[Grem] A technika és néptáncoktatóból szalézi szerzetes pap Kovács Sándor újmisés szalézi pap ...

[Emoke Greschik]

 A velünk együttérző Jézus – Kovács Sándor újmisés szalézi pap Isten
pedagógiájáról
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2023. szeptember 21.,
csütörtök | 20:55
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-velunk-egyutterzo-jezus-kovacs-sandor-ujmises-szalezi-pap-isten-pedagogiajarol

Nem vallásos környezetben nevelkedett, nem járhatott hittanra, nem került
be a szombathelyi főiskolai kollégiumba – a néptáncot is oktató Kovács
Sándor számára mégis egy olyan út kezdete volt mindez, amely a szalézi
rendbe és a papsághoz vezetett. Székely János püspök július 1-jén
Szombathelyen szentelte pappá őt és rendtársát, Ilodigwe Emmanuelt.

„Hivatásom eredete a gyermekkoromra nyúlik vissza. Bár a családom nem
vallásos, így a hitbeli alapokat nem otthon kaptam meg, a szüleim mégis sok
olyan erényt közvetítettek felém, amelyek alapvetően keresztény értékek” –
kezdi a történetét Kovács Sándor.

A szalézi újmisés pap Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kengyel nevű
településen nőtt fel. „A gyerekben van egy természetes vonzalom Isten
iránt. Általános iskolás voltam, amikor megszólított valami. Lengyel István
egri főegyházmegyés pap most már negyvenkét éve plébános Szajolban, a mi
falunk a fíliája. Mindig kijárt hozzánk. Az volt a szokása, hogy
ebédidőtájt megjelent az általános iskolában, összegyűjtötte a gyerekeket,
és hittanórára vitte őket. Elhúzta a mézesmadzagot előttem is, mert
megígérte, hogy aki jön hittanórára, azzal majd bemennek a templomba. Sokat
jelentett ez nekem, mert iskolába menet és hazafelé jövet mindig elhaladtam
a templom előtt, és különben is sokat játszottunk az épület mellett.
Vonzott a templom, izgatott, hogyan juthatnék be. Aztán sikerült is – a
szüleim tudta nélkül. Sok ilyen »illegális tevékenységet« folytattam
kisgyerekként.

Amikor beléptem a templomba, megfogott az atmoszférája, a monumentális
falak, a szép festmények.

Ám a hittanra járás csak addig tartott, amíg le nem buktam a szüleim előtt.
Megmaradt bennem az a kép, amikor ezt követően tárt karokkal láttam az
atyát, aki hittanórára várta a gyerekeket. Átbújtam a lába alatt, és
futottam tovább ebédelni. A hittantanulás akkor számomra véget ért.”

Középiskolásként Sándor nem olyan környezetbe került, ahol a hitet táplálta
volna valami.

Tanár szerettem volna lenni kisgyermekkoromtól fogva, vágytam arra, hogy
gyerekekkel foglalkozzam. Mindegy volt, hogy milyen szakosként, csak tanár
legyek.

Ez volt a célom. Szombathelyre felvételiztem, a tanárképző főiskolára.
Felvettek, de a legnagyobb nehézség csak ezután következett: közel négyszáz
kilométerre az otthonomtól vajon hogyan tudok szálláshoz vagy kollégiumhoz
jutni? Az albérletet nem bírtuk volna fizetni. Megérkeztem a főiskolára, és
azzal szembesültem, hogy nincs kollégiumi férőhely. Összetört az álmom,
hogy tanár lehetek végre.”

A gondviselés azonban küldött akkor egy ismeretlen embert. Hogy ki volt ő,
mi a neve, máig nem tudni.

Odalépett hozzánk, és azt mondta nekünk, csalódott leendő hallgatóknak,
hogy van egy szalézi kollégium a városban, esetleg próbáljuk meg ott…

A kollégium szót értettem, a szaléziról azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy
isszák. Mindenesetre elindultunk a szalézi kollégiumba, és sikerült is
felvételt nyernem.” Sándor így aztán szépen lassan megismerkedett a
szaléziakkal. „Mindig feltűnt, hogy egy oratórium nevű valamibe gyűjtik a
fiatalokat, de nem tudtam, mi az. Arra viszont hamar rájöttem, hogy jól
passzol a tanári pályához, és az arra való készület idején gyakorlatot is
szerezhetek.”

