<div dir="ltr">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek">„Aki azt mondja, diktatúra van, nem itt él” – Demjén Ferenc a Mandinernek</a></h1>
                                                    <div class="gmail-info" style="margin:10px 0px">2023. január 11. 5:59</div><div class="gmail-info" style="margin:10px 0px"><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek">https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek</a></div>
                                                                            <div>                            </div>
                        

                        <div class="gmail-info">
                            <div>
                                                            </div>
                            <div class="gmail-clearer"></div>
                        </div>


                        
                        <div id="gmail-articlecontent"><div class="gmail-lead">
    <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen </b></span>– 
mondja a zenész<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>. Mit jelent a valódi szabadság? </b><b>Mit gondol a 
tanártüntetésekről és a háborúról?</b></span> Interjú.</div>




<div class="gmail-text">
                                        <p><em><strong>Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban</strong></em></p>

<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Mit jelent önnek a szabadság? </strong></span><br>
Alapvetően azt, hogy az ember bármit megtehessen és elérhessen az 
életében, amivel nem zavar vagy korlátoz másokat. Igaz ez a tetteinkre 
és a gondolatokra is. Csak akkor tudunk egyénileg és közösségileg is 
fejlődni, ha szabadság van. Mindkettő fontos, hiszen ha van egy jó 
elképzelésünk, de nem vagyunk képesek hasznossá és valóságossá tenni, 
akkor önmagában nem ér semmit. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Teret kell tehát adni mindenkinek a 
kibontakozásra, ám csakis úgy, hogy azzal az embertársaink lehetőségei 
ne csökkenjenek. Különbséget kell tenni a szabadság és<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a szabadosság 
</span>között! </b></span>Úgy vélem, a rendszerváltozást követően ezeket gyakran 
felcserélték,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> sokan ma is úgy vélik, mindenek felett áll a <em>„mindent szabad”</em> elve</b></span>, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>pedig nem <span style="background-color:rgb(234,209,220)">így</span> van.</b><b> A valóságot, például a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet </b></span><span style="background-color:rgb(213,166,189)"><b>átírni.   </b></span>Mindennek van határa.</p>

<p><strong>Egy interjúban arról beszélt, sajnos ma sokan nem tudják, nem
 értékelik Magyarországon, mekkora szabadságban élnek. Mire gondol? </strong><br>
Ez óriási baj. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Egyre többen vannak, akik már <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a kommunista rezsim </span>bukása 
után nőttek fel, s <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nincsenek </span>tisztában azzal, mit jelentett valódi 
korlátozások között élni, napról napra próbálkozni. Csodálkozom azon is,<span style="background-color:rgb(246,178,107)">
 ahogy </span>a diákok<span style="background-color:rgb(246,178,107)"> az utcára vonulnak, állításuk szerint </span>a tanáraik 
érdekében – bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig <u><span style="background-color:rgb(255,242,204)">valójában úgy 
tudnának segíteni, ha megtanulnák, </span></u>amit át akarnak adni nekik. </b></span>Ez nem 
valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem 
nem ér meg néhány lyukasórát.</p>

<div class="gmail-keretes">Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel. – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Egyébként <span style="background-color:rgb(246,178,107)">azt</span> sem 
értem,<span style="background-color:rgb(246,178,107)"> kiket akarnak a tüntetők meggyőzni</span> az igazukról, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u>hiszen a 
béremeléssel nagyjából mindenki egyetért</u></span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u><b>, ráadásul a hírek szerint meg 
is valósul.</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom 
lesz.</b></span></div><div class="gmail-keretes"><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><br></b></span></div><strong>Néha a vonulásnak nagyobb tétje van. Egyszer úgy 
nyilatkozott, utólag kicsit bánta, hogy az édesapja 1956 októberében nem
 engedte ki az utcára. </strong><br><p>
Nemcsak engem, a testvéreimet se. Nagyon helyesen féltett minket, tudta,
 mivé fajulhat a forradalom, amikor megindulnak a tankok a felkelőkkel 
szemben. Így is lett. Ráadásul mi a belvárosban laktunk akkor, s máig 
emlékszem a november 4-e előtti néhány napra, amikor az emberek valahogy
 vidámabbak, felszabadultabbak voltak, az ablakokból néztük a sokaságot,
 az egész valamiféle pszichedelikus élmény volt. Csak tízéves voltam, jó
 tanuló, alapvetően másról szólt az életem, mégis átjött az a történelmi
 hangulat.</p>

<div class="gmail-aranykeretes2"><img alt="Fotó: Földházi Árpád" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Varga_Zsolt/V_evfolyam_01_szam/Demjen_Ferenc_2.jpg" style="width: 450px; height: 675px;"><div class="gmail-kepalairas">Fotó: Földházi Árpád</div></div>

