[Grem] Szilvay G. '... a nemzetek keresztény igazolása'

[Emoke Greschik]

 „Bábel előnye”: a nemzetek keresztény igazolása

Vajon ellentétes-e a nemzeti mivolt a keresztény egyetemességgel? Vagy
igazolhatja-e a kereszténység a nemzetek létét? Lássuk a választ!
https://mandiner.hu/kultura/2024/06/babel-elonye-a-nemzetek-kereszteny-igazolasa
Szilvay Gergely <https://mandiner.hu/szerzo/szilvay-gergely>

A nemzeti erők, ha nem is sikerült megszerezniük az egyértelmű többséget az
Európai Parlamentben, nagyon megerősödtek
<https://mandiner.hu/kulfold/2024/06/hatalmas-ereje-lett-az-europai-jobboldalnak-mar-csak-rendet-kell-vagni-benne>
– tulajdonképp 1979, az EP első közvetlen választása óta nem voltak ilyen
erősek. Az utóbbi években rendszeresek a nemzeti politikai erők mellett a
nemzeti gondolkodású konzervatív szellemi emberek találkozói is, a
legutóbbit épp Brüsszelben próbálták betiltani
<https://mandiner.hu/kulfold/2024/04/jogi-pacban-talalta-magat-a-natcont-betilto-brusszeli-baloldali-polgarmester>
– ez a Yoram Hazoni
<https://mandiner.hu/kulfold/2024/04/eloben-lathatjuk-a-kommunizmus-ujjaszuleteset-yoram-hazony-a-mandinernek>
izraeli professzor által életre hívott Nemzeti Konzervativizmus (NatCon)
konferenciasorozat.

De vajon a nemzeti mivolt, nemzeti sajátosságok hangsúlyozása nincs-e
ellentétben a kereszténység egyetemes mivoltával, valamint a keresztény
egyenlőségeszménnyel?

Nem azt írja-e a Szent Pál a galatáknak szóló levelében: *„Krisztusban
tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi sem nő,
mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”*? Nem valami újpogány
dolog-e a nemzetet éltetni?
Nigel Biggar <https://en.wikipedia.org/wiki/Nigel_Biggar> anglikán pap, aki
a keresztény realista felfogást képviseli, *Between Kin and Cosmopolis: An
Ethic of the Nation*
<https://www.amazon.com/Between-Kin-Cosmopolis-Didsbury-Lectures/dp/1620325136>
című, 2014-es munkájában azt írja: szerinte azért sem működik a keresztény
kozmopolitizmus melletti érvelés, mert eleve nem is tudjuk korlátozott
érzelmi, fizikai és anyagi erőforrásainkat úgymond egyenlően elosztani az
egész emberiség között, vagy mindenki számára korlátlanul nyújtani belőlük.

A teremtettség keresztény felfogása szerint megtestesült lények vagyunk,
amiből fakadóan komoly fizikai és mentális korlátaink vannak.

Felelősségünk nem isteni, hanem teremtményi, azaz erőforrásaink véglegesek.
Ezért aztán nem tudunk az egész világon mindenki javára lenni egyenlően.

Sőt, vannak, akik felé erősebbek a kötelességeink, mint mások felé. A
kisközösségeinken túl ők azok, akikkel egy nyelvet beszélünk, egy a
kultúránk, vagy épp az állampolgárságunk. Azaz *„annak ellenére, hogy
bizonyos alapvető sajátosságokat tekintve minden ember egyenlő, függetlenül
attól, hol született, mégis kötelezettek vagyunk – a körülményektől függően
– a közeli szomszédokat előnyben részesíteni a távoliakkal szemben”*.

A közvetlen közösségeinknek sokat köszönhetünk, ennek arányában áll feléjük
a felelősségünk is.

Ezért aztán természetes, hogy az egyén lojalitást és különleges kötődést
érez ezen közösségek, intézmények, szokások iránt.

