérülések nyomait
magukon viselve is, de túléljék a sérülést.

A Kárpátok hegyei között megbújó, festői szépségű Körösmezőn egy fűtetlen,
megszolgált épületben önkéntesek varrják nap mint nap az alsóneműket,
hálózsákokat és mobil hordágyakat a fronton harcoló sebesült katonák
részére. Fiatal helyi és a háborús területekről ide költözött lányok
elkötelezetten, önkéntes munkában varrnak a hideg helyiségekben, hogy
szolidaritásukat kifejezzék, és enyhítsék a szenvedésüket az áldozatoknak.

Milyen sokféle áldozata van ennek a háborúnak... Könnyű szemet hunyni
felette, és csak a „háború borzalmai” kifejezést használni, amely azonban
nem adja vissza, hogy a megfelelő ruházat és felszerelés hiányától szenvedő
sérült katonáktól, a férjüket elvesztő édesanyákon át, a nélkülöző, szűkös
helyen lakó menekültek és a szegény körülmények között egyedül maradt
idősekig mennyi szenvedést kell átélniük az embereknek. Igen, a mi célunk
is hasonló, mint a körösmezői önkénteseké, hogy enyhítsük a szenvedésüket,
hogy ne hagyjuk őket egyedül és ha kicsivel is, de az általunk vitt
adományokkal mi is hozzájáruljunk a túlélésükhöz.

*Összefogás* – sok jelentése lehet e szónak, számomra a kárpátaljai útról
hazafelé ez a szó a jövőt is jelenti. Az elkövetkező hónapokban a
nemzetközi közösség és a helyi szervezetek együttműködése elengedhetetlen
lesz a kárpátaljai helyzet javításában.

A hosszú távú támogatásra irányuló kezdeményezések kulcsfontosságúak ahhoz,
hogy a régió lakossága újra talpra állhasson, vagy egyáltalán túlélhessen
és megmaradhasson a saját földjén.

Ezért fontos, hogy úgy tekintsünk a háború következtében szükséget
szenvedőkre, hogy miként tudunk összefogni az érdekükben, és közösen minél
nagyobb segítséget adni.

Ennek egyik kiváló példája a Katolikus Karitász és a Lions Klubok közötti
együttműködés, melynek keretében rengeteg kamion érkezett már Svédországból
megrakva, élelmiszerrel, higiéniai csomagokkal, generátorokkal és sok
hasznos eszközzel. Ezen a négynapos úton velünk tartott a Lions Kluboktól
Patti Hill nemzetközi elnök vezetésével egy magyar-svéd-norvég delegáció,
hogy látogatást tegyen Kárpátalján, azokon a helyszíneken ahová az
együttműködés keretében eljutnak az adományaik. A háromnapos program
keretében óvodákat, kórházat, menekültszállást, ingyenkonyhákat látogattunk
meg, felkerestünk egy önkéntes központot, valamint hivatalos
megbeszéléseket folytattunk. A küldöttség látogatást tett a beregszászi
magyar konzulátuson, sőt a delegációt Ungváron Viktor Mikita Kárpátalja
kormányzója is fogadta. Ezek a találkozások is fontosak az
együttműködésekhez, amelyek gördülékenyebbé tehetik a segítségnyújtást, az
adományok határon történő átvitelét és célba juttatását. Ne feledjük el,
hogy továbbra is szükségük van ránk és az összefogásra.

A háború következményei Kárpátalján is jelen vannak; nem a harcok nyomait
lehet felfedezni, hanem annak súlyos, hosszú távra kiható következményeit.
A 20–30 kilométerenként felállított gépfegyveres katonai ellenőrző pontokon
mindenkit megállítanak.

Nem haladtunk át olyan településen, ahol ne lettek volna kiállítva az
elhunyt helyi katonáknak emléket állító tablók tucatjai. Az utcákon alig
látni férfiakat, a nélkülözés szembetűnő, a helyi lakosok pedig
lépten-nyomon kifejezik a béke iránti vágyukat.

Reméljük, hogy hamarosan eljön a béke ideje, imádkozunk érte, amit viszont
addig tehetünk még, hogy miként a helyiek sem adják fel a küzdelmet és a
reményt, mi sem adjuk fel a reményt tápláló jelenlétünket és
támogatásainkat.

*Hogyan lehet segíteni a Katolikus Karitász kárpátaljai munkáját?*

Az 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 Forint támogatást jelent);

Online adományozással a Karitász honlapján – karitasz.hu
<https://www.karitasz.hu/> – keresztül;

A Katolikus Karitász központi bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel
(Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008).

*Szerző: Zagyva Richárd*

*Forrás és fotó: Katolikus Karitász
<https://www.karitasz.hu/hirek/egy-krizishelyzetben-levo-regio-kuzdelme-haboru-idejen-egy-segelyszallitmany-utja-karpataljan>*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240303/9dde0bf6/attachment.html>