[Grem] Ha feladjuk az igazságot, megsemmisítjük önmagunkat!

[Emoke Greschik]

Kiváló, fontos a fenti / alábbi interjú Köntös Lászlóval, Köszönjük szépen,
Levente!
Alább a lényeg kiemelésével újra küldöm, hogy ne kelljen mindent elolvasni
annak, akinek nincs ideje.
Köszönettel, szeretettel, Emőke

Ha feladjuk az igazságot, megsemmisítjük önmagunkat! – Köntös László az
Axiomának
https://axioma.hu/ha-feladjuk-az-igazsagot-megsemmisitjuk-onmagunkat-kontos-laszlo-az-axiomanak/
 *Hiányzik az az érvelés, ami kellő intellektuális erővel magyarázná el a
ma emberének, miért érvényes még mindig a keresztény tanítás*, mondja az
Axiomának adott *interjúban Köntös László. A református lelkésszel*,
nyugalmazott főjegyzővel arról is szót váltottunk, miért olyan biztos
benne, hogy a keresztény tanítás feladása katasztrófához vezet. Interjú
erkölcsről, kultúrkereszténységről és arról, mi a baj a pszichologizáló
kereszténységgel.

*A közelmúltban egyszer már bejelentette, hogy leteszi a lantot és nem ír
többet, aztán mégis született néhány közéleti szövege. Ennyire hiányzott?*

Nem tudtam türtőztetni magamat. Voltak dolgok, amikre úgy éreztem, muszáj
reagálni, de aztán szép lassan megtanultam, hogy nem biztos, hogy kell is…
Úgyhogy most tényleg abbahagytam!

*Vannak olyan kérdések, amikre egy lelkész nem teheti meg, hogy nem
reflektál?*

Igen, mindenképp! Számomra az volt a probléma, hogy ebben az egész
küzdelemben jóformán egyedül éreztem magam, mint lelki ember. Nem is nagyon
tudok olyan lelkészekről, akár református, akár katolikus, vagy evangélikus
oldalról, akik a kereszténységet érintő politikai kérdésekben ilyen
rendszerességgel nyilvánosan megszólaltak volna. A református egyházon
belül biztos, hogy én voltam az egyetlen. Óriási hiba volt – és ez most
egyházkritika a részemről –, hogy a Reposztot
<https://reposzt.hu/#gsc.tab=0>, ami a maga nemében az első ilyen egyházi
felület volt, nem sikerült felépíteni, mint az egyház nem hivatalos
orgánumát, amely erősen kötődik egyrészt a reformátussághoz, másrészt
tágabb szempontból a kereszténységhez. Létre lehetett volna hozni egy olyan
felületet, amely nyilvánosan kiáll a keresztény alapigazságok mellett és
kritikusan szemléli a világban zajló kereszténységellenes folyamatokat. Nem
épült fel, egyedül maradtam. Ezért írtam a búcsúzó soraimban azt, hogy nem
vagyok én partizán: egyházkritikus vagyok, csakhogy nem kívülről – mert
„kint” sok egyházkritikus van –, hanem belülről. Végtelenül magányosnak
éreztem magam szellemileg.

*Saját maga is megfogalmazta, hogy nem feltétlenül áll távol Öntől a
konfliktus vállalása és elviselése.* *Azért néha mintha kifejezetten
keresné is…*

Van olyan is, igen, csak *attól függ, hogy kivel konfrontálódik az ember*.
Én mindig tisztában voltam azzal, hogy kiknek írok és hol állok. Tehát *amikor
konfrontációt vállaltam, akkor majdnem mindig az – összefoglalóan mondjuk
így – progresszív nézetekkel és a kereszténységet romboló, kifejezetten
keresztényellenes nézetekkel szemben tettem*. A saját egyházamon belül is
tudtam konfrontálódni, de olyankor mindig érzékeltettem, hogy én belül
vagyok. Ez a másik alapvető hiányérzetem: annyira *hiányzik egy
teológiailag megalapozott rendszerkritikus hozzáállás*! Majdnem mindig a
kultúrtörténeti vonulat mozog, és *elmarad* a* keresztény üzenet
igazságának keresése, ami pedig alapvető. *

