[Grem] A világ már nem lesz olyan, mint a háború előtt

[Reinisch Egon]

Kedves KEA !
A NATO tagságon kívül lenne tragédia hiszen a balti államok ,Magyarország és 
Lengyelország védtelen lenne a feléledő szovjet imperializmussal szemben .
Orbán Viktor gondolatához csatlakozok Ukrajna NATO tagsága esetén nem lett 
volna háború .

Lásd 
:https://kdnp.hu/news/orban-viktor-leveleben-eliteli-az-orosz-katonai-agressziot-video
E.

----- Eredeti üzenet ----- 
From: KEA
Sent: Tuesday, May 9, 2023 9:23 AM
To: Reinisch Egon ; grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Subject: Re: [Grem] A világ már nem lesz olyan, mint a háború előtt

Amerikai agytröszt – Régóta világos volt, hogy a NATO-bővítés tragédiához 
vezet

888, 2022.04.27. -- Lomnici Zoltán ifj.
https://archivum.888.hu/piszkostizenketto/amerikai-agytroszt-regota-vilagos-volt-hogy-a-nato-bovites-tragediahoz-vezet-4362839/


Most megfizetjük az USA arroganciájának árát – jelentette ki Ted Galen
Carpenter, a világ egyik legbefolyásosabb politikai elemzőcsoportja, a
libertariánus Cato Intézet munkatársa. Szerinte sokan azt jósolták, hogy a 
NATO
bővítése háborúhoz fog vezetni, azonban ezeket a figyelmeztetéseket nem 
vették
kellően komolyan.

Carpenter rámutat, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai offenzívája olyan
agresszió, amely még veszélyesebbé teszi a NATO és Moszkva közötti amúgy is
aggasztó feszültségeket. A nyugat új hidegháborúja Oroszországgal
felforrósodott. Vlagyimir Putyint teszik elsődlegesen felelőssé mindezért, 
de a
NATO arrogáns, süket politikája Oroszországgal szemben az elmúlt 
negyedszázadban
is nagy szerepet kapott. A realizmus és a visszafogottság amerikai 
külpolitikája
mellett elkötelezett elemzők már több mint negyed évszázada arra
figyelmeztetnek, hogy a történelem legerősebb katonai szövetségének további
kiterjesztése egy másik nagyhatalom irányába nem vezet jóra. Az ukrajnai 
háború
határozottan megerősíti, hogy mindez miért igaz.

Az ukrán válság okai között egyik legfrissebb értékelésében kifejti, hogy
„az elképzelés, miszerint Ukrajna a követendő demokrácia-modell 
Kelet-Európában,
és az ország puszta létezése is megrémítette Putyint, vigasztaló 
helyzetelemzés
sok amerikai politikus és szakértő számára. Mindez ugyanakkor csak egy 
mítosz.
Ukrajna korántsem olyan vonzó kapitalista és demokratikus ország…”.

„Rendkívül nehéz lenne a NATO-t keletre bővíteni anélkül, hogy Oroszország 
ezt
az akciót barátságtalannak ne tekintené. Még a legszerényebb tervek is a 
régi
Szovjetunió határaihoz hoznák a szövetséget. Az ambiciózusabb változatok 
közül a
szövetség gyakorlatilag magát az Orosz Föderációt veszi körül.”
Ezeket a szavakat 1994-ben írta Ted Galen Carpenter a Beyond Nato: Staying 
Out
of Europe's Wars című könyvében, amikor a bővítési javaslatok csupán alkalmi
spekulációt jelentettek a New York-i és Washingtoni külpolitikai
szemináriumokon. Hozzáfűzte, hogy a terjeszkedés „Oroszország felesleges
provokációja lenne”.

Amit akkor még nem lehetett tudni, az az, hogy Bill Clinton kormánya már az
előző évben meghozta azt a végzetes döntést, hogy szorgalmazta néhány 
korábbi
Varsói Szerződésben érintett országnak a NATO-ba való felvételét. Az
adminisztráció nem sokkal később javasolta Lengyelország, Csehország és
Magyarország csatlakozását, és az Egyesült Államok Szenátusa 1998-ban 
jóváhagyta
az érintettek Észak-atlanti Szerződéshez történő felvételét. Ez volt az első 
a
tagság bővítésének számos hulláma közül. Azonban már ez az intézkedés is
kiváltotta az oroszok ellenállását és haragját.

Memoárjában a nemrég elhunyt Madeleine Albright, Clinton külügyminisztere
elismeri, hogy „Borisz Jelcin orosz elnök és honfitársai határozottan 
ellenezték
a bővítést, mivel azt olyan stratégiának tekintették, amellyel kihasználják
sebezhetőségüket, és Európa választóvonalát keletre mozdítják”.

Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes hasonlóképpen jellemezte az orosz
hozzáállást.
„Sok orosz a NATO-t a hidegháború maradványának tekinti, amely eredendően
országa ellen irányult. Rámutatnak, hogy feloszlatták a Varsói Szerződést, a
katonai szövetségüket, és azt kérdezik, hogy a nyugat miért ne tehetné 
ugyanezt.”
A kérdés kiváló, és sem a Clinton-kormányzat, sem utódai nem adtak még 
távolról
sem meggyőző választ.

George Kennan, Amerika hidegháborús politikájának visszaszorítását 
szorgalmazó
intellektuális atyja, egy 1998 májusi New York Times-interjúban érzékletesen
figyelmeztetett arra, hogy a NATO első terjeszkedési körének Szenátus általi
ratifikálása mit fog elindítani.
„Azt hiszem, ez egy új hidegháború kezdete.” – jelentette ki Kennan.
„Úgy gondolom, hogy az oroszok fokozatosan, egyre negatívabban fognak 
reagálni,
és ez hatással lesz a politikájukra.
Szerintem ez egy végzetes hiba. Ennek semmi oka nem volt. Senki sem 
fenyegette a
másikat.”

