[Grem] Interjú Kálmán P. ferences szerzetessel: 'Talán egy új hitéleti kultúra bontakozik ki ...'

[Emoke Greschik]

 Talán egy új hitéleti kultúra kibontakozásának vagyunk szemtanúi! – Kálmán
Peregrin ferences szerzetes a Mandinernek

https://mandiner.hu/belfold/2023/12/tagra-nyitjuk-a-templom-kapujat-kalman-peregrin-ofm-a-mandinernek#google_vignette

Adventi interjú a pesti ferences templom elöljárójával keresztény
állóképességről, kiszélesedő lelkipásztori szolgálatról és az alvó Krisztus
ébresztgetéséről.
2023. december 07. 10:11
[image: null]
Vágvölgyi Gergely <https://mandiner.hu/szerzo/vagvolgyi-gergely>

*Újdonsággal készülnek a betlehemállításra? Szent Ferenc újításának 800.
évfordulója bizonyára kötelez egy ferences templomot.*
A hagyományainkat követjük a betlehemállítás terén, és inkább a lelki
életünkben készülünk különleges módon. Az évforduló alkalmából azok a
katolikus hívek, akik elzarándokolnak valamely ferences templomban
felállított betlehemhez, teljes búcsút nyerhetnek az ott elvégzett
imádsággal. Ezzel is megvalljuk, hogy a bűnnél erősebb a kegyelmi hatás, a
bűn sebei pedig gyógyulhatnak.

A neten misét nézni olyan, mint egy finom ebéd elfogyasztása helyett
megnézni egy főzőműsort: bizonyára kényelmes, de nem fogok jóllakni tőle”

*Ilyesmi lehetett Assisi Szent Ferenc célja is, amikor nyolc évszázaddal
ezelőtt bemutatta a betlehemi jelenetet a hívő közösségnek?*
A történészek rámutatnak, hogy Ferenc idejében már létezett a betlehemes
misztériumjátékok szokása, az ő nagysága abban állt, hogy ezt a szokást
bevitte a templomba, és a Jézussal való élő kapcsolattal fogta egybe. A
legenda, amely leírja az általa szervezett karácsonyi misét, arról tudósít,
hogy amikor Ferenc kezébe vette a gyermek Jézust, sokan úgy látták, a
gyermek megelevenedik. S ez valóban így történt, mert sokak szívében új
életre támadt Krisztus. Ez a ferenci újdonság: a népszokást az Istennel
való kapcsolat szolgálatába állítani.
Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

*Sokat beszéltünk az utóbbi időben arról, hogy itthon is egyre kevesebben
vallják magukat kereszténynek, azon belül katolikusnak. Ez azt is jelenti,
hogy egyre több embernek kell elmagyarázni, mit jelent az advent?*
Személyes tapasztalatom, hogy a vallásukat nem gyakorlók körében a
karácsony mostanra kiüresedett. Ahogy a kulturális öntudatból is kezd
kiveszni a kereszténység, úgy az ünnepek világából is kikopik, ráadásul
egyre terhesebbé válik sokaknak az is, hogy együtt legyenek a családjukkal.
Egészen más a társadalomban az ünneplés mércéje és a hangsúlyai is, ez
pedig nehézzé teszi, hogy a lényegig eljussanak az emberek. Keresztény
közösségekben jobb a helyzet, nem kell feltétlen elmagyarázni az advent
mibenlétét és jelentőségét, a templomba járók életében mintegy
sodrásszerűen benne van. Érdekes látni, a városainkban milyen népszerűségre
tettek szert a roráték: sok helyen tele vannak a templomok az adventi
hajnali miséken, még a meglehetősen nagy templomok is! Talán egy új
hitéleti kultúra kibontakozásának vagyunk szemtanúi.

*Miben ragadható meg ez az új kultúra?*
Egyrészt a tudatosabban megélt hitéletben a lelkigyakorlatok, lelki napok
új formáiban, másrészt azt is látom, hogy sokan térnek be a templomokba
napközben csak úgy vagy éppen szentségimádásra. Ezekben a közösségekben
erősek az összetartozás, az egymásra hagyatkozás szálai, amelyeket – ha jól
ragadja meg a pap – a hitélet élénkítésére is lehet használni.

