[Grem] Szodoma - Ferenc p. jóváhagyta a meleg párok templomi áldását

[Emoke Greschik]

 <https://zarandok.ma/category/egyhaz/>„Fiducia supplicans” – Sarah
bíboros: „Felemeljük a hangunkat egy olyan eretnekség ellen, amely súlyosan
aláássa az Egyház tekintélyét”
https://zarandok.ma/fiducia-supplicans-sarah-biboros-felemeljuk-a-hangunkat-egy-olyan-eretnekseg-ellen-amely-sulyosan-alaassa-az-egyhaz-tekintelyet/

*Robert Sarah bíboros az olasz Settimo Cielo blogot bízta meg az alábbi
elmélkedése közreadásával, mely az Egyházban jelenleg uralkodó,
botrányoktól terhes, zűrzavaros állapotról szól, amelyet nemrég tovább
súlyosbított a Hittani Dikasztérium által kiadott „Fiducia supplicans”
nyilatkozat. Egy botrány, amelyből – Jézus szavaival – csak „az igazság
tesz minket szabaddá” (Jn 8,32).*

A 78 éves Robert Sarah bíboros Guineában született és nőtt fel, Rómában
tanult teológiát és Jeruzsálemben bibliai tanulmányokat, egy szavannai
faluban volt plébános, majd Conakry-ban, a fővárosban püspök, ahol, akár
életét is kockáztatva, fáradhatatlanul védelmezte a vallási és polgári
szabadságjogokat egy kegyetlen diktatúrában.

II. János Pál 2001-ben hívta meg Rómába a Népek Evangelizációjának
Kongregációja titkárának, majd XVI. Benedek 2010-ben bíborossá kreálta, és
„Cor Unum” pápai tanács elnökévé nevezte ki, amely a szorongattatásban élő
népek karitatív támogatására hivatott. Ferenc pápa 2014. november 23-án az
Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusává nevezte ki, majd e
tisztségből 2021. február 20-án felmentette.

Robert Sarah egyike annak az öt bíborosnak, akik aláírták a pápának tavaly
nyáron átadott „dubia” kérdéseket, és akik elsőként érezték úgy, hogy a
jogosan feltett kérdéseikre megfoghatatlan, kitérő válaszokat kaptak.

Számos, több nyelven megjelent, nagy hatású lelkiségi mű szerzője, egyik
legjelentősebb személyisége az afrikai egyháznak, amelynek ebben a
szövegben is szószólója.
 *Róma, 2024. január 6-án, Urunk megjelenése – Vízkereszt ünnepén*

Karácsonykor a Béke Fejedelme emberré lett értünk. Minden jóakaratú
embernek elhozza a mennyből jövő békét. „Békességet hagyok rátok. Az én
békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27).
A békesség, amelyet Jézus hoz nekünk, nem üres frázis, nem a világ békéje,
amely gyakran csupán kétértelmű kompromisszum, amelyet az egyik vagy a
másik fél érdekei és hazugságai szerint lepaktálva döntenek el. Isten
békéje az igazság. „Az igazság a béke ereje, mert feltárja és megvalósítja
az ember egységét Istennel, önmagával és másokkal. Az igazság erősíti és
építi a békét” – tanította Szent János Pál [1]. Az Igazság, mely testté
lett, eljött, hogy közöttünk lakjon. Az ő fénye nem homályos. Az ő igéje
nem okoz zavart és rendetlenséget, hanem feltárja mindennek a valóságát. Ő
MAGA az igazság, következésképpen „jel lesz, amelynek ellene mondanak”,
„hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” (Lk 2,34).

Az igazság az első irgalom, amelyet Jézus a bűnösnek kínál. Mi is képesek
leszünk-e az igazságban gyakorolni az irgalmasságot? Nagy a veszélye annak,
hogy, ha a világ békéjét, a világi népszerűséget hajszoljuk, azt hazugság,
kétértelműség és cinkos hallgatás árán lehet megvásárolni.