<p><strong>A rendszerváltozás beteljesítette az ötvenhatos vágyakat? </strong><br>
Békés volt, tárgyalásos úton zajlott, csakhogy a több évtizednyi 
pártállamiság után a társadalmi mentalitás akkor még mindig a félelmen 
alapult. Nem voltak egyenlők a feltételek a változást akarók és a 
rendszer fenntartói között, mások meg attól féltek, mi kerülhet elő 
róluk a lezárt könyvekből. Egyébként 1956-ban egy egész társadalom 
érezhette sértve magát, s aki nem vonult fel a hatalommal szemben, az is
 gyertyát gyújtott az ablakában. A megtorlástól végül én sem menekültem 
meg teljesen: a forradalom eltiprása után az ÁVH-t ugyan feloszlatták, a
 tagságot <em>„újrahasznosították”</em>, s onnan érkezett az egyik 
tanárunk is, aki egy alkalommal csúnyán elvert. A kultúrát mindenképp 
vissza akarták venni, sok volt az egykori karhatalmista az állami 
rendezvényszervezőnél is. Az akkori félelmek annyira belénk ivódtak, 
hogy az én korosztályom tagjai olykor még mindig a hátuk mögé néznek.</p>

<p><strong>Akad, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">aki szerint ma is diktatúrában élünk</span>. Ehhez mit szól? </strong><br>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint
 butaság</b></span>. Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990 
előtt korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink. Akkoriban 
párttagság nélkül aligha lehetett érvényesülni. Persze akadt olyan is, aki annak idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis miniszterelnök lehetett.</p>

<p>Valójában ott maradt, ahol volt, <em>„csak”</em> irányt változtatott,
 s már a kapitalizmus letéteményeseként tűnt fel a közéletben. Csakhogy 
amit itt próbáltak az elején létrehozni, az inkább volt posztkommunizmus
 vagy rablás.</p>

<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Zenészként számos országba eljutott, miért nem maradt kinn soha? <br>
Huszonévesként utazhattam először nyugatra, talán Bécsbe, s lenyűgözött,
 amit tapasztaltam. Miután visszatértünk, azt mondtam: ha a kinti világ 
színes film, az itthoni Forte fekete-­fehér</strong></span>. Láttuk, hogy az emberek 
felszabadultabbak, jobban élnek, árubőség van, de nekem semmilyen 
kereskedelmi lehetőségem vagy pénzügyi érdekem nem kötődött oda, s ami <u><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a
 legfontosabb: mindig, akkor is itthon éreztem nyugalomban magam. Ez a 
hazám,</b></span></u> nem tudom megszokni az idegen környezetet<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>. Eszembe sem jutott 
soha, hogy kint maradjak, örültem, amikor hazatértem. Ehhez 
hozzátartozik<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> a magyar konyha iránti rajongásom is</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)">.</span></p>

<p><strong>Azt jól tudom, hogy csak azért járt egy időben egy ferencvárosi étterembe, mert ott lehetett pacalos csorbalevest enni? </strong><br>
Igen. De <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>akár Amerikában, akár Németországban jártam, mindig kikutattam a
 helyi magyar vendéglőket</b></span>. A Szovjetunió sajnos kivétel, ráadásul az 
ottani konzervektől konkrétan rosszul lettem, amikor a V’Moto-Rockkal 
turnéztunk. Soha nem mennék vissza. Megjegyzem: <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>nem <span style="background-color:rgb(217,234,211)">azokat kellene 
dicsérni, akik hosszú ideig nyugaton éltek</span>, hanem azokat, akik itthon 
maradtak, és a nehéz időkben is kitartottak.</b></span></p>

<p><strong>Mit jelent önnek <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a hazaszeretet?</span> </strong><br>
Valahogy mindezt. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u><b>A ragaszkodást az otthonhoz, a magyar kultúrához és az
 egészen egyedi anyanyelvünkhöz. Emellett a család, a barátok és a helyi
 közösség adja a gyökereinket</b></u></span>.</p>

<p><strong>Ma is ugyanúgy tekint a Nyugatra, mint annak idején? </strong><br>
Semmiképp, hiszen ha akarom, most már korlátozások nélkül bejárhatom 
szinte az egész világot. Oda megyek, ahova csak szeretnék. Az 
életszínvonal-beli különbségek részben megmaradtak, bár ez országonként 
eltér, és itthon is megjelent az árubőség. Persze van, amit Amerikában 
vagy Németországban máig nem szeretek.</p>



