[Grem] Őrségváltást a történettudományban is!

[KEA]

Őrségváltást a történettudományban is! - Interjú Raffay Ernővel

Magyar Jelen, 2024.12.20.
https://magyarjelen.hu/orsegvaltast-a-tortenettudomanyban-is-interju-raffay-ernovel/



Dr. Raffay Ernő történészt sok liberális támadja sajátos – elsősorban a 
szabadkőművesekről publikált – nézetei miatt, de sokkal nagyobb az a 
nemzeti oldali tábor, amely egyetért azzal, amit ő könyveiben, 
előadásain megoszt, hirdet. Vele készült interjúnkban néhány figyelemre 
méltó –eddig talán kevéssé ismert – politikai tapasztalatát, a 
kultúráról vallott álláspontját osztja meg olvasóinkkal. Tölgyesi Tibor 
Magyar Jelenen megjelent interjúját változtatások nélkül közöljük.[*]
– Ha lenne olyan ember, aki még nem hallott önről, neki hogyan 
jellemezné magát?
– Történész vagyok, akkor is, mikor politikai pályán mozogtam, 
elsősorban történésznek tartottam magam. Amikor a nyolcvanas években 
elkezdtem a politikai tevékenységemet, mindössze annyi volt a cél, hogy 
a kommunisták mihamarabb bukjanak meg, bár ez akkor még – hiszen 
Magyarország szovjet megszállás alatt volt – teljes lehetetlenségnek 
tűnt. Akkortájt vásároltam egy csonka magyarországi autótérképet – sokat 
jártam az országot autóstoppal – s ezen piros pöttyökkel bejelöltem 
magamnak, hol vannak szovjet katonai alakulatok. S mondhatom jó sok 
pötty került a mind a – mai napig meglévő – térképemre, ami jelezte, 
mennyire vagyunk szabad ország.
Mivel új- és legújabbkori történész vagyok, így gyorsan és mélyen közel 
tudtam kerülni a politikához is. Mint említettem történésznek vallom 
magam, de a történetírás felfogásának, mibenlétének, tartalmának, 
módszertanának én speciális vonatkozását képviselem. Ez konkrétan azt 
jelenti, hogy a mostani történetírás – az elmúlt 35 évet értem alatta – 
felfogásával ellentétben – ami szerint nekünk nincs más dolgunk, mint a 
jelenségeket feltérképezni és a dolgokat szárazon leírni – én azt 
képviselem, hogy a történész értékelő munkát nemzeti, keresztény, 
konzervatív tényezők nélkül megtenni nem érdemes.
– Mit gondol, miért alakult ilyenné a történetírás tudománya napjainkra?
– Gyakorlatilag már a 18. század végétől, a nagy francia szabadkőműves 
forradalomtól kezdve, Európában három ideológiai irányzat küzd egymás 
ellen. A három ideológiai irányzatból kettő baloldali, egy jobboldali. A 
két balos irányzat (szocializmus és liberalizmus) teljes mértékben 
befolyásolja és maga alá gyűri a történetírást. Megjegyzem, az, hogy 
baloldali meg jobboldali, ez politikai kategória, én eszmetörténeti, 
ideológiai szempontokat használok.
A harmadig ideológia pedig a konzervativizmus, amely gyakorlatilag 
rendkívül egyszerűen leírható: Isten, haza, család. Jómagam tehát 
konzervatív történész vagyok, ez azt jelenti a történetírásban, hogy a 
nemzeti és a keresztény érdekeket a történetírásban nemcsak lehetséges, 
hanem szükséges is képviselni és védeni. A védeni szóból kiderült, hogy 
a 19.-21. századi európai történetírásban – ebben benne van a 
magyarországi történetírás is – egy hatalmas ideológiai-eszmetörténeti 
harc zajlik.