A világnak ez a békéje hamis és felszínes. Mert a hazugság, a megalkuvás és
a zűrzavar megosztottságot, gyanakvást és háborút szül a hívek között.
Ferenc pápa is emlékeztetett erre nemrég: „A diabolos (ördög) szó
jelentése: *szétdobáló, megosztó*. Az ördög mindig megosztottságot akar
teremteni.” [2] Megosztottságot akar, hiszen „… nem tartott ki az
igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert
hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44).

Pontosan ez a zűrzavar, az egyértelműség és az igazság hiánya, ez a
megosztottság zavarta meg és homályosította el karácsony ünnepét ebben az
évben. Egyes médiaorgánumok azt állítják, hogy a katolikus egyház bátorítja
az azonos neműek együttélésének megáldását. Hazudnak. Ők végzik *„a
megosztó”* munkáját. Egyes püspökök ugyanezt az irányt követik, kétségeket
hintenek és botrányt keltenek a hívő lelkekben, azt állítva, hogy úgy
áldják meg a homoszexuális kapcsolatot, mintha az törvényes lenne,
összhangban lenne az Isten által teremtett természettel, mintha ez ugyanúgy
az életszentséghez és boldogsághoz vezethetne. De csak hibát, botrányt,
kétségeket és csalódásokat okoznak. Ezek a püspökök figyelmen kívül hagyják
vagy elfelejtik Jézus szigorú figyelmeztetését azokkal szemben, akik
megbotránkoztatják a kicsinyeket: „De aki megbotránkoztat csak egyet is
ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet
kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6). A Hittani
Dikasztérium nemrégiben Ferenc pápa jóváhagyásával kiadott nyilatkozata nem
igazította ki ezeket a hibákat, és nem tette helyre a dolgokat. Mi több, az
egyértelműség hiánya csak felerősítette a szívekben uralkodó zűrzavart, és
néhányan még sajátos manipulációikra is megpróbálták felhasználni.

Mit kezdjünk ezzel a zűrzavarral, amit *a megosztó* okozott az egyházon
belül? „Az ördöggel sosem szabad leállni beszélni! -mondta Ferenc pápa. Nem
tárgyalunk vele, nem folytatunk vele párbeszédet; úgysem tudjuk legyőzni,
ha szóba állunk vele. Csak úgy tudjuk legyőzni, ha hittel az isteni Igét
állítjuk vele szembe. Jézus így tanít minket arra, hogy megvédjük az
Istennel és egymással való egységünket *a megosztó *támadásaival szemben.
Isten Igéje Jézus válasza az ördög kísértéseire. [3] Ferenc pápa eme
tanításának logikája szerint mi sem vitatkozunk *a megosztóval*. Nem
szállunk vitába a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal, sem a megsokasodott
különböző értelmezéseivel. Egyszerűen Isten Igéjével, az Egyház
Tanítóhivatalával és a hagyományos egyházi tanítással válaszolunk.

Az igazságban való béke és egység megőrzése érdekében merjük megtagadni a
vitát *a megosztóval*, merjünk a zűrzavarra Isten szavával válaszolni. „Az
Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb,
behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív
gondolatait és érzéseit.” (Zsid 4,12).

Akárcsak Jézus a szamáriai asszonynak, merjük mi is kimondani az igazat.
„Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most
van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” (Jn 4,18) Mit mondjunk tehát a
homoszexuális kapcsolatban élőknek? Jézushoz hasonlóan merjük a legelső,
legfontosabb irgalmasságot kínálni nekik, és eléjük tárni tetteik objektív
igazságát.

