[Grem] A Gorbacsovnak tett ígéretektől a háborúig
csakany
csakany at cs.bme.hu
2024. Feb. 4., V, 20:00:31 CET
Kedves Mindenki!
Az életben tartók közé azért be kell számítani (persze Oroszországon
kívül) Kínát, Észak-Koreát és Iránt is, meg azokat az országokat, akik
segítenek a szankciókat kijátszani.
Ami viszont fontos lenne, az a cikk végén van, de úgy látszik, azt már
senki sem olvasta el itthon:
„Mindezeket figyelembe véve a következő évre, sőt még az azt
követőkre sem
lehet megállapodott, kiszámítható nemzetközi helyzetre számítani, ami
teljesen
bizonytalanná teszi közvetlen (európai) környezetünk gazdasági helyzetét”
Ebben a helyzetben egyet tehetünk, számba véve a lehetséges problémákat és
a
mérnöki gyakorlatnak megfelelően a legrosszabb esetből kiindulva ki kell
építeni
egy túlélési stratégiát az ország szintjén, de az egyéni, családi
szinteken is.
Országos szinten a gazdasági növekedés erőltetése helyett minden eszközzel
a
külső egyensúly elérését kell kitűznünk, mert különben úgy járunk, mint a
hetvenes években, amikor úgy adósodtunk el, hogy végül a felhalmozott
adóssághegyből gyakorlatilag semmit nem vontunk be az ország
fejlesztésébe.
Emellett, amennyire lehet, zárni kell a gazdaságot, mindenek előtt a
vertikális
(termelőtől a fogyasztóig) kapcsolatok kiépítésével, a valamikori hangya
mozgalom mintájára. Fontos, hogy az elkerülhetetlenül jelentkező terheket
a lakosságon a teherviselő képessége arányában osszuk el."
Sziasztok Rita
On Sun, 4 Feb 2024, Sándor Kurucz wrote:
> Kedves KEA!
> Itt az igazság! Ezért nem lehet kimondani egyértelműen azt,hogy Oroszország robbantotta ki a
> háborút.
> Sajnos azt is igaznak tartom,hogy ezt a háborút Amerika és az EU-s tagállamok tartják
> életben,fegyver támogatásokkal.Nyugodtan elmondható,hogy a XXI.században is gazdasági érdekek
> miatt halnak meg értelmetlenül emberek százezrei,milliói....és még próbáljuk bizonygatni,hogy
> nincs háttérhatalom!
> üDV: Sándor /Kurucz/
>
> KEA <kea at turul.banki.hu> ezt írta (időpont: 2024. febr. 4., V, 17:10):
> A Gorbacsovnak tett ígéretektől a háborúig
>
> Moszkvatér, 2023.11.24. -- Lóránt Károly
> https://moszkvater.com/a-gorbacsovnak-tett-igeretektol-a-haboruig/
>
>
> Lassan két éve tart az orosz-ukrán háború, és még nem nagyon látjuk a végét.
> Ahhoz, hogy a háború befagyasztásának/lezárásának esélyeit lássuk, érdemes
> megvizsgálni, hogyan jutott el a világ magáig a háborúig. Mit ígértek
> Gorbacsovnak? Hogyan terjeszkedett a NATO kelet felé? Miként jutott el Ukrajna a
> Majdanig, és a Janukovicsot megbuktató puccsig? Kik mozgatták a szálakat? Miért
> nem működtek a minszki megállapodások? Hogyan és miért söpörte le a háború
> kirobbanása előtt Washington az európai biztonsági rendszer átgondolásáról szóló
> orosz javaslatokat? Milyen megfontolásból futtatták zátonyra az angolszászok az
> orosz-ukrán békemegállapodást? Milyenek a háború kilátásai?
>
> Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Helmut Kohl német kancellár pohárköszöntője
> közös nyilatkozatuk és a kétoldalú egyezmény és megállapodás aláírása után
> június 13-án a bonni kancellárián
> Fotó:EUROPRESS/VITALY ARMAND/AFP
>
> Mit ígértek Gorbacsovnak?
>
> Az amerikai National Security Archive 2017-ben közzétette a NATO-tagországok és
> a Szovjetunió vezetői között a német újraegyesítéssel kapcsolatos tárgyalásokról
> készült jegyzőkönyveket. A közzétett harminc dokumentumból világosan
> kirajzolódik az az ígéret, hogy ha az újraegyesített Németország a NATO tagja
> maradhat, akkor a NATO egy centit sem mozdul el kelet felé. Ez az ígéret a
> harminc dokumentumból háromban fordul elő. A James Baker amerikai
> külügyminiszter 1990. február 10-én kelt Helmut Kohl német kancellárnak írt
> levélben szó szerint a következő áll:
>
> „Majd a következő kérdést tettem fel neki (Gorbacsovnak). Jobban örülne-e
> egy egyesült Németországnak a NATO-n kívül, függetlenül és amerikai erők nélkül,
> vagy inkább a NATO-hoz kötve, biztosítva, hogy a NATO joghatósága egy
> centimétert sem mozdul el kelet felé a jelenlegi pozíciójától?”