A nemzet és a nemzeti szuverenitás a keresztény realizmus keresztény
jellegéből fakadóan nem abszolutizálható, nem lehet a kereszténységet
felváltó vallás. Azonban – írja Biggar – az emberi természetnek megfelelő
keretet biztosít a kiteljesedéshez. Mint fogalmaz: *„a közösségek sokasága,
beleértve a nemzetet is, természetes szükségszerűség, ami egyben jó is”.*

Biggar egyenesen úgy fogalmaz, hogy a nemzetek sokszínűsége „Bábel
előnye”.  Mindenesetre *„a helyes keresztény nézet tehát ragaszkodik ahhoz,
hogy minden nemzet egyenlő felelősséggel tartozik Istennek az ember javának
szolgálatáért.*

*Egyetlen nemzet sem feltételezheti, hogy Isten választott népe lenne abban
az erős értelemben, hogy ő Isten akaratának az egyedüli, állandó
képviselője és közvetítője a földön;*

*egyetlen nemzet sem azonosíthatja magát ily módon Istennel. Ez a
relativizálás még mindig megengedi, hogy minden nemzet Isten által
kiválasztottnak vagy elhívottnak tekintse magát arra, hogy a saját módján
is hozzájáruljon a világ üdvösségéhez; hogy különleges szerepet játsszon –
egyszerre egyedi, nélkülözhetetlen és korlátozott szerepet – az egyetemes
emberi jó előmozdításában. Lehetővé teszi egy adott nemzet tagjai számára,
hogy ünnepeljék az eredményeiket, tiszteljék saját történelmüket, és
legyenek büszkék a saját intézményeikre és szokásaikra, amelyek által
elérték, amit elértek. Ugyanakkor arra kényszeríti őket, hogy ismerjék el,
hogy nemzetük teljesítménye csak egy a sok közül; és hogy felismerjék,
értékeljék, sőt tanuljanak mások sajátos hozzájárulásaiból.”*

Biggar rámutat:

a kereszténység elutasítja mind a liberális kozmopolitizmust, mind a
marxista internacionalizmust, mivel az ember nem „történetileg transzendens
isten, hanem történelmileg meggyökerezett és beágyazott teremtmény”.

Egy népnek kultúrája van, amiben otthon érzik magukat a tagjai, ezért az
adott népnek joga van kontrollálni saját területe határait.

A kontrollálatlan bevándorlás következményeit természetes módon invázióként
fogják fel a hazaiak. A bevándorlóknak tisztelnük kell a helyieket, és
valamennyire alkalmazkodniuk kell a helyi szokásokhoz, hagyományokhoz; a
helyieknek pedig időt kell adniuk a beengedettek számára, hogy
alkalmazkodjanak.

Ma baloldali-liberális körökben elterjedt felfogás az „alkotmányos
hazafiasság” felfogása, melynek egyik nagy képviselője Jürgen Habermas.
Eszerint az alkotmány elfogadása lehet az egyetlen elfogadható követelmény
egy nemzet tagja felé, akár beleszületett, akár bevándorló. Ezzel szemben
mind Biggar, mind Roger Scruton rámutat, hogy a nemzeti mivolt mindig
kulturális dolog is, ezért a nemzeti tagság is többet jelent, mint pusztán
az alkotmány elfogadását, hiszen

aki nem ismeri és érzi át egy adott nemzet történelmét, kultúráját, az nem
lesz a tagja, és hűséges sem lesz hozzá.

A nemzeti autonómia azonban nem abszolút – figyelmeztet Biggar. – Egy
nemzetnek (ahogy egy többnemzetiségű ország lakóinak sem) nincs abszolút
joga a saját területe erőforrásaihoz, ugyanis felelősségteljesen kell
azokat használnia. Ugyanígy nem abszolút a nemzeti szuverenitás. Mindkettőt
köti a természetjog.