Ezt a Katolikus Egyház Katekizmusával (2357) is megerősíthetjük: „A
homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan
vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok
folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai
eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely
úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket
(Vö. Ter 19,1-29; Róm 1,24-27; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10.) – mindig vallotta,
hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”.
(Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 8. AAS 68 (1976) 85.)
Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet
továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból
származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”

Minden olyan lelkipásztori megközelítés, amely nem erre az objektív
igazságra alapoz, az elsődleges irgalmasságot mulasztja el, az igazság
ajándékát. Az igazság objektivitása nem mond ellent az emberek szubjektív
szándékára való odafigyelésnek. De itt fel kell idéznünk II. Szent János
Pál pápa tévedhetetlen és végleges tanítását:

„Figyelmesen szemügyre kell venni az emberi természet és szabadság helyes
viszonyát, s különösen azt, *milyen hely illeti meg az emberi* *testet a
természetes törvény kérdéseiben*.(…)”

„A személy, testét is beleértve, teljesen magára bízatott, s a lélek és a
test egységében alanya saját erkölcsi cselekedeteinek. A személy az értelem
világosságánál és az erény segítségével fedezi fel testében – a teremtő
bölcs tervének megfelelően – az önátadás előjeleit, ígéretét és
kifejezését.(…)”

„Az a tanítás, mely elszakítja az erkölcsi cselekedetet testi
föltételeitől, eltér a Szentírás parancsolataitól és ellentmond a hagyomány
tanításának is. Az ilyen tanítás új formában éleszt föl néhány régi
tévedést, melyeket az Egyház mindig elvetett, mert az emberi személyt
tisztán formális, „spirituális” szabadságra redukálják. Ez a redukálás
tagadja a test és a vele kapcsolatos cselekedetek erkölcsi tartalmát. (vö.
1Kor 6,19). Pál apostol kijelenti, hogy nem lesz része a mennyek országában
„az erkölcsteleneknek, bálványimádóknak, házasságtörőknek, kéjenceknek,
szodomitáknak, tolvajoknak, kapzsiknak, részegeseknek, átkozódóknak,
rablóknak”  (vö. Uo. 6,9-10). Ez a kárhoztató ítélet – melyet a Trienti
Zsinat megerősített – „halálos bűnnek és „becstelen cselekménynek” nevez
néhány sajátos cselekvést, melyeknek szándékos végrehajtása kizárja a
hívőket az ígért örökségből. *A* *test és a lélek ugyanis
elválaszthatatlanok*: a személyben, a szándékos cselekvőben és a megfontolt
cselekvésben *együtt* *állnak vagy buknak*.” („Veritatis splendor” 48-49)

De egy Jézus-tanítvány nem állhat meg itt. A házasságtörő asszonnyal
szemben Jézus az igazságban megbocsájt: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé
ne vétkezzél!” (Jn 8,11) Ő a megtérés, az igazságban való élet útját
kínálja.

A „Fiducia supplicans” nyilatkozatban ehelyett azt találjuk, hogy az áldás
azoknak szól, akik azt kérik, hogy „mindaz, ami igaz, jó és emberileg
érvényes az életükben és a kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte által
gazdagodjon, gyógyuljon és emelkedjen.” (31. szakasz). De mi a jó, igaz és
emberileg érvényes egy homoszexuális kapcsolatban, amelyet a Szentírás és a
Hagyomány súlyos eltévelyedésként és „belső természete szerint
rendetlenként” határoz meg? Hogy egyeztethető össze ilyen írás a Bölcsesség
könyvével, amely kijelenti: „De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől,
és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket. Gonosz szándékú
lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a
bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól…” (Bölcs
1,3-5). Egyetlen dolgot kell kérnünk a természetellenes kapcsolatban élő
emberektől: hogy térjenek meg és igazodjanak Isten Igéjéhez.

A Katolikus Egyház Katekizmusának segítségével (2358-2359) még pontosabban
megfogalmazhatjuk: *„*Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek
homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve
rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel,
együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük
kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen
személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és
amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az
állapotukból adódó esetleges nehézségeket.A homoszexuális emberek a
tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a
belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és
szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is
közeledniük a keresztény tökéletességhez.”

Ahogy XVI. Benedek rámutatott: „a homoszexuálisokat, mint személyeket nem
szabad diszkriminálni (…); az egyén iránti tisztelet teljes mértékben
alapvető és döntő. Ez azonban nem jelenti, hogy a homoszexualitás
erkölcsileg helyes lenne. A homoszexualitás továbbra is valami olyasmi, ami
radikálisan ellentétes annak lényegével, amit Isten eredetileg akart.”