>
> Gorbacsov erre azt válaszolta, hogy a szovjet vezetés minden ilyen lehetőségen
> komolyan elgondolkodik, és hamarosan »egyfajta szeminárium keretében« megvitatja
> azokat. Majd hozzátette, »Természetesen a NATO-övezet bármilyen kiterjesztése
> elfogadhatatlan lenne.« (Ebből következik, hogy a NATO a jelenlegi övezetében
> elfogadható lenne.)” (a National Archive számozása szerint a 8. számú dokumentum).
>
> Az 5. számú dokumentum James Baker amerikai külügyminiszter és Mihail Gorbacsov
> főtitkár, illetve Eduard Sevardnadze között 1990. február 9-én a Kremlben
> zajlott beszélgetés átirata. Itt James Baker a következőt mondja: „Ha
> fenntartjuk jelenlétünket egy olyan Németországban, amely a NATO része, akkor a
> NATO- erők joghatósága nem terjedne ki egy centivel sem keletebbre. A nap végén,
> ha ez mindenki számára elfogadható, a két plusz négyes kontextusban
> folytathatnánk olyan megbeszéléseket, amelyekkel ilyen eredményt érhetnénk el”
>
> A 6. számú dokumentum egy átirat a James Baker és Eduard Sevardnadze között
> folytatott beszélgetésből, ebben Baker azt mondja: „És az utolsó pont. A NATO az
> Egyesült Államok európai jelenlétét biztosító mechanizmus. Ha a NATO-t
> felszámolják, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy nemcsak a
> Szovjetunió, hanem más európai országok számára is fontosak a garanciák arra,
> hogy ha az Egyesült Államok a NATO keretein belül megtartja németországi
> jelenlétét, akkor a NATO jelenlegi katonai joghatósága egyetlen centiméterrel
> sem fog keleti irányba terjeszkedni. Úgy gondoljuk, hogy a »kettő+négy«
> mechanizmus keretében folytatott konzultációknak és megbeszéléseknek
> garantálniuk kell, hogy Németország egyesülése nem vezet a NATO katonai
> szervezetének kelet felé történő terjeszkedéséhez.”
>
>
>
> „Az akkori amerikai és német vezető politikusok tehát világosan látták,
> hogy a NATO kiterjesztése súlyos problémákhoz vezetne Európában, és nem is
> gondolkodtak abban, viszont ezeket az ígéreteket végül nem foglalták írásba. A
> Szovjetunió felbomlásával az ígéretek feledésbe merültek”
>
> Döntés a NATO kiterjesztéséről
>
> A Gorbacsovnak frissen tett ígéretek ellenére amerikai hivatalos körökben a
> NATO-nak Lengyelországra és más államokra való lehetséges kiterjesztéséről már
> 1990 őszén beszélni kezdtek. A bővítést hangulatilag előkészítették azok a
> publicisztikák, amelyek indokolták, hogy a kialakult helyzetben, vagyis a
> Szovjetunió összeomlása után, miért kell az Egyesült Államoknak a befolyását
> kiterjesztenie. Az egyik ilyen emlékezetes eszmefuttatás 1990-ben jelent meg
> Charles Krauthammertől a Foreign Affairsban, az amerikai külpolitika egyik
> vezető folyóiratában. Krauthammer, az izraeli terjeszkedő politika és az iraki
> háború szenvedélyes támogatója cikkében kifejtette, hogy most évtizedekig az
> Egyesült Államok által uralt egypólusú világrend következik, illetve
> Washingtonnak mindent meg kell tennie, hogy az ebben a pillanatban kialakult
> egypólusú világrendet hosszú időn keresztül fenntartsa:
>
> „Abnormális időket élünk. Ilyen időkben a biztonság iránti legjobb
> reményünk – ahogy a korábbi nehéz időkben is – Amerika ereje és elszántsága, az
> erő és elszántság, hogy Amerika vezesse az egypólusú világot, szégyenérzet
> nélkül fektetve le a világrend szabályait és kikényszerítve annak betartását”
>
> A NATO rövidesen, 1993-ban létrehozta a Békepartnerségi Programot, amely a
> gyakorlatban a NATO-tagság előszobája, és 1994-ben már az összes volt
> szocialista ország és a felbomlott Szovjetunió tagállamainak többsége is
> „békepartnerré” vált.
>
> A további menetrendet tulajdonképpen Zbigniew Brzezinskinek, a hidegháború egyik
> legismertebb, lengyel származású képviselőjének a Foreign Affairsben 1995-ben
> megjelent cikke határozta meg, amely a Terv Európa számára: hogyan bővítsük a
> NATO-t? címet viselte. Brzezinski írásában úgy vette, hogy a NATO bővítése már
> egy eldöntött kérdés, és csak Clinton elnök tétovázása az, ami akadályt jelent,
> holott ez a tétovázás megszilárdíthatja az orosz ellenállást a NATO bármilyen
> bővítésével szemben.