<p><strong>Más téma. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Miért nem vegyész, hanem zenész lett annak idején? Az édesapja az előbbi pályára szánta… </span></strong><br>
Valóban, <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>apámnak voltak lehetőségei, hogy némi protekcióval munkát 
biztosítson nekem, ezért mentem a vegyipari technikumba. Az általános 
iskolában ráadásul még kifejezetten jó tanuló is voltam, a reál 
tantárgyak jól mentek, leginkább a kémia érdekelt. Ez azonban elmúlt, a 
laborgyakorlatokon elbuktam, aztán jöttek a problémák a matekkal – a 
szorzás és az összeadás máig megy, osztani nem szeretek –, részben a 
zenélés miatt pedig kicsit elmaradoztam a suliból. A buktatók sorába 
aztán beállt az oroszoktatóm is, az ő óráira végül be se kellett már 
járnom. Csak tisztelegtem a foglalkozás elején, aztán léphettem is le. 
Megjegyzem, semmi hátrányom nem lett abból, hogy nem tudok oroszul, 
ráadásul valami zsigeri ellenérzés is kialakult bennem a nyelvvel 
kapcsolatban</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A zenélés viszont azonnal elkapott, és máig nem ereszt.</b></span></p>

<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Sőt, hatalmas karrier következett, számos sikeres zenekar, szólólemezek, stadionkoncertek – mire a legbüszkébb? <br>
Talán arra, hogy mindent elértem, amit valaha szerettem volna. És büszke vagyok arra is, hogy nem kapott el<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a <em>„sztárbetegség”</em></span>,
 megmaradtam hétköznapi embernek, aki szinte mindenkivel szót ért<span style="background-color:rgb(255,242,204)">. </span>Azt 
is fontosnak tartom, hogy mindig egyfajta vidámságot, jó hangulatot 
sugározzak az olyan időkben, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">amikor a nehézségek miatt sokakon 
eluralkodik a rosszkedv</span>. </strong></span>Együtt aggódunk, pedig<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> ma is van minek örülni. 
És még valami. Úgy érzem, megtaláltam azt a helyet, ahol nyugalomban 
tudok élni, mindig valami erdős, természetközeli, csendes helyszínről 
ábrándoztam, aztán Baranyában sikerült felépíteni egy házat, ahol igazán
 otthon érzem magam. Lovak, kutyák, macskák, sok zöld – pótolhatatlan.</b></span></p>

<div class="gmail-aranykeretes2"><img alt="Fotó: Földházi Árpád" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Varga_Zsolt/V_evfolyam_01_szam/Demjen_Ferenc_4.jpg" style="width: 450px; height: 675px;"><div class="gmail-kepalairas">Fotó: Földházi Árpád</div></div>

<p><strong>Nem kifejezetten egy rockzenészhez passzoló miliő. </strong><br>
Ugyan! Számos kollégám vágyik ilyesmire. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Amikor a színpadon állok, ott 
vagyok az egész világnak, rengeteg visszajelzést, szeretetet és 
elismerést kapok, ám a nagy koncertek után <span style="background-color:rgb(255,242,204)">szükség van a csendre.</span></b></span> Ha nem
 tudnám átgondolni az egészet, átböngészni akár a világból érkező 
híreket, információkat, vagyis nem tudnék feltöltődni, mit adhatnék a 
közönségnek?</p>

<p><strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Betegségek és covidjárvány</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">után ismét a színpadon áll, s</span>őt 
<span style="background-color:rgb(255,242,204)">huszonötödik alkalommal tartott arénakoncertet.</span> Több évtizednyi rutinnal
 szokott még ilyenkor izgulni? </strong><br>
Igen. Persze nem úgy, mint amikor tűz üt ki, vagy pánikbeteg lesz az 
ember. Sokat és alaposan felkészülünk minden alkalomra a zenekarral, 
most is<b> így tettünk. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Hetekig próbáltunk. Ettől még mindig van bennem 
némi drukk, ám amikor a mikrofon elé lépek,</span></b> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>s ott állhatok a közönség 
előtt, mindez elillan. Hiszen otthon vagyok – ott is.</b></span></p>

<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Mi a fontosabb egyébként: a szórakoztatás, adott esetben a vigasztalás vagy a művészi önkifejezés, az egyediség? </strong></span><br>
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mindkettő egyformán fontos. Az mindenképp cél, hogy az embereket 
kiléptessük a hétköznapok <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nyűg­jeiből,</span> de úgy, hogy egyúttal a reményt, a
 jövőbe vetett bizalmat is erősítsük</b></span>. A pesszimizmus senkinek nem jó, 
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>legbelül mindenki szeretne boldogabb lenni.</b><b> Megunhatatlan élmény, amikor
 százak, ezrek velem éneklik a dalaimat, s bár rengeteg sláger közül 
választhatunk egy repertoárhoz, mindig szeretnék valami újat, jövőbe 
mutatót közvetíteni.</b></span> Ma is él bennem egyfajta természetes evolúció, így 
érdemes csinálni. S ahogy már utaltam rá: <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a visszaadott öröm tesz 
valóban boldoggá.</b></span></p>

