[Grem] Az Ursula von der Leyen-i értelemben vett... - adalék 1.

[KEA]

> Az, hogy Európa szegényháza lettünk volna, tudomásom szerint nem igaz, ahogy az 
> sem, hogy Románia egyszinten lenne velünk. Az azonban igaz, hogy a baloldali 
> propaganda ezt mondja.
> Leventével egyetérterk. Nem kérek propagandát.

Picit konkrétabban: Nem muszáj egyetérteni, lehet vitatkozni, de kérünk érvelni, 
alátámasztani, jó esetben bizonyítani.

=== === ===

„Micsoda egy elfuserált nép ez, te jó Isten... Románia bezzeg szárnyal!” – igaz, 
22 százaléka WC nélkül, de hát mindent nem lehet

Két lölőzés és jachtleleplezés közben akár végig is lehetne gondolni, hogy vajon 
tényleg a minél magasabb és látványosabb fogyasztás-e a lényeg.

Mandiner, 2023.12.19. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/belfold/2023/12/micsoda-egy-elfuseralt-nep-ez-te-jo-isten-romania-bezzeg-szarnyal-igaz-22-szazaleka-wc-nelkul-de-hat-mindent-nem-lehet


Megérkezett az évenkénti rituális lamentálás: az Eurostat legfrissebb 
statisztikái szerint ismét a magyaroké a második legalacsonyabb tényleges egyéni 
fogyasztás az Európai Unióban, „ergo” Magyarország a második legszegényebb uniós 
ország. Vagy még borzongatóbb megfogalmazásban:

Románia már fényévekre van a magyar adatoktól”.

Jó alkalom ez a látványos flagellációra: mennyire elfuserált nép már ez, te jó 
Isten, Románia bezzeg szárnyal az uniós átlag 86 százalékát kitevő áru- és 
szolgáltatásfogyasztásával, mi meg itt toporgunk 71 százalékon, menthetetlen ez 
az ország.

Csakhogy tanulmányok egész sora igazolja: akinek alacsonyabb az önbecsülése és 
az önbizalma, annak kisebb az esélye az anyagi sikerekre. Logikus is –

a fatalista hozzáállás, amely szerint az egyéni teljesítménynek nincsenek 
következményei (lásd még: Orbán a hibás, amiért félbehagytam a szakképzést),

csökkenti a munkavállaló hatékonyságát, míg e hozzáállás ellentéte (azaz a 
magabiztosság, illetve az önbizalom) „a hatékony munkavégzésnek köszönhetően – 
minden egyéb tényező változatlansága mellett – magasabb munkajövedelmet jelenthet”.

Ráadásul ez egy spirál: a magasabb önbecsülés jellemzően magasabb jövedelmet 
eredményez, a magasabb jövedelem pedig még magasabb önbecsülést, és így tovább. 
Amely spirálba alapvetően kétféleképpen lehet belépni: vagy nyer az ember a 
lottón, vagy dolgozik az önbecsülésén és az önbizalmán. Könnyen belátható, hogy 
utóbbi lehetőség megbízhatóbban és olcsóbban kivitelezhető.

Ha tehát az az állítás, hogy szegények vagyunk és előrébb kéne lépnünk, akkor 
pont a legkontraproduktívabb dolog azt sulykolni minden állítólagosan nem létező 
hullámhosszon, hogy

bizony a magyar fizetések szinte semmire nem elegendőek” (a GKI 
vezérigazgatójának kijelentése),

továbbá „lassan már az egyetlen szegényebb ország, Bulgária is utolér”.

Nem mintha nem lenne végtelenül ellentmondásos, hogy a 2020-as években, amikor 
kórképpé vált a klímaszorongás, és amikor az Európai Unió a versenyképességét is 
készségesen aláveti a Szent Klímacéloknak, mégis azt tekintjük az életszínvonal 
fokmérőjének, hogy ki mennyi árut és szolgáltatást fogyaszt.

Persze már hallom is: na, a propagandista feladatba kapta, hogy kimagyarázza a 
kimagyarázhatatlant (száradjon le a kezem, ha utasításra írok)

– de azért ismerjük el: hiába egyértelmű, hogy a fogyasztásbajnok Luxemburgban 
és Ausztriában jóval nagyobb a jólét, mint Bulgáriában vagy Magyarországon, az 
is szikár tény, hogy a luxemburgiak fejenként 790 kiló szemetet termelnek egy 
évben, az osztrákok 588 kilót, a magyarok pedig 364-et. Márpedig nem én mondom, 
hanem az uniós hulladékhierarchia, hogy a legzöldebb megoldás a hulladékképződés 
megelőzése – minősülhetek én nyomorgó szerencsétlennek a közel tízéves buta 
mobiltelefonommal,

de legalább kisebb a felelősségem abban, ha egy kongói gyereket élve eltemet a 
kobaltbánya beomló alagútja

(az se egy kellemes élet és halál ám, ha már az eutanázia kapcsán érzékenyek 
lettünk arra, hogy senkit se „kényszerítsünk” szenvedésre).

Megcélozhatjuk persze azt is, hogy a nógrádi nyugdíjasok is ugyanannyiszor 
szálljanak óceánjáró szállodahajóra és/vagy vegyenek részt egzotikus 
társasutazásokon, mint egyes nyugati kortársaik, csak akkor kérnénk egy 
kimutatást, hogy a cél elérésekor hány hajóval több fogja okádni a szennyezést a 
világ tengerein, és miként aránylik ez ahhoz a kiiktatandó bűnhöz, ha egy 
háromgyermekes család bátorkodik benzines autót tartani bizonyos logisztikai 
feladatok kivitelezéséhez.

