[Grem] Gellért-hegy

2024. Aug. 19., H, 18:37:05 CEST

 Válasz egy jezsuitának: igen, a kereszt megosztó jelkép, és ettől nem kell
félni

A kereszt megosztó jelkép, Jézus kardot hozott, így nem kell félni a
társadalmi polarizációtól. Az egység nagy érték, de vannak nagyobb értékek.
Válasz Hofher József jezsuitának.
https://mandiner.hu/belfold/2024/08/valasz-egy-jezsuitanak-igen-a-kereszt-megoszto-jelkep-es-ettol-nem-kell-felni
Szilvay Gergely <https://mandiner.hu/szerzo/szilvay-gergely>
Nekiment a Szemléleken
<https://szemlelek.net/a-szabadsag-szobor-keresztje-egy-jezsuita-szerzetes-gondolatai/>
a gellérthegyi Szabadság-szoborra helyezett keresztnek Hofher József
jezsuita atya. Ő, mint  *katolikus, jezsuita szerzetes, értetlenül áll a
bejelentés előtt”.*

Hofhernek alapvetően két kifogása van a kereszttel kapcsolatban. Az egyik,
hogy szerinte *„a jelenlegi Kármelita Államegyházi Vezetés a keresztény
felekezetek meghallgatása nélkül akar keresztet emelni egy olyan helyen,
mely eddig, évtizedeken keresztül kereszt nélkül is a szabadság szimbóluma
volt. Ez a megvalósuló terv rombolni fogja a keresztény felekezetek
presztízsét, mivel a Kármelita Államegyházi Kormányzat a katolikus
egyházhoz kapcsolódó szimbólumot állít a vita középpontjába – sok
református, evangélikus és zsidó barátom is értetlenül nézi az
eseményeket.”*

Emellett, bár értékeli a *„nemes szándékot és buzgalmat”* az ötletgazda
részéről, de *„szerény véleménye szerint*

*ez az elképzelés tovább mélyíti majd a társadalomban lévő feszültségeket
és ellentéteket a konzervatív és a liberális gondolkodású állampolgárok
között.”*

Pár további, mellékes és infantilis módon csipkelődő megjegyzés után
olyasfajta kérésekkel él jezsuitánk, hogy *„a békepárti Karmelita
Államegyház ne generáljon vallásháborút!”* Sőt: *„Adjunk hálát, hogy ez a
szobor végül is megmaradhatott, és ne vonjunk be újabb vallási
szimbólumokat a szoboregyüttes restaurálásába. Legyen Béke már! Legyen vége
már!”*

Hofher József, „Hofi atya” sok mindent letett az asztalra, leginkább egy
kiváló cigánymissziót, amiért nagyon nagy elismerés jár. És persze nagy
tudású szerzetes, aki sokak lelkét gyógyította lelkigyakorlataival,
Biblia-magyarázataival.

Emellett Vértesaljai atyával együtt éhségsztrájkolt Gyurcsányék ellen
2007-ben.

Nem lájkolgatott, hanem éhségsztrájkolt.

Újabban valami számomra ismeretlen okból az a hobbija, hogy kormányellenes.
Mindenesetre azért olvastam szomorúan Hofher atya gondolatmenetét, mert az
nem túl mély, és nem túl szofisztikált, valóban inkább csak szerzője
indulatait hivatott kifejezni. Ennél ő, a művelt teológus, tud sokkal
jobbat, sokkal mélyebbet. De vegyük egy pillanatra komolyan Hofher atya
rövid eszmefuttatását, és elemezzük ki!
*Proxy-kifogások: a fókusz elterelése a lényegről*

Ha a baloldal konzisztens lenne az egyházkritikájában, akkor most
tiltakoznának, mondván, Hofher atya csak ne politizáljon! A kereszt
ugyanis, tetszik vagy sem, politika is.

