[Grem] A Jelenlét díjjal kitüntetett Vörösné Bangó Melinda

[Emoke Greschik]

 Beültettem őket a kocsiba, azt mondtam, addig megyünk, amíg nem szerzünk
támogatást
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2024. április 28.,
vasárnap | 16:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/beultettem-oket-kocsiba-azt-mondtam-addig-megyunk-amig-nem-szerzunk-tamogatast


Hámon Krisztina írása a Jelenlét díjjal kitüntetett Vörösné Bangó
Melindáról.

*A gyárban úgy megnevettette a dolgozókat, hogy a tévék hátlapján folyt a
könnyük. A tarnabodi tanodában a csekk kitöltését gyakorolta a gyerekekkel,
az egyetem első évében a telefonjába írta fel az ismeretlen szavakat.
Vendégelőadóként az Európa Parlamentben mondhatott néhány gondolatot a
romák helyzetéről, a hallgatóság soraiban ott ült Ursula von der Leyen is.
Epizódok a Jelenlét díjjal kitüntetett Vörösné Bangó Melinda életéből.*

Magas sarkú csizma, bézs szövetkabát, ropogós fehér blúz, derékig érő,
gondosan göndörített fekete hajzuhatag: Vörösné Bangó Melinda - vagy ahogy
születése pillanatától mindenki szólítja, Maca – igazán elegáns. A Máltai
Szeretetszolgálat munkatársa, mellette egyetemre jár. Neki és kollégáinak
köszönhetően a Felzárkózó településeken kétszázötven család vehette igénybe
a családi otthonteremtési kedvezményt, és jutott új, méltó otthonhoz. Aki
csak most ismeri meg, el sem hinné, mekkora utat járt be, amíg eljutott
idáig.

Heves megye szívében, Tarnabodon nőtt fel. Iskolába alig járt: a szűk
épületben teremhiány miatt az ő osztályának csak 11.30-kor kezdődött a
tanítás, és 14.00 órakor már véget is ért. A nap jelentős részét játékkal
töltötték az utcán, délutánonként pedig a Máltai Szeretetszolgálat által
működtetett Tanodában gyűltek össze, ahol lehetett kézműveskedni, újságot
írni, énekelni és ünnepi műsorokat készíteni, amivel aztán végigjárhatták a
környező településeket. Egyszer még az egri színházba is eljutottak. „Ott
kezdett el kinyílni előttem a világ. Láttam, hogy máshogy is lehet élni,
nem csak úgy, mint Tarnabodon. De nem tudtam, hogy juthatnék el oda” –
emlékezik.

Úgy tűnt, Macának is ugyanazt az utat kell majd bejárnia, mint körülötte
mindenki másnak. Az általános iskolában fel sem merült az érettségi
lehetősége, szakácsnak, cukrásznak, péknek vagy eladónak lehetett
továbbtanulni az elérhető szakmunkásképzőben. Kenyér az mindig kell,
gondolta, amikor a pék szakmát választotta. Kemény munka volt, de szívesen
csinálta. „Kétezer kenyeret megvirgolni reggel 6-ra kemény meló.” Amikor
megszerezte a szakképesítést, örömmel várták volna a pékségben, ahol
gyakorlatot szerzett, de hiába. Tarnabodról nem volt olyan buszjárat,
amivel kora hajnalra beért volna.

„A tanulmányaim alatt kaptam egy kis ösztöndíjat, abból kitanultam az eladó
szakmát is. Akkor már nekem kellett megvennem az ennivalót, a bérletet, a
cipőt, a ruhát. Tizenéves koromtól önfenntartó vagyok”. Eladóként Hevesen
egy cipőboltban kapott állást. „Már ott éreztem, hogy jól tudok bánni az
emberekkel. Voltak, akik mindig beköszöntek hozzám, ha arra jártak, vagy
hoztak nekem egy csokit, a bolt tulajdonosa pedig a legjobb barátnőm lett.”
Az üzlet azonban bezárt, így Maca otthon találta magát, Tarnabodon.

Akkoriban a lakosok 80 százaléka közmunkásként dolgozott, szemetet szedett,
kapált, gátat tisztított. „Nagyon fiatal voltam, mégis úgy éreztem, az
idősebbek odafigyelnek a szavamra, hallgatnak rám. Hamar én lettem a
közösség motorja. Munka után sokszor összegyűltünk, zenét hallgattunk,
bográcsoztunk. Arra is sikerült rávennem a többieket, hogy osszuk fel
egymás között a munkát. Csapatokra bomlottunk, mindenki megcsinált egy
utcát. Azt hiszem, a közösségszervezés, amiről most az egyetemen tanulok,
nekem a véremben van.”

