[Grem] Csath Magdolna: A luganói tanulmány

[Rita Kunsay-Sipos]

Forrás: https://kuruc.info/r/6/8085/

A luganói tanulmány "A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás.
Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta
francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi
igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként,
valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a
globalizáció ellen. "A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben,
franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a
kapitalizmust a XXI. században". A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői
csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott 'titkos megbízói kör'
kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy
végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell
kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer
fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük
mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az
elérését. A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg
van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit
sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában
világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd
gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla,
hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit
keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az
ajánlások megfogalmazására.  A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb
katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem tartható fenn. Ha
azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció
nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is
választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és
kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon
is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért
utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el
a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt,
hátborzongató megoldás. A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a
luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla: - 'Kiváló és
eredeti írás, amely remek iróniával festi le a Globalizáció 22-es
csapdáját." - "Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan
rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a
'globalizálódó világgazdaság' előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell
fogadnia." A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv
legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a
tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk. "Csak az a vég,
csak azt tudnám feledni..." "A luganói tanulmány" nem más, mint a
liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó
hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját
bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a
"grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a
"titkos megbízók" asztalára letesz. A tervet a "titkos megbízói kör" csupán
a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és
pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport'" pedig
ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha
azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban
tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózus
népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az
elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális
gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör. 1. A
leselkedő veszélyek Az ökológiai katasztrófák lehetősége A liberális
nézetrendszer és a Globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a
természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben
terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az
erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot
termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás
után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is
tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai
katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek,
hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti
katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti.
A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá
válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt
élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel,
amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák
és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép
fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok
ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa. Veszedelmes
növekedés Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet 'veszélyes' a
liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés?
Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és
az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.
A 'több' és a 'nagyobb' ugyanis nem feltétlenül 'jobb'. Más a gazdasági
növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát!
1995-ben az autólopások miatt az USA-ban az emberek 675 millió dollár
értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re
ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében
örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De
tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?
Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a
bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a
börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a
romló halálozási ráta miatt meg növekedett koporsó és temetkezési igények
kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a
háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor
világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti
környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a
GDP-vel mért növekedést veszélyesnek. A társadalmi problémák is egyre
nagyobbak. A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek
egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a
termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak,
vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek
elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez,
a növekedés megtorpanásához vezethet. A tények viszont azt mutatják, hogy a
globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a
felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a
növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További
gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem
juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket
keresik. A csak 'izommal' rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb
rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas
munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák
miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert
tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat
foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek. Az országok is
polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a
reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el
a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb
országok belső rendjét. Gengszterkapitalizmus Terjed a világban a
fegyverkereskedelem, a kábítószer kereskedők is egyre nagyobb területre
terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák,
maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem
tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a
maffia-bandák beépülnek a kormányokba is. Ez a tendencia nagyon komoly
veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos
gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.
Pénzügyi krízisek Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták
meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a
terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja
a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz
emberek tömegeinek. Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális
piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is
fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok,
amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani. A veszélyelhárító
mechanizmusok Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények,
mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális
világrend fenntartására. Nézzük, miért! A Világbank és az IMF (Nemzetközi
Valutaalap) A két intézmény - amelyeket 'Bretton Woods'-i szervezeteknek is
hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet
folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő
országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a
Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben
sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független
Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára
is. Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint
elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt
'struktúra-átalakító programokat', liberalizálni és privatizálni
gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett,
és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és
csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális
gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény
szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő
segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi
lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul
olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok
lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok
zsebébe vándorolnak. Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az
IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az
adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a
pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra,
hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák.
Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és
különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994.
évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül
értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek
ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be
kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra
is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a
privatizációt és a 'struktúra-átalakító programokat', vagyis azokat a
gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de
egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt
'szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak' lehetne tekinteni. A
látszatra pedig adni kell. Az ENSZ Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi
felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az
ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem
rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen
befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ
környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni
a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az
UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait. Az ENSZ
leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely
a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek
a világ ügyeinek intézésében. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A WTO a
globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk,
hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az 'új világrend' képviselője,
hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai
szerint ugyanis az egyes országok többé nem 'akadályozhatják' a
szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak
tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így
nyilatkozhatott: 'mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság
alkotmányát'. A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az
egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen
nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag
országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti,
egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint
az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai
marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan
nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig
azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai
vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz. Az eddigiekből láthatjuk,
hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a
globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van
szükség. A globális cégek A globális érdekek legkeményebb érvényesítői
azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját
profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci
verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb
munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a
megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a
közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van
azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a
vállalati 'karcsúsítások' miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek,
ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő
emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási
kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as
világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát
az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket,
akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják. A pénzpiacok
szabályozása Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern
információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a
másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy
mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az
államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem
tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból.
Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még
a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen
globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a
valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket
képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek.
Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a
bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer
rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik. A rövidtávú egyéni érdekek
hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A
szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők
tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy
részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a
közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása. Szabadság és korlátozás
A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen
korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban
profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság
számára a legnagyobb veszélyt éppen 'túlzott sikere' jelenti: vagyis a
'liberalizált piac' csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az
eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt,
felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz
vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet. A Keynes-i
szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell
vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van
ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé
terjesszük. 2. Mi befolyásolja a jövőt? A jövő alakulását lényegében három
tényező fogja a leginkább befolyásolni: - a világ népességének növekedése,
- a fogyasztás mennyisége és minősége és - azok a technológiák, amelyekkel
a fogyasztási cikkeket előállítják. A fogyasztás a jövedelmektől függ.
Ezért annak a 'morális kérdésnek' hogy pl. az átlag svájci miért
fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez
a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint
erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az
a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát. A
technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek
miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás
továbbra is probléma marad. Népesség Jelenleg a világ népessége közel 6
milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd,
2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a
szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor,
másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és
eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban
figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is
költséges. Következtetések: A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert.
Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: 'minél
kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a
nyerteseknek.' Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható
csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a
munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja - fennmaradhasson. A
profit, mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció
hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az
emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A
javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak
megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a
liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást
javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli
lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend
fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja
károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog
lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a
fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos
módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb
durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl
költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést:
hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés? Fogalmazzunk meg
először néhány alapelvet! Az alkalmazandó módszereknek: - olcsónak kell
lenniük, - nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá -
az 'áldozatok' kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az
'áldozatokra' kell bízni, - az államoknak nem kell közvetlenül részt venni
a munkában. Jobb, ha azt ráhagyja a magánszektorra. Ha a
népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és
akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A
stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és
a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy
2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen
le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan
legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha
lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a
születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A
módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.
Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet? A négy pillér, amire
támaszkodhatunk a következő: - ideológiai-etikai, - gazdasági, - politikai
és - pszichológiai. Nézzük röviden ezek lényegét! Az ideológiai-etikai
pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A
magyarázatokat, a megideologizálást és az etikai elfogadhatóság
biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell
bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót
kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra
minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni. A gazdasági pillér, a
struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a
Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már 'teszi a dolgát'. Segít
kiépíteni a 'helyi elitet', amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció,
mint saját népe, nemzete iránt. A 'gazdasági pillér' segítségével nő a
szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi
kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások
száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák
Kelet-Közép-Európában. A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek
általában nem állnak ellent a 'gazdasági pillér' Világbank és IMF általi
működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért - folytatni kell a
nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az
IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen
országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF
követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és
ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási
megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam
megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig
sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO. A pszichológiai pillér:
a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az
önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van
a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy
megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan
jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és
növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti
összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság-
csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti
elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak
ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az
emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll,
hozzákezdhetünk a 'grandiózus népességcsökkentő terv' konkrét elemeinek
bevezetéséhez. 3. A 'grandiózus népességcsökkentő terv' elemei A terv
elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid
összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport
tagjainak véleményét ismerhetjük meg. Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne
legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni,
mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan
20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a
brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális
cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt
ellenállásra ösztönzi az embereket. Melyek is lehetnek azok a láthatatlan
fegyverek, amelyeket a 'grandiózus népességcsökkentési terv'
megvalósítására be lehet vezetni? Az elhalálozások számát növelő módszerek:
- kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül
elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék; -  kisebbségek, elégedetlen
csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem; - esetenként közvetlen
beavatkozás jól megmagyarázott indokkal; - magánhadseregek, őrző-védő
szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen; - elszegényítés,
éhínség, - a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi
önfenntartás esélyeit; - olyan magok használatának ráerőltetése a szegény
országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők,
amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre; - környezetszennyezés,
víz-, levegő szennyezés; - a mezőgazdaság további liberalizálása, az -
időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény országok
mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való
függőségük növelése; - a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett
országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató,
génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi 'agrobusiness'-eket
beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék, -
élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók
betakarításra készülődnek, - egészségügyi intézmények leépíttetése a
szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése,
egészségügyi privatizáció; - differenciált beteggyógyítás; azokra
koncentrálni, akik tudnak fizetni; - a cigaretta-termelés és értékesítés
növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának
megakadályozása; - az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés
bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az
embereket; - közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak
megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez, - a gyógyszerárak erőteljes
növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy
egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez, - az új
gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban
úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is
halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet. -
az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli
növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz,
ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik
vannak a felépülésre), - a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar
meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?); - a csecsemőhalandóság
jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a
szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a
fertőzések lehetőségét. A halálozások számát növelő módszerek után térjünk
át a születések számát csökkentő módszerekre. - abortusz és sterilizáció
bátorítása; - a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése; - a
gyermekek számának csökkentését a 'struktúra-átalakítási programok'-ba is
bele kell foglalni; - anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak
gyermeket; - a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagiak
hangsúlyozása. További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne
sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások
számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket
tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell
alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a
Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört
ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az
egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte,
ezért elég sokan meg is haltak. 4. Zárógondolatok Ahogy az már a cikk
elején is nyilvánvalóvá vált, 'a luganói tanulmány' elkészítésének
története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne
szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak.
Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra
következtetett, hogy egy 'titkos megbízói kör' illetve egy 'grandiózus
népességcsökkentő terv' léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy,
hogy kik is a 'kör' tagjai, és hol és mikor született meg a terv. Susan
George úgy gondolja, hogy a 'luganói tanulmány', vagyis könyve háromféle
lehetséges hatást válthat ki az olvasókból: - elutasítják a könyvet, mint
olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek; -
elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de
kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a 'grandiózus
népesség-csökkentő terv' kidolgozása és megvalósítása következhet; -
ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban
következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt
veszély nagyon is valóságos. Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá
először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen - ígéretei
ellenére - egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is
ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük,
kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a
transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a
kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális
pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a
feleslegessé váló emberek 'kiküszöbölése' a rendszerből, a tőlük való
megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy 'grandiózus
népességcsökkentő terv'. Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a
szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.
A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek
majd, akik tenni akarnak valamit a 'kitervelt vég ellen'. De milyen
lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet
Susan George. A vég másféle is lehet A másféle megoldás ismertetése előtt
azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést: Kik felelősek a
jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért? Hogyan akadályozható meg
további károkozásuk? A globalizáció magától nem fog leállni. A
transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli
globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az
emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy
ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat
tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális
cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük
ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális
zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk
alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa
irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a
szakértők azt tanácsolták a 'titkos megbízóknak', hogy bátorítani kell a
széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell
leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és
egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit
számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan
egyáltalán nem lesztek! A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom
szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a
helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet
károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni
kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor
pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal
emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket. Növelni kell a
helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett
hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a
helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni
kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat
kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett
szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem
inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és
szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális
zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el,
ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes
vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális
cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes
megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a
természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban
adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így
csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős
adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a
hulladéktermelésre is. Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető
csak el a luganói tanulmány 'végső megoldása'. 5. Utószó. A könyv
megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George
elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a 'titkos megbízói
kör' által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy
elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott
tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk.
Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának
csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a
lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony
várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg
az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek
monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk
az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió
hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni,
kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra
is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már
korábban megfogalmazta a 'tervet', ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3
millióval kevesebb magyar is elég lenne. Susan George könyve tehát nagyon
is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait
ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem
tudjuk teljesen elfogadni. Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár
Forrás: https://kuruc.info/r/6/8085/
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20231021/82f6498d/attachment.html>