>
> „Az oroszok valóban egyre inkább tiltakoztak, ezért Brzezinski azt
> javasolta, a NATO nyilvánítsa ki, hogy bárki tagja lehet a NATO-nak, aki a
> szükséges kritériumokat teljesíti, akár Oroszország is. Brzezinski úgy gondolta,
> hogy ezzel véget lehetne vetni a NATO bővítéséről szóló vitáknak, miközben
> Oroszországnak nem lenne joga megvétózni a NATO bővítését”
>
> Nemcsak Brzezinski, hanem sokan mások is támogatták a NATO bővítését, közöttük
> Henry Kissinger, aki azzal érvelt, hogy az atlanti térség nemzeteinek szükségük
> van egymásra. Amerika nélkül Európa egy félszigetté válik Eurázsia csúcsán,
> amely képtelen egyensúlyt, még kevésbé egységet találni, és fennáll a veszélye,
> hogy fokozatosan olyan helyzetbe kerül, mint az ókori Görögország volt Róma
> fennhatósága alatt.
>
> „Az egyetlen nyitott kérdés az, hogy Amerika vagy Oroszország fogja-e
> játszani Róma szerepét”
>
> Kissinger itt Halford Mackinder XX. század elején élt brit geopolitikus
> elméletére utal, amely az eurázsiai kontinenst tekintette – emberi és természeti
> erőforrásai miatt – meghatározónak, és azt mondta, hogy aki uralja ezt a
> „világszigetet”, az egyben a világot is uralja.
>
> A NATO bővítéséről formálisan 1998-ban döntött az amerikai szenátus, ezt azonban
> megelőzte 1997 októberében és novemberében egy a szenátusi külügyi bizottságában
> folytatott vita. A vitában a bizottság 18 tagján kívül felszólaltak meghívott
> politikusok és szakértők, továbbá kutató intézetek képviselői. A bővítés mellett
> érvelt a szenátorok többsége és a meghívott politikusok és szakértők közül
> Madeleine Albright, a vita idején az Egyesült Államok külügyminisztere, Jeane J.
> Kirkpatrick, a Külpolitikai és védelmi tanulmányok igazgatója, korábban az USA
> ENSZ- nagykövete, Zbigniew Brzezinski, korábban az USA nemzetbiztonsági
> főtanácsadója és Henry Kissinger, aki Nixon elnök idején az USA külügyminisztere
> volt.
>
> „A bővítés mellett elhangzott legfőbb érvek a következők voltak”
>
> A Nyugat Jaltában elárulta a közép-európai országokat, amikor a Szovjetunió
> befolyási övezetében hagyta őket, ma a NATO bővítésével történelmi lehetőség
> kínálkozik ennek helyrehozására;
> Európa továbbra is létfontosságú érdeke az Egyesült Államoknak. A világ
> demokráciáinak nagy százaléka Európában található. Bármilyen geopolitikai
> mércével mérve az amerikai érdekek szempontjából katasztrófa lenne, ha egy
> európai instabilitás megváltoztatná a jelenlegi európai helyzetet;
> Gondolni kell Európa jövőjének veszélyeire, amelyek ma még nem látszanak,
> de nem elképzelhetetlenek. Nem szabad elvetni annak lehetőségét, hogy
> Oroszország visszatérhet a múltbeli terjeszkedő politikájához;
> Ha nem bővítenék a NATO-t, akkor a Németország és Oroszország közötti
> országok saját védelmük érdekében elkerülhetetlenül más lehetőségek után
> néznének, és két- vagy többoldalú szövetségeket hoznának létre, ahogyan az
> 1930-as években is történt;
> A NATO egyik küldetése az kell legyen, hogy megakadályozza egyetlen állam
> hegemóniáját Európában.
>
> Talán érdemes külön kiemelni Henry Kissinger érvelését, aki részben megismételve
> a Washington Postban 1994-ben megjelent cikkében mondottakat, azt hangsúlyozta, hogy
>
> Amerika nélkül Európa egy félszigetté válna Eurázsia csúcsán, amely képtelen
> lenne egyensúlyt, még kevésbé egységet találni, és fennállna a veszélye, hogy
> fokozatosan az ókori Görögország Rómához viszonyított helyzetéhez hasonló
> szerepben találná magát. Európa nélkül Amerika sziget lenne Eurázsia partjainál,
> és pusztán egyfajta erőegyensúlyi politikára lenne kárhoztatva, amely nem
> tükrözi nemzeti géniuszát. Az amerikai jelenlét Európában egyfajta egyensúlyt
> biztosít. Franciaországnak biztonsági hálót nyújt a német hegemóniával szemben.
