[Grem] Interjú Demjén Ferenccel: szabadság, gender, tanártüntetések, 1956, mai "diktatúra", zene, előadóművészet, vallás

[Emoke Greschik]

 „Aki azt mondja, diktatúra van, nem itt él” – Demjén Ferenc a Mandinernek
<https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek>
2023. január 11. 5:59
https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek
*Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen *– mondja
a zenész*. Mit jelent a valódi szabadság? **Mit gondol a tanártüntetésekről
és a háborúról?* Interjú.

*Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban*

*Mit jelent önnek a szabadság? *
Alapvetően azt, hogy az ember bármit megtehessen és elérhessen az életében,
amivel nem zavar vagy korlátoz másokat. Igaz ez a tetteinkre és a
gondolatokra is. Csak akkor tudunk egyénileg és közösségileg is fejlődni,
ha szabadság van. Mindkettő fontos, hiszen ha van egy jó elképzelésünk, de
nem vagyunk képesek hasznossá és valóságossá tenni, akkor önmagában nem ér
semmit. *Teret kell tehát adni mindenkinek a kibontakozásra, ám csakis úgy,
hogy azzal az embertársaink lehetőségei ne csökkenjenek. Különbséget kell
tenni a szabadság és a szabadosság között! *Úgy vélem, a rendszerváltozást
követően ezeket gyakran felcserélték,* sokan ma is úgy vélik, mindenek
felett áll a „mindent szabad” elve*, *pedig nem így van.** A valóságot,
például a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet **átírni.   *Mindennek
van határa.

*Egy interjúban arról beszélt, sajnos ma sokan nem tudják, nem értékelik
Magyarországon, mekkora szabadságban élnek. Mire gondol? *
Ez óriási baj. *Egyre többen vannak, akik már a kommunista rezsim bukása
után nőttek fel, s nincsenek tisztában azzal, mit jelentett valódi
korlátozások között élni, napról napra próbálkozni. Csodálkozom azon is,
ahogy a diákok az utcára vonulnak, állításuk szerint a tanáraik érdekében –
bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig valójában úgy tudnának
segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. *Ez nem valódi
szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg
néhány lyukasórát.
Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés
környezetben vonuljon fel. – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett
megtenni. *Egyébként
azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a
béremeléssel nagyjából mindenki egyetért**, ráadásul a hírek szerint meg is
valósul.* *Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom
lesz.*

*Néha a vonulásnak nagyobb tétje van. Egyszer úgy nyilatkozott, utólag
kicsit bánta, hogy az édesapja 1956 októberében nem engedte ki az utcára. *

Nemcsak engem, a testvéreimet se. Nagyon helyesen féltett minket, tudta,
mivé fajulhat a forradalom, amikor megindulnak a tankok a felkelőkkel
szemben. Így is lett. Ráadásul mi a belvárosban laktunk akkor, s máig
emlékszem a november 4-e előtti néhány napra, amikor az emberek valahogy
vidámabbak, felszabadultabbak voltak, az ablakokból néztük a sokaságot, az
egész valamiféle pszichedelikus élmény volt. Csak tízéves voltam, jó
tanuló, alapvetően másról szólt az életem, mégis átjött az a történelmi
hangulat.
[image: Fotó: Földházi Árpád]
Fotó: Földházi Árpád

*A rendszerváltozás beteljesítette az ötvenhatos vágyakat? *
Békés volt, tárgyalásos úton zajlott, csakhogy a több évtizednyi
pártállamiság után a társadalmi mentalitás akkor még mindig a félelmen
alapult. Nem voltak egyenlők a feltételek a változást akarók és a rendszer
fenntartói között, mások meg attól féltek, mi kerülhet elő róluk a lezárt
könyvekből. Egyébként 1956-ban egy egész társadalom érezhette sértve magát,
s aki nem vonult fel a hatalommal szemben, az is gyertyát gyújtott az
ablakában. A megtorlástól végül én sem menekültem meg teljesen: a
forradalom eltiprása után az ÁVH-t ugyan feloszlatták, a tagságot
*„újrahasznosították”*, s onnan érkezett az egyik tanárunk is, aki egy
alkalommal csúnyán elvert. A kultúrát mindenképp vissza akarták venni, sok
volt az egykori karhatalmista az állami rendezvényszervezőnél is. Az akkori
félelmek annyira belénk ivódtak, hogy az én korosztályom tagjai olykor még
mindig a hátuk mögé néznek.