*Miközben tehát a számok terén csökkenés tapasztalható, egyfajta minőségi
növekedés figyelhető meg?*
Sok területen hanyatlásnak indultak az egyházi közösségek, párhuzamban a
társadalmi jelenségekkel. Hasonlót már sokszor megélt az egyház. Nekünk
szokatlan, mert mi magunk nem láttunk még ilyet, de a korábbi évszázadok
megannyi ilyesféle jelenséget eredményeztek, csodálkoznunk tehát nem kell.
A koronavírus-járvány egyértelműen visszavetette a vallásgyakorlást,
mérhető százalékban morzsolódtak le a hívek, amikor a vallásosságot
átváltották egyfajta online jelenlétre, ami aggasztó. Hiszen a neten misét
nézni olyan, mint egy finom ebéd elfogyasztása helyett megnézni egy
főzőműsort: bizonyára kényelmes, de nem fogok jóllakni tőle. A Krisztussal
való személyes találkozást a szentáldozásban, a hívők közösségében, a pap
szolgálata által élhetem meg. Ugyanakkor megfigyelhető a közösségek
átalakulása, amiben sok pozitívum van.

*Mondana példát?*
Már gyerekként is ide, a Ferenciek terére jártam misére, és túl sok fiatalt
nem láttam abban az időben hétköznap, bár tele voltak a padok. Most
negyedannyian vannak egy hétköznapi szentmisén, de észrevehetően jelen
vannak a fiatalok is, nem csak az idősek. Sokan fedezik fel a vasárnapi
misén túl is a miselátogatás örömét, pasaréti és pesti templomunkban a
liturgiákon vagy a szentgyónásokban szinte egyenlő a férfiak és a nők
aránya.

*Visszatérnék a Jézussal való találkozáshoz, hiszen adventben az ő
születésére várakozunk. Hogyan készüljünk fel a találkozásra?*
Az egyház számos jó gyakorlatot ad ezzel kapcsolatban. Ilyen a már említett
roráté mise, amely fizikai áldozatot kíván tőlünk, amit azért hozunk, hogy
ilyen módon is Krisztus elé siessünk. A hagyomány azért ábrázolja a
betlehemi jászol körül az ökröt és a szamarat, mert Izajás próféta könyve
ezzel kezdődik. Ha már ott van az ökör és a szamár a jászolnál, vegyük elő
ebben az adventben Izajás könyvét, és szépen haladjunk az olvasásában,
Krisztusra vonatkoztatva minden szavát. Az advent a keresztény ember
életében nem a kifelé fordulás, hanem a belső készület ideje. Ahogy egy
család is átalakítja az életét egy új családtag befogadására, és átrendezi
a környezetét, hogy az érkező új életnek minél otthonosabb, jobb legyen,
úgy mi is átalakítjuk most az életünket, hogy a belső világunk
ráhangolódjon az új életre, aki maga Krisztus.

A keresztény névvel fellépni mindig nagy felelősséget kíván”

*Nyitott erre a külső világ is?*
Nem tapasztalom, hogy a nem hívő közeg ilyenkor fogékonyabb lenne az egyház
üzenetére, legfeljebb akkor, ha az szociális témában fogalmazódik meg. A
Jézus Krisztussal való találkozás nem alakít­ható ki *„akciószerűen”*,
sokkal inkább életszerűen, személyközeli módon.

*Tévedés lenne, hogy erre a városi kultúra már alkalmatlan?*
A városi kultúra, a nagyváros zaja adottság, a kérdés az, hogy mit kezdünk
vele. Sokszor könnyebb bebújni mögé, mint szembenézni a kihívással, és
megvizsgálni, mit kell tennünk ebben a környezetben.

*Négy évvel ezelőtt azt mondta a Mandinernek: **„Nem lehetünk közönyösek a
társadalmi kérdések alakulásában, bizony sokszor ellen kell állnunk egy-egy
áramlatnak.”** Tartja?*
Teljes mértékben! Mind jobban ki kell alakítanunk ezt az állóképességünket,
meg kell erősíteni, szükség van rá. Ahogy a társadalom egyre inkább
elveszíti azokat a forrásait, amelyek a kereszténységből táplálkoznak,
egyre inkább elveszíti az alapját annak a normarendszernek, amelyben eddig
élt. Minden megkérdőjelezhető lesz, minden eszmény összedönthető, a teljes
relativizmus lép fel, ha nincs legalább kulturális alapja azoknak a
koordinátáknak, amelyek mentén élünk.
[image: Budapest,,Hungary,-,Oct,21,,2019:,Inner-city,Church,Of,The]Az
Alkantarai Szent Péter-templom a pesti Ferenciek terén. Fotó: Shutterstock

*Arról is beszélt, hogy katolikus ember nem vállalhat semmiféle közösséget
olyan szervezettel, amely támogatja az abortuszt és az eutanáziát, vagy
népszerűsíti a Szentírás-ellenes család- és személyiségmodellt. Ennek
legalább három mai aspektusát is érdemes megvizsgálni. Először is, itthon
fellángolt az eutanáziavita, amelyben azok hivatkoznak az emberi
méltóságra, akik lehetővé tennék az élet kioltását. Ez azért történhet,
mert már a kulturális alapok is megkérdőjeleződtek?*
Igen, és azt hiszem, a keresztény embernek ebben a helyzetben tudatosítania
kell, hogy mindenféle szenvedés annak a Krisztusnak a követése, aki
ugyanezt bejárta értem, és előttem jár. Hozzá leszek hasonló. Így alakul át
a szenvedés, akár az élet utolsó szakasza egy olyan folyamattá, amelyben én
magam egyre inkább hasonlóvá válok Krisztushoz. A hívő ember ezért nem
léphet vagy léptethet mást egy *„érzéstelenített halálba”* azon a címen,
hogy ne szenvedjen többet.

