[Grem] Az egyén és a közösség, a társadalom / Uzsalyné Pécsi Rita, neveléstudós

[Emoke Greschik]

 Van közünk egymáshoz? – Pécsi Rita az egyén és a közösség viszonyáról a
KATTÁRS apropóján
https://www.magyarkurir.hu/hirek/van-kozunk-egymashoz-pecsi-rita-az-egyen-es-kozosseg-viszonyarol-kattars-apropojan
[image: img1.jpg]
A szeptember 28. és október 1. között Veszprémben sorra kerülő Katolikus
Társadalmi Napok (KATTÁRS) alaptémájához kapcsolódva az Egyház társadalmi
tanításáról, egyén és közösség viszonyáról szól Uzsalyné Pécsi Rita
neveléskutató írása, amely alábbiakban olvasható.

Nehéz időket élünk – és talán nem is a külső körülmények a legnehezebbek,
hanem a belső feszültségeink. Hogyan lehetek önmagam, ugyanakkor a közösség
része is? A kisebb közösség még hagyján, de hol a helyem a társadalomban?
És egyáltalán: mi közöm az egészhez? Úgysem lehet beleszólni, nem látjuk át
a kusza politikai játszmákat stb. Mindenki kaparja ki a saját gesztenyéjét
és hagyjuk végre egymást békén? Törődj a saját üdvösségeddel!?

De mit válaszolunk majd egykor a nagy kérdésre: *hol van a te testvéred?*
Van erre a zavarba ejtő dilemmára válaszunk?

A minap szóba került az „Egyház társadalmi tanítása”. (Perszonalitás,
szolidaritás, szubszidiaritás.) Ne higgyük, hogy ez egy távoli, csak a
filozófusok számára fontos – sajnos csupa idegen szóval megjelölt – kérdés!
Hiszen mit is boncolgat? Pontosan az imént feltett kérdésünket! Vegyük hát
egy kicsit közelebbről szemügyre!

A személyes szabadság és eredetiség méltóságát megőrizve *(perszonalitás)*
lépjünk ki szűkös világunkból, vegyük észre, hogy rászorulunk egymásra, és
a közösség nem kívülről, hanem belülről épül! Ez az élő és megtartó
kapcsolatokból épülő hálózat mindaddig nem jön létre, amíg csak
*érdek*közösségben
gondolkodunk, nem pedig *élet*közösségben élünk. Tehát személyes
odaadottságunk és felelősségünk nélkül nem megy. Ez a *szolidaritás*. Azaz,
csak a bizalom, a hála, az összetartozás, a kölcsönös szeretet és szolgálat
közösségében válhatunk személyiséggé, csakis így boldogulunk és
boldogíthatunk másokat. A közösségből való kiszakadás az ember testi-lelki
lerongyolódásához vezet.

József Attila újra és újra aktuális sorai ma is felszólító erejűek: *Hiába
fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.*

Szabadnak meghagyni a személyt, ugyanakkor gyengéd hűséggel keresni a
kölcsönös kötelességvállalás és segítségnyújtás lehetőségeit.

Ezt a közösségi viszonyulást alapjaiban rombolja szét individualista és
fogyasztói szemléletű társadalmunk boldogságeszménye, amely a szabadságot a
kötődésektől való szabadságban és a boldogulást a hatalom- és
birtoklásvágyat erősítő teljesítményversenyben látja. Az ebben a légkörben
felnövekedő személy örömforrása mindaz, amit birtokolhat: tárgyak, emberek
teste-lelke, pozíció, feladatok. Mindent „megszakért”, kritizál, minősít,
hiszen az igazságot is birtokolni véli. Jó hasonlattal és tűpontos
következtetéssel él Kopp Mária: a vándor *része* a természetnek, a virágzó
rétnek, a birtoklás szenvedélyének rabja azonban *elkeríti* a rétet. Ez a
szerzésvágy az önmagába záródás állapotával jár, az élvezetek pedig arra
szolgálnak, hogy ezt a kínzó ürességet feledtessék.

Számomra megdöbbentő, hogy a társadalmi tanítás e területén még mennyi
teendőnk van szülőként és nevelőként, de még az önnevelés terén is.

És van még egy „csavar” ebben a dologban: ez a szintén kimondhatatlanul
idegenül hangzó fogalom: a *szubszidiaritás*. Nézzünk mögéje, mit is jelent
ez! *,,Amit az egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak
valósítani, azt a hatáskörükből kivonni és a közösségre bízni tilos.”* (XI.
Pius)

Ejha! Lefordítva a mindennapok szintjére: ne tedd meg a gyermeked helyett
azt, amit már ő is meg tud tenni. Ne kösd be a cipőjét, ne vágd össze a
paradicsomot, nem kell felvinni a táskáját az emeletre, és felkínálni a
mamahotelt a „te csak tanulj fiam” jelszó mögé bújva.

