[Grem] Barsi B. atya most adventkor .....

[Emoke Greschik]

 2024. december 17. 17:52
Barsi Balázs
Vasárnap.hu
https://mandiner.hu/belfold/2024/12/oriasi-megujulas-var-a-keresztenysegre

*„– Balázs atyának hogyan telik az adventi időszak? Sok munkával,
feladattal?*

– Igen, leginkább a beszédekre, előadásokra való készüléssel, ami valójában
számomra egy nagy lehetőség, mert mindig azt keresem, hogy nekem mit mond
az evangélium, nem a híveknek. Az a prédikáció, ahol a pap saját magának
beszél, az lehet a legrosszabb és a legjobb. Mindannyian emberek vagyunk,
ugyanazokkal a kísértésekkel, reményekkel, örömökkel. Arra törekszem, hogy
engedjem megérinteni a szívem Isten igéjével. Ha az advent – adventus – az
eljövetel, akkor készülni is kell rá. Ez a készület persze nem kényszeríti
Istent arra, hogy eljöjjön. Viszont, ha készületlen fogadjuk, akkor talán
nem tudja azt adni, amit ő akar: vagyis önmagát. Az advent és karácsony
nagy leckéje az, hogy nem valamit akart adni Isten… Mi meg mindig csak
valamit kérünk!

Mikor kérjük már azt, hogy jöjj el, Uram Jézus, de egészen?

És persze, szükségünk van az ajándékaira. Szükségünk van egészségre,
ételre, italra, meleg szobára, testvéri szeretetre. Mindazonáltal nem
hiszem, hogy Isten tud kisebb szeretettel szeretni, mint azzal a
totálissal, amely a Szentháromságban van. Ezért Ádámot az ő képére
teremtette, vagyis Jézus Krisztusban teremtette. Az Úr akkor is eljött
volna – a második isteni személy –, ha sose lett volna bűn. Nem igaz, hogy
a bűn hozta világra. Hanem azért jött, hogy segítsen azon, aki kiszakadt
belőle, aki kitépte magát az isteni kegyelemből, a Szentháromság életéből,
amelyet a Fiúisten megtestesülésében adott az embernek. Isten szeretete nem
osztható, ő egyedül szeret engem. Ez olyan nagy misztérium! Talán egy
családban megtapasztalható hasonló: nagymamát egyszer kérdeztük, hogy
melyikünket szereti legjobban, azt mondta, hogy bármelyik ujját, ha
megvágja, ugyanúgy fáj. Az Isten szeretete tulajdonképpen nem osztható, a
fiában szeret, de a másikat is! És a szeretet az nemcsak érzelem, nemcsak
egymás megajándékozása, egymás szolgálata, hanem a szeretet az Isten élete,
ezért nem is mindig kell érezni azt, hogy én szeretek-e, vagy engem
szeretnek. Mert miénk a kegyelem. A vértanúk mutatják be, hogy nagyobb
szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Cseppenként is odaadhatjuk az életünket. A karácsony is erre hív, mert
hatalmas a készülődés. Túlságosan is sokat futkosnak a paptestvérek
beleizzadnak, tönkremennek, az asszonyok takarítanak, sütnek-főznek, a
férfiak is teszik a magukét, úgyhogy úgy kifárasztjuk magunkat, hogy ebben
a fáradtságban elveszhet a meghittség, melegség, boldogság. Helyette tüzek
robbannak ki, kis veszekedések a rendházakban, a családokban. Igen, fontos
az ajándék, fontos, hogy minden meglegyen, de hogyha arra megy rá a
hangsúly, akkor kifáradunk. És nem lehet fokozni.

A végtelent tudom adni: Isten szeretetével szeretni téged, de az
ajándékokat nem tudom fokozni.

Én is sokaknak adtam mindig ajándékot. Ahogy öregszem, majd megírom nekik,
hogy most már »csak« az imádság marad, de minden nap, értük. Azt hiszem,
hogy ez a csak, ez nem lecsökkentése a karácsonyi ajándékozásnak.

* Személyesen hogyan hangolódik a karácsonyra? Mi az, ami nem a
szerzetestársakkal, nem a hívekkel, nem a beszédekkel, nem a napi
feladatokkal kapcsolatos?*

– Ez a prédikációra való készület, meg a szentmiséim. Egyre jobban átélem
azt, hogy a készület hiányzik. Sokszor misézek a régi rítusban is a püspök
atya megbízásából. Legutóbb vagy 110 fiatal volt ott, és elővettem az
öltözködési imákat. Amikor a vállamra, fejemre teszem a vállkendőt, az
üdvösség sisakját, akkor fölveszem az albát, hogy

»moss meg engem fehérre az ártatlan bárány vérével, hogy bár méltatlan
vagyok, mégis alkalmas legyek az üdvözítő szenvedést ünnepelni.«

Aztán a cingulust: »övezz át engem az önmegtartóztatás övével, és oltsd ki
bennem a tisztátalanság vágyát!« És a manipulus: a sírás és az örvendezés
jele. És a dicsőség stólája, az utolsó és legnagyobb papi jel. Ha börtönben
szenvedve kint a Gulágon a keleti pap gyóntatott, akkor legalább egy
madzagot tett a nyakába stóla helyett. Ajánlom is a kedves
paptestvéreimnek, ne hagyják el a misét. Én nem a híveknek misézek. A
híveknek mutatjuk be a pásztorjátékot, meg a híveknek prédikálunk, de én
nem a híveknek misézek. Én Krisztussal az örök Atyának a Szentlélekbe
ajánlom fel, vele együtt, a világ üdvösségét, magát az ártatlan bárányt,
akár ott vannak a hívek, akár nem. Nem kell okvetlenül a jelenlét. A
Gulágon hányan vették körül áhítatos lélekkel Olofsson Placid atyát? És az
is mise volt, de még mennyire! Az advent a szentmise és a szentségek
kiszolgáltatása által egy egészen egyéni papi és szerzetesi esemény tud
lenni. És azért azzal is készülök, hogy mindig van egy kis fenyőfa a
szobámban, azt föl is díszítem. Mindig, mert az otthonira is emlékeztet.
Van lent az ebédlőnkben, bent a templomban, és bekapcsolom mindenképpen azt
a kis plim-plim zenélő képet, ami a szülőfalumból van, ott van benne a
karácsony jelenete, és az játssza a »Stille Nacht«-ot, ami bár nem a világ
legmagasabb liturgikus éneke, de gyönyörű.”
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20241218/3038aa42/attachment.html>