Magyarországon főleg a Kiegyezés óta – mióta a Magyar Tudományos 
Akadémia komolyan megerősödött, valamint mióta az állami 
tudományegyetemek létrejöttek – a liberális, a szocialista és a 
konzervatív történészek egymással gyakorlatilag tudománynak álcázott 
folyamatos harcban vannak. A II. világháború utáni erőszakos kommunista 
– Rákosi féle – hatalomátvétel előtt a liberalizmus és a 
konzervativizmus küzdött egymással az Akadémián, az egyetemeken és a 
sajtóban is. Én tanulmányozom – most már évtizedek óta – a magyar 
sajtótörténetet, hihetetlen különbségek vannak ugyanazon jelenség 
megítélésében, például az Alkotmány című katolikus néppárti napilap, a 
Budapesti Hirlap – ez Rákosi Jenő nemzeti liberális lapja – vagy például 
a Budapesti Napló – ez a szabadkőműves, radikális-liberális Vészi József 
lapja – között. Tehát itt nemcsak a történészekről van szó, hanem arról 
a hatalmas eszmetörténeti küzdelemről, ami Európában zajlik a három 
általam említett ideológia, illetve politikai fölfogás között. S ez mind 
a mai napig megvan a magyar történettudományban is.
– Miben hozott változást az 1989-es rendszerváltás?
– Rátérve a rendszerváltozás óta eltelt 35 évre, azt kell mondanom, hogy 
a magyarországi történetírás tragikus helyzetben van, s azt is elmondom 
miért. Mind a Magyar Tudományos Akadémián, mind az állami egyetemeken – 
sőt még a két egyházi fenntartású, katolikus és a református egyetemen 
is – a liberális és a kommunista tábor – bár ez utóbbiak már önmagukat 
szociáldemokratáknak hirdetik – vagyis a két baloldali ideológia emberei 
tanítanak. Professzorok, docensek, magas beosztású kollégák terjesztik, 
terjeszthetik a baloldali ideológiát, és mind a mai napig ez a helyzet. 
Mi konzervatívok nagyjából ki vagyunk szorítva mind a Magyar Tudományos 
Akadémiáról, mind pedig az állami és egyházi egyetemekről. Ezt meg kell 
változtatni, mert a nemzeti tudatunknak a nemzeti önismeret, a nemzet 
történelme, az úgynevezett történelmi tudat, döntő fontosságú 
alkotórészei. Ha én a történelmünkről csak annyit tudok, hogy a magyar 
egy elnyomó söpredék volt, amelyik a zsidókat likvidálta, a 
nemzetiségeket meg el akarta magyarosítani, akkor a nemzeti tudatunk nem 
lehet magabízó, nem lehet erőteljes, nem lehet nemzetfenntartó erő. 
Erről szól ez a harc, mert a konzervatív történetírás Magyarországon 
háttérbe van szorítva, amit egy súlyos, nagyon-nagyon negatív, és minden 
körülmények között megváltoztatandó helyzetnek tartok.
– Ön az Antall kormányban államtitkári tisztséget töltött be, akkor 
miért nem következett be ez a változás?
– Sajnos ez a változtatás nem annyira egyszerű, s erre mondok egy 
megtörtént esetet. Ott voltam azon a kormányülésen honvédelmi 
államtitkárként – Für Lajos helyett – ahol beterjesztették a katolikus 
egyetem létrehozásának az ötletét. Mindenki megszavazta az 
előterjesztést, egy ember volt, aki nem támogatta – nem akartam hinni a 
fülemnek – maga Antall József miniszterelnök. A következő, egyébként 
racionális indokot mondta: ha létrehozzuk a katolikus egyetemet, akkor 
az állami egyetemeken meglévő egy-két vallásos kollégát mind odaviszik, 
és az állami egyetemek akkortól totálisan a kommunista oktatók kezében 
maradnak. Megjegyzem, akkor egyébként még kevesen voltak közülük 
liberálisok, hiszen a liberális úgy jött létre, hogy 1990. április 8-án, 
a választások második fordulóján, reggel hatkor fölébredtek a kommunista 
elvtársak és onnantól liberálisnak érezték magukat. Tudjuk a régi pesti 
viccet, hogy a liberális egyébként nem más, mint diplomás kommunista.
Tehát visszatérve a történetre, akkor a kormányüléseken lehetett 
vitatkozni, egy hosszabb vitában rávettük, rábírtuk arra a kormányfőt, 
hogy ő is szavazza meg az előterjesztést. Antall végül elfogadta, azzal, 
hogy jó, legyen, de akkor ezzel az összes egyetemet elveszítjük. S ma 
már be kell látnunk, hogy sajnos Antall Józsefnek lett igaza.
– Így utólag, akkor mi lett volna a jó megoldás?
Az állami egyetemekről elküldeni azokat az embereket, akik nem odavalók 
voltak. Csak akkor sajnos megszűntek volna az egyetemek, és ezt nem 
lehetett megcsinálni.
