[Grem] Etikai nevelés a bizánci Liturgia EMOTIV ETIKÁJA szerint

[Emoke Greschik]

 Etikai nevelés a bizánci Liturgia EMOTIV ETIKÁJA szerint Papp Miklós
morálteológus székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos
Akadémián
Hazai <https://www.magyarkurir.hu/hazai> – 2024. február 8., csütörtök |
8:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/papp-miklos-moralteologus-szekfoglalo-eloadast-tartott-szent-istvan-tudomanyos-akademian
A Szent István Tudományos Akadémia február 5-én székfoglaló ülést tartott
Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szent István Társulat
Társulati esték sorozatának keretében. A közgyűlésen tartotta meg akadémiai
székfoglaló előadását Papp Miklós egyetemi tanár, a Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola Morálteológia Tanszékének és Családteológiai, illetve
Etikai Intézetének vezetője.

*Az alábbiakban Papp Miklós, az akadémia rendes tagja* *A bizánci Liturgia
emotív etikája Stanley Harakas nyomán** című székfoglaló előadásának
összefoglalóját adjuk közre. Az előadás visszanézhető az
akadémia YouTube-csatornáján <https://www.youtube.com/watch?v=9zhnvpEEaWY>.*

*Az etikai nevelés minden korszakban fontos az egyén és a közösség javára
is, hiszen az egyén is jobban kibontakoztathatja igaz emberségét, és a
közösségi együttélés is barátságosabban, valamint hatékonyabban történhet (*az
erkölcsös embert nem kell annyit ellenőrizni, nem okoz annyi kárt*). Az
ókori görögöktől, a középkori természetjogi (lex naturalis) gondolkodáson
át az ENSZ emberjogi nyilatkozatáig tart az a meggyőződés, hogy minden
emberre azonos alapjogok és azonos etikai alapszabályok vonatkoznak*. Nincs
keresztény szemetelés és ateista szemetelés, hanem szemetelés van. *Létezik
bizonyos kulturális legitim pluralizmus (például családi szokások), de csak
a közös erkölcsi nevező után* (a nők elleni erőszak nem kulturális
sajátosság). A jó erkölcsi nevelésért ezért sokat fáradnak a vallások, a
kultúra, a művészetek, a tudományok, a sport, a politika. *A kereszténység
ettől a horizontális szemléletű etikai neveléstől, a természetjogi
gondolkodástól nem zárkózik el, hanem beszáll*: hisszük a khalkedoni dogmák
alapján, hogy

*az emberség teljessége Krisztusban ragyogott fel.*

*A jó keresztény etika tehát *nem egy különleges „gettóegzisztenciát” akar,
hanem *a mindenkire vonatkozó jobb emberséget hirdeti*. Ezért a keresztény
etika *egyszerre két irányba folytat dialógust: vertikálisan Istennel,
horizontálisan pedig minden jóakaratú emberrel, tudománnyal, kultúrával. Jó
morálteológiát űzni* *ezért roppant nehéz.*

Bár az erkölcsi nevelés minden korszakban fontos, *mára változnia kell a
nyelvezetnek és a nevelés módjának*. *A morálteológiának reflektálnia kell
az Egyházon belüli teológiai hangsúlyok alakulására és a mai idők jeleire.
A mai, posztmodern ember* *különösen érzékeny a szubjektivitásra, a
személyességre.* *A régi morálban túl hangsúlyos volt a „kell”, a
„kötelesség”, a „törvény”.* *Ma már nem lehet ebben a hangnemben meghívóan
hatni.* *Másrészt a teológián belül is eltolódás érezhető az egykori
„bűnmoráltól” és „kötelességetikától” a pozitív szemléletű etika felé:*

*az etika nem egyszerűen a parancsok megtartása, a bűnök kerülése, a
kötelességek teljesítése, hanem szeretetmorál, az élet pozitív építése, az
életpálya felelős vezetése.*

*Kulcskifejezése lett az „elbűvöltség” (fascinosum): Isten előbb elbűvöl,
vonz, szeret – s így hív meg jobb erkölcsre.*

Ezekben a folyamatokban érdemes tekintetünket a keleti egyházak teológiája
felé fordítani. A keleti egyházakban minden teológiai gondolkodás közepe a
liturgia. A kortárs teológiai gondolkodók szoros egységben látják a
liturgiát és az etikai nevelést. Alexander Schmemann „liturgikus
teológiájában” hangsúlyozza, hogy a liturgia nem egyszerűen a teológiák
mellett van, hanem maga is forrás a teológia számára. Dawid W. Fagerberg
szerint a liturgia eleve etikai is, és fordítva, az etikai életvezetés
egyben mindenki liturgiája is. Az orvos és teológus Hugo T. Engelhardt
nagyon merészen hangsúlyozza: máshogy gondolkodik az emberi testről, a
szexualitásról és a főleg a bioetikáról, aki rendszeresen Eucharisztiához
járul. Ebbe a sorba illik Stanley S. Harakas kortárs görög ortodox teológus
is, aki a liturgia emotív etikáját hangsúlyozza.