*Akad, aki szerint ma is diktatúrában élünk. Ehhez mit szól? *
*Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint
butaság*. Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990 előtt
korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink. Akkoriban párttagság
nélkül aligha lehetett érvényesülni. Persze akadt olyan is, aki annak
idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis
miniszterelnök lehetett.

Valójában ott maradt, ahol volt, *„csak”* irányt változtatott, s már a
kapitalizmus letéteményeseként tűnt fel a közéletben. Csakhogy amit itt
próbáltak az elején létrehozni, az inkább volt posztkommunizmus vagy rablás.


*Zenészként számos országba eljutott, miért nem maradt kinn soha?
Huszonévesként utazhattam először nyugatra, talán Bécsbe, s lenyűgözött,
amit tapasztaltam. Miután visszatértünk, azt mondtam: ha a kinti világ
színes film, az itthoni Forte fekete-­fehér*. Láttuk, hogy az emberek
felszabadultabbak, jobban élnek, árubőség van, de nekem semmilyen
kereskedelmi lehetőségem vagy pénzügyi érdekem nem kötődött oda, s ami *a
legfontosabb: mindig, akkor is itthon éreztem nyugalomban magam. Ez a
hazám,* nem tudom megszokni az idegen környezetet*. Eszembe sem jutott
soha, hogy kint maradjak, örültem, amikor hazatértem. Ehhez hozzátartozik a
magyar konyha iránti rajongásom is*.

*Azt jól tudom, hogy csak azért járt egy időben egy ferencvárosi étterembe,
mert ott lehetett pacalos csorbalevest enni? *
Igen. De *akár Amerikában, akár Németországban jártam, mindig kikutattam a
helyi magyar vendéglőket*. A Szovjetunió sajnos kivétel, ráadásul az ottani
konzervektől konkrétan rosszul lettem, amikor a V’Moto-Rockkal turnéztunk.
Soha nem mennék vissza. Megjegyzem: *nem azokat kellene dicsérni, akik
hosszú ideig nyugaton éltek, hanem azokat, akik itthon maradtak, és a nehéz
időkben is kitartottak.*

*Mit jelent önnek a hazaszeretet? *
Valahogy mindezt. *A ragaszkodást az otthonhoz, a magyar kultúrához és az
egészen egyedi anyanyelvünkhöz. Emellett a család, a barátok és a helyi
közösség adja a gyökereinket*.

*Ma is ugyanúgy tekint a Nyugatra, mint annak idején? *
Semmiképp, hiszen ha akarom, most már korlátozások nélkül bejárhatom szinte
az egész világot. Oda megyek, ahova csak szeretnék. Az életszínvonal-beli
különbségek részben megmaradtak, bár ez országonként eltér, és itthon is
megjelent az árubőség. Persze van, amit Amerikában vagy Németországban máig
nem szeretek.