A Szabadság-szoborra helyezendő kereszt ellen többféle kifogás született
már. Például hogy ideologikusan túltelített lesz a szobor, meg az egész
Gellért-hegy, hiszen ott van Gellért püspök szobra, melynek felújítására
Hofher atya javaslatot is tesz. Az ötletet támogatom. Eme javaslatát
azonban komolyanvehetőségben rögtön agyonüti a viccesnek szánt, ám inkább
saját magára nézve dehonesztáló, infantilis megjegyzéssel, hogy *„ha mégis
lesz talapzat, úgy a Kármelita Államegyházi Vezetés – feszület helyett –
helyezzen el egy kiskakast gyémánt félkrajcárral a talapzaton.”*

Azt sem értem, mióta kizárólag a katolikusok szimbóluma a kereszt;

tudtommal az minden keresztény felekezet alapvető jelképe. Ahogy az sem
világos, mikor is „deklarálta” volna a Miniszterelnökség, hogy az
Eucharisztia „kárhozatos bálványimádás”; nem emlékszem egyetlen egy olyan
megnyilatkozásra sem, ami távolról is így lehetett volna értékelhető.
Hacsaknem félresikerült viccelődésről van szó Hofher atya részéről. Persze
protestáns zsinatok deklaráltak ilyesmit a múltban, s a miniszterelnök
református, ez kétségtelen, ha rorátéra jár is.

Azt gondolom, hogy az egész keresztállítás körüli hacacáré legtöbb
meglátása mellékes. Lehet esztétikai, ideológiai, világnézeti vagy
kormánykritikus kifogásokkal élni, de azt kell látni, hogy valójában ezek
másodlagosak, ugyanis nem élnének eme úgyszintén proxykifogásokkal oly
sokan, ha nem egy keresztről lenne szó.

Ennyi sok kifogás bizony nem az esztétikának, nem az ideológiai
túlterhetségnek, nem a túl sok szobornak, meg a nem „Kármelita
Államegyháznak” szól, hanem a keresztnek.

Ha nem lenne a Gellért-hegy tetején semmi, és most egy frissen
megválasztott, még semmiféle kifogással nem támadható kormány kitalálná,
hogy állít egy keresztet a Gellért-hegy tetejére,

az egyházellenes baloldal, meg a ballib média, élén a 444-gyel akkor is
elhányná magát, és kifogásokat keresne.

Ha viszont mondjuk egy szivárványos zászló kitűzéséről lenne szó a
Gellért-hegyre, akkor azt mindezek az aktorok feltehetően ujjongás
közepette mélyen üdvözölnék.

De Hofher atya besétál a csapdába, és muníciót szolgáltat annak a
baloldalnak, ami a „jezsuita” szó hallatán már öklendezni kezd. Sebaj,
tapasztalom, hogy a legtöbb egyházi személynek nincs politikai érzéke – van
ez így, más a feladatuk.
*Kármelita Államegyház?*

Továbbá itt van a „Kármelita Államegyház” emlegetése, amit ha komolyan
vennénk, egy értelmetlen kifejezésnek tartanánk, de hát értjük a
félresikerült viccelődést. Ezzel együtt jelezném, hogy hazánkban sosem volt
államegyház, az államegyház ugyanis az az egyház, ami konkrétan az állam
egy szerve – például a briteknél az anglikán egyház, és a skandináv
országokban a lutheránus egyház (a svédeknél nemrég megszűnt ez a
státusza). Finnországban két államegyház van, a lutheránus és az ortodox.
Csak jelzem, hogy

ezek az országok (Egyesült Királyság, Dánia, Finnország, Norvégia,
Svédország) mind mintademokráciáknak vannak beállítva – és, még egyszer, a
svéd lutheránus egyház nemrég megszűnt államegyházi státuszát leszámítva
mindegyikben szó szerinti államegyház van.

Nálunk nincs államegyház. Azt, hogy a kormányzat felvállalja a
kereszténységet és – nyilván nem súrlódások nélkül, de – együttműködik az
egyházakkal, és nem hajlandó engedni a francia modellnek, azt a keresztény
híveknek és egyházi személyeknek pozitívumként kellene értékelniük. Majd
aztán ha egyszer máshogy lesz, menni fog a sírás-rívás, és vissza lesznek
sírva a boldog békeidők.