Sándor így szép lassan részesévé vált az ifjúsági tevékenységeknek,
megismerkedett a szalézi atyákkal, segített nekik a szervezésben. „Teljes
személyiségemmel bevonódtam. Ami talán hiányozott a családból, azt ott
megkaptam. Családias, befogadó közösséget ismertem meg. Nem tökéleteset,
hiszen voltak nehézségek, konfliktusok, de mindig azt láttam ebben a
közösségben, hogy előre akar haladni, és ott van benne a megbocsátás, a
szeretet.

Mint egy családban, néha összezörrenünk, de a kibékülésnek, a szeretet
megélésének helye van. Egyre inkább azt éreztem, hogy ide szeretnék
tartozni.”

Hogy a beavató szentségekhez járulhasson, felnőttként katekumenátust
végzett, 2005-ben részesült a keresztségben, a bérmálásban, és elsőáldozó
lett. „Akkor úgy éreztem: milyen szép, hogy egy nagy családban, az
Egyházban Isten gyermekeként jelen lehetek. Örültem, hogy
megkeresztelkedtem, bérmálkoztam, de hogy mit is jelent a krisztusi élet,
az csak sokkal később derengett fel bennem. Vívódtam, hogyan tudnék
megfelelni annak, amit Krisztus elvár tőlem. Az első nagy küzdelmem ez
volt: hogyan tudom a keresztény hivatást jól megélni.” Az önmagával való
harcai idején sokat segített Sándornak a közösség. „Nagyon hiszek a
közösségben, és javaslom minden fiatalnak, hogy járjon közösségbe. Ez volt
számomra a támpont.

A közösség megtart, ki tudok bontakozni benne, bele tudom tenni, ami az
enyém, és kivehetem belőle, amire szükségem van, másokhoz fordulhatok.”

A szalézi közösség erejének megtapasztalása azzal járt együtt, hogy
Sándorban szépen lassan formálódott a szalézi hivatás. Nagyon jól érezte
magát a fiatalok között. Miután elvégezte a tanárképző főiskolát, a Máltai
Szeretetszolgálatnál volt programvezető. „A munkám pályakezdő fiatalok közé
szólított, akiknek segítettünk elhelyezkedni. Ekkoriban kerestek meg a
szombathelyi püspöki általános iskolából, ami most már Brenner János
Általános Iskola és Gimnázium, ahol technika és életvitel szakos tanár és
néptáncoktató lettem. A tanítás mellett a Brenner János egyházmegyei
kollégium nevelőjeként is dolgoztam. Azt vettem észre, hogy egyre több időt
töltök fiatalok között. Éreztem, hogy ezen a területen többet kíván tőlem a
Jóisten, és családosként nem tudnám teljes energiával, teljes időben
odaadni magam ennek a feladatnak.” Sándor 2012 húsvétján jelentkezett a
rendházigazgatónál, Csány Péter atyánál, hogy szeretne szalézi lenni.

Így aztán elindult a szerzetesség útján. „A szalézi hivatásnak két formája
van: a testvéri és a szalézi papi meghívás. Abban biztos voltam, hogy
szalézi vagyok. A pap rendtársaim, ha bemutatkoznak valakinek, nem azt
mondják: »pap vagyok«, hanem hozzáteszik, mert fontos számukra: »szalézi
szerzetes pap vagyok«.” A papi hivatás az ifjúsági tevékenységek során
fogalmazódott meg Sándorban, hiszen egyre inkább vágyott közelebb vinni a
fiatalokhoz a szentségeket. „Olyan fiatalokkal kerültem kapcsolatba, akik
megnyíltak előttem, megtaláltam hozzájuk a kulcsot, és sok helyzetben úgy
éreztem, ha most felszentelt pap volnék, akkor felkínálhatnám nekik a
gyónás lehetőségét, letehetnék a terheiket, és haladhatnának előre az
útjukon.” A szentségek kiszolgáltatásának vágya miatt egyre jobban a papság
felé húzott Sándor szíve.