Mondok egy példát, hogy ez hogyan működött. Amikor én a Honvédelmi 
Minisztériumba kerültem, akkor még két katonai titkosszolgálat volt. 
Fölmerült, hogy ki tudja, mennyi hírszerző tisztünk meg elhárító 
tisztünk van beépítve a KGB-be vagy a románokhoz, hiszen nagyon komoly 
titkosszolgálatok léteztek kommunista zászló alatt. A problémát valahogy 
meg kellett oldanunk, ha viszont megszüntetjük a titkosszolgálatunkat, 
akkor a kormány elesik az információktól és elesik a belbiztonsági 
védelemtől, tehát titkosszolgálatot nem lehetséges megszüntetni. Azt 
lehetett maximum tenni, hogy egy idő után az egyik gyanús tábornokunk 
helyére egy olyan ezredest tettünk, akit korábban én Amerikában 
ellenőriztem.
Ilyen részletek talán nem érdekesek, de fontosak, mert ezekből látszik 
az a helyzet, hogy a rendszerváltozás gyakorlatilag nem történt meg. 
Részben azért nem történhetett meg, mert az élet minden területén – a 
nagy cégek tulajdonosi körében, a nagygazdaságok, tehát az agrárium 
szférájában is – kommunista többség volt. A kapitalizmus meg a 
privatizáció Magyarországon ugyanis nem az Antall-kormánnyal kezdődik, 
de nem is a Németh Miklós utolsó reform kommunistának mondott 
kormányával, hanem a 80-as évek elejétől elkezdődött. Amikor az 
Antall-kormány megalakult, akkor már a tőke nagy része magánkézben volt, 
korábbi kommunista vezetők kezében.
Zoom

forrás: erdely.ma
– Elmondható tehát, hogy nem történt meg az igazi rendszerváltozás?
– Bizonyos fontos változások történtek, például a primitív kommunista 
tulajdonviszonyok és gazdaságpolitika helyére a tőke hatalma lépett, 
valamint kialakult a többpártrendszer és a szólásszabadság. Ha azonban a 
részleteket nézzük, azt látjuk, hogy a nemzeti oldalon az egyik párt 
agresszív módon megsemmisíti a kisebb nemzeti pártokat, a 
szólásszabadság pedig részleges: ha például elmondom a szakmai 
véleményemet Trianonról vagy a szabadkőművességről, balos „tudósok” 
antiszemitának neveznek. Mindent egybe véve, ez a helyzet még mindig 
jobb, mint a kommunizmus volt.
Történészként mondom, mert évtizedeken át tanítottam gazdaságtörténetet 
– angol ipari forradalom, francia ipari forradalom, a hatalmas német 
ipari forradalom és az Osztrák-magyar Monarchia, benne Magyarország is – 
tudom azt, hogy a tőke általában nem konzervatív, a nagytőke mindig 
liberális.
S itt egy nagyon fontos dologra szeretném a figyelmet felhívni, arra, 
hogy a liberalizmus a tőkés világ eszmetörténeti megfelelője. Ugyanis a 
liberálisok mondják ki – a konzervatívok nem, és alapvetően a 
szociáldemokrata ideológusok sem – hogy a szabad vállalkozást 
mindenkinek meg kell engedni. Ez elsőre szépen hangzik, csak az a gond 
vele, hogy bár mindenkinek joga van – még a legszegényebb embernek is – 
egy hatalmas gyárat alapítani, csak nem fogja tudni megtenni, ha nincs 
hozzá tőkéje.
Visszatérve az eredeti kérdésre, jórészt elmaradt a 80-as években 
általunk tervbe vett rendszerváltozás, s ennek hatásait mind a mai napig 
érezzük, mert pontosan ugyanaz a rablókapitalizmus van most 
Magyarországon, mint ami kialakult a 80-as és 90-es évek fordulóján. 
