<div dir="ltr">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek">„Aki azt mondja, diktatúra van, nem itt él” – Demjén Ferenc a Mandinernek</a></h1>
<div class="gmail-info" style="margin:10px 0px">2023. január 11. 5:59</div><div class="gmail-info" style="margin:10px 0px"><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek">https://mandiner.hu/cikk/20230104_aki_azt_mondja_diktatura_van_nem_itt_el_demjen_ferenc_a_mandinernek</a></div>
<div> </div>
<div class="gmail-info">
<div>
</div>
<div class="gmail-clearer"></div>
</div>
<div id="gmail-articlecontent"><div class="gmail-lead">
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen </b></span>–
mondja a zenész<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>. Mit jelent a valódi szabadság? </b><b>Mit gondol a
tanártüntetésekről és a háborúról?</b></span> Interjú.</div>
<div class="gmail-text">
<p><em><strong>Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban</strong></em></p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Mit jelent önnek a szabadság? </strong></span><br>
Alapvetően azt, hogy az ember bármit megtehessen és elérhessen az
életében, amivel nem zavar vagy korlátoz másokat. Igaz ez a tetteinkre
és a gondolatokra is. Csak akkor tudunk egyénileg és közösségileg is
fejlődni, ha szabadság van. Mindkettő fontos, hiszen ha van egy jó
elképzelésünk, de nem vagyunk képesek hasznossá és valóságossá tenni,
akkor önmagában nem ér semmit. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Teret kell tehát adni mindenkinek a
kibontakozásra, ám csakis úgy, hogy azzal az embertársaink lehetőségei
ne csökkenjenek. Különbséget kell tenni a szabadság és<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a szabadosság
</span>között! </b></span>Úgy vélem, a rendszerváltozást követően ezeket gyakran
felcserélték,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> sokan ma is úgy vélik, mindenek felett áll a <em>„mindent szabad”</em> elve</b></span>, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>pedig nem <span style="background-color:rgb(234,209,220)">így</span> van.</b><b> A valóságot, például a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet </b></span><span style="background-color:rgb(213,166,189)"><b>átírni. </b></span>Mindennek van határa.</p>
<p><strong>Egy interjúban arról beszélt, sajnos ma sokan nem tudják, nem
értékelik Magyarországon, mekkora szabadságban élnek. Mire gondol? </strong><br>
Ez óriási baj. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Egyre többen vannak, akik már <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a kommunista rezsim </span>bukása
után nőttek fel, s <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nincsenek </span>tisztában azzal, mit jelentett valódi
korlátozások között élni, napról napra próbálkozni. Csodálkozom azon is,<span style="background-color:rgb(246,178,107)">
ahogy </span>a diákok<span style="background-color:rgb(246,178,107)"> az utcára vonulnak, állításuk szerint </span>a tanáraik
érdekében – bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig <u><span style="background-color:rgb(255,242,204)">valójában úgy
tudnának segíteni, ha megtanulnák, </span></u>amit át akarnak adni nekik. </b></span>Ez nem
valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem
nem ér meg néhány lyukasórát.</p>
<div class="gmail-keretes">Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel. – igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Egyébként <span style="background-color:rgb(246,178,107)">azt</span> sem
értem,<span style="background-color:rgb(246,178,107)"> kiket akarnak a tüntetők meggyőzni</span> az igazukról, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u>hiszen a
béremeléssel nagyjából mindenki egyetért</u></span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u><b>, ráadásul a hírek szerint meg
is valósul.</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom
lesz.</b></span></div><div class="gmail-keretes"><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><br></b></span></div><strong>Néha a vonulásnak nagyobb tétje van. Egyszer úgy
nyilatkozott, utólag kicsit bánta, hogy az édesapja 1956 októberében nem
engedte ki az utcára. </strong><br><p>
Nemcsak engem, a testvéreimet se. Nagyon helyesen féltett minket, tudta,
mivé fajulhat a forradalom, amikor megindulnak a tankok a felkelőkkel
szemben. Így is lett. Ráadásul mi a belvárosban laktunk akkor, s máig
emlékszem a november 4-e előtti néhány napra, amikor az emberek valahogy
vidámabbak, felszabadultabbak voltak, az ablakokból néztük a sokaságot,
az egész valamiféle pszichedelikus élmény volt. Csak tízéves voltam, jó
tanuló, alapvetően másról szólt az életem, mégis átjött az a történelmi
hangulat.</p>
<div class="gmail-aranykeretes2"><img alt="Fotó: Földházi Árpád" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Varga_Zsolt/V_evfolyam_01_szam/Demjen_Ferenc_2.jpg" style="width: 450px; height: 675px;"><div class="gmail-kepalairas">Fotó: Földházi Árpád</div></div>
<p><strong>A rendszerváltozás beteljesítette az ötvenhatos vágyakat? </strong><br>