*Keresztény szerzőknél is hiányolja?*

Keresztény szerzőknél azt hiányolom, hogy a tanítást sokszor nem tudják
összekapcsolni a mai valósággal. A mondandójuk lebeg a semmiben. Egy-két
embert kivéve nem látom azt az érvelést, ami intellektuálisan megmagyarázná
a ma emberének, hogy a keresztyén üzenet vajon miért lehet mégis érvényes. *Ami
még veszélyesebb, az a mindent elöntő pszichologizmus. *

*Ennek keretében a kereszténység* *degradálódik: egyfajta depressziós
embereknek adható gyógyszer lesz *belőle. *Lezüllesztjük a megváltást
mentálhigiénés gondozásra.*

*Mi a baj ezzel?*

*A pszichologizmussal egyrészt az a baj, hogy a kereszténység alapkérdése
kerül zárójelbe, tudniillik az, hogy mi az életem rendeltetése, és azt
hogyan tudom betölteni; hogyan nyerhetek üdvössége*t. Márpedig, ha a
kereszténységnek nincs meg az eszkatologikus távlata, akkor megette a fene,
már bocsánat! *A másik probléma a kényszeres boldogságkeresés: mintha a
Biblia arról szólna, hogy a földi élet egy merő boldogság – holott* *pont
az ellenkezője* *az igaz*. *Ha az a cél, hogy *mindent rendbe tegyünk, meg
így-úgy egy kicsit helyrepofozgassuk a dolgokat, *egy kicsit
megvigasztaljuk magunkat, ahhoz elég humanistának lenni*. De az ember
megváltásra szorul, nem tudja önmagát kiemelni abból a mélységes veremből,
amiben van, ami ez a világ. Be kell látni a gyötrelem, a múlandóság,
törékenység, esetlegesség, végesség tényét. Ezek lennének az alapkérdések,
de *a pszichologizáló kereszténység *nem tudja tematizálni ezeket, *megpróbál
valamiféle könnyed lelki vigaszt mondani, amiben elvész* *a lényeg.*

Mondok *egy példát*, szerintem ez a legszemléletesebb. *A Szentírás egyik
alapvető kérdése, hogy miért van halál, miért hal meg az ember, míg a másik
alapvető kérdés, hogy miért van bűn*.* Mit csinál a pszichologizáló
kereszténység a halállal? Semmit, a szőnyeg alá söpri, és elkezd beszélni a
gyászról. *„Ó, drága testvérem, hát igaz, hogy meghalt a férjed, feleséged,
gyereked, anyád, apád, tehát gyászolsz, és akkor neked most vigasztalásra
van szükséged.” Persze, kell a vigasztaló szó, de így maga a halál mint
kérdés valósággal eltűnik. *Márpedig, ha eltűnik a halál kérdése, akkor az
élet alapkérdése tűnik el, *mert a halál tényében az emberi lét végessége
érhető tetten, szemben *az örökkévalóság*gal. Tehát ebben a kontextusban
kellene látni az ember életét: adott az én végességem, ugyanakkor
érintkezem az örökkévalósággal, mert van bennem valami, ami képes érzékelni
a végtelent. Mi ez a valami? Ez ám itt a nagy kérdés! És erre a modern
kereszténység nem tud válaszolni. Engem meg pont ez érdekel, hogy vajon a
kereszténység valóban csak ilyen hiedelem, vagy van valami racionális
alapja? Meggyőződésem, hogy van.

Sőt, *a kereszténységnél realistább világszemléletet el sem tudok képzelni.
*

*A kereszténység kimondja, hogy ez az egész, ami itt van, egy trágyadomb.
Nézzük meg, hogy mi folyik körülöttünk! Hát egy tapodtat sem haladt előrébb
az emberiség. Technológiai értelemben persze igen, de erkölcsi szempontból
beleragadtunk a sárba. Káin és Ábel történetét játszuk újra és újra.*

*De hát ez nem a kereszténység vereségét jelenti?*

Ez egy alapvető probléma. Pál apostol víziója például egyáltalán nem az
volt, hogy államvallássá lesz a kereszténység és „elfoglalja” a Római
Birodalmat, majd az európai államfejlődés alapjává válik, amely torzulást
eredményez magában a keresztény világkép értelmezésében. Az egyházkép ma is
a keresztyén társadalom eszméjére épül, a kereszténységre pedig mint
keresztény kultúrára tekint a többség. Ugyanakkor ott van a kereszténység
teológiai üzenete, ami ennél sokkal messzebb mutat.