Csak most bekenik a „nemzeti nagytőke” mázzal; igen, a NER 
gazdaságpolitikájára gondolok. Sokan felvetik, hogy ki kell alakítani 
egy magyar nagytőkés osztályt, egy hazai nomenklatúrát, de ennek ára 
van. Ez jelen esetben a költségvetés fosztogatásán keresztül valósul 
meg, hiszen a NER gyakorlatilag nem más, mint a kormányzat és a nagytőke 
és kapcsolt tagjai részéről a költségvetési pénzek magántulajdonná 
alakítása. Mert tőkét úgy is lehet – bár nyilván nem mindenkinek – 
csinálni, hogy a költségvetésnek például eladok valamit. Erre csak egy 
példát mondok, nevek nélkül. Az állam megvesz több százmilliárd 
forintért üresen álló irodaházakat – túlárazottan – és az a pár 
százmilliárd forint, az már maga a befektethető tőke. Az már magántőke 
lesz, mert az állam kifizeti és a pénz magánzsebekbe kerül. Ezeket a 
folyamatokat nevezem én a költségvetés kifosztásának – amikor semmi 
másról nincsen szó, mint a magánzsebek megtöméséről – most ezek a 
folyamatok tartanak. Lassan az épületek elfogynak, a kastélyok 
elfogynak, ezért nézni kell mindig újabb lehetőségeket. Viszont a 
költségvetést minden évben beterjesztik, a fosztogatás lehetőségének a 
ténye pedig fönntartja azt a rendszert támogató tőkéscsoportot, amely 
egészen addig – s csak addig – támogatja majd ezt a társaságot, amíg a 
rendszer egyszer meg nem bukik. Csak egy mondat a kastélyokról: 
Romániában magyar tulajdonban volt több kastélyt, a földbirtok egy 
részével együtt visszaadtak magyar tulajdonosoknak, hiszen ez az ő 
magántulajdonuk volt. Magyarországon a kastélyok és birtokok nem adott 
arisztokrata családok magántulajdona volt? Tessék visszaszolgáltatni, 
olyan állapotban, amilyenben az épületek és gazdaságok voltak az 
elkobzáskor!
– Sajátos magyar jelenség a nemzeti tőkéscsoport megjelenése?
Nem, hiszen most a világon minden országban egymással totálisan 
összefonódott kereskedelmi, pénzügyi és termelői hármasságon alapuló 
kapitalizmus működik. Ezeknek az úgynevezett magyar érzelmű 
nagytőkéseknek – akik közül néhányat névről mindenki ismer – sincs más 
lehetőségük, mint beilleszkedni a nemzetközi hálózatba. Mert máskülönben 
a kereskedelemben alulmaradnak, tönkremennek, ha bankárok, akkor a 
bankvilág kiveti őket, és csődöt kell jelenteniük. Szóval mindenkinek be 
kell állnia abba a hálózatba, ami a termelés, a kereskedelem területén 
az üzleti világban évszázadok alatt kialakult. Ennek saját törvényei 
vannak, aki ezeket megszegi, azt kiveti magából a rendszert. De úgy, 
hogy tönkremegy, tehát nem volt értelme a tevékenységének.
Úgyhogy azzal, hogy saját magyar nómenklatúra legyen, én elvileg 
egyetértek, csak nem látom azokat az embereket, akik ezt alkotják. Látom 
a Fidesz nagytőkéseit, de, hogy a magyar nemzetnek lennének nagytőkései, 
azt nem látom. Megjegyzem, volt már olyan gazdag ember Magyarországon, 
aki fölállt és azt mondta: Birtokaim egy évi jövedelmét a magyar nemzet 
érdekeit szolgáló tudomány, tudományos intézet megalapítására ajánlom 
fel. Ideje volna, hogy egy új gróf Széchenyi István lépjen színre a 
magyar közéletben, de erre úgy néz ki, még várnunk kell.
– Említette a nagy nemzetközi pénzügyi-gazdasági hálózatot, mekkora a 
mozgástere az Orbán kormánynak ezzel szemben?
– Csekély, de bármely más ország sem elég nagy ahhoz, hogy megakassza 
ennek a működését. A magyar nagytőkének viszont be kellene látnia, hogy 
a liberalizmus, a liberális gazdaságpolitika – tehát hogy szabadon 
befektethetnek a profit érdekében – az nem elég egy nemzet 
fenntartásához. Ahhoz az is kellene, hogy a nemzeti erőket támogassák. 
Úgy látom, pártügyeket támogatnak, ezen kívüli magyarokat nem.
