[Grem] Mi is a felszabadítási teológia? / Szilvay G.

[Emoke Greschik]

 Mi is a felszabadítási teológia?
https://axioma.hu/mi-is-a-felszabaditasi-teologia/
Szilvay Gergely <https://axioma.hu/author/szilvay-gergely/>
[image: felszabadítás_teológia_Szilvay]
Nem fogadható el azon felszabadítási teológusok törekvése, akik progresszív
ideológiai reformot szeretnének megvalósítani az egyházban a
felszabadításra hivatkozva.

A felszabadítási teológia egy Dél-Amerikában a hatvanas években megjelent
teológiai irányzat, melynek célja a szegénységben élő tömegek
élethelyzetének javítását, az átfogó társadalmi reformot, akár forradalmat
elősegítő teológia kidolgozása volt.

1968-ban a kolumbiai Medellínben latin-amerikai püspöki konferenciát
tartottak, mely a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) elképzeléseinek helyi
megvalósítását volt hivatott megvitatni. A püspökök egyetértettek abban,
hogy előnyben kell részesíteniük a szegényeket („*preferential option for
the poor”*) és áldásukat adták az úgynevezett bázisközösségekre is, melyek
a szegények viszonylag autonóm keresztény közösségei voltak. A medellíni
konferencia erős inspirációt jelentett a felszabadítási teológia
kialakulásához.

A felszabadítási teológia legfontosabb alapító szerzője Gustavo Gutiérrez
perui dominikánus szerzetespap, de további fontos szerzői között szerepel
Frei Betto, Leonardo Boff, Hugo Assmann, Juan Luis Segundo és Jon Sobrino
is. Van pár protestáns szerzője is, mint például Rubem Alvez és José Miguez
Bonino. Ugyanakkor a felszabadítási teológia nem egységes.

Gutiérrez 1971-es, *A felszabadítás teológiája: perspektívák* című könyve
alapozta meg az irányzatot. A perui szerzetes sokat tanult Európában és úgy
érezte, hogy a klasszikus teológia nem reflektál Latin-Amerika sajátos
viszonyaira, arra, hogy a lakosság 60 százaléka (akkor) szegénységben él,
többségük ráadásul mélyszegénységben. Egyébiránt a szerzetes Európában
beleásta magát a marxizmusba, a freudizmusba és az evolúciós pszichológiába
is, és nagy hatással voltak rá kora modern (egyes esetekben progresszív)
teológusai is (Henri de Lubac, Yves Congar, Marie Dominique Chenu,
Christian Ducoq, Edward Schillebeeckx, Karl Rahner, Hans Küng, Johann
Baptist Metz, stb.). A katolikus egyházban ez optimista kor volt: a
hangsúly a modern világgal való párbeszédre helyeződött, folyt a
katolikus-marxista párbeszéd.

Miközben elméleti szinten képzett akadémikusok fogalmazták meg a
felszabadítás teológiáját, erősen, de nem egyformán befolyásolva a
marxizmus által, aközben a latin-amerikai hétköznapokban az elmélet a
szegények melletti kiállásban nyilvánult meg.

A marxista hatást 1984-ben helyesen elítélte a Vatikán Hittani
Kongregációja (melynek prefektusa ekkor Joseph Ratzinger, a későbbi XVI.
Benedek pápa volt), az álláspontok valamelyest finomodtak az irányzatot
1986-ban újra értékelő vatikáni dokumentumig.

Érthető módon, az érintett tömegeket nem az elméleti viták érdekelték.

Gutiérrez teológiája ugyanakkor, habár hatással volt rá a marxizmus, inkább
európai-latin-amerikai párbeszéd volt, melyet erősen áthatott a népi
vallásosság tapasztalata és a szociális érzékenység. Később is
„politiko-pasztorálisnak”, majd csak „pasztorálisnak” hívja saját
álláspontját. Ez jól tükröz egy helyén való „felszabadítási teológiát”,
mely a lelkipásztori gyakorlatra összpontosít, és a hívek lelki
felszabadulását szolgálja.

