[Grem] Madách nyomában Alsósztregován

[Emoke Greschik]

 Madách nyomában Alsósztregován
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2023. október 7., szombat |
19:35
https://www.magyarkurir.hu/hirek/madach-nyomaban-alsosztregovan

Madách Imre 1823. január 21-én született a felvidéki Alsósztregován. A
bicentenárium alkalmából idén január 19-én megnyílt az emlékév
szülőfalujában. Az alsósztregovai Madách Imre Kastély Múzeumban ünnepélyes
keretek között a község posztumusz díszpolgárává avatták Az ember
tragédiája szerzőjét. Márciusban pedig Madách Imre életét és munkásságát
bemutató vándorkiállítás nyílt ugyanott.

A Madách család 1430 óta élt Alsósztregován. Az eredeti Madách-kastély
1717-ben leégett, majd a felújított épület is a lángok martalékává vált
1758-ban. A 18. század végén a híres ügyvéddé lett Madách Sándor – Madách
Imre nagyapja – visszaszerezte a családnak a zálogban lévő birtokokat,
köztük a sztregovait is, és az úgynevezett „új kastélyt”, a szép kéttornyú
földszintes épületet már ő hozatta rendbe, melyet aztán fia, Imre, a
drámaköltő apja fejlesztettr tovább hangulatos, gyönyörű parkkal körülvett
rezidenciává.

Költőnk ebben az épületben született, itt írta hatalmas művét, *Az ember
tragédiáját*, és itt is halt meg 1864. október 5-én. A sztregovai vidék
szépsége és hangulata gyakran szolgált ihlető forrásul a költő Madáchnak. Ő
maga így ír erről ifjúkori barátjának, Lónyai Menyhértnek: „A táj el van
rejtve a természettől is, mint a világ kíváncsi szemétől, eltakarva, de
áthaladva a csekély gátot, egy virágzóbb hon is fejlik a szem előtt.
Elevenebb itt minden, mint a külvilágon. Virító rét, melynek csermelyes
közepén egy falu emelkedik. Az ezernyi madár énekétől visszhangzó erdő
kellemesebb. Lakunk egy dombon vagyon, körülvéve egy ángol ízlésű, majdnem
igenis nagy körű kerttől, mely hegyen s a völgy ölén fekvén, erdőt, rétet,
szőlőt, aklot és tavat is foglal magában… E vad csendes magány tehát, mely
másnak nem tudom, de nekem kimondhatatlan bájt foglal magában, hazám,
kedves lakóhelyem.”

E hatalmas angolparkban felépült, ma múzeumként szolgáló kastély a
helyszíne az  több panelből álló emlékkiállításnak. Ezek közül az egyik a
már elvált Madách Imre életterét mutatja be: az ebédlőt a biliárdasztallal,
a hálószobát, valamint a dolgozószobát az íróasztallal – az
„oroszlánbarlangot”. A falusiak „belejáró” szobának nevezték el ezt, mert
amikor mindenféle tanácsért jöttek, Madách Imre itt fogadta őket, az
íróasztalnál.

Közvetlenül a kastély előtt haladt el falu útja, innen léphettek be a
falusiak a „belejáró” szobába. Mivel a költő kiskorától kezdve szívbeteg
volt, többnyire itthon tanult a kastélyban, vizsgáit pedig a Váci Piarista
Gimnáziumban tette le, jeles eredménnyel. Tizennégy és fél éves korában
Pesten kezdte meg jogi tanulmányait. Miután megszerezte jurátusi
diplomáját, visszajött Nógrádba, Balassagyarmaton lett segédjegyző.
Ekkortájt kötött életre szóló barátságot Szontágh Pállal, illetve egy
losonci megyei bálon későbbi feleségével, Fráter Erzsébettel is. Madách
édesanyja nem örült ennek. Majthényi Anna nagyon szigorú, művelt
személyiség volt, egészen másmilyen hölgyet képzelt el legidősebb fiának.
Erzsi elszegényedett nemesi családból származott, ráadásul kálvinista
vallású volt. Csak magyarul beszélt, Imre viszont hat nyelven tudott,
ráadásul tehetséges politikusként, filozofikus alkatként tartották számon a
megyében. Madách azonban az édesanyja és barátai fenntartásai ellenére nőül
vette Fráter Erzsébetet. Valószínű, hogy a viszálykodások elkerülése
érdekében költöztek Csesztvére, az ottani Madách-kúriába. Itt nyolc évig
viszonylag harmonikus házasságban éltek.

