[Grem] A francia migránslázadás kapcsán - 'Agresszió és önvédelem' / Botond Bálint, szociológus

[Emoke Greschik]

*Agresszió és a hiányzó önvédelem *

Botond Bálint

2023.07.06. 08:31

https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/07/agresszio-es-a-hianyzo-onvedelem


A francia államnak már az elmúlt pár évben is csak arra volt ereje, hogy a
bevándorlókat megvédje a franciáktól, szó sem volt már arról, hogy az állam
az ország jogkövető állampolgárait is megvédi. Ezt lehet szépítgetni, a
politikai korrektség totalitásával leírhatatlanná és kimondhatatlanná
tenni, de ezt már minden francia tudja évek óta. Nemcsak azok, akik
ellenzik ezt a fajta diktatúrát, hanem azok is, akik támogatják. Az, hogy
ennek a diktatúrának az etnikai franciák között eddig minden választáson
tulajdonképpen többsége volt, előrevetíti az ország sorsát. Mindezekből az
következik, hogy az események leírása a politikai korrektség Magyarországon
szokásos szintjét sem tűri meg, már amennyiben bármiféle valóságigénnyel
kívánunk fellépni.

Franciaországban nem ez az első etnikai lázadás, hanem a sokadik, és még
abból sem az első, amelyben az etnikai francia liberális és kommunista
szélsőségesek is nagyon határozottan részt vesznek. Mindezt úgy, hogy

a normális emberek ellenállása csak most ébredezik, most jelennek meg a
nyilvánosság szintjén a helyi önvédelmi csoportok, de a francia rendőrség
még most sem lépte túl a számára nagyon szűkre szabott határokat. Jellemző,
hogy Macron csak akkor kezdett el határozottnak mutatkozni, amikor az
eszkaláció már nem a lakosságra, hanem a dühöngőkre kezdett egyre
veszélyesebb lenni.

A modern tömegdemokráciák születésének, stabilizálódásának és lassú, majd
egyre gyorsuló széthullásának van egy logikája, amelyet meg kell értenünk
akkor, amikor a jámborságot értelmezzük, amellyel a franciák többsége
(látszólag és jelenleg még) hagyja lemészároltatni magát. Mindez történik
egy olyan országban, amely gyarmattartóként még három nemzedékkel ezelőtt
se riadt vissza Afrikában az őslakosok tömeges legyilkolásától. A modern
államok előtt még a helyi közösségek rendelkeztek a normalitás
definiálásának lokális jogával és értelemszerűen ők döntötték el, hogy ki
sérti azt meg és azért milyen büntetést érdemel. Ennek általános
igazságossága, emberségessége, tökéletessége és tökéletlensége nem tárgya
cikkemnek, de akkor még a közösségek valódiak voltak, a helyi szokások
pedig gyakorlatilag kötelezők.

A központi hatalom erősödése sokféle módon érhető tetten, a XIX. század
második felében egyre gyorsulva tűnt el a lokalitás, hogy aztán a
tömegkommunikáció és a modern állam megszületésével elérje azt, hogy minden
helyi ügyet országos szokások, törvények és főleg elvont és totális
ideológiák alapján kelljen majd megoldani. A szó szoros értelmében minden
megváltozott, és ennek a mindennek az egyik fontos részlete volt az, hogy
az állam sok minden más mellett totalizálta a saját erőszak-monopóliumát.
Azt mondta az embereknek, hogy a saját védelmetekért többet sem magatok,
sem az általatok fenntartott helyi struktúrák sem tehetnek semmi olyat,
amit erőszaknak lehet minősíteni. Megvéd benneteket az állam, na persze
sokszor nem ott és akkor, amikor megtámadnak benneteket, hanem majd csak
utána, megkeresi és megbünteti az elkövetőt.

Erőszakot alkalmazni csak a hatóságnak van joga. Egy nagyjából kulturálisan
és vallásilag homogén, túl sok kitaszítottat nem tartalmazó társadalomban
ez működőképes is. A rohamtempójú városiasodás idején a régi városok és
közösségek, a városba áramló, kényszerülő tömegek még magukkal hozták a
paraszti lokalitás fegyelmét, ami két-három generá­ción át egyre gyengülve,
de kitartott. Azonban az elmúlt ötven évben Európában már egyre kevesebb
olyan ember érkezik a városokba, aki ezt az alkalmazkodóképességet hozza
magával.

Az Európán kívülről érkezőknek pedig ez teljesen értelmezhetetlen. Ők az
állam erőszak-monopóliumáról, a személytelen hivatalosságról soha nem is
hallottak. Ők olyan világból érkeztek, ahol mindig az erősebbnek van igaza
és az erejét demonstrálnia is kell ehhez. Ha nem érezteted, hogy te vagy az
erősebb, akkor automatikusan elismered, a másik a domináns.