Amint arra az Európai Környezetvédelmi Ügynökség rámutatott, 2000-hez képest 
2019-ben nem kevesebb mint 47 százalékkal fogyott több az EU-ban háztartási 
berendezésekből és informatikai-kommunikációs eszközökből, emellett 43 
százalékkal nőtt a fogyasztás a különféle (egészségügyi, oktatási, pénzügyi, 
szabadidős és egyéb) szolgáltatások terén – azaz az uniós átlag eleve ennyivel 
feljebb kúszott. „Az Európa fogyasztásához kapcsolódó nyomás olyan magas, hogy 
az súlyosan veszélyezteti a bolygó regenerálódási képességét” – szól az uniós 
megállapítás;

lásd még az úgynevezett „túlfogyasztás napját”, amely azt jelzi, mikorra 
használják fel a fogyasztók a Föld éves erőforrásait.

Luxemburgban ez idén február 14-ére esett, Belgiumban március 26-ára, 
Ausztriában április 6-ára, Magyarországon május 30-ára. Ha tehát 2010 óta a 
magyarok a mindenkori uniós átlag 60 százalékáról csupán annak 71 százalékára 
növelték fogyasztásukat (a háztartások megtakarítási rátájának egyidejű 
látványos növekedése mellett), az nehezen minősíthető folyamatos 
elszegényedésnek, sokkal inkább lassú jóléti növekedésnek.

És itt érkezünk el egy további tényezőhöz. Amikor az átlagjövedelem 
emelkedéséről érkezik hír, azonnal kapni szoktuk a magyarázatot, hogy ez csak az 
átlag, ez nagyon nem azt jelenti, hogy mindenki ennyit keres – ezzel szemben

amikor Románia előttünk van a fogyasztási rangsorban, mindenki készpénznek 
veszi, hogy „a” románok életszínvonala magasabb.

Volna itt viszont egy bizonyos S80/S20 mutató, amely azt számszerűsíti, hogy 
hányszor magasabb jövedelemnek örvend az adott országban a leggazdagabb egyötöd, 
mint a legszegényebb. Az Eurostat számításai szerint az uniós átlag 4,74 – azaz 
ennyiszer keres többet a legtehetősebb 20 százalék a legszegényebbhez képest. 
Bulgária esetében ez a mutató 7,3, Romániában (kétségtelen javulás után) 6, míg 
Magyarországon 3,99. Ez nagyjából megfelel a dán és a holland jövedelmi 
egyenlőtlenségnek, és jobb az osztráknál, a luxemburginál és a németnél. Azaz 
ellentétben azzal a mantrával, hogy itt van egy bődületesen gazdag felső réteg 
és azon kívül országszerte merő nyomor honol,

valójában a szerényebb fogyasztást mérsékeltebb anyagi szakadék mellett produkáljuk.

Biztosan irigyelnünk kell a szép életszínvonalukért azokat a románokat, akiknek 
22 százaléka WC nélküli lakásban él, és akik 34,4 százalékánál fennáll a 
szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata (nem szólva azon 
gyerekekről, akik a külföldön dolgozó szüleik nélkül kénytelenek felnőni)?

Menthetetlen lúzereknek kell-e tekintenünk magunkat azért, mert fogyasztásilag 
„nyakunkban lihegnek” a bolgárok, miközben náluk 32,2 százalékot fenyeget a 
kirekesztődés? (Magyarország esetében ez az arány a 2015-ös 30,6 százalékkal 
szemben 2022-re 18,4 százalékra csökkent, ezzel Ausztria és Svédország között 
vagyunk a rangsorban.)

Azt jelentené ez, hogy minden rendben? Naná, hogy nem.

Két lölőzés és jachtleleplezés közben azonban akár végig is lehetne gondolni, 
mennyiben a minél magasabb és látványosabb fogyasztás a lényeg.

Már csak azért is, mert amikor az interneten fel-felbukkan egy kisvideó valamely 
vidéki (vagy székely) nénivel vagy bácsival, aki a nagyszüleitől örökölt szerény 
parasztházában ücsörögve vagy a veteményesét gyomlálgatva osztja meg velünk 
(kissé huncut, tiszta tekintettel) a felemelő életbölcsességeit, akkor rendre 
ámul a közönség, hogy ilyenből kellene nagyon sok, ebből a romlatlan, 
tisztességes, elnyűhetetlen fajtából. Viszont lássuk be, ez pont az a „fajta”, 
amely durván lefelé húzza országának fogyasztási statisztikáját.

A főzeléknek valót összeszedi a saját kiskertjéből, a testmozgást megoldja a 
napi misére járással vagy szomszédolással, szabadidejében zoknit stoppol vagy a 
tornácon szemlélődik.

Háztartási gépekből a minimumot tartja, és még coach szolgáltatását se vette 
soha igénybe, aki segítene rajta elakadásaiban vagy kiégésében. Ha pedig 
megkérdeznénk tőle, hogy nem akarna-e mégis kipróbálni egy fitneszközpontot, 
elrepülni valahová vagy beszerezni egy elektromos borsőrlőt, még talán ki is 
nevetne minket a hülye ötleteink miatt. És tulajdonképpen joggal: ha választani 
kellene, akkor egy ország lelkét mégiscsak az ilyen szorgos nénik és bácsik 
adják, nem pedig a mintaszerűen fogyasztó konzumidióták.



-- 

Üdvrivalgással:
KEA.