Ez a templom azáltal él, hogy ide sokszor csak úgy bejönnek az emberek”

*A keresztények egyre nagyobb hányada támogat olyan politikai programokat,
amelyek relativizálják az élet szentségét, és megkérdőjelezik a bibliai
családmodellt.*
Ennek több oka is lehet. Fontos kérdés, hogy mi, papok, a tanítás feladatát
ellátó személyek vajon kifejtjük-e kellő érthetőséggel, következetességgel
és kedvességgel az egyház vonatkozó tanítását, meg tudjuk-e nyerni a
híveket az egyház tanításának belátására, hiszen az ő életvitelük sokszor
egészen más. Hozzájárulhat a jelenséghez politikai csalódottság is, amikor
a csalódás érzése erősebbé válik számukra, mint ezeknek a kérdéseknek a
jelentősége. Ezt nem helyeslem, de látnunk kell, hogy a helyzet összetett,
a keresztény névvel fellépni mindig nagy felelősséget kíván tőlünk.
Keresztényként nem tehetjük meg, hogy az eszményeink és a cselekedeteink
köszönőviszonyban sincsenek egymással, mert az taszítással jár. Engem is
idegesítene, ha a kárhozattal riogatnának, amennyiben nem a jobboldalra
szavazok…

*A fentebb taglalt áramlatok mintha az egyházon belül is erősödnének, ha
tetszik, házon belül is megkérdőjeleződnek például az antropológiai
alapvetések. Csak a média nagyítja fel a jelenséget, vagy valóban nagy
vitákat él meg ma az egyház?*
A megjelenő eretnekségek mindig azt eredményezték, hogy egy adott témában
tisztázódott, megerősödött, egyértelműbb megfogalmazást nyert a tanítás.
Tehát mindez akár áldássá is válhat. Isten élteti az egyházat! Ezeket a
folyamatokat – amelyek főként abból adódnak, hogy az úgynevezett
nyugat­-európai gondolkodásmód Isten helyett egyre jobban az Isten nélküli
humanizmushoz méri magát – végső soron oda vezeti el az Úristen, hogy
általuk tisztázódik a tanítás. Bennem erőteljes ez a remény!

*Ünneprontó felvetés, de mi lesz, ha az ellenkező irányba lesz elmozdulás?*
Ha az üdvösség egész történetét vizsgáljuk, sajnos látunk benne olyan
korszakokat, amikor bizonyos területeken, akár az egyház vezetése körében
is sérült az igazsághoz való hűség, de ez csak ideig-óráig tartott, mert a
Lélek kibontakoztatta benne Isten Igazságát. Ez nem a mi hajónk, hanem
Krisztusé, ő pedig nem hagyja el az egyházát. Lehet, hogy alszik a
bárkában, de ott van, az egyház imája pedig éppen arra irányul, hogy amikor
szükséges, ébresztgesse az alvó Krisztust.

*Vannak, akik azt szorgalmazzák, hogy új struktúrában, hovatovább
cégszerűen kellene működnie a katolikus egyháznak. Ezekben az
értekezésekben ritkán merül fel például a szolgálat kifejezés, de érdemes
lehet magunkévá tenni a gondolatot?*
Az eredmény-központúság megviselte az egyházról való gondolkodásunkat is,
és befeszülünk, ha nem úgy vagyunk hatékonyak, mint egy cég. Ez a felfogás,
a be­feszülés mentalitása rombolja a nyugati országok egyházait is:* „Csak
el ne veszítsük az eladhatóságunkat!” *Márpedig egy normális cégnél is ha
krízist tapasztalnak, nem kapkodni kezdenek, hanem a profilt tisztázzák, mi
az, ami a sajátjuk. Mintha hiányozna ez a tisztázás, helyette pedig egy
kapkodó népszerűség-hajhászásba kezdenének, aminek a kereszténység ad
egyfajta ideológiai pántlikát. Ugyanez volt az elvárásuk az egyházzal
szemben hajdanán Hitleréknek és a kommunistáknak. E felfogás kritikájaként
azt szokták felhozni, hogy ezekben a folyamatokban szociológiai,
pszichológiai és gazdasági fogalmak jelennek meg, alig találunk teológiai
fogalmakat, a megváltás, a kereszt, a bűnbocsánat, a feltámadás, az utolsó
ítélet meghirdetését. Épp az marad ki, amit ránk bíztak.