>
> „Egy megosztott Európával szembesülő Oroszország ellenállhatatlan kísértést
> érezne arra, hogy betöltse a vákuumot. Egy Európától elszakadt Amerika
> elveszítené külpolitikájának egyik horgonyát, érvelt Kissinger”
>
> A támogatók mellett jócskán voltak a NATO-expanzió ellenzői is. Mindenekelőtt a
> szenátusi bizottság öt tagja (tehát a tagok közel harmada) érvelt a bővítés
> ellen. John Ashcroft, Missouri szenátora szerint a NATO bővítésével
> Oroszországot elszigetelik akkor, amikor az Egyesült Államoknak Kína lesz a
> legfőbb vetélytársa. Dianna Feinstein kaliforniai szenátor azt vetette fel, hogy
> egy elszigetelt Oroszország Iránnal és Irakkal fog szorosabb szövetséget
> kialakítani, ami nem érdeke Amerikának. Bill Frist szenátor Tennessee-ből azzal
> érvelt, hogy az európai országok költségesnek és feleslegesnek tartják a
> bővítést. Paul Wellstone minnesotai szenátor megemlítette, hogy nemrég járt
> Oroszországban, és nagyon sok különböző pártállású emberrel beszélt, de a NATO
> bővítésének elutasításában mindenki egyetértett, tehát számítani kell
> Oroszország heves ellenállására. A külső szakértők közül érdemes kiemelni Jack
> Matlock érvelését, aki a felbomló Szovjetunióban Amerika utolsó nagykövete volt.
>
> „Úgy gondolom – mondta a nagykövet, hogy új tagok felvétele ebben az időben
> és ilyen körülmények között elhibázott politika… Ha tehát most úgy kezelnénk
> Oroszországot, mintha legyőzött ellenség lenne, és potenciális fenyegetést
> jelentene a jövőben, akkor ugyanazt a hibát követnénk el, mint az első
> világháború után, amikor kizárólag Németországot okoltuk az első világháborúért.
> Tény, hogy senki sem fenyeget Európa újbóli felosztásával. Ezért abszurd azt
> állítani, ahogyan egyesek tették, hogy új tagokat kell felvenni a NATO-ba, hogy
> elkerüljük Európa jövőbeli megosztottságát”
>
> Említsük meg, hogy még George Kennan, akinek 1940-es évek végi írásai
> inspirálták a hidegháború stratégiáját meghatározó Truman-doktrínát, is a
> bővítés ellen foglalt állást. Egy a New York Timesben 1997 elején megjelent
> cikkében a NATO bővítését végzetes hibának nevezte.
>
> A bővítést ellenző intézmények közül talán érdemes kiemelni a neves konzervatív
> Cato intézetet. Az intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakértője,
> Stanley Kober egy 1996-ban írt tanulmányában (NATO Expansion and the Danger of a
> Second Cold War) azt írja, hogy
>
> „a NATO terjeszkedése önmagában „új Jaltát” eredményez, és Európát újra két
> ellenséges katonai táborra osztja”
>
> Hiába volt azonban a figyelmeztetés, 1998. április 30-án a szenátus 80:19
> arányban elfogadta a bővítési javaslatot. 45 republikánus és 35 demokrata
> szenátor szavazott a bővítés mellett, a 19 ellenző nagyjából fele-fele arányban
> oszlott meg a két párt között. És ekkor a gépezet beindult. Első körben három új
> országot, Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot vették fel a NATO-ba
> (1999), majd öt év múlva az összes volt szocialista országot és a Szovjetunióból
> kivált balti államokat. A mai orosz-ukrán háború szempontjából azonban a döntő
> változást a 2008. évi bukaresti NATO-csúcs jelentette, ahol hosszabb távon
> NATO-tagságot kínáltak Grúziának és Ukrajnának.
> Orosz biztonsági kezdeményezések
>
> „Az oroszok 2008-ban egy olyan európai biztonsági rendszert javasoltak, amely
> azonos biztonságot nyújtott volna valamennyi résztvevőnek. Ez a gyakorlatban azt
> jelentette, hogy egyik fél sem tehet olyan lépést, amelyet a másik fenyegetésnek
> vél. Ezt az európai nagy országok elfogadhatónak tartották volna, Amerika
> azonban elutasította, és a NATO tovább terjeszkedett kelet felé (Albánia,
> Horvátország, Montenegró)”
>
> 2008 márciusában, egy hónappal a NATO bukaresti csúcstalálkozója előtt Viktor
> Juscsenko ukrán elnök, Julija Timosenko miniszterelnök és Arszenyij Jacenyuk
> parlamenti elnök aláírtak egy nyilatkozatot („hármak levele”), amelyben azt
> kérik, hogy a bukaresti csúcstalálkozón a tagsági akcióterv (Membership Action
> Plan) szerint hagyják jóvá Ukrajna leendő NATO- csatlakozását.