A súlyos gondok az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után
kezdődtek, hiszen Madách a csesztvei birtokán bújtatta Kossuth Lajos
titkárát, Rákóczy Jánost, ráadásul fegyvereket is találtak nála az osztrák
katonák. Miután feldúlták a kastélyt, Madách Imrét bilincsbe verve
hurcolták el. A majdnem egy évig tartó vizsgálati fogság alatt Majthényi
Anna Fráter Erzsébettől még a megélhetéshez szükséges pénzt is megvonta,
mert meggyőződése volt, hogy a menye nem tud bánni a pénzzel, olyan
dolgokra költ, amikre nem kellene, például új ruhákra. Erzsi ott volt két
gyerekkel, a harmadikkal várandósan, mindenféle támasz nélkül, nem csoda,
hogy a lelki betegség tünetei léptek fel nála. Miután Imre egy év
elteltével kiszabadult a fogságból, a házaspár a három gyerekükkel együtt
visszaköltözött Alsósztregovára. Egy év múlva azonban elváltak. Erzsébet
Nagyváradra költözött az apjához, elvihette magával a középső gyermeküket,
a kétéves Jolánkát, de csak tízéves koráig nevelhette, utána Madách Imre
magához vette a kislányt, Sztregovára. Erzsébet soha többé nem látta a
gyermekeit -- tett még egy utolsó kísérletet, hogy láthassa őket, de az
anyósa nem engedte be a kastélyba. Erzsi akkor már mániákus depresszióban
szenvedett, erősen ivott, céltalanul kóborolt a nagyváradi utcákon, majd
negyvennyolc éves korában egy szegényeknek épített menhelyen halt meg.

A Madách családot tragédiák sora sújtotta 1848/49-ben. Imre öccse, Pál,
mint Kossuth katonája, tüdőgyulladásban halt meg. A nővérüket, Máriát a
második férjével és az első házasságából származó tizenöt éves fiával
együtt román martalócok gyilkolták meg bestiális kegyetlenséggel. Árván
maradt közös gyermeküket, Balogh Károlyt Madách magához vette, és
felnevelte a saját gyermekeivel együtt. Ő írta a *Gyermekkorom emlékei*
című könyvet, amelyből pontos képet nyerhetünk arról, hogyan nézett ki
régen az Oroszlánbarlang. (Egyébként ennek alapján rendeztek be a szobát.)
Maga a kötet is megtekinthető a kiállításon.

A tárlaton látható bútorok egyike sem eredeti: abból a korból valók ugyan,
de később szerezték be őket. Az „oroszlánbarlangból” szintúgy nem maradt
meg semmi, mert miután 1936-ban az utolsó Madáchék is elmentek innen,
teljesen kifosztották. Egy darabig iskolaként működött a kastély, de
többnyire csak pusztult. 1964-ben nyílt meg a mostani múzeum elődje, a
Madách Imre Kastélymúzeum, amelyet 2012-ben EU-s pályázatból
rekonstruáltak. Korábban rendeztek itt más tárlatokat is, de a felújítás
óta kizárólag Madách Imre életére és legfőbb művére koncentrálnak.

A mostani, tizenegy teremre felosztott kiállítás első részében azt
láthatják a látogatók, hogyan élte mindennapjait a Madách család a
kastélyban. Közelebb hozzák a környezetet, az írót körülvevő családi vagy
baráti társaságot. A kastély közepén találjuk nagy palotatermet, amely
manapság különböző kulturális rendezvények, sőt, akár esküvők színhelye,
illetve az évente megrendezésre kerülő Madách-napoké október elején. E
palotaterem falát Madách festményei díszítik, hiszen a költő festett is.
(Kivételes talentuma egyébként már korán megmutatkozott: öt és fél évesen
francia versikével köszöntötte az édesapját.) Látható a teremben egy Szent
Imrét ábrázoló kép is, amelyet sokáig a sztregovai katolikus templomban
őriztek. Az ábrázolt személy arcvonásai az 1848/49-es szabadságharcban
meghalt öccsére, Pálra emlékeztetnek. Imre ezzel a gesztussal tisztelgett
előtte.

