[Grem] A felszentelendő pap három ígérete, amivel szembemegy a mai kultúrával / Bishop Barron

[Emoke Greschik]

 Egy pap három, a mai kultúrával ellentétes ígérete – Robert Barron püspök
írása

[image: wine and bible for sacrament or communion prayer f 2023 11 27 05 06
07 utc Medium]

*Néhány héten belül három férfit fogok pappá szentelni a Winona-Rochesteri
Egyházmegyében (USA, Minnesota). Püspökként a legnagyobb kiváltság az
életemben a papszentelés. Nem is mondok többet. Amikor a szertartás
csúcspontján a kezemet a diakónusok fejére teszem és lehívom rájuk a
Szentlelket, akkor állok legközelebb az apostolok hagyományához, hiszen ők
is a kezüket tették azokra, akiket felhatalmaztak. Tanúsíthatom, hogy
életemben soha nem éreztem magam alázatosabbnak és hálásabbnak, mint ekkor.*

A férfi három nagy ígéretet tesz, amikor elfogadja a diakónussá és a pappá
szentelést. Mindegyik csodálatos ellentétben áll mai kultúránkkal.

*Először is megígéri*, hogy mindennap ötször hűségesen elimádkozza az *imaórák
liturgiáját*, ezt a zsoltárokból, himnuszokból és imákból álló gyűjteményt.
Papságom elmúlt harmincnyolc évében elkötelezetten végeztem a zsolozsmát,
amely néha ugyan kihívás volt, de bizton állíthatom: egyben a lelkierő
hatalmas forrása. Hogy egyszerűbben fogalmazzak: az idő folyamatos és
tudatos megszentelését jelenti.

Amint azt számos tanulmány kimutatta, a mai nyugati fiatalok gyorsan
világiassá válnak, és elszakadnak az intézményes egyházaktól. Charles
Taylor szerint ők alkotják a szó szoros értelmében vett első generációt az
emberiség történetében, amely a transzcendencia lényegi érzékelése nélkül
válik nagykorúvá. És ahogy már évek óta hangsúlyozom, a szentségtől való
kiüresedés pusztítást végzett ennek a nemzedéknek az elméjében, szívében és
lelkében, és körükben a szorongást, depressziót és öngyilkossági
gondolatokat mérő számok kiugróan megemelkedtek. Ezért amikor egy
fiatalember ünnepélyes ígéretet tesz Isten és közössége előtt, hogy élete
hátralévő részében minden nap imádkozni fogja az *imaórák liturgiáját*,
ezzel a lélekölő szekularizmussal száll szembe. Azt állítja, hogy Isten
létezik, és Isten számít.

*A második ígéret*, amit egy férfi tesz, az, hogy cölibátusban él. Tudom,
hogy ezerszer elmondták, de érdemes megismételni: a cölibátus nem a szex és
a házasság leszólása! Mindig kerülnünk kell a cölibátus dualista vagy
platonizáló értelmezését, amely szerint a házasságról való lemondást a
testiség vagy az élvezet egyfajta elítéléseként értelmezzük. Tehát mi a
helyes módja a cölibátus értelmezésének? Ez először is a szabadság útja. A
házastárshoz és a gyerekekhez – és az ezzel járó összes felelősséghez – nem
kötődő nőtlen ember teljes egészében Istennek és az általa szolgált
embereknek szentelheti magát. Miközben írom ezeket a szavakat, látom a
püspöki gyűrűmet, amely nemcsak a hivatalom jelképe, hanem egyben jegygyűrű
is, mert ez jelzi az emberek iránti korlátlan odaadásomat, akiket az Úr a
gondjaimra bízott. Szent Pál világosan tanítja*:** „A nőtlennek arra van
gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi
dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A
nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és
lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan
járjon férje kedvében.” *(1Kor 7,32–34). Sőt, a cölibátus még ma is arról
tanúskodik, hogyan fogunk szeretni a mennyben, ahol, ahogy maga Jézus
mondta, „nem házasodunk, és férjhez sem megyünk”. Ez persze nem jelenti
azt, hogy a mennyei szerelem kevesebb, mint a házas szerelem itt a földön;
éppen ellenkezőleg, nagyobb, intenzívebb, teltebb és gazdagabb.
Nélkülözhetetlen, hogy egy olyan társadalomban, amely gyakorlatilag
megszállottja a szexnek és a szexuális szabadságnak, olyan férfiak éljenek
közöttünk, akik a szerelem spirituális formáját testesítik meg.

*A harmadik és egyben utolsó ígéret*, amit az ember a felszenteléskor tesz,
az, hogy engedelmeskedik püspökének. „Engedelmességet ígérek Önnek és
utódainak” – mondja, miközben feudális vazallus módjára a felszentelő
elöljáró kezébe teszi a kezét. Élénken emlékszem, amikor ezt tettem
felszentelésem napján, kezeimet a chicagói Joseph Bernardin bíboros kezébe
téve, akit alig ismertem, és megfogadtam, hogy a törvény és az erkölcs
határain belül megteszek bármit, amit ő vagy a még meg nem nevezett és még
ismeretlen utódok kérnek tőlem. Abban a pillanatban feladtam a
„karrieremet” – vagyis minden olyan útvonalat vagy pályát, amelyet magam
elé tűztem. Püspököm kezébe adtam életemet, bízva abban, hogy az ő akarata
által a Szentlélek irányít engem. Ismétlem: milyen furcsának tűnik ez a
lépés ma! Az ember számára ma az egyik legalapvetőbb érték az
önrendelkezés, és nem csak az élet irányát, hanem annak értelmét illetően
is. A mi kultúránkat gyakran „az önfeltalálás kultúrájaként” emlegettem.
Eljutottunk odáig, hogy már a nemi és testi identitás meghatározása is
teljes mértékben személyes döntés kérdése. Habár a legtöbb mai fiatal
alapvető felfogása az, hogy élete teljes egészében az övé, a pap a
felszentelése napján azt mondja, hogy az élete egyáltalán nem az övé, hanem
inkább Istené, Isten céljainak megvalósítására.

Június 8-án Winonában a gyönyörű Szent Stanislaus Kostka bazilikában három
örömmel teli fiatalember kötelezi el magát a mai kultúrával szemben.


*Robert Barron püspök, Winona-Rochester Egyházmegye püspöke (USA,
Minnesota)Fordította: Ujvári Szonja*
Forrás: Word on Fire
<https://www.wordonfire.org/articles/barron/the-3-countercultural-promises-of-a-priest/>

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240610/be28d089/attachment.html>