Ami a kormány gazdaságpolitikáját és pénzügypolitikáját illeti, 
beilleszkedés zajlik a nemzetközi kapitalista világba, hiszen ott lehet 
nagy profitot szerezni. Emellett Orbánék elkezdték a külföldi nagytőke 
kiszorításának a megpróbálását is. Ez életveszélyes egyébként, de a 
kiszorítási folyamatot pozitívnak tartom. Ezek tehát rendkívül fontos 
dolgok, megjegyzem, ha valaki ismeri az elmúlt 35 évben tett 
nyilatkozataimat, azokban ezek mind benne vannak.
– Említi, hogy a pénzvilág az, ami nagyon sok mindent meghatároz. De a 
másik nagyon jelentős tényező egy társadalom életében az értelmiségnek a 
hozzáállása, hiszen a kultúra, a művészetek, a tudomány területén neki 
van meghatározó szerepe. Lehet, hogy – mint a gazdasági vonalon – a 
kultúrában is elmaradt a rendszerváltozás?
– Így van, ez még várat magára. Talán azért is, mert a magyarországi 
értelmiség nagy része gyakorlatilag vagy áruló vagy tehetségtelen, vagy 
behódoló. Szintén példákkal világítom meg, hogy ez mit is jelent.
Itt van például az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Ott olyan professzorok 
vannak most, akik 35 éve még olajszőkítők, vagy pedig valamikor 
munkásőrök voltak. Fiatal kollégáim mesélik – tudósok, kutatók – hogy a 
tanszékvezető professzorok, akadémikusok, az MTA rendes tagjai ezt a 
múltjukat itt-ott el is mondják. Vannak köztük olyanok is, akik úgy 
vélik, hogy Trianont megérdemelték a magyarok, mert elnyomták a 
nemzetiségeket. Sőt olyan professzor is van, aki azt hangoztatja, hogy a 
magyarok minden rosszat megérdemeltek. Kérdezem én, hogy ezek milyen 
értelmiségiek? Papírja van róla, hogy értelmiségi, akadémikus, 
tanszékvezető, a csúcsértelmiség tagja, és ettől még szörnyűbb a dolog.
A másik a behódolás. Én még emlékszem, hogy az MDF sikere annak is volt 
köszönhető, hogy az addigi rendszer ellen tömegesen fellázadtunk. Volt, 
aki Szegeden, volt, aki Pesten, vagy vidéken a falvakban, az MDF volt 
akkor a legnagyobb párt. Ettől őrült meg az SZDSZ, meg az akkori kis 
liberális Fidesz is, akik azt hitték, hogy megnyerik a választást. Ott 
Szegeden ezek az ócska magyarok bennünket neveztek sovinisztának, többek 
között Csurka Istvánt, Csengey Dénest, Fekete Gyulát, meg Csoórit. Ma 
viszont azt látom, hogy az az értelmiség, aki annak idején az MDF-ben 
benne volt, vagy megkeseredve háttérbe vonult, vagy pedig mostanra 
beállt a Fideszhez. Aki szívvel-lélekkel beállt, azt nem akarom 
kritizálni, ha így gondolja, ez a véleménye, csinálja. De nagyon sokan 
vannak, akiket a Fidesz kézpénzért megvett, például külön tudományos 
intézeteket szerveznek nekik jó fizetésekért. Ahol – és most tessék 
kapaszkodni – a nemzeti gondolkodású kutatók kapják a legkisebb 
fizetéseket és a hozzá nem értő, a mellüket keresztényként döngető, 
valójában álkeresztény, álnemzeti érdek-emberek pedig – kutatókként, 
vagy pedig vezető emberekként – óriási fizetést kapnak. Sajnos a magyar 
értelmiség nagy része készpénzért megvásárolható.
Én nemzetben gondolkodó történész vagyok, ezen lehet gúnyolódni, lehet 
ezért sovinisztának nevezni, de én ezt nem is tagadom. De ha komolyan 
vesszük azt, hogy a kultúra nemzetfenntartó erő, akkor az is tény, hogy 
a kultúrát az értelmiség csinálja, műveli, az ír verset, regényt, 
tudományos munkákat, monográfiákat. Döntő jelentőségű az értelmiség 
hozzáállása, de mi van akkor, ha az értelmiség elárulja a saját 
nemzetét, és készpénz után, pozíciók után fut. Sőt, a másik oldalon ott 
van ez a munkásőr mentalitású társaság, amitől szintén semmi jót nem 
várhatunk. Egyes vélemények szerint a magyar kultúra már elveszett. S ha 
mégis fölbukkan egy-egy hazafias magyar értelmiségi, azt 
horthyfasisztázzák, lenácizzák, lesovinisztázzák, antiszemitázzák s az 
egész életét tönkreteszik. Ez egy rettentően szomorú dolog.