*Ha már profilról esik szó: itt ülünk a város szívében, egy lüktető helyen,
ahol valószínűleg mások az adottságok és a lelkipásztori kihívások, mint a
legtöbb templom esetében. Hogyan lehet reagálni ezekre a szükségletekre?*
Augusztusban vendégünk volt Bernard Bober kassai érsek, aki, miután látta a
hat gyóntatószéket és a miserendünket, úgy fogalmazott: *„Akkor ez a
főváros gyóntatószéke!”* Számomra ez jelentette a profiltisztítást, a mi
feladatunk igazából az, hogy ezt a szolgálatot minél nagyobb mértékben
biztosítsuk a híveknek. Ez egyszerre a templom és a rendünk sajátos
karizmája, hiszen a bűnbánók rendjének is hívnak minket. Ez a templom
azáltal él, hogy ide sokszor csak úgy bejönnek az emberek. Nekünk erre kell
építeni, elmondva, hogy Krisztus ma is pokolra száll, személyes poklodban
lesz jelen a gyónás által, és ennek lehetősége az utadba esik, amikor
egyetemre mész, hazaindulsz a munkahelyről, bejössz a városba ügyet intézni.

A megjelenő eretnekségek mindig azt eredményezték, hogy egyértelműbb
megfogalmazást nyert a tanítás”

*Az adventi időszakban szélesítik a lelkipásztori rendet, egyre nagyobb
szolgálatot vállalnak. Milyen vállalásokat tesznek?*
Tágra nyitjuk a templom kapuját: advent első hétfőjétől folyamatosan
szeretnénk lehetővé tenni a gyónást a híveknek, hétköznapokon reggel 6
órától 12-ig, majd 16-tól egészen 22 óráig, közte egy idegen nyelvű sávval,
mindennap más nyelven megadva a lehetőséget. Szombaton a reggeli-délelőtti
sáv hasonlóan alakul, délután pedig 16 és 19 óra között gyóntatunk,
vasárnap 16 és 20.30 között várjuk a híveket. Sokszor tapasztaljuk, hogy
akár az ország legtávolabbi pontjairól is érkeznek hozzánk, nem egy esetben
több évtized után végeznek ismét szentgyónást, a megújulás ugyanis mindig
belülről, sosem kívülről fakad. Most erre még több lehetőség nyílik.
Szentmise is több lesz a templomban, hétfőtől szombatig reggel 6-tól 12-ig
minden órában, 9 órakor latinul. Emellett minden hétköznap 20 és 22 óra
között szentségimádást tartunk majd. A városi élet rendje átalakult, igény
mutatkozik arra, hogy alkalmazkodjunk ehhez a szolgálatunkban is.

*Mit kell tennünk ahhoz, hogy advent idején hatékonyan ébresztgessük
szívünkben az alvó Jézust?*
Az első a szentségi élet, abban ugyanis személyesen találkozhatunk
Krisztussal, aki maga közeledik hozzánk a kenyérben és a borban. Ő maga az,
aki föloldoz, aki keresztel. Nem érzésektől függ, hogy ezek megtörténnek-e,
hanem objektív módon közli magát velünk. A hatása már rajtunk múlik, de az
elengedhetetlen, hogy teljes szívvel, teljes nyitottsággal jelen legyünk. A
második lépés, hogy megismerjük Krisztust, ráhangolódjunk arra, hogyan
érezhet az iránt a világ iránt, amelyben vagyunk. A harmadik pedig a helyes
erkölcsi rend kialakítása: azaz egy családos ember alapesetben elsősorban a
családjával, majd a kisebb közösségeivel, munkahelyével, végül a társadalom
szélesebb rétegeivel szemben visel felelősséget. Ha helyesen alkalmazzuk
ezt a rendet, mi magunk is a helyünkön leszünk.

*Kálmán Peregrin*
1976-ban született Budapesten, 1994-ben érettségizett az esztergomi
Temesvári Pelbárt Gimnáziumban, ugyanekkor lépett a ferences rendbe, és
kezdte teológiai tanulmányait. 2001-ben tett örökfogadalmat, 2003-ban pappá
szentelték. 2009-től 2017-ig a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely
igazgatója, 2017 és 2023 között a pasaréti Páduai Szent Antal-templom
plébánosa, 2023-tól a belvárosi ferences templom igazgatója, a kolostor
házfőnöke. Lelkipásztor, teológiai doktor és történész, kutatási területe
az 1956 utáni egyháztörténet.

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20231215/39b2bc94/attachment.html>