1859 februárjában az „oroszlánbarlang” íróasztalánál kezdte el írni a
*Tragédiát* a rengeteg viszontagságon keresztülment Madách Imre. Az
asztalon és a földön is kézzel írt cédulák sokasága, *Tragédia* vázlatai:
Madách e cédulákra jegyezte fel gondolatait, és ha este nem tetszettek
neki, szétdobálta őket az íróasztal körül, amelyek most százszámra hevernek
szerteszét. Mellette egy kis kézikönyvtár, olyan könyvekkel, melyeket
Madách a *Tragédia* írása közben használt. Kiemelt helyen természetesen a
Biblia, hiszen *Az ember tragédiájának* első három színe a *Szentíráshoz*
kapcsolódik. A Biblia mellett feltűnik egy koponya, mivel a *Tragédiában*
Madách nagyon sokszor foglalkozik a frenológiával, vagyis a koponyatannal.
A tudósok akkortájt a koponyája alapján ítélték meg, pásztor vagy orvos
lesz-e majd a gyermekből. Vívófelszerelések is láthatók a falon, Madách
ugyanis rendszeresen vívott, táncolt, lovagolt. És persze pipázott. A
falusiak gyakran mondogatták: bementünk Imre bácsihoz, a füstös szobába.
Itt tekinthetők meg egyébként a gyermekkori rajzai is: egy szakácsnő főzés
közben, egy diák a matematikaórán, egy katolikus pap. A levéltár-teremban
pedig Madách leveleit, így az Arany Jánossal folytatott levelezésének egyes
darabjait láthatjuk.

A férfiszalonban Madách Imre politikai pályafutását mutatják a
látogatóknak, hiszen sokáig elsősorban politikusként működött, Nógrád
vármegyét képviselve az Országgyűlésben. Az egyik kép azt ábrázolja, amikor
Balassagyarmaton 1861-ben Madách mint képviselőjelölt, a vármegyeháza előtt
magyarul és szlovákul is elmondta a beszédét. Sztregovában ugyanis magyarok
és szlovákok is éltek. Ugyanebben az évben a magyar parlament egyik ülésén
is tartott egy rendkívül sikeres beszédet, amelyről egy édesanyjának írt
leveléből értesülünk.

A terem falán látható a Szontágh Pálról készült festmény. Madách legjobb
barátjaként, ő olvashatta elsőként a *Tragédiát*. Madáchnak eladdig
egyetlen műve sem aratott különösebb sikert. Szontágh azonban ez alkalommal
azt javasolta neki, vigye el a Kisfaludy Társasághoz, mert valódi
remekműről van szó. Madách kicsit félve vitte el a kéziratát Arany
Jánoshoz, a Kisfaludy Társaság igazgatójához. Ő, bele-beleolvasva a műbe,
csupán Faust-utánzatot látott benne. De három hónap múlva ismételten a
kezébe vette, és alaposan átolvasta az egészet, és maga is remekműnek
tekintette. Ez magyarázza, hogy Madách hamarosan befogadást nyert a
Kisfaludy Társaság tagjai közé.

Érdekességképp említjük meg, hogy vasárnaponként ebédre voltak hivatalosak
a település katolikus és evangélikus papja, majd ebéd után együtt vonultak
át a férfiszalonba politizálni, borozni és kártyázni.

De berendeztek a tárlaton egy női szalont is, amelyben azt a két nőt
mutatják be a látogatóknak, akik körülvették és a legnagyobb hatással
voltak a költőre. Már öltözködésükből is kitűnik, mennyire különböző
világot képviseltek. A fekete ruhában látható édesanya, Majthényi Annára
volt rá a puritánság, a mély hit volt jellemző, aki fontosnak tartotta a
családi összetartozást, az etikettet és a műveltséget. Baloldalt Fráter
Erzsébetet láthatjuk, feltűnő, hófehér ruhában, aki nagyon szerette az új
ruhákat, szeretett mulatni, táncolni, pezsgő, dinamikus életet élni. Nem
értette a férje politikai és írói, művészeti elképzeléseit, világát. Mégis
szerették egymást, ha sokat veszekedtek is. Ezt tükrözi a *Tragédia*
következő mondata: „A nő, méregből s mézből összeszűrve,/ Mégis, miért
vonz?”  Madách sokszor nevezte Erzsit Lidérckének. Megismerkedésük idején
ezt írta Szontágh Pálnak: „Öltözete szokás szerint igen ízléses és egyszerű
fehér, hajzata en-pretension kis taréjával, mint egy lidércke, mely éjjel
ég bolyong, örvény fölibe csal és megfoghatatlan.” Fráter Erzsébet pedig
Imréhez írt egyik korai levelében így fogalmaz: „Szeretett Imrém! Bár eddig
is igen gyenge volt tollam-keblem benső érzelmeit neked tolmácsolni,
annyival inkább magasztos tolladat, legkisebb részben is viszonozni, látva
kedvesemnek viszonozhatatlan figyelmét irányomban, Istenemtől kérésem csak
az, hogy őt egykor boldogíthassam… neked forró szívemből jobbulást kívánva
maradok téged ezer öröm közt várva, szerető Erzsid. Jó Anyád kezeit
csókolom, testvéreidet igen szívesen köszöntöm.”

Ebben a teremben láthatjuk Madáchnak a feleségéről készített festményét is.
Csakúgy mint a csesztvei kúriáról kézült képet, amit a Madách házaspár a
boldogság otthonának nevezett el. Ezt igazolják azok a versek is, amelyeket
Madách írt Csesztvén Erzsébetnek.