*Más téma. Miért nem vegyész, hanem zenész lett annak idején? Az édesapja
az előbbi pályára szánta… *
Valóban, *apámnak voltak lehetőségei, hogy némi protekcióval munkát
biztosítson nekem, ezért mentem a vegyipari technikumba. Az általános
iskolában ráadásul még kifejezetten jó tanuló is voltam, a reál tantárgyak
jól mentek, leginkább a kémia érdekelt. Ez azonban elmúlt, a
laborgyakorlatokon elbuktam, aztán jöttek a problémák a matekkal – a
szorzás és az összeadás máig megy, osztani nem szeretek –, részben a
zenélés miatt pedig kicsit elmaradoztam a suliból. A buktatók sorába aztán
beállt az oroszoktatóm is, az ő óráira végül be se kellett már járnom. Csak
tisztelegtem a foglalkozás elején, aztán léphettem is le. Megjegyzem, semmi
hátrányom nem lett abból, hogy nem tudok oroszul, ráadásul valami zsigeri
ellenérzés is kialakult bennem a nyelvvel kapcsolatban*. *A zenélés viszont
azonnal elkapott, és máig nem ereszt.*


*Sőt, hatalmas karrier következett, számos sikeres zenekar, szólólemezek,
stadionkoncertek – mire a legbüszkébb? Talán arra, hogy mindent elértem,
amit valaha szerettem volna. És büszke vagyok arra is, hogy nem kapott el a
„sztárbetegség”, megmaradtam hétköznapi embernek, aki szinte mindenkivel
szót ért. Azt is fontosnak tartom, hogy mindig egyfajta vidámságot, jó
hangulatot sugározzak az olyan időkben, amikor a nehézségek miatt sokakon
eluralkodik a rosszkedv. *Együtt aggódunk, pedig* ma is van minek örülni.
És még valami. Úgy érzem, megtaláltam azt a helyet, ahol nyugalomban tudok
élni, mindig valami erdős, természetközeli, csendes helyszínről
ábrándoztam, aztán Baranyában sikerült felépíteni egy házat, ahol igazán
otthon érzem magam. Lovak, kutyák, macskák, sok zöld – pótolhatatlan.*
[image: Fotó: Földházi Árpád]
Fotó: Földházi Árpád

*Nem kifejezetten egy rockzenészhez passzoló miliő. *
Ugyan! Számos kollégám vágyik ilyesmire. *Amikor a színpadon állok, ott
vagyok az egész világnak, rengeteg visszajelzést, szeretetet és elismerést
kapok, ám a nagy koncertek után szükség van a csendre.* Ha nem tudnám
átgondolni az egészet, átböngészni akár a világból érkező híreket,
információkat, vagyis nem tudnék feltöltődni, mit adhatnék a közönségnek?

*Betegségek és covidjárvány után ismét a színpadon áll, sőt huszonötödik
alkalommal tartott arénakoncertet. Több évtizednyi rutinnal szokott még
ilyenkor izgulni? *
Igen. Persze nem úgy, mint amikor tűz üt ki, vagy pánikbeteg lesz az ember.
Sokat és alaposan felkészülünk minden alkalomra a zenekarral, most is* így
tettünk. Hetekig próbáltunk. Ettől még mindig van bennem némi drukk, ám
amikor a mikrofon elé lépek,* *s ott állhatok a közönség előtt, mindez
elillan. Hiszen otthon vagyok – ott is.*

*Mi a fontosabb egyébként: a szórakoztatás, adott esetben a vigasztalás
vagy a művészi önkifejezés, az egyediség? *
*Mindkettő egyformán fontos. Az mindenképp cél, hogy az embereket
kiléptessük a hétköznapok nyűg­jeiből, de úgy, hogy egyúttal a reményt, a
jövőbe vetett bizalmat is erősítsük*. A pesszimizmus senkinek nem jó, *legbelül
mindenki szeretne boldogabb lenni.** Megunhatatlan élmény, amikor százak,
ezrek velem éneklik a dalaimat, s bár rengeteg sláger közül választhatunk
egy repertoárhoz, mindig szeretnék valami újat, jövőbe mutatót közvetíteni.*
Ma is él bennem egyfajta természetes evolúció, így érdemes csinálni. S
ahogy már utaltam rá: *a visszaadott öröm tesz valóban boldoggá.*