*Tud még erkölcsi szempontból hatást gyakorolni a mifelénk visszaszorulóban
lévő kereszténység?*

*Nem, erkölcsi szempontból a kereszténység teljes defenzívában van*,* de ez
a folyamat nem most kezdődött, legalább 200 éves. Csak bele kell olvasni a
XIX. századi keresztény szerzők műveibe, az már kultúrkereszténység*.
Esetükben még él a keresztény kultúrkör, még nem érhető úgy tetten a
keresztényellenesség, de a keresztyén teológiai üzenethez már semmi közük.
Keresztények, de templomba járni nem szeretnének. Ismerős?* Ez a hagyomány
így folytatódott mind a mai napig. Sajnos az egyház mintegy észrevétlenül
adaptálódott ehhez a folyamathoz, nem figyelt eléggé. Ebben nagy hibákat
követtünk el. Élesbe fordult a probléma például a nemi identitás, a
házasság, a család témakörében.* De kérem szépen, *mióta vannak a
keresztyén társadalom körén belül válások? Nagyon régóta! **Mégsem
emlékszem* *arra, hogy az egyház bármikor is nyíltan kiállt, és azt mondta
volna*, *hogy kérem szépen*, *az elvált ember az már nem keresztény, mert
megtagadta a keresztény értékrendet*.

*Ilyet nem is illik mondani…*

Abszolút, *ezt* *nem illik mondani, de közben a jelenség szépen illeszkedik
ebbe a folyamatba. A kereszténységen belül is szép fokozatosan felbomlott a
normarendszer, és elindult az úgynevezett tolerancia folyamata, a
keresztyén normák lassú fellazulása. *

*Ugyanakkor mintha most eljutott volna egy töréspontig, *a vörös
vonalig, *amikor
már a kulturális kereszténységen belül is elérte a tűréshatárt, **és azt
mondják*, *eddig és ne *t*ovább.*

Talán erre reakció egy új keresztény öntudat megjelenése Magyarországon is.
Gyakorlatilag ebben lehet megragadni az Orbán-jelenséget. A kritikusai azt
mondják – talán van is benne valami –, hogy az sem kereszténység a szó
teológiai értelmében, hanem a kultúrkereszténység, a politikai
kereszténység áramvonalasított, vagy jobban eladható formája.

*Nem így van?*

Ez valószínűleg így van, de én nem állítanám szembe a kettőt. A
kultúrkereszténységet és az egyházias kereszténységet életveszélyes dolog
egymással szembeállítani, mert ezt úgy hívják más néven, hogy
szalámizás. *Ráadásul
a mai politikai világban nem is lehet mást felvállalni, csak egyfajta
kultúrkereszténységet*.* De azt lehet mondani, hogy kiállunk a kultúránk, a
keresztény kulturális örökség mellett, ez egy eszmei alap számunkra – ezt
így lehet csinálni. *

*Húsvétkor azt írta, a keresztény hagyomány programszerű feladása egyenlő
az öngyilkossággal. A kereszténységen kívül nincs élet? *

Nincs.

*Miért?*

Mert *a keresztény hagyomány programszerű feladásával a kereszténység
önmagáról* *mond le*. M*iről is szól a keresztény üzenet? Arról, hogy az
Atya elküldte az ő fiát, az Úr Jézus Krisztust a mi váltságunkért, és az ő
váltsághalála a benne való hit által üdvösséget szerezhet mindenkinek. És
mivel üdvösség csak és kizárólag Jézus Krisztusban van, ezért a
kereszténységen kívül nincs élet.* *A kereszténység, az egyház az Isten
által kijelentett igazságot tolmácsolja. *

*Az egyháznak nincs saját véleménye: az igazságot közvetíti. Az igazság
oszthatatlan. Az igazság abszolút. Itt nincs kecmec! *