A közmunkáért 54 ezer forint járt, ami épp csak a túléléshez volt elég.
Maca ennél többre vágyott. Egy Facebook-hirdetésben látta, hogy
Jászfényszarun gyári munkásokat keresnek. A megadott számon a hölgy
igyekezett lehűteni a lelkesedését, mondván, Tarnabodra rossz az út, és
egyetlen ember miatt különben sem küldenek gyári buszt. Maca azonban nem
hagyta magát. Bement Tarnabod polgármesteréhez, megkérte, hogy ő is hívja
fel a gyárat, és beszélje meg, hogy küldjenek buszt, mert ő a jövő hétre
összetoboroz egy egész csapat jelentkezőt. Így is történt, Tarnabod és
Jászfényszaru között 2015 óta jár a gyári busz, hozza-viszi a munkásokat.

„LCD tévéket szereltünk össze, és ezzel nagyon jól lehetett keresni. 140
ezer forint volt az alapfizetés, a vasárnapokért dupla pénz járt, és
bónuszt kapott, aki nem hiányzott. De ami még ennél is fontosabb: mindennap
adtak ebédet. Sorvezető lettem, mindenki másnak olyan ütemben kellett
dolgoznia, ahogy én adtam a keze alá munkát. De azért sokat nevettünk, ott
is csináltam a hangulatot. Volt, hogy a tévé hátlapján folyt a könnyünk!”

Az első három hónapban napi 16 órákat dolgozott a gyárban. A megterhelő
időszak akkor ért véget, amikor felhívták: 2016 őszén újranyit Tarnabodon a
máltaiak átmenetileg bezárt Tanodája, ahová egykor ő is járt. Most azt
szeretnék, ha ő lenne a gyerekek mentora. Akkora hátizsákot kapott ezzel a
vállára, hogy úgy érezte, majdnem összerogy alatta: „Hogy taníthatnék én
gyerekeket, ha semmit nem tudok?”

Az első év rengeteg kihívást hozott. Voltak gyerekek, aki verekedtek,
betörték az ablakot, széttépték a papírt, vagy egyszerűen megszöktek. Maca
jól ismerte a családi körülményeiket, és ösztönösen megérezte, hogy a
magatartási problémákkal küzdő gyerekek valójában kétségbeesetten vágynak
egy kis figyelemre.

„Kidolgoztam egy módszert, kecskére bíztam a káposztát. Külön feladatokat
adtam a rosszalkodóknak, például hogy osszák ki vagy szedjék be a
többiektől a feladatlapokat, vagy ellenőrizzék, mindenkinek hegyes-e a
ceruzája. Ettől különlegesnek, fontosnak és kitüntetettnek érezhették
magukat. Mindig cserélgettem, hogy kit kérek meg egy kis segítségre, hogy
ne unják meg, várják a lehetőséget. Nagyon figyeltem rájuk, és mindig annak
dobtam be ezt a labdát, akin láttam, hogy ingerlékeny, feszült. Ez sokszor
azon is múlott, hogy volt-e mit enniük otthon aznap. Életem egyik
legnagyobb sikerének tartom, hogy egyszer az egyik gyerek, akit évekig nem
sikerült szóra bírnom, magától odaült mellém, és elmesélte nekem az életét.
Elmondta, hogy az apukája gyakran bántja az anyukáját, ami nagyon megviseli
őt. Akkor bocsánatot kértem tőle, ha valaha is felemeltem a hangomat a
viselkedése miatt.”

Maca igyekezett olyan foglalkozásokat kitalálni, ami az ő gyerekkorából
kimaradt, pedig hasznos lett volna. Megtanította a gyerekeknek, hogyan kell
csekket kitölteni, borítékot címezni, és levelet írtak egymásnak. Elhívott
a Tanodába egy fodrászt, péket és rendőrt, hogy meséljenek arról, mivel
foglalkoznak. Összeírta, milyen kérdések fordulhatnak elő egy
állásinterjún, és jól begyakoroltatta a gyerekekkel a válaszokat. Amikor
pedig elhatározta, hogy megtanul vezetni, a KRESZ táblákat a gyerekeknek is
megtanította. „A végén már jobban tudták, mint én magam. Amikor megkaptam a
jogsit, jutalmul mindenkit elvittem egy körre a kocsival.”

A tanulás mellett persze a nevetésre is bőven jutott idő. Maca „Ki mit
tud?”-ot szervezett a gyerekeknek a környező tanodákkal összefogva, magyar
szöveget írtak a *Despacito* című világsláger dallamára, és a Cigány
himnuszhoz videóklipet forgattak. A férjével is így ismerkedett össze:
„Megkértem, hogy kísérje a gyerekeket cimbalommal. Mondhatom, nagyon szépen
szólt az a muzsika” – nevet Maca. Az évek során 30-40 gyerek ment át a keze
alatt, de az általa szervezett nyári táborokban volt, hogy 60
kisebb-nagyobb gyerek is ott volt a délelőtti és délutáni turnusokban.