Nem mellesleg

az egyház és állam szoros összefonódása Szent Istvánnal kezdődött – az
összefonódás sokkal szorosabb volt, mint ma.

Csak azért nem nevezhetjük államegyháznak a vele kezdődő helyzetet, mert a
katolikus egyháznak államokon felül álló vezetése volt már akkor is majd’
ezer éve. Most akkor a Szent Istvántól a dualizmusig tartó helyzetre
fokozottan értendő Hofher atya megjegyzése, és a röpke 900 év alatt végig
„Kármelita Államegyház” volt hazánkban?

Mindemellett mellékes, hogy Hofher atya nem bír el a saját nyelvi
leleményeivel, magyarán a „Kármelita Államegyház” kissé döcögős
szófordulat, nem adja át, amit kiötlője szánt neki, sőt nem is azt jelenti
– valójában értelmetlenség;

ami azt illeti, még a kármelita rendfőnök is tanácstalan lehet ezt olvasván.

Ahogy egy kollégám fogalmazott: nincs megoldva a nyelvi kép rendesen.
*A kereszténység és a demokrácia bizony megosztó*

Aztán itt vannak Hofher atya társadalmi megosztottságra vonatkozó
megjegyzései is.

Nyilván ő is tisztában van Jézus vonatkozó szavaival
<https://szentiras.hu/SZIT/Mt10,34-11,1>: *„Ne gondoljátok, hogy békét
jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem,
hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet
anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját
vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy
lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.”* (Mt 10, 34-37).

Azaz a kereszténység megosztottságot hoz a világba, konkrétan társadalmi és
családi megosztottságot is. Ebből következik, hogy a társadalmi-nemzeti
egység, bár jó dolog, nem a legfőbb érték. Vannak fontosabb dolgok, például
a kinyilatkoztatott igazság.

A demokrácia pedig eleve megosztottságot szül, hiszen abban politikai
alternatívák versenyeznek egymással, a viták-párbeszédek úgyszintén
polarizálnak a gyakorlatban. Vannak persze a megosztottságnak fokozatai, de
azért azt, hogy a demokrácia megoszt, el kell fogadnunk. Engem speciel nem
nagyon izgat az értelmiség által 1990 óta annyit kifogásolt magyar
megosztottság, és jelzem, hogy a brit, az amerikai, a spanyol és még sok
más társadalom is erősen megosztott politikailag.

Balogh László Levente a Pannonhalmi Szemle egyik 2022-es számában írt *„**a
politikai polarizáltság hasznáról és káráról*
<https://epa.oszk.hu/03100/03136/00021/pdf/EPA03136_pannonhalmi_szemle_2022_3_061-071.pdf>*”
*egy igen kiváló tanulmányt. Balogh a szakirodalom nyomán megkülönbözteti a
társadalmi megosztottságot és a politikai polarizáltságot, valamint az
egészséges és mérgező polarizáltságot. Az egészséges megosztottság alatt
azt érti, hogy pártok ideológiák és programok mentén részérdekeket
képviselnek, s így aztán óhatatlanul valamilyen mértékben polarizált lesz a
társadalom. Mint írja: *„A politikai polarizáció mindaddig
összeegyeztethető a demokráciával, amíg az a különböző érdekek
képviseletéről, valamint a gazdasági és társadalmi pozíciók értelmezéséről
szól, azaz mindkét oldal messzemenően elfogadja a játékszabályokat, a másik
oldalt partnernek ismeri el, és a választások, illetve többségi döntések
végeredményét tiszteletben tartja.”*