*De ez a kizárólagosság nem merev és rideg, hanem a legteljesebben
egyetemes, mivel Isten senkit nem akar kizárni az ő szeretetéből, a Jézus
Krisztusban való hit által mindenki előtt nyitva áll az üdvösség
lehetősége. A keresztény embernek a sarkára kell állnia, és egyfajta
hitvallásos magatartást tanúsítani, közben közvetíteni Isten egyetemes
szeretetét. Például az, ha azt mondom, hogy nem értek egyet az azonos
neműek házasságával*, *véletlenül sem* *azt jelenti, hogy gyűlölöm* *őket*.
Mert *az álláspontom nem ebből fakad*, *hanem abból az Isten által
kijelentett és felismert igazságból, hogy van férfi és van nő*. *Márpedig
ma a kereszténységen belüli vitáink mintha alapvetően választás elé
állítanának minket, hogy az igazságosság és az igazság vagy a kegyelmesség
oldalán állunk. És úgy tűnik, mintha az igazságosságot magasra emelők
sokakat kizárnának, a kegyelmességet hirdetők meg mintha nem fogadnák el,
hogy van igazság.*

*Mintha kibékíthetetlen lenne ez a két álláspont.*

*Abszolút csapdahelyzet. *Az egyházat folyamatosan zsarolják, mert azt
hangoztatják ezek az új, progresszív szereplők, hogy ha nem értesz velem
egyet és nem fogadsz el engem, akkor gyűlölködsz, nem vagy toleráns,
meghazudtolod a keresztény szeretetet. Az egyház pedig sokszor inkább
hallgat, nem mer kiállni, pedig nagy szükség lenne rá, mert a hallgatás a
kereszténység paródiája. Persze látom, hogy nehéz a hitvallásos kiállás
mellett azt az üzenetet is tolmácsolni, hogy mi nem akarunk senkit
agyoncsapni. Közben ránk sütik a bélyeget kizárólagosságról,
dogmatizmusról, szűklátókörűségről, gyűlölködésről és így tovább. *És azt
kell mondjam, a progresszív narratíva lényegesen sikeresebb, mint a
hitvallásos keresztény narratíva. *

*Nem azért, mert a hitvallásos narratíva tényleg idejétmúlt, mert tényleg
nem ismeri azt, hogy 2024 emberének hogyan van szüksége Jézusra, vagy mire
van pontosan szüksége? Nem azért, mert a hitvallásos narratíva túlságosan
farizeussá vált, mert a betűt nézi, a törvényt?*

Ha így lenne, akkor azt mondanám, hogy köszönöm szépen, gyerekek, tévedtem.

*Nem lehet, hogy tévedett?*

Nem.

*Magabiztos kijelentés.*

Abszolút.

*Mire alapozza? Jézus semmit sem mondott az azonos neműek házasságáról, a
progresszióról, vagy a woke-ideológiáról.*

*Nem, de bizonyos alapigazságokat kijelentett, és én hiszek abban, hogy az
örök igazságok a kereszténység által lettek tolmácsolva. Nem a
kereszténység találta ki, nem ő mondja, Isten mondja, a kereszténység pedig
közvetíti.* Ha erre azt mondják, hogy dogmatikus vagyok, meg szűklátókörű,
akkor én meg azt mondom, hogy „te vagy az”.

Rendben, vannak alapigazságok. *De hol van az leírva, kinyilatkoztatva,
hogy mondjuk két azonos nemű ember nem nevelhet közösen gyereket, vagy hogy
nincsen olyan körülmény, ami miatt elfogadható, hogy egy 30. hétben járó
magzatgyermeket az édesanya elvetessen?*

*Az élet tisztelete, az élet szentsége teljesen egyértelmű. Az Úristen az
élet adója. Ettől kezdve az embernek nincs mandátuma, hogy erről döntsön. *Az
*is feketén-fehéren le van írva, hogy az Úristen az embert férfinak és
nőnek teremtette, és ez a kettő alkot egy embert. *

*Ezen a ponton kőkeményen konfrontálódok, mert azt látom, hogy a
progresszív szűklátókörűséggel szemben néha nem lehet vitatkozni, csak
ragaszkodni az igazsághoz*.

*Akkor hozok egy idézetet. „Mára a frontok bemerevedtek, a világnézeti
pozíciók közti különbözőségek áthidalhatatlanok.” Tudja kitől idéztem? *

Hogyne, tőlem.