„Imádtam a Tanodát, ez volt az életem, de két év után úgy éreztem, hogy
kifogytam, már nem tudok többet adni nekik. Ide nagyobb tudás kell. Akkor
láttam meg a helyi boltban egy szórólapot: »Érettségi«. Fogalmam sem volt,
mi az, csak annyit tudtam, hogy ez a következő lépés.”

Két év alatt levelező tagozaton sikerült megszereznie az érettségit. Amikor
a vizsga után felhívta a Tanodát, a gyerekek is sikongattak örömükben,
pedig sokan azt sem tudták, mit jelent: addig még alig volt érettségizett
ember a faluban.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem csecsemő- és kisgyermekgondozó
szakos hallgatói terepgyakorlatra mentek Tarnabodra, és Maca feladata volt
körbevezetni őket. „Mondtam a főnökömnek: ne bízza rám ezt a feladatot, én
nem tudok beszélni! Iszonyú lámpalázas voltam, de aztán csak belejöttem,
mert arról kellett mesélnem, amiben élek. A nap végén odajött hozzám a
tanár, és megkérdezte, én melyik szakra járok. Alig mertem bevallani, hogy
még a kérdést sem értem. Ő javasolta, hogy iratkozzak be
szociálpedagógiára, az nagyon jól menne nekem.”

Az egyetemre való felkészülésben nagy segítséget jelentett, hogy Maca a
Mathias Corvinus Collegium hallgatója lett, miután meglátta a Facebookon
egy hirdetésüket. „Vonattal mentem fel a felvételi beszélgetésre Pestre. A
tömegközlekedést nem ismertem, ezért taxiba ültem. 12 ezer forintomba
került, hogy eljussak az MCC-be, majdnem annyiba, mint egy havi
ösztöndíjam, de megérte: személyesen találkozhattam a példaképemmel, Rontó
Renátával. Nagyra becsülöm a cigány értelmiségi nőket, és olyan volt ő a
szememben, mint egy igazi sztár. Azóta a mentorom lett, már négy éve segít,
támogat az utamon.”

Az MCC-n az első órán dugig volt a terem, Maca mégis egyedül érezte magát.
„Az előadásból semmit sem értettem, de azért nevettem, ha a többiek
nevettek. Amikor hazaértem, megkérdeztem: anyu, te tudod, mi az a
prezentáció? Persze ő sem tudta. Akkor magamra zártam a szoba ajtaját, és
elsírtam magam. Úgy éreztem, ezt nem tudom megcsinálni.”

Maca azonban nem adta fel. Szubkultúra, társadalmi mobilitás, szocializáció
– az ismeretlen szavakat óra alatt felírta a telefonjába, és hazafelé menet
megnézte a jelentésüket. A hosszú vonatútra mindig vitt magával egy-egy
könyvet, amit útközben megtanult. Az előadásokon az első sorba ült, hogy a
tanárok lássák őt. Egy idő után már kérdezni is mert.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre társadalomismeretből kellett emelt
szintű érettségit tenni, amire az MCC egyik oktatója online készítette fel.
„Vannak emberek az életemben, akik irányt mutattak, és mindig bátorítottak,
hittek bennem. Útjelző tábláknak hívom őket. Konczné Varga Edit tanárnő is
ilyen. Nagyon tisztelem őt, a második anyukámnak tekintem, aki mindenben
támogat engem.”

Maca életének egyik legszebb pillanata volt, amikor 2022. július 21-én 20
óra 18 perckor megérkezett az SMS: felvették a szociálpedagógia szakra. Ma
már a negyedik félévnél tart, 4,6 a tanulmányi átlaga, és tagja az egyetem
Roma Szakkollégiumának is, de még mindig előfordul, hogy elsírja magát az
örömtől odafelé menet. „Ahonnan én jöttem, ez kész csoda. Tele van hálával
a szívem.”

Maca az egyetemen és az MCC-n párhuzamosan folytatja a tanulmányait. A
tanárai nagyra értékelik a terepen szerzett tapasztalatait. „Előfordult,
hogy romaügyi szakértőként meghívtak egy konferenciára, ahol olyan
professzorral ültettek egy asztalhoz, akinek a könyvéből később vizsgáznom
kellett” – meséli. De volt már tanulmányi úton Brüsszelben is dr. Járóka
Lívia képviselő asszonnyal, ahol alkalma nyílt rá, hogy előadja az Európai
Parlamentben a romák felzárkóztatásával kapcsolatos gondolatait. A
hallgatóság soraiban ott ült Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság
elnöke is.