<p><strong>A zene az élet az utolsó percig – fogalmazott egyszer. </strong><br>
Egészen addig, pontosabban addig, amíg még fel tudok menni a színpadra. 
Ha már csak visznek, azért majd elgondolkodom<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>. Hála Istennek, remek 
orvosaim vannak, s jelenleg semmi <span style="background-color:rgb(234,209,220)">súlyosabb <span style="background-color:rgb(217,234,211)">betegségem</span></span> nincs. Szóval 
remélem, lesz még több ilyen nagyszabású koncert, s együtt megyünk 
tovább a kisebb korosztályokkal is.</b></span></p>

<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Decemberi nagykoncertjének mottója: <em>„Ezzel még tartozom”</em>. Miért? <br>
Számos olyan dalom van, amit még soha nem játszottunk, mert a koncerteken mindig kellett a hely a <em>„kötelező”</em>
 slágereknek. Most is csak pár ilyen szám fért bele, mégis ez adta talán
 a különlegességét ennek a nagyszerű újabb találkozásnak.</strong></span></p>

<p><strong><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><em>„Sűrűbben hullnak a könnyek, romba dőlnek a tegnapok”</em> – írta </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">a délszláv háború</span> i</strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">dején. </span><strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Ma ismét dörögnek a fegyverek</span>, ezúttal egy másik szomszédunknál. </strong><br>
Valóban, akkoriban a határtól nem messze laktunk, egy kis házban, 
hallatszottak a fegyverek. Megkaptam a dalt Menyhárt Jancsitól, kiültem a
 teraszra, és szinte kiszakadt belőlem ez a szöveg. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Egészen 
hátborzongató, hogy ez sajnos ma megismétlődik, sőt több olyan dalom is 
van, amely megint aktuális emiatt</b></span>. Nem érzem magam depresszív alkatnak, 
de olyan jó lenne végre valami felszabadító élményről írni! Ez a szám ma
 is odatalál.</p>

<div class="gmail-keretes"><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Előbb-utóbb muszáj <span style="background-color:rgb(255,242,204)">hogy béke legyen, </span>kérdés azonban, mennyi <span style="background-color:rgb(234,209,220)">szenvedés vagy alku</span> árán.</b></span></div>

<p>Óriásiak az elvi különbségek, úgy tűnik, egyelőre mindenki csak a 
saját győzelmével lenne elégedett. Mi meg valahogy itt vagyunk az egész 
közepén. Magyarország jelenleg védi az érdekeit, de amit és ahogy csak 
tud, segít. Mint a jó úttörő. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezt 
is túléljük majd, mint oly sok mindent a történelem folyamán. Én ehhez 
csak dalolni tudok, mást nem tehetek.</p>

<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Újabb idézet: <em>„Vallás és erkölcs nélkül nem élhet az ember.”</em> </strong><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Nem éppen korszerű gondolat a világban.</span><strong> Ez mit jelent az ön számára? </strong></span><br>
A két fogalom összefügg, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az erkölcsi normákat már a tízparancsolatban 
megtaláljuk</b></span>, Európában szerintem a mai napig valójában a Biblia 
határozza meg az alapvető törvényeinket. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Ha nem lett volna </span>vallás, 
errefelé leginkább a kereszténység, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">már régen elpusztult volna</span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a világ. </span>
</b></span>Valahogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az ebből fakadó törvényszerűségek tartják meg az emberiséget. 
<span style="background-color:rgb(217,234,211)">Bár vannak </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">össze nem</span> egyeztethető <span style="background-color:rgb(217,234,211)">meggyőződések vagy szokások</span>, végül 
mindig azt kellene megtalálni, ami összeköt bennünket. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Nem vagyok </span>
templomjáró,<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> nem vagyok</span> bűntelen, <u>de van benn</u>em hit. A legtöbb barátom 
zsidó, néha én is annak érzem magam, bár apám nyomán református vagyok. 
<u>Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen</u>. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Persze
 a nagybetűs rejtélyre én sem tudom a választ, talán az embernek nincs 
is erre szüksége</span>, de törekedni kell a jóra.</b></span></p>

<div class="gmail-aranykeretes"><strong>Demjén Ferenc </strong><br>
1946-ban született Diósgyőrben. Családja 1951-ben költözött Buda­pestre.
 Vegyésztechnikusi végzettséget szerzett, zenei karrierje 1964-ben 
kezdődött, amikor testvérével, Istvánnal megalapította a Számum 
együttest. 1970-től a Bergendy, 1978-tól a V’Moto-Rock tagjaként, majd 
1989-től szólóban zenél. Közre­működött többek között az LGT, Zorán és 
Katona Klári leme­zein. Kossuth- és Artisjus- díjas, megkapta a Magyar 
Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, Ferenc­város és Miskolc 
díszpolgára.</div>

<p style="text-align:right"><em>Nyitókép: Földházi Árpád</em></p>

                        </div></div>

</div>