Békés volt, tárgyalásos úton zajlott, csakhogy a több évtizednyi
pártállamiság után a társadalmi mentalitás akkor még mindig a félelmen
alapult. Nem voltak egyenlők a feltételek a változást akarók és a
rendszer fenntartói között, mások meg attól féltek, mi kerülhet elő
róluk a lezárt könyvekből. Egyébként 1956-ban egy egész társadalom
érezhette sértve magát, s aki nem vonult fel a hatalommal szemben, az is
gyertyát gyújtott az ablakában. A megtorlástól végül én sem menekültem
meg teljesen: a forradalom eltiprása után az ÁVH-t ugyan feloszlatták, a
tagságot <em>„újrahasznosították”</em>, s onnan érkezett az egyik
tanárunk is, aki egy alkalommal csúnyán elvert. A kultúrát mindenképp
vissza akarták venni, sok volt az egykori karhatalmista az állami
rendezvényszervezőnél is. Az akkori félelmek annyira belénk ivódtak,
hogy az én korosztályom tagjai olykor még mindig a hátuk mögé néznek.</p>
<p><strong>Akad, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">aki szerint ma is diktatúrában élünk</span>. Ehhez mit szól? </strong><br>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint
butaság</b></span>. Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990
előtt korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink. Akkoriban
párttagság nélkül aligha lehetett érvényesülni. Persze akadt olyan is, aki annak idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis miniszterelnök lehetett.</p>
<p>Valójában ott maradt, ahol volt, <em>„csak”</em> irányt változtatott,
s már a kapitalizmus letéteményeseként tűnt fel a közéletben. Csakhogy
amit itt próbáltak az elején létrehozni, az inkább volt posztkommunizmus
vagy rablás.</p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Zenészként számos országba eljutott, miért nem maradt kinn soha? <br>
Huszonévesként utazhattam először nyugatra, talán Bécsbe, s lenyűgözött,
amit tapasztaltam. Miután visszatértünk, azt mondtam: ha a kinti világ
színes film, az itthoni Forte fekete-fehér</strong></span>. Láttuk, hogy az emberek
felszabadultabbak, jobban élnek, árubőség van, de nekem semmilyen
kereskedelmi lehetőségem vagy pénzügyi érdekem nem kötődött oda, s ami <u><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a
legfontosabb: mindig, akkor is itthon éreztem nyugalomban magam. Ez a
hazám,</b></span></u> nem tudom megszokni az idegen környezetet<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>. Eszembe sem jutott
soha, hogy kint maradjak, örültem, amikor hazatértem. Ehhez
hozzátartozik<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> a magyar konyha iránti rajongásom is</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)">.</span></p>
<p><strong>Azt jól tudom, hogy csak azért járt egy időben egy ferencvárosi étterembe, mert ott lehetett pacalos csorbalevest enni? </strong><br>
Igen. De <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>akár Amerikában, akár Németországban jártam, mindig kikutattam a
helyi magyar vendéglőket</b></span>. A Szovjetunió sajnos kivétel, ráadásul az
ottani konzervektől konkrétan rosszul lettem, amikor a V’Moto-Rockkal
turnéztunk. Soha nem mennék vissza. Megjegyzem: <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>nem <span style="background-color:rgb(217,234,211)">azokat kellene
dicsérni, akik hosszú ideig nyugaton éltek</span>, hanem azokat, akik itthon
maradtak, és a nehéz időkben is kitartottak.</b></span></p>
<p><strong>Mit jelent önnek <span style="background-color:rgb(255,242,204)">a hazaszeretet?</span> </strong><br>
Valahogy mindezt. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><u><b>A ragaszkodást az otthonhoz, a magyar kultúrához és az
egészen egyedi anyanyelvünkhöz. Emellett a család, a barátok és a helyi
közösség adja a gyökereinket</b></u></span>.</p>
<p><strong>Ma is ugyanúgy tekint a Nyugatra, mint annak idején? </strong><br>
Semmiképp, hiszen ha akarom, most már korlátozások nélkül bejárhatom
szinte az egész világot. Oda megyek, ahova csak szeretnék. Az
életszínvonal-beli különbségek részben megmaradtak, bár ez országonként
eltér, és itthon is megjelent az árubőség. Persze van, amit Amerikában
vagy Németországban máig nem szeretek.</p>
<p><strong>Más téma. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Miért nem vegyész, hanem zenész lett annak idején? Az édesapja az előbbi pályára szánta… </span></strong><br>
Valóban, <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>apámnak voltak lehetőségei, hogy némi protekcióval munkát
biztosítson nekem, ezért mentem a vegyipari technikumba. Az általános
iskolában ráadásul még kifejezetten jó tanuló is voltam, a reál
tantárgyak jól mentek, leginkább a kémia érdekelt. Ez azonban elmúlt, a
laborgyakorlatokon elbuktam, aztán jöttek a problémák a matekkal – a
szorzás és az összeadás máig megy, osztani nem szeretek –, részben a
zenélés miatt pedig kicsit elmaradoztam a suliból. A buktatók sorába
aztán beállt az oroszoktatóm is, az ő óráira végül be se kellett már
járnom. Csak tisztelegtem a foglalkozás elején, aztán léphettem is le.