>
> A NATO-csúcson George W. Bush amerikai elnök, de talán célszerűbb úgy
> fogalmazni, hogy az atlanti blokk országai – az Egyesült Államok és
> Nagy-Britannia, továbbá Svédország, a balti országok, Lengyelország, Csehország,
> Szlovákia és Románia – támogatták Ukrajna leendő NATO- tagságát, ezzel szemben
> az Európai gazdasági Közösség valamikori alapító országai, Franciaország,
> Németország, Olaszország és a Benelux államok ellenezték, amely ellenzéshez
> Görögország, Norvégia és Magyarország is csatlakozott. Végül egy olyan
> kompromisszum született, amely nem azonnali tagságot, hanem a tagsághoz vezető
> út megkezdését, az úgynevezett tagsági akciótervet kínált Ukrajnának, a kiadott
> deklaráció szerint:
>
> „A NATO üdvözli Ukrajna és Grúzia NATO-tagságra irányuló euroatlanti
> törekvéseit. Ma megállapodtunk abban, hogy ezek az országok a NATO tagjai
> lesznek. A tagsághoz vezető közvetlen úton a tagsági akcióterv a következő lépés
> Ukrajna és Grúzia számára”
>
> Ukrajna a NATO tagság ellen
>
> Ha összehasonlítjuk Ukrajna etnikai térképét, és mondjuk a 2006-os választási
> térképet (1. és 2. ábra), teljesen világos lesz, hogy Ukrajna nem képvisel egy
> egységes nemzetet, hanem mind nyelvileg, mind érzelmileg különálló részekből
> áll. Ilyen különböző részeket azonban nem könnyű összetartani. Az teljesen
> érthető, hogy a Szovjetunióból kiszakadt Ukrajna vezetői az ország XX. századi
> területi gyarapodásait meg kívánják tartani, a kérdés inkább az, hogy ezt miként
> tehetnék meg. A kérdés megválaszolásához a legreálisabb, vagyis a valóságban
> megvalósítható módon talán Leonyid Kucsma, Ukrajna 1994-ben hivatalba lépett
> második elnöke jutott el, amikor a beiktatási beszédében azt mondta:
>
> „Ukrajna történelmileg az eurázsiai kulturális és gazdasági tér része.
> Ukrajna létfontosságú nemzeti érdekei most a volt Szovjetunió e területére
> összpontosulnak. Hagyományos tudományos, kulturális és családi kötelékek is
> összekötnek bennünket a Szovjetunió egykori köztársaságaival. Meggyőződésem,
> hogy Ukrajna az eurázsiai gazdasági integráció egyik vezető szerepét töltheti be”
>
> Beszélt nyelvek Ukrajnában #moszkvater
> Beszélt nyelvek Ukrajnában
> Ukrajna választási térképe #moszkvater
> Választási eredmények, 2006 Forrás:Wikipédia
>
> Kucsma aláírta a barátsági, együttműködési és partnerségi szerződést
> Oroszországgal, és támogatta a FÁK-kal való tárgyalási fordulót. Emellett az
> oroszt hivatalos nyelvként ismerte el. Különleges partnerségi megállapodást írt
> alá a NATO-val, és felvetette a szövetségi tagság lehetőségét.
>
> Az ukrán ellenzék azonban meg akarta akadályozni és népszavazást követelt,
> tudván, hogy a lakosság nagy többsége (mintegy hatvan százaléka) elutasítja a
> NATO-tagságot (3. ábra). Olyan ukrán politikusok is, mint Jurij Jehanurov, aki
> 2005-06-ban Ukrajna miniszterelnöke volt és Julija Timosenko (akkor éppen
> miniszterelnök), kijelentették, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, amíg a
> lakosság továbbra is ellenzi a tagságot, de még abban az évben az ukrán kormány
> tájékoztató kampányt indított, amelynek célja az volt, hogy meggyőzze az ukrán
> lakosságot a tagság előnyeiről.
> Ukrajna NATO kapcsolatok #moszkvater
> Forrás:Wikipédia
>
> Két év múlva fordulat következett be a politikai vezetésben. Ukrajna rövid
> függetlensége óta már a sokadik. A 2010-es választásokon a Régiók pártja
> képviseletében Viktor Janukovics került vissza az elnöki székbe, és ez változást
> jelentett Ukrajna és a NATO kapcsolataiban, Janukovics ugyanis kijelentette,
> hogy Ukrajna „európai, el nem kötelezett állam” marad. Ez után, 2010. június
> 3-án az ukrán parlament megszavazott egy Janukovics által személyesen
> kidolgozott törvényjavaslatot, amely a NATO-tagság célját kizárja az ország
> nemzetbiztonsági stratégiájából.
>
> A soknemzetiségű ukrán állam nemzetiségi jogainak elismeréseképpen az ukrán
> parlament – az egyesült ellenzék tiltakozása mellett – elfogadott egy
> nyelvtörvényt, amelynek értelmében az ukrán marad az ország hivatalos nyelve, de
> a kisebbségek hivatalosan is használhatják anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10
> százalékot egy közigazgatási egységen belül.
>
> „Eszerint az orosz nyelv Ukrajna 27 megyéje közül 13-ban kap regionális
> státust, Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivei megyében
> pedig a román nyelv emelkedik regionális szintre. Ez az állapot azonban nem
> tartott sokáig”
>
> Három év múlva, 2013. november 21-én Janukovics felfüggesztette az Európai
> Unióval kötendő társulási megállapodás aláírásának előkészületeit, mert nem
> akart Moszkvával szakítani. Ekkor Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Batykivscsina
> párt frakcióvezetője a Twitteren keresztül tüntetésekre szólított fel, és
> éjjelre össze is gyűlt mintegy kétezer fős tömeg a Majdan téren. Az összegyűlt
> tüntetők a közösségi hálózatok segítségével szerveződni kezdtek. A következő
> napokban az ellenzéki és az Európai Unióhoz való csatlakozást preferáló pártok
> álltak a tüntetések élére, amelynek létszáma hamarosan elérte a kétszázezer főt.