A mérgező polarizáltságot az identitáspolitikák megjelenéséhez köti,
amelyek miatt „szélsőséges nézetek” „osztják ketté” a társadalmat,

csökken a politikusok kompromisszumkészsége, meg annak a lehetősége.
Ilyenkor *„a szociális kérdések helyébe identitáskérdések léptek, és a
konkrét társadalmi és gazdasági érdekek helyett az etnikai, vallási és
kulturális dimenziók kerültek előtérbe. Ez természetesen nem azt
jelentette, hogy a szociális kérdések végleg eltűntek, vagy hogy az
identitás problémái korábban ne léteztek volna, de utóbbiak jelentősége a
politikai polarizáltság hasznáról és káráról hirtelen megnőtt, amint a
hagyományos pártok konkurenciát láttak az ezeket megjelenítő és váratlanul
sikeres politikai csoportosulásokban. Ez volt az identitáspolitikák
születésének pillanata, ami alaposan átalakította mindazt, amit a
politizálásról és a politika értelméről gondoltunk.” *Ezután eme
identitáspolitizáláshoz mindenféle rossz dolgokat köt a szerző.

Sajnos a mérgező polarizáltság meghatározása kissé általános és elnagyolt:
mi a szélsőségesség? A vallási megosztottság előtérbe lépése már szélsőség?
Mi az, hogy kulturális dimenzió? Aztán: Miért csak szociális kérdésekről
szólhat a normális politika? Továbbá: ilyen identitásmegosztottságok esetén
is miért ne lehetne elfogadni a parlamentáris demokrácia játékszabályait?

Az biztos, hogy ha az alapvető dolgokról egyetért egy egész társadalom,
politikai közösség, akkor könnyebb megoldani a kisebb mélységű
konfliktusokat, és érvényesíteni a „procedurális értékeket” (demokrácia,
elfogadás, tolerancia, stb.), avagy John Rawls „semleges értékeit”. Azt
viszont azért jelezném, hogy szerintem teljesen érthető, hogy a legmélyebb
meggyőződéseinket tekintve nem értenek egyet egy társadalom különféle
csoportjai, legyen az vallás, nemzeti történelem, szóval mindaz, amit
Balogh *„etnikai, vallási és kulturális dimenzióknak”* nevez. Oda akarok
kilyukadni, hogy

csak abban a társadalomban lesznek ezek mellékesek, amely egységes
vallásilag, etnikailag és kulturálisan.

Ha nem az, azaz ilyen dimenziók mentén megosztott, akkor teljesen érthető
és nem is patologikus, hogy ezek a dimenziók is erősen meg fogják határozni
a politikát. És nem, ez önmagában nem mérgező.

Ez csak azok számára mérgező és patologikus, akik szerint a tolerancia meg
a kompromisszum és más procedurális értékek (John Rawls „semleges
értékeknek” nevezi őket) fontosabbak kellene hogy legyenek, mint a
szubsztanciális értékek, azaz az életünk értelmét meghatározó dolgok.
Félreértés ne essék, eme procedurális értékek fontosak a modus vivendi
miatt, de nekem senki ne mondja, hogy a határon túli magyarok
identitásharca a közel-keleti keresztények identitásharca vagy a
kommunizmus elleni akár nemzeti, akár keresztény küzdelem mérgezően
polarizál. Márpedig ezek identitáspolitizálások is.

Emellett a politikai ideológiák és világnézetek, mint a konzervativizmus,
liberalizmus, szocializmus, nacionalizmus, feminizmus és mások, sosem csak
szociális kérdésekről szóltak, hanem valóban külön világlátást jelentettek
és jelentenek ma is, azaz érintik az ember életének értelmét, és így
identitását is. A modern politika sosem kizárólag szociális kérdésekről
szólt, mindig is érintette az élet értelmét és legmélyebb
meggyőződéseinket.

Mindezzel együtt szerintem a magyarországi helyzet a Balogh-féle első
esettel jellemezhető. (Minden plusz megjegyzésem mellett a tanulmány igen
kiváló és informatív, örülök, hogy megszületett.)

Az a helyzet, hogy a kereszt, mint jelkép, egyszerre vallási és
identitásjelkép. Nem kell attól keresztényként félni, hogy megoszt.

És ebből következően a politikailag infantilis és traumatizált Szemlélekre
is felesleges cikkeket írogatni a gellérthegyi Szabadság-szoborra szánt
kereszt ellen.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240819/d26af05f/attachment.html>