Megjegyzem, semmi hátrányom nem lett abból, hogy nem tudok oroszul,
ráadásul valami zsigeri ellenérzés is kialakult bennem a nyelvvel
kapcsolatban</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A zenélés viszont azonnal elkapott, és máig nem ereszt.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Sőt, hatalmas karrier következett, számos sikeres zenekar, szólólemezek, stadionkoncertek – mire a legbüszkébb? <br>
Talán arra, hogy mindent elértem, amit valaha szerettem volna. És büszke vagyok arra is, hogy nem kapott el<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> a <em>„sztárbetegség”</em></span>,
megmaradtam hétköznapi embernek, aki szinte mindenkivel szót ért<span style="background-color:rgb(255,242,204)">. </span>Azt
is fontosnak tartom, hogy mindig egyfajta vidámságot, jó hangulatot
sugározzak az olyan időkben, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">amikor a nehézségek miatt sokakon
eluralkodik a rosszkedv</span>. </strong></span>Együtt aggódunk, pedig<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> ma is van minek örülni.
És még valami. Úgy érzem, megtaláltam azt a helyet, ahol nyugalomban
tudok élni, mindig valami erdős, természetközeli, csendes helyszínről
ábrándoztam, aztán Baranyában sikerült felépíteni egy házat, ahol igazán
otthon érzem magam. Lovak, kutyák, macskák, sok zöld – pótolhatatlan.</b></span></p>
<div class="gmail-aranykeretes2"><img alt="Fotó: Földházi Árpád" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Varga_Zsolt/V_evfolyam_01_szam/Demjen_Ferenc_4.jpg" style="width: 450px; height: 675px;"><div class="gmail-kepalairas">Fotó: Földházi Árpád</div></div>
<p><strong>Nem kifejezetten egy rockzenészhez passzoló miliő. </strong><br>
Ugyan! Számos kollégám vágyik ilyesmire. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Amikor a színpadon állok, ott
vagyok az egész világnak, rengeteg visszajelzést, szeretetet és
elismerést kapok, ám a nagy koncertek után <span style="background-color:rgb(255,242,204)">szükség van a csendre.</span></b></span> Ha nem
tudnám átgondolni az egészet, átböngészni akár a világból érkező
híreket, információkat, vagyis nem tudnék feltöltődni, mit adhatnék a
közönségnek?</p>
<p><strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Betegségek és covidjárvány</span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)">után ismét a színpadon áll, s</span>őt
<span style="background-color:rgb(255,242,204)">huszonötödik alkalommal tartott arénakoncertet.</span> Több évtizednyi rutinnal
szokott még ilyenkor izgulni? </strong><br>
Igen. Persze nem úgy, mint amikor tűz üt ki, vagy pánikbeteg lesz az
ember. Sokat és alaposan felkészülünk minden alkalomra a zenekarral,
most is<b> így tettünk. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Hetekig próbáltunk. Ettől még mindig van bennem
némi drukk, ám amikor a mikrofon elé lépek,</span></b> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>s ott állhatok a közönség
előtt, mindez elillan. Hiszen otthon vagyok – ott is.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><strong>Mi a fontosabb egyébként: a szórakoztatás, adott esetben a vigasztalás vagy a művészi önkifejezés, az egyediség? </strong></span><br>
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Mindkettő egyformán fontos. Az mindenképp cél, hogy az embereket
kiléptessük a hétköznapok <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nyűgjeiből,</span> de úgy, hogy egyúttal a reményt, a
jövőbe vetett bizalmat is erősítsük</b></span>. A pesszimizmus senkinek nem jó,
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>legbelül mindenki szeretne boldogabb lenni.</b><b> Megunhatatlan élmény, amikor
százak, ezrek velem éneklik a dalaimat, s bár rengeteg sláger közül
választhatunk egy repertoárhoz, mindig szeretnék valami újat, jövőbe
mutatót közvetíteni.</b></span> Ma is él bennem egyfajta természetes evolúció, így
érdemes csinálni. S ahogy már utaltam rá: <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>a visszaadott öröm tesz
valóban boldoggá.</b></span></p>
<p><strong>A zene az élet az utolsó percig – fogalmazott egyszer. </strong><br>
Egészen addig, pontosabban addig, amíg még fel tudok menni a színpadra.