>
> A tüntetők és általában a Nyugat-barát pártok komoly segítséget kaptak az
> Egyesült Államoktól. Victoria Nuland – az európai és eurázsiai ügyekért felelős
> amerikai külügyminiszter-helyettes – 2013. december 13-án, a washingtoni
> nemzetközi üzleti konferencián ezt a segítséget a következőképpen jellemezte:
>
> „Az ukrán függetlenség 1991-es kikiáltása óta az Egyesült Államok támogatta
> az ukránokat a demokratikus intézmények fejlesztésében, valamint a civil
> társadalom és a jó államforma előmozdításában – mindabban, ami Ukrajna európai
> céljainak eléréséhez szükséges. Több mint ötmilliárd dollárt fektettünk be, hogy
> segítsük Ukrajnát ezen és más célok elérésében”
>
> Ő maga gyakori vendég volt Kijevben, mint mondta, öt hét alatt háromszor is
> ellátogatott oda, és első alkalommal december 5-én látogatta meg a Majdan téri
> tüntetőket és lelkesítette őket, akár csak John McCain arizonai szenátor, aki
> december 15-én intézett beszédet a tömeghez.
>
> A tüntetők és a kormány közötti tárgyalások ismételten zátonyra futottak,
> ugyanis a tüntetők nem akartak megegyezni a kormánnyal. Végül a sok huzavona
> után az vitte dűlőre a dolgot, hogy február 20-án orvlövészekkel a tömegbe lövettek.
>
> „Az orvlövészek szerepe igazolt, de hogy kinek a felkérésére, és kik
> lőttek, arról máig nincs általánosan elfogadott álláspont. Egy kiszivárgott
> telefonbeszélgetés – amely Urmas Paet észt külügyminiszter és Catherine Ashton,
> az EU külügyi vezetője között történt -arra utal, hogy az orvlövészek nem a
> Janukovics-kormány emberei, hanem az ellenzék provokátorai voltak”
>
> Paet azt mondja, egy orvos tájékoztatta őt arról, hogy ugyanazok a golyók öltek
> meg embereket mindkét oldalon: a rendőrség és a tüntetők oldalán is. „Így egyre
> erősebb a felfogás, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics állt, hanem valaki
> az új koalícióból” – mondta Paet. Egy a University of Ottawa (Kanada) által
> jegyzett és az Amerikai Politikatudományi Társaság éves ülésén (San
> Franciscóban, 2015. szeptember 3-6.) bemutatott, hatalmas információtömeget
> feldolgozó tanulmány (The Snipers Massacre on the Maidan in Ukraine), arra a
> következtetésre jut, hogy a mészárlás egy hamis zászlós művelet volt, amelyet
> racionálisan terveztek meg és hajtottak végre a kormány megdöntése és a hatalom
> átvétele céljából.
>
> A mészárlásért a tüntetők és a nyugati politikusok és a média egyértelműen
> Janukovicsot tette felelőssé, és ez olyan felháborodást váltott ki, hogy
> Janukovicsnak nem volt más választása, mint lemondani, és eltávozni az
> országból. A „Méltóság Forradalma” ilyen módon győzött.
>
> „Az új kormányt egy lehallgatott beszélgetés szerint Viktoria Nuland és az
> amerikai nagykövet, Geoffrey Pyatt állította össze, Jacenyukot téve meg
> miniszterelnöknek. Ebben a beszélgetésben hangzott el az az Európai Unió
> tehetetlenségére utaló gyakran idézett trágárság: fuck the EU”
>
> A változásokkal egy erősen nacionalista és egyben Nyugatbarát vezetése lett
> Ukrajnának. Ezt jelzi, hogy az új kormány egyik első intézkedése (február 23.)
> az volt, hogy a 2012-ben elfogadott, a nyelvi kisebbségeknek kedvező
> nyelvtörvényt visszavonta. A fordulat egyértelművé tette Ukrajna
> NATO-elkötelezettségét, a megválasztott új elnök, Pertro Porosenko ismét a
> nyugati integrációt helyezte előtérbe, társulási szerződést írt alá az Európai
> Unióval, bejelentette a NATO-val való integráció tovább folytatását.
>
> Az amerikai külügyminisztérium által felállított kormánnyal Oroszország számára
> reális veszéllyé vált, hogy Ukrajna felmondja a Fekete-tengeri Flotta
> állomásoztatásáról szóló szerződést, ezért Oroszország a Krím megszállásáról,
> majd elcsatolásáról döntött, ami február 27-től kezdve gyors ütemben meg is
> történt. Ez annál is könnyebben ment, mert a változatos történelmű félsziget
> lakosságának többsége orosz volt, Ukrajnához csak 1954-ben került, amikor az
> ukrán származású Hruscsov az ukránok orosz birodalomhoz való csatlakozásának
> 300. évfordulója alkalmából Ukrajnának ajándékozta.
>
> „A kijevi kormányváltás után nem sokkal Kelet-Ukrajnában, Donyeckben és
> Luhanszkban is széles körű megmozdulások kezdődtek. A helyi oroszok és
> oroszbarát ukránok nem ismerték el a kijevi kormányváltást, és a terület
> Oroszországhoz való csatolását követelve kikiáltották a donyecki (április 7.)