Az Egyesült Államok és a NATO vezetői újabb terjeszkedési köröket 
indítottak,
beleértve a három balti köztársaság hozzáadásával járó provokatív lépést. 
Ezek
az országok nemcsak a Szovjetunió részei voltak, hanem a cári időkben is
Oroszország birodalmához tartoztak. Ez a terjeszkedési hullám most az Orosz
Föderáció határán húzta meg a NATO-t.

Moszkva türelme a NATO egyre tolakodóbb viselkedésével szemben 
megfogyatkozott.
Oroszország utolsó ésszerűen barátságos figyelmeztetése arra vonatkozóan, 
hogy a
szövetségnek vissza kell lépnie, 2007 márciusában hangzott el, amikor Putyin
beszédet mondott az éves müncheni biztonsági konferencián. „A NATO a 
határainkra
helyezte frontvonalbeli erőit.” – jelentette ki Putyin. A NATO-bővítés 
„komoly
provokációt jelent, amely csökkenti a kölcsönös bizalom szintjét. Jogunk van
megkérdezni, ki ellen irányul ez a terjeszkedés, és mi történt azokkal a
biztosítékokkal, amelyeket nyugati partnereink a Varsói Szerződés felbomlása
után tettek?” – teszi fel a kérdést a Cato Intézet kutatója.

A Duty című memoárjában Robert M. Gates – aki George W. Bush és Barack Obama
kormányának védelmi minisztere is volt – kijelentette, hogy meggyőződése, 
hogy
„az Oroszországgal való viszonyt rosszul kezelték, miután Bush 2008-ban 
elhagyta
hivatalát.”
„Felesleges provokáció volt az Egyesült Államok megállapodása a román és a
bolgár kormánnyal, miszerint a támaszpontok áthelyezése ezekbe az országokba
történik.” Ifjabb Bushnak intézett hallgatólagos szemrehányásában Gates
kijelentette, hogy
„valóban túlzás volt a 2006-os rigai NATO-csúcson Grúzia és Ukrajna előtt
nyitott ajtókról beszélni a tagfelvétel kapcsán.”
Állítása szerint ez a lépés egy olyan eset, amikor „meggondolatlanul 
figyelmen
kívül hagyták azt, amit az oroszok saját létfontosságú nemzeti érdekeiknek
tekintettek”.

A következő évben a Kreml bebizonyította, hogy elégedetlensége a NATO 
folyamatos
behatolásával Oroszország biztonsági övezetébe már túllépett a szóbeli
kifogásokon. Moszkva Grúzia nyugatbarát kormányának ostoba provokációját
kihasználva katonai offenzívát indított, amely orosz csapatokat juttatott a
főváros külterületére. Ezt követően Oroszország végleg leválasztott két grúz
régiót, és hatékony orosz ellenőrzés alá helyezte őket.

Carpenter véleménye szerint a nyugat – különösen az Egyesült Államok – 
vezetői
azonban tovább gerjesztették a feszültséget. Az Obama-adminisztráció
megdöbbentően arrogáns beavatkozása Ukrajna belpolitikai ügyeibe 2013-ban és
2014-ben – hogy segítsen a tüntetőknek megdönteni Ukrajna megválasztott,
oroszbarát elnökét – volt a legszemtelenebb provokáció, és ez a feszültség
megugrását okozta. Moszkva azonnal bosszúval reagált a Krím elfoglalásával 
és
annektálásával, valójában egy újabb hidegháború zajlott le.

Elkerülhető lett volna az ukrán válság?

Az elmúlt hónapok eseményei jelentették az utolsó esélyt, hogy elkerüljék a
valódi háborút Kelet-Európában. Putyin több biztonsági kérdésben is 
garanciákat
kért a NATO-tól. A Kreml konkrétan kötelező érvényű biztosítékokat akart 
arra
vonatkozóan, hogy a szövetség csökkenti növekvő katonai jelenlétét
Kelet-Európában, és soha nem ajánl fel tagságot Ukrajnának. Ezeket a
követeléseket hatalmas katonai jelenléttel támasztotta alá Ukrajna határain.

A Biden-adminisztráció válasza Oroszország értelmes nyugati engedmények és
biztonsági garanciák iránti törekvésére kitérő volt. Putyin ekkor 
egyértelműen
úgy döntött, hogy eszkalálja az ügyet. Washington azon kísérlete, hogy 
Ukrajnát
a NATO politikai és katonai gyalogjává tegye – még az ország formális 
szövetségi
tagságának hiányában is –, sokba kerülhet az ukrán népnek.

A történelem megmutatja, hogy Washington Oroszországgal szembeni bánásmódja 
a
Szovjetunió megszűnését követő évtizedekben hatalmas politikai baklövést
jelentett. Teljesen előre látható volt, hogy a NATO-bővítés végül a 
Moszkvával
való kapcsolatok tragikus, esetleg erőszakos megszakításához vezet. Az 
éleslátó
elemzők figyelmeztettek a valószínű következményekre, de ezeket a
figyelmeztetéseket nem vették komolyan. Most azonban mindenki megfizeti az
amerikai külpolitika rövidlátásának és arroganciájának igen nagy árát – 
zárja
gondolatait Ted Galen Carpenter.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem 


-- 
Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.
www.avast.com