Ha már csak visznek, azért majd elgondolkodom<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>. Hála Istennek, remek
orvosaim vannak, s jelenleg semmi <span style="background-color:rgb(234,209,220)">súlyosabb <span style="background-color:rgb(217,234,211)">betegségem</span></span> nincs. Szóval
remélem, lesz még több ilyen nagyszabású koncert, s együtt megyünk
tovább a kisebb korosztályokkal is.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Decemberi nagykoncertjének mottója: <em>„Ezzel még tartozom”</em>. Miért? <br>
Számos olyan dalom van, amit még soha nem játszottunk, mert a koncerteken mindig kellett a hely a <em>„kötelező”</em>
slágereknek. Most is csak pár ilyen szám fért bele, mégis ez adta talán
a különlegességét ennek a nagyszerű újabb találkozásnak.</strong></span></p>
<p><strong><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><em>„Sűrűbben hullnak a könnyek, romba dőlnek a tegnapok”</em> – írta </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">a délszláv háború</span> i</strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">dején. </span><strong><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Ma ismét dörögnek a fegyverek</span>, ezúttal egy másik szomszédunknál. </strong><br>
Valóban, akkoriban a határtól nem messze laktunk, egy kis házban,
hallatszottak a fegyverek. Megkaptam a dalt Menyhárt Jancsitól, kiültem a
teraszra, és szinte kiszakadt belőlem ez a szöveg. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Egészen
hátborzongató, hogy ez sajnos ma megismétlődik, sőt több olyan dalom is
van, amely megint aktuális emiatt</b></span>. Nem érzem magam depresszív alkatnak,
de olyan jó lenne végre valami felszabadító élményről írni! Ez a szám ma
is odatalál.</p>
<div class="gmail-keretes"><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Előbb-utóbb muszáj <span style="background-color:rgb(255,242,204)">hogy béke legyen, </span>kérdés azonban, mennyi <span style="background-color:rgb(234,209,220)">szenvedés vagy alku</span> árán.</b></span></div>
<p>Óriásiak az elvi különbségek, úgy tűnik, egyelőre mindenki csak a
saját győzelmével lenne elégedett. Mi meg valahogy itt vagyunk az egész
közepén. Magyarország jelenleg védi az érdekeit, de amit és ahogy csak
tud, segít. Mint a jó úttörő. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezt
is túléljük majd, mint oly sok mindent a történelem folyamán. Én ehhez
csak dalolni tudok, mást nem tehetek.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><strong>Újabb idézet: <em>„Vallás és erkölcs nélkül nem élhet az ember.”</em> </strong><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Nem éppen korszerű gondolat a világban.</span><strong> Ez mit jelent az ön számára? </strong></span><br>
A két fogalom összefügg, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az erkölcsi normákat már a tízparancsolatban
megtaláljuk</b></span>, Európában szerintem a mai napig valójában a Biblia
határozza meg az alapvető törvényeinket. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Ha nem lett volna </span>vallás,
errefelé leginkább a kereszténység, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">már régen elpusztult volna</span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a világ. </span>
</b></span>Valahogy <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>az ebből fakadó törvényszerűségek tartják meg az emberiséget.
<span style="background-color:rgb(217,234,211)">Bár vannak </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">össze nem</span> egyeztethető <span style="background-color:rgb(217,234,211)">meggyőződések vagy szokások</span>, végül
mindig azt kellene megtalálni, ami összeköt bennünket. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Nem vagyok </span>
templomjáró,<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> nem vagyok</span> bűntelen, <u>de van benn</u>em hit. A legtöbb barátom
zsidó, néha én is annak érzem magam, bár apám nyomán református vagyok.
<u>Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen</u>. <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Persze
a nagybetűs rejtélyre én sem tudom a választ, talán az embernek nincs
is erre szüksége</span>, de törekedni kell a jóra.</b></span></p>
<div class="gmail-aranykeretes"><strong>Demjén Ferenc </strong><br>
1946-ban született Diósgyőrben. Családja 1951-ben költözött Budapestre.
Vegyésztechnikusi végzettséget szerzett, zenei karrierje 1964-ben
kezdődött, amikor testvérével, Istvánnal megalapította a Számum
együttest. 1970-től a Bergendy, 1978-tól a V’Moto-Rock tagjaként, majd
1989-től szólóban zenél. Közreműködött többek között az LGT, Zorán és
Katona Klári lemezein. Kossuth- és Artisjus- díjas, megkapta a Magyar
Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, Ferencváros és Miskolc
díszpolgára.</div>
<p style="text-align:right"><em>Nyitókép: Földházi Árpád</em></p>
</div></div>
</div>