Tehát Isten Igéje – amelyet a Szentírás és a Szenthagyomány is közvetít –
jelenti azt az egyetlen szilárd alapot, az igazság egyetlen alapját,
amelyre minden püspöki konferencia építhet a homoszexuális személyek iránti
irgalmasság és igazság lelkipásztori szolgálatában. A Katolikus Egyház
Katekizmusa egy erőteljes szintézist kínál, válaszolva a II. Vatikáni
Zsinat azon kívánalmára, hogy „az evangéliumi igazság ragyogó fénye minden
embert serkentsen Krisztus mindent felülmúló szeretetének keresésére és
elfogadására.”[4

Köszönetet kell mondanom azoknak a püspöki konferenciáknak, amelyek már
elvégezték az igazságnak eme munkáját, különösen Kamerunban, Csádban,
Nigériában stb. Döntéseiket és a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal
szembeni határozott ellenállásukat osztom és támogatom. Bátorítanunk kell a
többi nemzeti vagy regionális püspöki konferenciát és minden püspököt, hogy
ugyanezt tegyék. Ezzel nem Ferenc pápával szállunk szembe, hanem
határozottan és radikálisan egy olyan eretnekséget ellenzünk, amely
súlyosan aláássa az Egyház tekintélyét, Krisztus Testéét, mert ellentétes a
katolikus hittel és Szenthagyománnyal.”

XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy „a ’homoszexuális házasság’ fogalma
ellentmondásban van az emberiség mindazon kultúráival, amelyek mind a mai
napig követték egymást, ezért olyan kulturális forradalmat jelent, amely az
emberiség egész eddigi hagyományával szemben áll.” Úgy vélem, hogy az
afrikai egyház nagyon is tisztában van ezzel. Nem feledkezik meg alapvető
küldetéséről, amelyet a legutóbbi pápák bíztak rá. VI. Pál pápa 1969-ben,
Kampalában, az összegyűlt afrikai püspökökhöz szólva kijelentette: „Nova
Patria Christi Africa: Krisztus új hazája Afrika.” XVI. Benedek pápa két
alkalommal is hatalmas küldetést bízott az afrikai egyházra: az emberiség
szellemi tüdejévé kell válnia, gyermekeinek és kultúráinak hihetetlen
emberi és szellemi gazdagsága miatt. A 2009. október 4-i homíliájában ezt
mondta: „Afrika az emberiség végtelenül nagy szellemi ’tüdejeként’ jelenik
meg a hit és a remény válságának idején. Azonban ez a tüdő is
megbetegedhet. Jelen pillanatban legalább két veszélyes betegség fenyegeti:
elsősorban a nyugati világban már elterjedt kór, a gyakorlati
materializmus, amely a relativista és a nihilista gondolkodásmóddal
párosul. (…) Az úgynevezett ’első’ világ exportálta és exportálja ma is azt
a mérgező szellemi szemetet, amely megfertőzi más kontinensek népeit,
köztük különösen éppen az afrikai népeket.” [5].

II. János Pál pápa arra emlékeztette az afrikaiakat, hogy az emberiség
üdvösségéért részt kell vállalniuk Krisztus szenvedésében és gyötrelmeiben,
„mert minden afrikai neve fel van írva Krisztus szögekkel átszúrt
tenyerére.” [6].

Afrika gondviselésszerű küldetése ma talán az, hogy emlékeztesse a
Nyugatot, hogy a férfi semmi a nő nélkül, a nő semmi a férfi nélkül, és
mindkettő semmi a harmadik alkotóelem, a gyermek nélkül. Szent VI. Pál pápa
e kontinens hagyományos értékeinek pótolhatatlan hozzájárulását: „az élet
spirituális látásmódját, az emberi méltóság tiszteletét, a család és a
közösség érzését” hangsúlyozta („Africae terrarum” 8-12). Az afrikai egyház
ebből az örökségből él. Krisztus miatt, valamint az ő tanításához és
életének példájához fűződő hűsége miatt lehetetlen számára, hogy elfogadja
a keresztényietlenné vált és dekadens Nyugat által hirdetett embertelen
ideológiákat.