> majd a luhanszki (április 27.) népköztársaságot”
>
> Oroszországnak azonban nem a területszerzés volt a célja, hanem az, hogy az
> orosz, illetve az Oroszországgal baráti kapcsolatot ápoló lakosság befolyásolja
> a kijevi politikát, úgy. hogy Ukrajna ne tudjon a NATO-hoz csatlakozni.
> Hamarosan azonban fegyveres harcok kezdődtek az önállósodni kívánó keleti
> területek és az ukránok között
> A minszki tárgyalások
>
> Franciaország és Németország akkori vezetői elég hamar felismerték, hogy ez a
> háború nem érdekük, és megpróbálták annak eszkalációját megakadályozni. 2014.
> június 6-án, a normandiai partraszállásra emlékező D napon találkoztak
> Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország képviselői – a normandiai
> négyek -, hogy megbeszéljék, milyen feltételekkel lehetne a kialakult
> konfliktust megoldani, ami elvezetett a minszki egyezményekhez.
>
> Ezt követően egy Ukrajnából Oroszországból és az EBESZ képviselőiből álló
> háromoldalú kapcsolattartó csoport kidolgozott egy 12 pontból álló
> jegyzőkönyvet, amelynek legfontosabb pontjai az azonnali tűzszünet, a
> nehézfegyverzet legalább 50 kilométerre való visszavonása, az EBESZ
> ellenőrzésének biztosítása és az önigazgatásról szóló helyi választások
> megtartása voltak.
>
> „A fegyverszünet azonban nem bizonyult tartósnak ezért 2015 februárjában
> újból összeültek az érdekelt felek”
>
> Az eseményen részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök, Petro Porosenko ukrán
> elnök, Angela Merkel német kancellár, François Hollande francia elnök,
> Alekszandr Zaharcsenko és a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság vezetői. Az
> elfogadott 13. pontos egyezmény lényege a tűzszüneten és a fegyverek
> visszavonásán túlmenően az volt, hogy Ukrajna visszaállítja ellenőrzését Donyeck
> és Luhanszk felett, de a két megye autonómiát kap és képviselve lesz az ukrán
> kormányban.
>
> „Ezzel Oroszország gyakorlatilag vétójogot kapott volna az ukrán
> külpolitikában, vagyis megakadályozhatta volna Ukrajna NATO csatlakozását”
>
> Az egyezményeket azonban senki sem tartotta be, mert olyan kompromisszumokat
> tartalmazott, amelyek ellentétesek voltak a felek alapvető érdekeivel. Az
> oroszok a két autonóm megye ukrán parlamentben való képviseletével lényegében az
> ukrán külpolitikát akarták ellenőrizni, Ukrajna pedig vissza akarta szerezni az
> elveszett területek feletti ellenőrzését. Az Egyesült Államoknak nem volt
> érdeke, sőt ellenérdekelt volt az egyezmény betartásában, a németeknek és a
> franciáknak pedig nem volt erejük az elfogadott elvek kikényszerítésére.
>
> „A Nyugat azonban soha nem is tekintette Oroszországot egyenrangú partnernek”
>
> Angela Merkel volt német kancellár mentegetve saját Oroszország-politikáját
> 2022. december 7-én interjút adott a Die Welt című német újságnak, amelyben szó
> szerint a következőket mondta: „A 2014-es minszki megállapodás egy kísérlet volt
> arra, hogy Ukrajna időt nyerjen. Ukrajna ezt az időt arra használta fel, hogy
> megerősödjön, amint az ma látható is. A 2014-2015-ös Ukrajna és a mai Ukrajna
> nem ugyanaz. Mindenki számára világos volt, hogy a konfliktus csak
> felfüggesztésre került, és a probléma nem oldódott meg, de éppen ez volt az, ami
> felbecsülhetetlen időt adott Ukrajnának.”
>
> Így nem is volt csoda, hogy a Minszk II megállapodás nem valósult meg, sőt a
> szakadár köztársaságok lakossága ellen állandósultak a támadások, amiről Moszkva
> azt mondta, hogy 2022-ig már 13 ezer polgári áldozata volt az ukrán ágyúzásoknak.
>
> „Az utolsó tárgyalás Amerika és Oroszország között, amikor még meg lehetett
> volna állítani a háborút, 2022. január 10-én zajlott Genfben. Oroszország fő
> kérése az volt, hogy Ukrajna ne lehessen a NATO tagja”
>
> Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes azonban ezt határozottan
> elutasította, és leszögezte, hogy Washington nem fogja engedni senkinek, hogy
> aláássa a NATO „nyílt ajtók politikáját”, vagyis azt, hogy Ukrajna előbb-utóbb a
> NATO tagja legyen, amit a jelenlegi ukrán vezetés rendkívüli módon szorgalmaz.
> Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes viszont kijelentette, hogy
> Oroszország ebben az ügyben már nem tud hova hátrálni.