A kiállítás irodalmi részében idézetek olvashatók a *Tragédia* színeiből,
és videón mozgó részletek láthatók a különböző színpadi feldolgozásokból.
Nagyon érdekes a francia szín ábrázolása: a XX. század különböző
forradalmaiból látunk dokumentumokat. A londoni szín felidézésénél pedig
olyan fotókat, amelyek a globális világrendszer elképesztő egyenlőtlenségét
érzékeltetik: a dúsgazdagságot ábrázoló márkás autók, villák, szemben velük
az éhező, kolduló, perifériára szoruló tömegek. A tizenharmadik, az űrben
játszódó színnél pedig a világűrben kétszer is járt Charles Simonyi
*Tragédiából* vett idézetét halljuk: „A célt, tudom, még százszor el nem
érem./ mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?/ A cél, megszűnte a dicső
csatának,/ A cél halál, az élet küzdelem,/ S az ember célja e küzdés
maga.”

A kiállítás folyosói részén azon képzőművészek alkotásai láthatók, akik
illusztrációkat készítettek a *Tragédiához*. Kiemelkedik közülük Zichy
Mihály és Kass János

Madách emberiségdrámáját eddig több mint ötven nyelvre fordították le, és
több mint kétszázszor mutatták be a világ különböző színpadain. Mivel sok
diák is ellátogat a múzeumba és a mostani kiállításra, múzeumpedagógiai
foglalkozásokat tartanak nekik: minden színhez vannak kosztümök, melyeket a
tanulók magukra ölthetnek, és a szerepelni vágyók fel is olvashatják az
egyes színeket.

Madách Imrét 1864-ben a faluszéli kis temetőben temették el a Madách-család
sírboltjában.

Írásos feljegyzések alapján tudható, hogy már 1877-től foglalkoztak azzal,
hogy Madách Imre hamvait méltó módon megőrizzék. Telcs Ede szobrászművész
tanácsára Rigele Alajos Pozsonyban élő szobrászt bízták meg a magyar
irodalom legnagyobbjai között számon tartott Madách Imre síremlékének
elkészítésével. A régi sírboltból Madách hamvait 1934-ben exhumálták és
elhelyezték a kastély parkjában az új sírboltban, végleges elhelyezést
azonban csak az 1936-ban befejeződött síremléképítés eredményezett.
Ugyanabban az évben, december 19-én állították fel a síremlékre a Rigele
Alajos által megmintázott 3,6 m magas bronzszobrot, amely kitárt karú, égbe
emelkedő ifjút ábrázol, akinek szinte lebegő alakja, behunyt szeme, arcának
átszellemültsége vágyakozást tükröz. Sokan Ádám alakját vélik felfedezni
benne, az örök kereső, új utakra törő embert, ám Rigele leveleiben egyszer
sem történik utalás Ádámra. Tehát tekinthetjük úgy, mint az Ádám sorsát
viselő és vállaló, bizakodó, vágyakozó, égbe törő Embert.

Szlovákiában sajnos nem ismerik eléggé Madách *Tragédiájá*t. Viszont mivel
Sztregován kiváló gyógyfürdő működik, így sok odalátogató eljön megnézni a
múzeumot is. A kastélymúzeum évente több ezer látogatót fogad. Továbbra is
várják iskolák bejelentkezését, akik számára múzeumpedagógiai
tárlatvezetést szerveznek. A vándorkiállítás a Szlovákiai Magyar Kultúra
Múzeumának szervezésében, a Szlovák Nemzeti Múzeum és a Hagyományok és
Értékek Polgári Társulás együttműködésével jött létre. Társszervezői a
pozsonyi Liszt Intézet, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Vidéki Múzeumok
Országos Szövetsége és a pozsonyi Madách Egyesület. A 2024. június 24-ig
látogatható tárlat a Magyar Géniusz Program és a szlovák Kisebbségi
Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

A tárlat fő kurátora Koczka István, akinek munkáját többen segítették. A
kiállítást a szervezők a Petőfi- és Madách-kutató Kerényi Ferenc és Balassa
Géza történetíró emlékének ajánlották. Utóbbi nevéhez fűződik az
alsósztregovai Madách-emlékmúzeum létrehozása.

Külön köszönetet mondunk Sinka Évának, a múzeum munkatársának, aki nagy
szeretettel és hozzáértéssel vezetett végig bennünket a kiállításon.

*Szerző: Kuzmányi István és Bodnár Dániel*

*Fotó: Thaler Tamás   *

*Magyar Kurír*

*Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 1-jei számában, a
Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20231008/eb4b5f71/attachment.html>