*Nem kellene valamiféle hidat azért mégis vernünk?*

*Mindkét világnézeti térfélen van egy olyan réteg, akik párbeszédet tudnak
folytatni egymással és kétségtelenül van egy másik, amelyikkel képtelenség*.*
Ha a progresszió nem érti meg* *azt, hogy az egyház az Isten által
kijelentett hitben végzi a szolgálatát, hogy az egyház az Isten által
kijelentett igazságot közvetíti, akkor mit vár az egyháztól? Adja föl
önmagát? Mondja azt, hogy az Isten eddig ezt mondta, most pedig, gyerekek,
bocs, már mást mond? *Ha feladjuk, azzal megsemmisítjük önmagunkat!

*Egyre többen teszik fel a kérdést: egyházszakadás előtt állnak?*

*Már megtörtént.* Persze nem Magyarországon, de meg kell nézni a német
egyházat, ahol de facto megtörtént, de jure még nem. Az anglikánok is túl
vannak rajta. Itthon azért még erős bástyák vannak, Magyarország még
alapvetően kulturálisan konzervatív.

*Elképzelhetőnek tartja, hogy 15-20 éven belül két református vagy két
evangélikus egyház lesz?*

A reformátusokról biztosan nem. A református egyház átélt már egy pár
krízist, a legutolsót nem is olyan régen, de odáig soha nem fog eljutni a
dolog, hogy egyházszakadás legyen ebből. Megjelentek nálunk is a
progresszív elemek és nézetek, de elég gyenge lábakon állnak. Az alapvetően
konzervatív református egyház a paraszti társadalomból jön, sok mindent
kibírt már, később azt is, hogy szétverték a társadalmat sok szempontból
tartó polgári réteget.

*Lesz új pünkösd az egyházban?*

*A kérdésben nem én vagyok illetékes, hanem a Szentlélek*. Szerintem
egyébként lesz, de ahhoz valami történelmi kataklizma kell.

*A kataklizmák azért jók, mert a végső kérdésekkel szembesítenek*. Ne
feledjük, hogy mi egy jóléti burokban élünk, nem is tudjuk, mennyire el
vagyunk kényeztetve.

Ki kell menni az ukrán frontra, vagy beszélgetésbe elegyedni egy
kárpátaljai pappal, tanulságos dolgokat fog mondani. A mi problémánk pedig
az, hogy marha- vagy sertéshúst vegyünk, melyik drogériába szaladjunk be.

*Azért tudnék jópár települést mondani, ahol nem ez a fő probléma…*

Az elnéptelenedő falvak, sőt, kisvárosok egyházi szempontból is kihívást
jelentenek. Általánosságban is elmondható, hogy *a vidék elnéptelenedésének
egyik áldozata az egyház*. Ezt még Pápán is a saját bőrünkön érzékeljük.
Másrészt vannak olyan helyek, ahol robbanásszerűen növekedik a gyülekezet,
nagyszerű történetekről lehet beszámolni.

*Min múlik az, hogy elinduljon valahol egy keresztyén közösség jelentős
növekedése? Kell egy karizmatikus, erős lelkipásztor?*

Anélkül biztosan nem megy. Hogy pontosan miben áll ez a lelkészi karizma,
azt nem tudom megmondani. Számít természetesen a prédikáció minősége, de a
legfontosabb az emberi minőség. Ha a szíve nem olyan, akkor prédikálhat
akárki, abból nem lesz gyülekezet. Érdemes elmenni például Hévízre, vagy
Esztergomba, ahol remekül csinálják, Esztergomban például a gyülekezet mára
kinőtte a templomot! És olyan helyeket is tudnék mondani, amik látszólag
halott helyek voltak, azt hittük, vége van, be kell zárni a templomot,
aztán odament valaki tiszta szívvel és meglódult a gyülekezet. Sok helyütt
van mély igény az igei látásra a magyar társadalomban! Bízom abban, hogy
végre megjelenik egy erős és tudatos keresztény középosztály, amire a
magyar történelem viharai korábban nem adtak lehetőséget. A kulturális
téren már kialakult egy új keresztény öntudat, ezt követnie kell egy
teológiai öntudatosodásnak is, aminek következtében rájövünk, hogy itt
valójában nem a hagyományról van szó, hanem az igazságról és sikerül
felülkerekedni a mai ateista narratíván és kultúrán.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240704/a96abc32/attachment.html>