Az afrikaiak nagyon is tudatában vannak az Isten által teremtett természet
szükséges tiszteletének. Ez nem nyitottság és társadalmi haladás kérdése,
ahogy azt a nyugati média beállítja. Ez annak eldöntéséről szól, hogy a
szexualitásunk a Teremtő bölcsességének ajándéka-e, vagy egy értelmetlen,
sőt művi valóság. Ám itt is XVI. Benedek pápa egy figyelmeztetése jut
eszünkbe: „Amikor lemondunk a teremtés eszméjéről, lemondunk az emberi
nagyságról.” Az afrikai egyház a legutóbbi szinóduson is erőteljesen
védelmezte az Isten által teremtett férfi és nő méltóságát. Hangját gyakran
figyelmen kívül hagyják, lenézik vagy túlzónak tartják azok, akiknek
egyetlen rögeszméjük a nyugati lobbiknak való megfelelés.

Az afrikai egyház a szegények, az egyszerűek és a kicsik hangja. Felelős
azért, hogy Isten Igéjét hirdesse a nyugati keresztényekkel szemben, akik –
mivel gazdagok és sokrétűen képzettek a filozófiai, teológiai, bibliai és
kánoni tudományokban – azt képzelik, hogy fejlettek, modernek és bölcsek a
világi bölcsességet tekintve. De „Istennek a ’balgasága’ bölcsebb az
embereknél.” (1Kor 1,25). Ezért nem meglepő, hogy Afrika püspökei
szegénységükben ma is ennek az isteni igazságnak a hírnökei egyes nyugati
püspökségek hatalmával és gazdagságával szemben. „Isten azonban azt
választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a
bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy
megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett,
azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse
azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.”
(1Kor 1,27-28). De vajon meg merik-e hallgatni őket a szinodalitásról szóló
szinódus következő ülésén? Vagy gondoljuk azt, hogy a meghallgatásra és
tiszteletadásra vonatkozó ígéreteik ellenére továbbra is figyelmen kívül
hagyják figyelmeztetéseiket, ahogyan ezt ezidáig tapasztaltuk? „Az
emberekkel szemben legyetek óvatosak.” (Mt 10,17) – mondta az Úr Jézus,
mert mindaz a zűrzavar, amit a „Fiducia supplicans” nyilatkozat
gerjesztett, más, finomabb és rejtettebb megfogalmazásokban ismét
megjelenhet a szinodalitásról szóló szinódus 2024-es második ülésszakán,
vagy azok szövegében, akik segítik a Szentatyát a szinódus utáni apostoli
buzdítás megfogalmazásában. Nem kísértette-e meg a Sátán háromszor az Úr
Jézust? Ébernek kell lennünk azokkal a manipulációkkal és tervekkel
szemben, amelyeket már a szinódus következő ülésszakára készítenek elő
egyesek.

Az apostolok utódainak legyen mindig elegendő bátorsága komolyan venni
Jézus szavait: „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem
pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,35). A
Katolikus Egyház Katekizmusa ilyen példát mutat világos, éles és bátor
tanításával. Minden más értelmezés elkerülhetetlenül csonka, kétértelmű és
félrevezető lenne. Manapság annyi beszédet hallunk, mely olyan körmönfont
és körülményes, hogy végül a Jézus által kimondott átok alá esik: „ami
pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van”. Új jelentéseket adunk a szavaknak,
ellentmondunk és meghamisítjuk a Szentírást, miközben azt állítjuk, hogy
hűek vagyunk hozzá. Végül már nem az igazságot szolgáljuk.