Amikor egy európai átlagpolgár találkozik az országa rendőrével,
hatóságaival, megvan a lehetősége, hogy együttműködve vele egyenrangú felek
interakciójaként bonyolódjon le a dolog. De olyan, hogy két ember egyenlő,
csak az európai kultúrkörben létezik. És igazán itt is csak szűk fél,
háromnegyed évszázada. A világon mindenütt másutt alapesetben vagy felül
vagy alul vannak egymáshoz képest az emberek. Egy arab suhanc nem egyenlő
félként, a közlekedés és közbiztonság érdekében végzett együttműködésként
éli meg az utcai igazoltatást, hanem egy alacsonyabb rendű fehér által egy
muszlim ellen elkövetett megalázásként. Ezt ez életérzést mondjuk nálunk is
elő tudja adni egy átlagbunkó, de az ilyesmi statisztikai alapon nagyon
ritkán fajul erőszakká. Az arányok persze csak becsülhetők, de a
magyarországi cigány csoportok csak kis része épített olyan ellenkultúrát,
amelynél sokkal brutálisabb létezik Franciaországban. És ott milliós
nagyságrendű fiatal, nem francia férfi érintett benne.

Az iszlám vallás egyben politikai ideológia is, ami a keresztény kultúrából
nézve felfoghatatlan.

A franciaországi muszlimok tömegei okolják a franciákat minden bajukért.
Amikor tombolnak, ugyanúgy minden ellen és mindenért harcolnak, mint a
szélsőbaloldali, szélsőliberális csoportok, nem véletlen, hogy egymásra is
találtak bizonyos értelemben.

 (Pont ugyanolyan ez, mint amikor annak idején a nácik és a kommunisták
egyszerre harcoltak a legitim német kormány ellen 1933 előtt.) Az etnikai
különbség csak ezután lesz érdekes, amikor a francia államot és a
normalitás maradé­kait legyőzték, hogy anarchista szocializmus legyen-e
Franciaország helyén vagy egy iszlám kalifátus. Fontos megérteni, hogy akik
most lázadnak, azok már a saját országukban vannak, és nekik a franciák az
idegenek.

A francia állam ugyanúgy a liberalizmus általános térhódításával került
lejtőre, mint bármelyik nyugati állam. Felhagyott a normalitás védelmével,
és már csak az emberi jogokat védte, azokat is főleg saját magától, a
rendőrség túlkapásaitól például. A bevándorló kultúra részévé vált az, hogy
minden, a francia hivatalossággal történő találkozást agresszióként kell
megélni és értelemszerűen kontrollálatlan agresszióval kell rá válaszolni.

 Folyamatosan koptatták el a rendőrök lehetőségeit, eszközeit először, majd
később az önbizalmát is. A francia rendőrség csak akkor számíthatott
politikai és sajtótámogatásra, ha a legbrutálisabban a rendszer jobboldali
ellenzékével szemben lépett fel. Elkezdték levadászni azokat a rendőröket
és parancsnokokat, akik határozottan mertek fellépni az etnikai alapú
bűnözői csoportok vagy az Antifa ellen. Minden konkrét információ nélkül
automatikusan a rendőrt és a rendőrséget tették felelőssé egy arab suhanc
bűncselekmény közben bekövetkezett haláláért. Mert a rendőrrel szembeni
erőszak egy fehér ember esetében (nagyon helyesen) bűncselekmény. Egy
bevándorló esetében azonban nem az, hiszen sok tízezer esetből legfeljebb
csak néhányat torolnak meg.

Politikai értelemben a francia állam ma a bevándorlókat védi vallási és
etnikai közösségként a francia kultúrától, jogrendszertől, a
kereszténységtől, a rendőrségtől és általában minden hatóságtól.

És ezért az állam valójában semmiféle ellenszolgáltatást nem kér, ahogy az
ország szociális rendszerének végletes kihasználásáért sem. Macron rémülete
jelen esetben azon alapszik, hogy országa már régóta azon a határon billeg,
hogy a francia lakosság jelentős része gondolkozik azon, hogy vissza kell
térnie az önvédelemhez, hiszen az államuk már nem látja el a feladatát.
Akkor azonban az eddigi doktrína alapján

a rendőröknek egyszerre kell harcolniuk a bevándorlókkal, a
szélsőbaloldallal és a szélsőjobboldallal, valamint a közvetlen életveszély
okán szerveződő lakossági önvédelmi erőkkel.

Mert legyen az bármennyire furcsa nekünk, normális embereknek, a
liberálisok szerint a liberális jogállamra nem az etnikailag idegen
vandálok és gyújtogatók milliós tömege vagy a velük együtt az államot
támadó liberális és kommunista csőcselék jelenti a fő veszélyt, hanem azok
a normális emberek, akik lokálisan és önvédelemből vissza akarják venni a
rendfenntartás jogát az erőszak alkalmazásának jogával együtt az államtól,
hogy megvédjék magukat. Az emberi jogok végtelenítése miatt ugyanis a
kisebbségek elemi joga, hogy akár erőszakkal is kifejezzék magukat és
tiltakozásukat „az elnyomás ellen”, de a többségként tételezett
kisebbségnek még az önvédelemhez sincs meg a joga.

Hát ez van ma Franciaország egykori, hűlt helyén. Tanuljunk belőle.

*A szerző szociológus*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230708/746781db/attachment.html>