Ettől azonban még a nemzeti érdek nem feltétlen önző dolog

– hangsúlyozza Biggar. Mint írja: minthogy a nemzetközi etikát ma kantiánus
(azaz Immanuel Kant morálfilozófiáját követi), ezért a nemzeti érdek
fogalmához automatikusan az önzés bűnét társítják mint erkölcstelen
motívumot. Azonban lehetséges a nemzeti érdeknek egy másik felfogása is,
mégpedig Aquinói Szent Tamás nyomán, aki a Teremtés könyve és Arisztotelész
felfogása segítségével arra jutott, hogy

nem minden önérdek önző és erkölcstelen. Sőt: van olyan, hogy kötelező
önszeretet – hiszen Isten teremtményei vagyunk.

S ez nem csak az egyénre vonatkozik, hanem a közösségre is, és a
közösségért felelősséggel tartozó vezetőkre is. Ma a politikai közösség
esetében ez a kormányt jelenti. Persze ez sem korlátlan, nem igazolhatja
mások sárba tiprását, és nyilván vannak bonyolult gyakorlati kérdések is,
például hogy meddig igazolható a nemzeti érdek követése, de az alapelv
világos.

Ebből az következik – mutat rá Szent Tamás nyomán Biggar – hogy az érdekek
nem feltétlen ellentétesek az értékeinkkel. A keresztény ugyanis
teremtményi mivoltunk nyomán erénynek tartja a helyes önszeretetet, amiből
az következik, hogy – természetesen nem korlátlan mértékben, de – saját
jólétunk, illetve népünk jólétének előmozdítása helyes dolog. Nevezhetjük
ezt nemzeti érdeknek is.

*Birodalmak és gyarmatosítások*

Nigel Biggar persze nemcsak a nemzetek védelmében írt könyvet, hanem a
gyarmatosítások védelmében is (*Colonialism. A Moral Reckoning*
<https://www.abebooks.com/9780008511647/Colonialism-Nigel-Biggar-0008511640/plp?ref_=ps_ggl_233274915&cm_mmc=ggl-_-COMUS_ETA_DSA-_-naa-_-naa&gclid=CjwKCAjwydSzBhBOEiwAj0XN4PFSwE5T-QL2ZsN44Go86zpY8LSdVV7C6IvF7DCtvzNPV2ooloItshoCtfAQAvD_BwE>,
2023). Át kell gondolnunk tehát, mi a kereszténység viszonya a
birodalmakhoz, lévén maga is spirituális birodalom.

Az ókeresztény szerzők
<https://moly.hu/konyvek/sary-pal-az-okereszteny-allambolcselet-vazlata>
jelentős része nemcsak elfogadta a Római Birodalmat, hanem a monarchikus
vezetésű birodalmat üdvtörténeti jelentőségűnek tartotta.

A mennyekben egy Isten uralkodik, így az egész földkerekséget is egy
birodalom hivatott kormányozni.  A keresztények közül sokan öröknek
tekintették a Római Birodalmat. Volt egy, az újkorig népszerű bibliai
hasonlat Dániel könyvéből: a próféta egy látomásában négy fenevadot lát, s
ennek kapcsán úgy fejti meg Nebukadnezár egy álmát, hogy Isten országa
eljöveteléig négy birodalom váltja egymást. Az első a későbbi magyarázatok
szerint az asszír, a második a méd vagy perzsa, a harmadik a makedón, a
negyedik pedig Róma, melynek állati szimbóluma a sas.

A konstantini fordulat fő teoterikusa, Caesareai Euszebiosz úgy gondolta,
hogy két tényező egyesíti a világot: a Római Birodalom és Krisztus tanítása.