A felszabadítási teológia segítette a strukturális bűn (társadalmi bűn,
szociális bűn) fogalmának ötvenes évek óta zajló kikristályosodását is. A
fogalmat végül II. János Pál emelte be végleg a katolikus teológiába, és a
katekizmus is használja, mely olyan társadalmi-intézményi-állami
struktúrákra, gyakorlatokra utal, melyek bűnösek, és az egyén aligha tud
ellenállni nekik (ha például a drogkartellek olyan gazdagok, hogy mindenkit
megfenyegetve korrumpálnak az államigazgatásban, a bíróságon és a
rendőrségben, akkor nem csak egyéni bűn, ha egy rendőr nem áll ellen az
„ólom vagy ezüst” közti választásnak, hanem bűnös struktúrákat takar).

Ugyanakkor strukturális bűn nincs egyéni bűnök nélkül, ezért nem kezelhető
valamiféle misztikus jelenségként, és azt is észben kell tartanunk, hogy
mivel az ember bűnös lény a bűnbeesés óta, ezért valószínűleg véglegesen a
strukturális bűnöktől sem tudunk megszabadulni a történelemben.

Gutiérrez egyes feszültségek ellenére egységben cselekedett az egyházi
elöljárókkal és Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció XVI.
Benedek által kinevezett korábbi vezetője 2011-ben (még kinevezés előtt)
úgy nyilatkozott, hogy Gutiérrez a barátja, akinek a teológiája ortodox.
(Gutiérrezt sosem ítélte el az egyház, de teológiája egyes pontjainak
módosítását viszont kérte tőle.)

Nem így történt Boffal, aki nem pusztán a szegények lelki-társadalmi és
akár politikai felkarolását értette felszabadítás alatt, hanem meg akart
szabadulni az egyházi hierarchiától is, amit ósdinak és elnyomónak tartott
– csakhogy a katolikus egyház nem lenne katolikus, ha megszűnne
hierarchikusnak lenni és radikálisan átalakítani az egyházszerkezetét.
Úgyszintén nem fogadható el azon felszabadítási teológusok törekvése, akik
progresszív ideológiai reformot szeretnének megvalósítani az egyházban a
felszabadításra hivatkozva. Boff mindent átpolitizált és természetesen a
legtöbb kérdésben baloldali álláspontot foglalt el.

Amennyiben a felszabadítási teológia az egyház és az egész társadalom
szegényekhez való fordulását segíti elő és hozzájárul a szegények
társadalmi helyzetének javításához is, addig üdvös teológiai iskoláról van
szó, mely az egyetemes teológia egyes tanításaira helyezi a hangsúlyt,
kibontja őket jobban, és figyelmeztet a pasztorális gyakorlat fontosságára.

Elgondolkodtató, hogy a felszabadítási teológia prominensei hangsúlyozni
szokták annak helyi mivoltát, hogy mindig egy adott régió igényeire
dolgozzák ki azokat, akár még Latin-Amerikán belül is, amelynek nyomán
felmerül a kérdés, hogy akkor miért is tekintsük azt egyetemes igényűnek;
ha az a latin-amerikai problémák kezelésére volt hivatott, miért adoptáljuk
Európában?

Nem fogadhatóak el viszont azok a felszabadítási teológiai törekvések,
melyek teljesen át kívánják alakítani az egyházat, mint intézményt, esetleg
annak tanítását is valamiféle utópikus egyenlőség vagy szabadság nevében;
vagy amelyek élesen csak a szegényekre, esetleg más elnyomottként
meghatározott csoportokra koncentrálnak (pl. amerikai fekete teológia,
LMBTQ-ideológia, stb), figyelmen kívül hagyván, hogy a krisztusi örömhír
mindenkinek szól, beleértve a középosztályt, a gazdagokat és a többségi
társadalmat is. Emellett érdemes észben tartani, hogy végső soron (a
strukturális bűnre vonatkozó kitétellel együtt) nem a rossz társadalom
rontja meg az embereket, hanem a bűnös emberek alkotnak tökéletlen
társadalmat, végső felszabadulás tehát a keresztény tanítás szerint
halálunk után, a boldogító istenlátásban várhat ránk.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240208/ef99d4de/attachment.html>