2022-ben Király György, a Máltai Szeretetszolgálat otthonteremtési
programjának vezetője hívta, hogy legyen a térség regionális koordinátora,
segítse a nehéz sorsú családjait abban, hogy igénybe tudják venni a Családi
Otthonteremtési Kedvezményt, illetve más hasonló állami támogatásokat.
„Elsőre nemet mondtam: szívem-lelkem a Tanodáé, végül azzal győzött meg,
hogy ebben a munkakörben sokkal több gyereken tudok majd segíteni, egész
családok életét tehetem jobbá. Ezt nem lehetett visszautasítani.”

Így lett Macából családgondozó, képletesen pedig állásközvetítő, statikus,
földmérő, tervező, hitelügyintéző, építési vállalkozó és adószakértő egy
személyben. A CSOK és a többi állami támogatás szabályait nem a nehéz sorsú
romákra tekintettel alakították ki, így Maca munkája sokszor azzal
kezdődik, hogy beszerzi az ügyfelei hiányzó okmányait, legalizálja az
egykor kockás papírra írt ingatlan adásvételi szerződéseket, vagy állást
keres a családfőnek. Aztán a családdal közösen elkészíti a ház felújítási
tervét, költségvetést ír, és segíti őket a banki ügyintézésben.

„Egyszer egy nagyon kedves fiatal pár volt az ügyfelem. Csak 18 és 20
évesek voltak, és hiába tartották a kezükben az összes szükséges papírt, a
bankban senki nem vette komolyan őket. Végül a karácsony előtti utolsó
munkanapon kora reggel értük mentem, beültettem őket a kocsimba, és azt
mondtam: addig nem állunk meg, amíg meg nem szerezzük nektek a támogatást!
Nekiindultunk, és minden bankba bementünk, ami útba esett. Az asszonyka már
sírt a sok elutasítás miatt. Végül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében,
Mezőkövesden találtunk egy kedves banki ügyintézőt, aki hajlandó volt
befogadni a hitelkérelmüket. Azóta már áll a házuk, és megszületett a
kisbabájuk is.”

Maca a családok sorsát később is figyelemmel kíséri, együtt örül velük a
kisebb sikereknek is, és időnként ellátogat hozzájuk, hogy megdajkálja a
gyerekeiket. Ha végigmegy az utcán, az a legnagyobb öröm számára, hogy
látja a fejlődést: tudja, hogy kinek van új konyhája vagy fürdőszobája, hol
lett felújítva a tető, vagy korszerűsítve a fűtés. „Nagyon sokat számít,
hogy meleg van-e a házban, tudnak-e rohangálni, játszani bent a gyerekek,
vagy naphosszat csak kucorognak összebújva a kanapén.”

A családok továbbadják az ismerőseiknek Maca telefonszámát. Ennek is
köszönhető, hogy a Felzárkózó települések programban 250 családnak több
mint kétmilliárd forintnyi állami támogatást és hitelt sikerült igénybe
venni. Munkája elismeréseként Macát 2023-ban Jelenlét díjjal tüntették ki.

Maca pártfogoltjai között van ötgyerekes anyuka, aki érettségizni készül,
jogosítványra vágyó fiú, és kiemelkedő kézügyességgel rendelkező fiatal
lány is. „Még a Tanodában dolgoztam, amikor észrevettem, hogy az egyik
gyerek nagyon szépen rajzol, meg is kértem rá, hogy fessen mesefigurákat a
falakra. Egy alapítványtól sikerült pénzt szereznem neki, hogy
továbbtanulhasson. Most Egerbe jár egy magániskolába. Minden félév végén
elküldjük a bizonyítványát az alapítványnak egy köszönőlevéllel, és ha
végez, személyesen is odamegyünk majd, hogy köszönetet mondjunk a
támogatásért, és viszonzásul mi is felajánljuk nekik a segítségünket.”

És hogy bírja mindezt energiával? Azt mondja, ez nem munka neki:
akármennyit ad másoknak, azt mindig sokszorosan visszakapja. „Ha megnyerném
a lottó ötöst, akkor is ezt csinálnám. Senki nem állíthat meg. Látom a
problémák gyökerét, és vannak ötleteim, hogy milyen eszközökkel lehetne
megoldani őket.”

*Szerző: Hámon Krisztina*

*Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat <https://maltai.hu/cikk/hir/4923>*

*Fotó: Vörösné Bangó Melinda/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
<https://maltai.hu/cikk/hir/4923>*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240429/81bc4c70/attachment.html>