*A zene az élet az utolsó percig – fogalmazott egyszer. *
Egészen addig, pontosabban addig, amíg még fel tudok menni a színpadra. Ha
már csak visznek, azért majd elgondolkodom*. Hála Istennek, remek orvosaim
vannak, s jelenleg semmi súlyosabb betegségem nincs. Szóval remélem, lesz
még több ilyen nagyszabású koncert, s együtt megyünk tovább a kisebb
korosztályokkal is.*


*Decemberi nagykoncertjének mottója: „Ezzel még tartozom”. Miért? Számos
olyan dalom van, amit még soha nem játszottunk, mert a koncerteken mindig
kellett a hely a „kötelező” slágereknek. Most is csak pár ilyen szám fért
bele, mégis ez adta talán a különlegességét ennek a nagyszerű újabb
találkozásnak.*

*„Sűrűbben hullnak a könnyek, romba dőlnek a tegnapok” – írta a délszláv
háború i*dején. *Ma ismét dörögnek a fegyverek, ezúttal egy másik
szomszédunknál. *
Valóban, akkoriban a határtól nem messze laktunk, egy kis házban,
hallatszottak a fegyverek. Megkaptam a dalt Menyhárt Jancsitól, kiültem a
teraszra, és szinte kiszakadt belőlem ez a szöveg. *Egészen hátborzongató,
hogy ez sajnos ma megismétlődik, sőt több olyan dalom is van, amely megint
aktuális emiatt*. Nem érzem magam depresszív alkatnak, de olyan jó lenne
végre valami felszabadító élményről írni! Ez a szám ma is odatalál.
*Előbb-utóbb muszáj hogy béke legyen, kérdés azonban, mennyi szenvedés vagy
alku árán.*

Óriásiak az elvi különbségek, úgy tűnik, egyelőre mindenki csak a saját
győzelmével lenne elégedett. Mi meg valahogy itt vagyunk az egész közepén.
Magyarország jelenleg védi az érdekeit, de amit és ahogy csak tud, segít.
Mint a jó úttörő. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezt is túléljük
majd, mint oly sok mindent a történelem folyamán. Én ehhez csak dalolni
tudok, mást nem tehetek.

*Újabb idézet: „Vallás és erkölcs nélkül nem élhet az ember.” *Nem éppen
korszerű gondolat a világban.* Ez mit jelent az ön számára? *
A két fogalom összefügg, *az erkölcsi normákat már a tízparancsolatban
megtaláljuk*, Európában szerintem a mai napig valójában a Biblia határozza
meg az alapvető törvényeinket. *Ha nem lett volna vallás, errefelé
leginkább a kereszténység, már régen elpusztult volna a világ. *Valahogy *az
ebből fakadó törvényszerűségek tartják meg az emberiséget. Bár vannak össze
nem egyeztethető meggyőződések vagy szokások, végül mindig azt kellene
megtalálni, ami összeköt bennünket. Nem vagyok templomjáró, nem vagyok
bűntelen, de van bennem hit. A legtöbb barátom zsidó, néha én is annak
érzem magam, bár apám nyomán református vagyok. Amíg keresztény népek
lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen. Persze a nagybetűs rejtélyre én
sem tudom a választ, talán az embernek nincs is erre szüksége, de törekedni
kell a jóra.*
*Demjén Ferenc *
1946-ban született Diósgyőrben. Családja 1951-ben költözött Buda­pestre.
Vegyésztechnikusi végzettséget szerzett, zenei karrierje 1964-ben
kezdődött, amikor testvérével, Istvánnal megalapította a Számum együttest.
1970-től a Bergendy, 1978-tól a V’Moto-Rock tagjaként, majd 1989-től
szólóban zenél. Közre­működött többek között az LGT, Zorán és Katona Klári
leme­zein. Kossuth- és Artisjus- díjas, megkapta a Magyar Köztársasági
Érdemrend középkeresztjét, Ferenc­város és Miskolc díszpolgára.

*Nyitókép: Földházi Árpád*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230111/3bfae9ba/attachment.html>