Elkezdődött számára a szalézi formáció. Szombathelyen volt jelölt, aztán
prenovíciusként fél évet Kazincbarcikán töltött, ahol cigány fiatalokkal
foglalkozott. „A legnagyobb művünk Kazincbarcikán található, jelenleg is
ott szolgálok” – teszi hozzá. Egy társával Olaszországba küldték a
noviciátus elvégzésére. Ez az időszak arra szolgál, hogy a fiatal szerzetes
megvizsgálja és eldöntse, valóban szalézi hivatásra hívta-e őt Isten. „Első
fogadalmat tettem, majd két évig filozófiát tanultunk a Pápai Szalézi
Egyetemen. Rómából hazatérve egyenesen erre a szép helyre,
Péliföldszentkeresztre jöttem. Nyergesújfalun, a gimnáziumunkban voltam
oratóriumvezető, és újra tanítottam néptáncot is.” Amikor a kétéves
tirocinium (a gyakorlati idő) letelt, megkezdődött Sándor számára a
teológiai képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, így az
óbudai rendházba költözött. Négy évet töltött ott, majd diakónussá
szentelték, és Kazincbarcikára került.

„Ha valaki megkérdezné, miért lettem szalézi, azt mondanám: azt a
szeretetet, családiasságot és befogadást, amit Szombathelyen a szaléziak
között átéltem, szeretném másokkal is megtapasztaltatni, azokkal a
fiatalokkal, akiknek hasonló nehézségeik vannak, mint nekem voltak.

Isten szeretetének jelei és hordozói kell hogy legyünk az alapszabályzatunk
szerint, én is ezt szeretném megvalósítani.”

Sándor papi jelmondata: „Megesett rajtuk a szíve.” (Mt 14,14). „Azért
választottam ezt, mert a lelkiségünkben megtapasztalható a pásztori szív, a
pásztori szeretet jelenléte. A szakdolgozatomban Isten pedagógiáját kutatva
kitűnt nekem a pásztori szeretet. Nagyon tetszik Jézus emberi arca. Amikor
meglátja a tömeget, a pásztor nélküli nyájat, megesik rajtuk a szíve. Ez
mélyen megérintett.

Jézus olyan együttérzéssel fordul a tömeg felé, amely valóban képes
szólítani az embereket, be tudja vonni őket a közösségbe és az üdvösségbe.
Megesett rajtuk a szíve – ez összecseng azzal a szalézi alapszabályi
pontunkkal, amely a pásztori szeretetről szól.”

A szentelés különleges élmény volt Sándor számára. „Lelkigyakorlatokkal
hangolódunk rá a szolgálatra és magára a papszentelésre is. Székely János
püspöknek a prédikációban elhangzott gondolatai nagyon szépek és bátorítóak
voltak. Ahogy jöttek a pap testvérek, és a kezüket a fejemre tették, mély
befogadásélményt éltem át. Amikor először mutattam be a szentmisét, furcsa
és szép érzésként éltem meg, hogy már papként vehetek részt a mise
cselekményeiben.”

Sándor szolgálata Kazincbarcikán folytatódik. „Továbbra is a Szalézi Szent
Ferenc Gimnáziumban fogok tevékenykedni, iskolalelkészként. Mivel
Kazincbarcika elég nagy város, sokféle papi feladatra ad lehetőséget, a
cigánypasztorációra is. Ahol szükséges a jelenlétem, a szolgálatom, oda
szívesen megyek.”

Sándor fontosnak tartja elmondani, mennyire hálás, hogy Isten meghívta a
papságra. „Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az életem.

Arra bátorítanék minden fiatalt, akik azon gondolkodnak, mi a hivatásuk,
hogy engedjék közelebb magukhoz ezt a kérdést, és imádkozzák át.

Nagy bátorsággal, a Jóisten kegyelmében, irgalmában és segítségében bízva
lépjenek arra az útra, amire ő meghívta őket, legyen az akár a család, akár
a papi-szerzetesi szolgálat. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek mindazért,
ami vagyok. Nem vagyok a legtökéletesebb, nem vagyok a legtisztább.
Mindent, amit el tudok érni papként és szerzetesként, az ő kegyelméből kell
elérnem. El kell fogadni a gyengeséget is, és azt a keveset, amit tőlem
telik, odaadni neki.”

*Szerző: Vámossy Erzsébet*

*Fotó: Lambert Attila*

*Magyar Kurír*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230923/d7542a61/attachment.html>