Az emotív etika felveti a kérdést: etikára tényleg csak a túl direkt „kell”
vagy a túl erős „kötelesség” kifejezéseket lehet használni? Ez a mód,
nyelvezet valóban vonz? Az emotív etika más utat javasol: igyekezzünk
dicsérni a jót, igyekezzünk nem tolakodó, hanem vonzó érzelmekkel hatni a
hallgatóra. Persze itt egy fontos ismeretelméleti szétválasztásnak meg kell
történnie: a jó melletti érzelmi kiállás nem lehet pusztán önkényes, nem
pusztán a szubjektív-posztmodern egyéni relativizmus töredezettségének
megerősítése, hanem van mögötte metafizikai abszolút jó, maga az Isten. Itt
válik el Harakas liturgikus emotív etikája A. Ayer üres emotivizmusától.
Harakas igényeivel teljesen párhuzamba vonható a nyugati kereszténységből
Hans Urs von Balthasar igénye, aki nem engedi a „szépet” elszakadni a
metafizikai tartalmától, a „jótól és az igazságtól”. A szép nem tolakodóan
emel az igazság és a jóság felé.

Ezek tükrében veszi szemügyre Harakas, hogy a liturgián voltaképpen hogyan
is jelenik meg az emotív etika, érzelmileg hogyan is akar a jó felé
felemelni. Kiemelhetők az ikonok, melyek nemcsak Isten felé mutatnak, hanem
az embert is ikonná, Isten jobb képmásává akarják szépségük által
változtatni. Kiemelhető a liturgia drámaisága, látványossága, a teljes
ember bevonása (tömjénillat, ének, látvány);

a liturgia szinte szemléltető arzenált vonultat fel, hogy az embert a
legigazabb embersége felé, Krisztus felé emelje.

Harakas kitüntető figyelmet szentel a liturgikus himnuszoknak: ezek nem
használják a direkt „kell”, „kötelesség” nyelvezetét, hanem emelkedett
hangnemben megéneklik a jót, s ezáltal belső vonzalmat ébresztenek a jó
felé. Néhány szép példával lehetne szemléltetni:

Virágvasárnap a pálmaágak és a Krisztus elé terített leplek legyenek az
erkölcsünk: „Tapsoljunk, hívek, összhangzóan, vigyünk erényágakat mi is,
mint a gyermekek Krisztusnak, s lengessük neki az Istennek tetsző
cselekedetek kendőjét, s fogadjuk be magunkba őt titokzatosan.”

A terméketlen fügefa láttán így szólítja meg a himnusz az ember saját
lelkét: „Mit lustálkodsz, szerencsétlen lelkem? Miért jár még mindig
időszerűtlenül világi gondokon az eszed? Miért a mulandó dolgokkal
foglalkozol? Már itt van az utolsó óra, és el kell költöznöd innét!
Józanodj, amíg még időd van rá, és kiáltsd: Vétkeztem ellened, Üdvözítőm,
de azért ne vágj ki engem, mint terméketlen fügefát, hanem könyörülj
rajtunk, kegyelemes Krisztus, és mi félelemmel hangoztatjuk: Bárcsak ki ne
zárnának Krisztus menyegzős csarnokából!”

A himnuszokban gyakori a jó és a bűnös magatartás összevetése. A Jézus
lábát olajjal megkenő asszony és Júdás erkölcsi élete két irányba tart:
„Midőn a bűnös asszony kenetet hozott neked, épp akkor tanítványod alkut
kötött a törvényszegőkkel. Amaz örömmel öntötte rád a drága kenetet, ez
pedig már sietett elárulni a felbecsülhetetlent. Amaz uralkodónak ismert
el, ez pedig elszakadt az Uralkodótól. Az asszony megszabadult, ám Júdás az
ellenség rabja lett. Szörnyű volt a kicsapongás, de erősebb a megtérés. Ezt
add meg nekem is, érettünk szenvedő Üdvözítő, és üdvözíts engem!”

A bizánci liturgián megjelenő emotív etika mindenkinek fontos. Egyrészt a
liturgián részt vevő keresztényeket sem engedi üres liturgizmusba,
formalizmusba süllyedni:

a liturgia és az etika nem két világ.

Másrészt felmutat egy másik hangnemet, a „kell” és „kötelesség” direkt
szavai helyett legyen a hangsúly a meghíváson, az elbűvöltségen.

*Fotó: Merényi Zita*

*Forrás: Szent István Tudományos Akadémia*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240215/7b11243d/attachment.html>