Hadd ne bocsátkozzam tehát hiábavaló vitákba az áldás szó jelentésével
kapcsolatban. Nyilván imádkozhatunk a bűnösért, természetesen kérhetjük
Istentől a megtérését. Nyilvánvaló, hogy megáldhatjuk azt az embert, aki
fokozatosan Istenhez fordul, hogy alázattal kérje az igazi és gyökeres
változás kegyelmét az életében. Az Egyház imája senkitől sem tagadható meg.
De soha nem lehet úgy kiforgatni, hogy legitimáljuk vele a bűnt, a bűn
szerkezetét, vagy akár a bűn közelgő alkalmát. A töredelmes és bűnbánó
szívet, még ha messze van is a szentségtől, meg kell áldani. De ne
feledjük, hogy a megtérés megtagadását és a szív megkeményedését látva
Szent Pál nem az áldás szavait ejti ki, hanem ez a figyelmeztetést: „Te
azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag
napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. Ő mindenkinek cselekedetei
szerint fog megfizetni.” (Róm 2,5-6).

A mi feladatunk, hogy hűségesek legyünk ahhoz, aki ezt mondta nekünk: „Arra
születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról.
Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37). Rajtunk, püspökökön,
papokon, megkeresztelteken múlik, hogy a magunk részéről tanúságot tegyünk
az igazságról. Ha nem merünk hűek lenni Isten szavához, akkor nemcsak Őt
áruljuk el, hanem azokat is, akikhez szólunk. Az a szabadság, amelyet el
kell vinnünk az azonos neműek párkapcsolatában élőknek, Isten szavának
igazságában rejlik. Hogyan is mernénk azt elhitetni velük, hogy az a jó, és
az felel meg Isten akaratának, ha bűnük börtönében maradnak? „Ha kitartotok
tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és
az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31-32).

Ne féljünk hát attól, ha a világ nem ért meg és nem fogad el bennünket.
Jézus azt mondta nekünk: „… engem gyűlöl [a világ], mert bizonyítom, hogy
gonoszak a tetteik.” (Jn 7,7). Csak azok hallják meg a hangját, akik az
igazsághoz tartoznak. Nem muszáj, hogy egyetértsenek velünk, és hogy az
egyöntetű álláspontot támogassuk.

Emlékezzünk Ferenc pápa súlyos figyelmeztetésére pápaságának kezdetén:
„Igyekezhetünk előre az úton, sok mindent építhetünk, de ha nem valljuk
Jézus Krisztust, nem jutunk semmire. Humanitárius nem-kormányzati szervezet
leszünk akkor, de nem leszünk az Egyház, Krisztus Menyasszonya.” Mi
történik, ha nem a kövekre építünk? Az történik, ami a gyermekek által
épített homokvárral a tengerparton: összeomlik, mert nincs tartása. Amikor
nem valljuk meg Jézus Krisztust, Léon Bloy mondása jut eszembe: „Aki nem az
Úrhoz imádkozik, az ördöghöz imádkozik.” Ha nem valljuk meg Jézus
Krisztust, akkor megvalljuk az ördög világiasságát, a démonok
világiasságát.” (2013. március 14.).

Krisztus szava fog majd megítélni minket: „Aki az Istentől való, meghallja
az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől
valók.” (Jn 8,47).

[1] II. János Pál, Üzenet a béke nemzetközi napjára, 1980. január 1.

[2] Ferenc pápa, 2023. február 26-i Úrangyala imádság.

[3] Úrangyala imádság, 2023. február 26.

[4] II. János Pál pápa „Fidei depositum” kezdetű apostoli konstitúciója.

[5] XVI. Benedek pápa homíliája, amely a püspöki szinódus második,
Afrikával foglalkozó rendkívüli közgyűlésének megnyitóján, 2009. október
4-én hangzott el. Ugyanezt a kifejezést: „Afrika, az emberiség szellemi
tüdeje”, használta az „Africae munus” kezdetű buzdításában, 13. bek.

6] II. János Pál pápa, „Ecclesia in Africa”, 143. bek.


*A bevezetőt írta: Sandro Magister, a L’Espresso
Vatikán-szakértőjeFordította: Görgényi Adél*
Forrás: Diakonos.be
<https://www.diakonos.be/fiducia-supplicans-le-cardinal-sarah-on-soppose-a-une-heresie-qui-mine-gravement-leglise/>

]

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_-3022289373558529266_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240110/411cb64c/attachment.html>