A növekedéshez szükséges önállóság szavatolása mintha hiánycikké vált volna
kisebb-nagyobb közösségeinkben. A felelősség átadásáról és az ezzel járó
bizalomról van itt tulajdonképpen szó. „A világon soha sehol senki sem
javult meg a felelősségre *vonás* eredményeként”, írja Kopp Mária.

Tudunk-e jó szívvel bízni felnőtt gyermekeink önálló életvezetésében,
családi életük saját megoldásaiban? Tudunk-e házastársunknak egyéni
érdeklődésére saját időt, saját pénzt megszavazni? Bízunk-e öregjeinkre
valós, nem túlságosan megterhelő, mégis hasznos tevékenységet? És az iskola
világában? Nem ural-e mindent a számonkérés, a minősítés az önálló
tevékenység, tapasztalatszerzés helyett?

Nagyobb léptékben pedig úgy fordíthatjuk le mindezt, hogy az oktatási
intézményeknek legyen saját, széleskörű felelősséggel és döntési
hatáskörrel rendelkező gazdája, vezetője. Az egyházi közösségekben bízzunk
civilekre komoly feladatokat – pénz, paripa, fegyver biztosításával, a
tevékenység megtűrése helyett a nagyra értékelés és a valós bizalom
megadásával. (Ne csak az önkéntes sekrestyési és portörlési feladatokra
gondoljunk!) Sok egyházi munkaadó napi gyakorlatát tekintve mintha nem
találkoztak volna a szubszidiaritás elvével – nagy tisztelet a kivételnek.

Még szélesebbre nyitva a látókört, elgondolkodhatunk azon is, hogy ez az
elv hogyan valósul meg a nemzetek önrendelkezését biztosító, avagy az
országok belügyeibe is beavatkozó úniós törekvések tekintetében.

A hatalomgyakorlás egyik kézenfekvő formája: az alulról jövő
kezdeményezések elnyomása, az irányított személyek mindenoldalú kontrollja.

Ugyanakkor természetesen minden szinttől elvárjuk az őt megillető
felelősség gyakorlását, tehát azt a vezetést, amely megmutatja, merre nézz,
de nem mondja meg, mit láss. Ennek egy apró gyöngyszemeként idézzük fel
Kentenich atya életének egy momentumát. Fiatal férfiak nevelője volt,
amikor növendékeit elvitték a frontra. Ma is őrizzük az egyik ifjú
kétségbeesett levelét, amelyben a megalázásra, az agresszivitásra, az
embertelen bánásmódra panaszkodik lelkiatyjának. Kentenich néhány apró
széljegyzettel és az alábbi tömör utóirattal küldi vissza az írását: „*Tudnék
részletesebb tanácsokat is adni, de nem teszem. Rágd át magad rajta! Képes
vagy rá!”*

Ezt jelenthetné ez a társadalmi tanítás!

Tekintsük egymást „nagykorúnak” és ne csupán végrehajtó alkalmazottaknak a
családban, az Egyházban és a közéletben!

Felnőtt embereknek, akik a saját színterükön képesek felnőttként
gondolkodni és cselekedni. Jó lenne ezt kinézni egymásból, illetve erre
képessé tenni a gyermekeket és a fiatalokat is. Fölébreszteni a
munkatársban, a hívekben, a diákokban a vágyat, hogy elhiggye: képes vagyok
rá, meg tudom csinálni. Mi pedig készen állunk, ha segítséget kérne tőlünk.
Értékesnek látlak, szeretem, hogy eredeti vagy, megbízom benned. Ily módon
talán nem lenne ekkora körülöttünk az értékvesztett, depressziós tömeg.
Valóban ez lehetne az a hajtóerő, mely  az Egyház és a társadalom
megújulását szolgálná.

*Van hozzá közöd,*
*mit csinálok?*
*És hogy mit gondolok?*
*Van hozzá közöm,*
*mit csinálsz?*
*És hogy mit gondolsz?*
*Van közünk egymáshoz?*
*Hozzám, hozzád, mindenkihez,*
*aki véletlenül épp itt él*
*épp most,*
*és akin múlik,*
*hogy mi lesz a világból?*
*Van közünk egymáshoz,*
*talán, igen.*

(I. Sjöstrand)

*Fotó: Pixabay*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230927/d2254ca9/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: img1.jpg
Type: image/jpeg
Size: 121731 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230927/d2254ca9/attachment.jpg>