Szent Ágoston szerint viszont, bár a Római Birodalom létrejötte és
hódításai is Isten terve szerint valók, minthogy minden uralom Isten
jóváhagyásával létezik: Róma a második Babilon, de Istennek mégis úgy
tetszett, hogy leigázza a földkerekséget. Viszont nem tulajdonított
üdvörténeti jelentőséget az általa egyszerre kritizált és elfogadott Római
Birodalomnak, és nem kötötte össze a kereszténység sikerét egy konkrét
államalakulattal. Ugyanakkor a birodalomban több lehetőség adódik a
visszaélésre, mondjuk úgy, veszélyesebb üzem. Szent Ágoston például, ha nem
is veti el a birodalmi mivoltot, igen szkeptikus a birodalmak
terjeszkedésével kapcsolatban: származhat belőle jó, de a mögöttes
szándékkal kapcsolatban fenntartásai vannak. Az *Isten városá*ban azt írja,

a „világ szerencséje” az volna, ha „minden birodalom kicsi lenne”, és „a
nagyon sokféle nemzeti állam úgy foglalna helyet a világban, mint a sok
polgári lakóház a városban”.

Látnunk kell azt is, hogy – mint Rémi Brague írja
<https://moly.hu/konyvek/remi-brague-europa-a-romai-modell> – Európa
lényege a rómaisága, a római örökség továbbvitele.  Ha pedig megnézzük,
milyen politikai formációk uralták a terepet Európában a modern
nemzetállamok létrejöttéig, akkor látni fogjuk, hogy az 1453-ig fennálló
Bizánc mellett – mely a Római Birodalom egyenesági örököse volt – a „translatio
imperii <https://en.wikipedia.org/wiki/Translatio_imperii>” középkori
eszméje alapján a birodalom öröksége a a Frank Birodalomban, majd a
Német-római Császárságban élt tovább, mely 1512 után a Német Nemzet Szent
Római Birodalma néven működött tovább, és egészében véve 962-től 1806-ig
állt fenn.

Ha pedig Európa szellemileg-kulturálisan Róma örököse, akkor az európai
országok gyarmatbirodalmai is a római eszmét viszik tovább, amikor
„civilizálnak” és „nyugatosítanak”.

Azaz Róma örököse nemcsak a Brit Nemzetközösség, hanem például az egész
amerikai kontinens is, beleértve Latin-Amerikát, ami spanyol és portugál
gyarmat volt.

Marcelo Gullo Omodeo argentín politológia professzor és történész a spanyol
gyarmatosításokat védi meg
<https://www.amazon.com/-/es/Marcelo-Gullo-Omodeo/dp/846707082X>, mondván,
azok valóban felszabadulást hoztak például az aztékok és inkák által
elnyomott népeknek, egyben terjesztették a kereszténységet is. (Omodeo
szerint a spanyoloknál másodlagos volt az önérdek, míg a protestáns népek,
például a hollandok és az angolok elsősorban kereskedelmi érdekekből
gyarmatosítottak.)

Ma a birodalmak hallatán inkább a kora újkortól kialakuló
gyarmatbirodalmakra gondolunk, nem az ókor nagy birodalmaira.

Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a kereszténység önmagában egy
birodalommal is jól meg tud lenni.

Biggar is rámutat, hogy nem mindig a nemzetállamok jelentik feltétlenül a
legjobb megoldást. Sőt, megvédi a birodalmakat is, hiszen nem szükségszerű,
hogy egy birodalmat rosszul kormányozzanak. Szerinte nem minden nemzeti
felszabadítási mozgalom igazolható: főleg akkor nem igazolható, ha egy nép
úgy nem alkot nemzetállamot, hogy egyébként biztosítva vannak a jogai. Ha
azonban egy nemzeti kisebbség komoly elnyomást szenved el, akkor az
autonómiatörekvések, vagy akár a teljes elszakadási is lehet teljesen
indokolt.

Ugyanakkor „a nemzeti függetlenség lehet fétis, a fétis pedig hamis isten.”

A Bibliából sem a birodalompártiság, sem a birodalomellenesség nem
vezethető le. Sem a birodalom, sem a nemzetállam nem eleve gonosz, sem nem
eleve jó politikai entitás: *„nem hiszem, hogy a birodalom mindig és
mindenütt gonosz, sem hogy a nacionalista ellenállás mindig és mindenhol
igazságos. Esetről esetre kell ítélni”*, annak fényében, hogy mi történt –
írja Biggar.