Amikor az ember odafordul a kormány valamelyik tagjához, akkor tőle 
ígéret van, de amúgy támogatás nincs. Hogyan lehet az, hogy holokauszt 
témájú filmekre van támogatás, de a legkiválóbb magyar filmrendező, 
Jelenczki István Trianon-filmjére nincs? Miközben azt látni, hogy 
baloldali kollégákat óriási fizetéssel, pozíciókkal és a legmagasabb 
állami díjakkal támogatnak. Ekkor az emberben fölmerül a kérdés: tessék 
mondani, ez a kormány akkor most nemzeti és keresztény vagy esetleg 
álnemzeti és álkeresztény?
– Az tehát most már tisztán látszik, hogy a rendszerváltozásnak nevezett 
folyamatban valahogy nagyon utat tévesztettünk, illetve, hogy nem is 
volt valódi a rendszerváltozás. Ez vajon személyi alkalmatlanságokból 
fakadt?
– A helyzet az, hogy én akkor ott voltam a sűrűjében, így mindenkit 
személyesen ismerek. Tudom azt, hogy volt egy-két kiváló ember – 
Andrásfalvy Bertalan nevét hadd említsem meg – de szomorú ténynek látom 
azt is, hogy például a külügyek élére odatettek egy USA-barát, 
atlantista fölfogású embert, vagy a hadügyek élére Für Lajost. Ez utóbbi 
az MDF köztársasági elnökjelöltje volt, és miután Antall megkötötte a 
paktumot Göncz Árpáddal, neki valami pozíciót kellett adni. Engem 
kivettek a már megbeszélt honvédelmi miniszteri pozícióból, – 
miniszterhelyettes lettem – és a helyemre került a Für Lajos, akinek a 
legfontosabb „tanácsadója” Keleti György lett. Für csodálatos szónok 
volt, csak a katonai ügyekhez nem értett. Ennek az lett a vége, hogy 
mire a Horn-kormány bejött, addigra az európai haderő- és 
fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat Magyarországon úgy hajtották végre, 
hogy nem maradt katonai, azaz nemzeti erő. Most a Fidesz végre csinálja 
a haderőfejlesztéseket – vannak benne elfogadandó dolgok – azonban, ha 
csak a román haderő fejlesztésével vetem össze a magyart, tragikus 
lemaradás látszik.
Visszatérve a személyi kérdésekre, a helyzet az, hogy Antall József nem 
mindig azokat a személyeket tette a legnagyobb pozíciókba, akiket 
kellett volna. Ez azt jelenti, hogy ha egy olyan – nem megfelelő – ember 
van a legmagasabb pozícióban, akkor az a szakterület nem fejlődik, vagy 
egyenesen visszafejlődik. Rossz döntések születtek a 
gazdaságpolitikában, a privatizációban, a nemzeti ipar, a nemzetgazdaság 
újragondolásában, fölépítésében, elmaradt a mezőgazdaság fejlesztése. 
Magyarországon még a csonka Magyarországon is remek termőföld van, itt 
nem akkumulátorgyárakat kell arra a termőföldre telepíteni, hanem be 
kell vetni búzával, kukoricával, gyümölcsfákat kell rá ültetni.
Úgyhogy, ha 2026-ban lesz egy olyan magyar kormány, amelyik magyar 
érdeket képvisel, nemcsak beszél arról, hogy nemzeti, meg keresztény, 
akkor majd ezeket a kérdéseket újra végig kell gondolni. Én személy 
szerint már semmilyen pozícióban nem akarok lenni az életemben, csak 
annyi a vágyam, hogy elmondhassam – mondjuk egy ilyen interjúban – hogy 
milyen tapasztalataim vannak. S ebből okulva talán fiatal, okos emberek 
– ezért vállaltam el Toroczkai László mellett a tanácsadó szerepet – 
majd meg fogják tudni teremteni a jövendő sikeres, boldog Magyarországát.

------------------
[*] Szöveg másolva innen: https://kuruc.info/r/6/282206/
mert a MJ honlapon a szöveg nem másolható. Nyilván az oldal forrásából 
kazán ki lehet nyerni, csak az néhány technikai többletlépést igényel.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.