> Boris Johnson Kijevben
>
> Röviddel az orosz támadás után, márciusban, Törökországban tárgyalások kezdődtek
> Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között. Az
> Al-Jazeera március 20-i riportjában idézi Mevlüt Cavusoglu török
> külügyminisztert, aki kijelentette: „Úgy látjuk, hogy a felek közel állnak a
> megállapodáshoz”. Egy 15 pontos béke megállapodás volt az asztalon, amelynek
> értelmében Oroszország visszavonulna a február 23-i pozíciójához, amikor is a
> Donbász régió egy részét és a teljes Krím-félszigetet ellenőrizte, cserébe
> Ukrajna megígérné, hogy nem törekszik NATO-tagságra, és helyette biztonsági
> garanciákat kapna több országtól.
>
> „Ekkor (április 9-én) Boris Johnson brit miniszterelnök váratlanul
> megjelent Kijevben és Ukrajinszka Pravda, Ukrajna egyik legelismertebb
> hírportálja szerint két egyszerű üzenetet hozott. Az első az, hogy Vlagyimir
> Putyin orosz elnök háborús bűnös, nyomást kell gyakorolni rá, nem pedig
> tárgyalni vele. A második pedig az, hogy még ha Ukrajna kész is aláírni
> Putyinnal bizonyos garanciális megállapodásokat, ők nem”
>
> A kollektív Nyugat, amely még februárban azt javasolta Zelenszkijnek, hogy adja
> meg magát és meneküljön el, most úgy érezte, hogy Putyin valójában nem is olyan
> erős, mint ahogyan korábban képzelték, és hogy itt a lehetőség, hogy ‘nyomást
> gyakoroljanak rá’. Johnson később, áprilisban egy indiai út során nyilvánosan is
> megerősítette a tárgyalásokkal szembeni ellenállását, amikor a Reuters szerint
> újságíróknak azt mondta, hogy Putyinnal tárgyalni olyan, mintha „egy krokodillal
> tárgyalnánk, amikor a lábadat az állkapcsában tartja”.
>
> Három nappal azután, hogy Johnson visszatért Nagy-Britanniába, Putyin azt
> mondta, hogy a tárgyalások zsákutcába jutottak. Hogy mi volt a Nyugat célja a
> béketárgyalások megakadályozásával, arra Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter
> április végi lengyelországi sajtótájékoztatóján tett megjegyzései utalnak. Arra
> a kérdésre ugyanis, hogy február óta változtak-e az amerikai célok, azt
> válaszolta, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát abban, hogy megtartsa
> szuverenitását és megvédje területét, majd hozzátett egy második, korábban ki
> nem mondott célt:
>
> „Azt akarjuk, hogy Oroszországot olyan mértékben meggyengítsük, hogy ne
> tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanásával tett”
>
> Nem biztatók a kilátások
>
> Az orosz-ukrán háborúnak eddig már mintegy többszázezer áldozata lehet. Ha
> Oroszország el akarja érni eredeti célját, Ukrajna semlegességét, akkor –
> figyelembe véve a Nyugat eddig tett ígéreteinek be nem tartását és a minszki
> egyezménnyel kapcsolatos félrevezetést – logikusan nem tehet mást, mint hogy az
> egész országot elfoglalja. Ennek alternatívája egy olyan befagyott konfliktus,
> mint ami Észak- és Dél-Korea között áll fenn, egyik oldalon a NATO Ukrajnában
> felsorakoztatott erőivel, a másikon az orosz haderővel, de még egy nyílt
> orosz-NATO háború sem zárható ki, ami harmadik világháborúvá fajulhat.
>
> „Mindezeket figyelembe véve a következő évre, sőt még az azt követőkre sem
> lehet megállapodott, kiszámítható nemzetközi helyzetre számítani, ami teljesen
> bizonytalanná teszi közvetlen (európai) környezetünk gazdasági helyzetét”
>
> Ebben a helyzetben egyet tehetünk, számba véve a lehetséges problémákat és a
> mérnöki gyakorlatnak megfelelően a legrosszabb esetből kiindulva ki kell építeni
> egy túlélési stratégiát az ország szintjén, de az egyéni, családi szinteken is.
> Országos szinten a gazdasági növekedés erőltetése helyett minden eszközzel a
> külső egyensúly elérését kell kitűznünk, mert különben úgy járunk, mint a
> hetvenes években, amikor úgy adósodtunk el, hogy végül a felhalmozott
> adóssághegyből gyakorlatilag semmit nem vontunk be az ország fejlesztésébe.
> Emellett, amennyire lehet, zárni kell a gazdaságot, mindenek előtt a vertikális
> (termelőtől a fogyasztóig) kapcsolatok kiépítésével, a valamikori hangya
> mozgalom mintájára. Fontos, hogy az elkerülhetetlenül jelentkező terheket a
> lakosságon a teherviselő képessége arányában osszuk el.
>
> Összességében abból kell kiindulnunk, hogy nagyon kemény időknek nézünk elébe,
> amikor azt is eredménynek lehet elkönyvelni, ha meg tudjuk tartani a nemzetközi
> békét, és azt, amit eddig elértünk.
>
> --
>
> Üdvrivalgással:
> KEA.
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról