[Grem] A most már 97 éves KERÉNYI LAJOS ATYÁ-ról egy 3 évvel ezelőtti cikk

[Emoke Greschik]

 Ha azt hinnéd, egy 94 éves pap nem lehet nagy tréfamester: tévedtél
Írta:
Gégény István <https://szemlelek.net/author/sti/>
2021.10.07.
Kerényi Lajos atyában ott van szinte minden, amiért jó katolikusnak lenni.

– Frankón be tudunk öltözni harci szerkóba az Úristen ellen – fogalmazott
hivatásához illő kifejezésekkel élve, nem kis derültséget okozva a
katolikus tábori ordinariátust vezető Berta Tibor püspök az október
kezdetén tartott Nagymarosi Ifjúsági Találkozó szentmiséjén. Nem teljesen
ritka, de nem is megszokott, hogy egy prédikációban ilyen laza szöveg
hangozzon el, ráadásul a főpásztornak nem ez volt az egyetlen derűt
fakasztó megjegyzése. Beszélt még arról, hogy „tudjuk, vannak ilyen
katolikus mosolyok”, köztük „papi, püspöki mosolyok”, és bár nem lehet
írásban visszaadni a kijelentés hanglejtését, dramatikáját, azért bizonnyal
átjön, hogy itt masszív önkritikáról van szó. Még a női szerzeteseket is
megcélozta egy kiszólás – „úgy volt kedves az illető, ahogy a kedves
nővérek azok” –, majd némi szabadkozásba fogott a püspök a jelenlévő apácák
láttán.
[image: Kerényi Lajos]Berta Tibor püspök a Nagymarosi Találkozón a
szentmise oltáránál, körülötte az asszisztencia

Ha a találkozó bármely résztvevőjének e beszéd kapcsán a stand up műfaja
jutott eszébe, nem a véletlen műve. Berta Tibor ugyanis nyilván tudatosan
használta azokat az eszközöket, amelyekről Kovács András Péter humorista is
vallott a Szemléleknek <https://szemlelek.net/kap/>. – Kezdésként beetetem
a közönséget könnyed, banális viccekkel (…), aztán ahogy haladunk előre, és
érzem, hogy jönnek velem a jelenlévők, már “zsebben vannak”, akkor bele
merek menni azokba a témákba, amikről mindenáron beszélni szeretnék –
mutatott rá szakmája alapelvére a profi nevettető. Így tett a tábori püspök
is, ugyanis arra futtatta ki a beszédét, hogy a „Mid van, amit nem kaptál?”
mottó jegyében

többet kellene beszélnünk az örömeinkről, elvégre valamiféle örömhírnek a
továbbadása van ránk bízva. Panaszkodni, morogni nagyon tudunk,

de mi lenne, ha hagynánk, hogy átjárjon bennünket Isten öröme… Na, ehhez
kéne levenni magunkról azt a bizonyos harci szerkót, amivel gyakran
megvédjük magunkat a nekünk szóló személyes teremtői meghívás elfogadásától.

Ez volt az a bizonyos Nagymarosi Találkozó, amire a felemásan sikeredett
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tanulságait összefoglaló cikkemben
utaltam <https://szemlelek.net/nekutan/>, és amely várakozásomnak
megfelelően valóban teret adott a találkozásoknak, a közösségben-lét
megélésének, s összességében megfürödhettünk ezen a napsütéses őszi
szombaton abban a megtapasztalásban, hogy milyen jó katolikusnak lenni.

A jelenlévők láttán a feleségem is visszaigazolta, hogy már rég nem
„ifjúsági” ez a találkozó, hiszen szép számmal vannak jelen régebb óta
fiatalok is a tömegben. Megdöbbentő, egyben lélekmelengető belegondolni,
hogy

épp félszáz éve született meg az akkori katolikus ifjak és paptestvérek
szívében a vágy, hogy a kor politikai adottságait tekintve nem veszélytelen
kezdeményezésként összejöjjenek előbb Verőcén, majd Kismaroson, később
Nagymaroson megünnepelni a hitüket.

Ezeknek a hősöknek is tekinthető személyeknek nagyban köszönhető, hogy ma
is megtapasztalhatjuk, milyen jó katolikusnak lenni.