*A szeretet rendje*

Fontos azt is látnunk, hogy nem ugyanaz a liberalizmus és a globalizmus,
azaz a kortárs szekuláris nyugat egyetemesség-igénye és a kereszténység
egyetemesség-igénye. Nem ugyanaz a tartalma: másra vonatkoztatja az
egyetemesség-igényét, hiszen a kortárs liberális-szekuláris
egyetemesség-igény elvileg épp azon nyugszik, hogy semmilyen etikai
rendszert nem ismer el egyetemesnek, és minimalista etikát követel meg – de
azt világszerte el akarja terjeszteni.

Ez performatív ellentmondás, mivel elvi ellentmondás is.

A liberális szekularizmus nem reflektál saját egyetemesség-igényére, mivel
szerinte nincs ilyenje. „Csak” az egyre szaporodó „egyetemes emberi
jogokat” szeretné elismertetni, amelyeket magától értetődőnek vél. A
kereszténység őszinte a saját egyetemes igazságigényével kapcsolatban.

Szociológiai szempontból is különbözik a kettő. Minden toleranciáról és
sokszínűségről való szónoklat ellenére a liberális globalizmus szíve mélyén
végső soron ki akarja iktatni az egyes ember és az emberiség közti
szinteket a világból, mivel így szeretné megvalósítani a tökéletes
egyenlőséget és szabadságot. Azaz

a liberalizmus az emberiség alatti szinteket igazolhatatlanul kirekesztőnek
tartja. Leginkább a nemzetet, de más szinteket is.

Mindazt, amiket Edmund Burke köztudomásúlag köztes közösségeknek nevezett.

Az emberi életteret illetően a kereszténység lokalista – vagy mondhatnám
úgy is, hogy számos megoldást el tud fogadni. Azaz úgy gondolja, hogy az
ember ezen a földön közösségi lényként különféle közösségekben tud
kiteljesedni. Míg a liberális globalisták szerint igazolhatatlan az egyik
embert előnyben részesíteni a másikkal szemben, már ami a szeretetünket és
törődésünket illeti,

a kereszténység szerint a szeretetnek rendje van,

ami az isteni elrendelésből és az ember megtestesültségéből fakadó fizikai
és pszichológiai korlátaiból, egyben lelki igényeiből fakad. Eme *ordo
caritatis* a közvetlentől halad kifelé, azaz elsődleges kötelezettségeink
házastársunkhoz, szűk családunkhoz, tágabb családunkhoz és
kisközösségeinkhez kötnek minket, s ahogy távolodunk ettől a körtől, annál
kisebbek.

Ha erőforrásaink szűkösek, a közvetlenül ránk bízottaknak kell prioritást
adnunk.

A népek, nemzetek persze herderi módon egyenlőek, egyik sem eleve jobb a
másiknál. Biggar rámutat: a faji felsőbbrendűség immorális tanára adott,
túlzó válaszában a multikulturalizmus hajlamos minden kultúra erkölcsi
egyenlőségét vallani, következésképpen megtagadja a nemzeti kultúra
integritásának és a szubkultúrák feletti dominanciájának jogos védelmét.
Ebben pedig segíti a liberalizmus uralkodó hagyománya, amely szerint a
liberális államnak semlegesnek kell lennie. Mindkét meggyőződés tévedés.

A keresztény realizmus elutasítja a nemzet fetisizálását, de – szem előtt
tartva a kereszténység isteni kinyilatkoztatáson alapuló igazságigényét –
nem hisz a vallások és kultúrák egyenlőségében.

Viszont elfogadja és helyénvalónak tartja a nemzetek létét, mondhatnánk, a
nemzetek léte az isteni teremtés szerves része, Isten által adott jó.

*(A szöveg a szerző készülő kötete egy részletének átdolgozott, rövidített
változata)*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240623/6701a371/attachment.html>