Néhányan még élnek az alapítók közül, itt van például velünk Kerényi Lajos
piarista szerzetespap, aki már a találkozók sorozatának kezdetekor,
1971-ben is 44 éves volt. Ebből nem bonyolult kimatekozni, hogy idén
júniusban töltötte a 94-et, és persze, hogy ott volt most is Nagymaroson.

Az eddigi „beetetés” után róla szeretnék írni, mert amit Lajos atya tud,
arra nagy szüksége van a világnak. Tudós ember, számos könyvet írt,
mindeközben olyan közvetlen, kacagó, tréfálkozó személyiség, akivel minél
többször szeretnél találkozni, aki minden párbeszéd során mély nyomot hagy
benned, és aki egyszerre határozott, egyenes, akár számonkérőnek is
nevezhető stílusban nyilatkozik meg, mégis annyi derű, mosoly árad belőle,
hogy kedved támad önfeláldozó szeretetben élni az ő hatására.

Mielőtt megkezdte a templomi előadását, a nagymarosi templom mellett
váltottunk pár szót, odaköszönt a családtagjaimnak, s az egyik fiamnak

feltette a legfontosabb kérdést, amiről egy közel száz éves lelkipásztor
evidensen érdeklődhet a nála 83 évvel fiatalabb legénynél: „Aztán
szoktatok-e bunyózni a tesóddal?”

Lajos atya nem ma kezdte a vicceskedést: tőle származik az immár dalban is
megfogalmazott „ne légy lekvár” felszólítás, amit néha tyúkagyakkal,
dinnyéskedéssel, bableveskedéssel fűszerez, s az idei nagymarosi motiváló
beszédéből sem hiányozhatott a felkiáltva előadott kérdés: „Vállaltad, vagy
nem vállaltad?” Ezeken a szavakon valóban generációk nőttek fel, az 1982
óta nyaranta tartott Egerszalóki Ifjúsági Lelkigyakorlat vezetőjeként sokak
szívébe bevéste az örökifjú szerzetes, mit jelent és miért vonzó
katolikusnak lenni. Ezúttal talán még rá is tett egy lapáttal, október első
szombatján ugyanis arra buzdította hallgatóságát, hogy „légy szíves, vegyél
elő egy tükröt, nézz bele, és köpjél rá”, feltéve, ha langyoskodó,
ímmel-ámmal kereszténykedést művelsz Krisztus követése helyett.

Kerényi Lajos nem csupán beszél a hitről, misztikáról, spiritualitásról,
hanem szavai mögött tevékeny misszió áll aranyfedezetként. Amellett, hogy
évtizedeken át tanított, hitoktatott, fiatalokkal focizott – egy bizonyos
Telek András is az ő ferencvárosi plébániájáról indulva lett a Fradi és a
magyar válogatott oszlopos tagja –, a mai napig járja a fővárosi
kórházakat. Ha jól emlékszem, összesen 18 intenzív osztályt említett, ahol
haldoklók, súlyos betegek mellett öngyilkossági kísérletet túléltekkel is
találkozik napi szinten: viszi nekik Jézust, a reményt, a holnapot, az örök
élet üzenetét.

És itt fordul komolyra a bemelegítő, fellazító, befogadást segítő
vicceskedés: Lajos atya egyértelművé teszi, hogy

a döntéseinknek, életmódunknak tétje van. Ő is járt már a halál küszöbén,
de visszatért, s amíg velünk van, hirdeti, hogy van miért odatenni
magunkat, küzdeni a gyengeségeinkkel, bűneinkkel, gyakorolni a szeretet.

Következzék egy képgaléria a nagymarosi templomi előadásról – ezek a fotók
szavak nélkül is bemutatják, mennyi élet van ebben a fáradhatatlannak tűnő
testben és lélekben.
1 a 9
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/10.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/1.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/7.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/5.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/4.jpg>
[image: Kerényi Lajos]
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/0.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/6.jpg>
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/2.jpg>
[image: Kerényi Lajos]
<https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2021/10/3.jpg>

S míg sokan 80 évesen már annak örülnek, ha az autóig, buszig, legközelebbi
ülőhelyig el tudnak gyalogolni, a 94 éves Kerényi Lajos ma is kedvenc
gyóntatószékében közvetíti a bűnbánat szentségét a tisztulni vágyó
lelkeknek: sétálva akár utcán, akár temetőben, ahogy épp a helyzet adja.
[image: Kerényi Lajos]
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240804/4e3775b5/attachment.html>