[Grem] Orosz történelemtankönyvek kapcsán
Károly Ambrus
ambruskarcsi at gmail.com
2023. Aug. 31., Cs, 10:21:46 CEST
"Az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége közleményben cáfolta a
magyar médiában elterjedt információkat az 56-os forradalommal
kapcsolatban. A diplomáciai képviselet közölte, hogy a magyar média (*a G7
magazin) a lettországi székhelyű Meduza internetes kiadványt használta fel
forrásaként, amely oroszellenes hamis hírek gyártására és terjesztésére
szakosodott, amiért Oroszországban méltán minősül külföldi ügynöknek. AZ
OROSZ NAGYKÖVETSÉG TELJES FACEBOOK POSTJA "Nagykövetségünket többen azzal a
kéréssel keresték meg, hogy kommentálja az Oroszországban kiadott új
történelemtankönyvvel kapcsolatos magyar médiamegjelenéseket. Jelen
bejegyzésben igyekszünk válaszolni minden feltett kérdésre. Az egyszerűség
kedvéért támpontul Tompos M. úrnak az Oroszországi Föderáció magyarországi
nagykövetéhez intézett nyílt levelét használjuk, amely elég átfogóan
tükrözi az aggodalmak egész sorát. Kezdjük azzal, hogy a velünk szemben
megfogalmazott kritika sajnos egy olyan magyar hírportál közlésén alapul,
amely – talán szándékosan, talán tudatlanságból – információforrásként és
politikai kísérő narratívaként a lettországi székhelyű Meduza internetes
kiadványt használta fel, amely oroszellenes hamis hírek gyártására és
terjesztésére szakosodott, amiért Oroszországban méltán minősül külföldi
ügynöknek. Ez az anyag különösen az 1956-os magyarországi eseményeknek a
kontextusból kiragadott, és az orosz álláspontot szándékosan negatívan
bemutató értékelését tartalmazza. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni,
hogy a tankönyv augusztus 8-án Moszkvában tartott bemutatóján elhangzott,
hogy az orosz sajtóhoz a tankönyvnek „legalább tíz különböző” tervezete
jutott el. Nehéz megítélnünk, hogy a cikk megírásához melyik tervezetből
indultak ki, de az általunk ismert tankönyvtervezetek egyike sem nevezi
„fasisztának” az „56-os forradalmat” (ami a tankönyv végleges változatát
illeti, az még nem jutott el a Nagykövetségre). Mindez a „súgóposta”
gyerekjátékra emlékeztet bennünket, amikor egy szót vagy mondatot „a
szomszéd fülébe” súgnak, és a végeredmény egyáltalán nem az, amit az elején
mondtak. A modern Oroszország ugyanis változatlan tisztelettel viseltetik a
magyar nép történelmi emlékezete iránt, és elismeri, hogy közös
történelmünkben vannak összetett kérdések, amelyek közé joggal sorolják az
1956-os eseményeket is. Ezért mindig is nagyon óvatosan és odafigyeléssel
közelítettünk a kérdéshez, nem hagytuk, hogy azt politikai célokra
használják fel, és a múlt eseményeit mai szemszögből, a történelmi
kontextusból kiragadva vizsgálják. Ugyanígy elfogadhatatlan számunkra a
történelemnek konjunktúralovagok általi átírása, a kényelmetlen tények
elhagyása, és az aktív résztvevők szerepének elhallgatása. Itt alapvetően
fontos, hogy levéltári anyagokra, kortársak tanúságtételére támaszkodjunk.
Ami Tompos M. úr azirányú aggodalmait illeti, miszerint Oroszország elnöke
„visszasírja a Szovjetuniót”, szeretnénk tisztázni: Putyin úr szerint a
Szovjetunió összeomlása „geopolitikai katasztrófa” volt, amelynek
következtében 25 millió orosz nemzetiségű és oroszul beszélő állampolgárt
fosztottak meg hazájától, akik ezáltal egyik pillanatról a másikra
szülőföldjük határain kívül találták magukat. Sokan közülük „másodrendű
állampolgárrá” váltak, mint történt ez például az „ultrademokratikus” balti
államokban és Ukrajnában. Honfitársainknak ezzel kapcsolatos érzései
érthetőek és együttérzést keltenek minden magyar emberben, akinek szívét
hazaszeretet tölti el, aki szereti népét és nemzetét; mindazokban, akiket
nyomaszt a „trianoni tragédia”, amelynek következtében Magyarország nemcsak
területének jelentős részét, hanem lakosságának több mint felét is
elvesztette (Tompos úr tájékoztatására: Oroszország nem vett részt a
„trianoni békediktátumban”). Végezetül nem mehetünk el az orosz
Nagykövetség munkatársainak a Terror Házába történt tréfás meghívása
mellett. Az ebben a múzeumban található kiállítást jól ismerjük, ám úgy
véljük, az aligha szolgálhat egy ilyen nem helyénvaló „humor” alapjául. De
bízzuk ezt Tompos M. úr lelkiismeretére."
Újabb idézet, csak a pontosság kedvéért:
" ...közben azt is megtudtam, hogy a G7 magazinnál dolgozó újságíró,
Kolozsi Ádám, aki elindította az orosz tankönyves fasisztás sztorit Lendvai
Ildikó fia. "Kell még mondanom valamit, Ildikó?"
Érdekes...
Reinisch Egon <reinisch at t-online.hu> ezt írta (időpont: 2023. aug. 30.,
Sze, 15:47):
> 56-t is magyar fasiszták csinálták Putyin szerint .
>
>
> https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/
> ----- Eredeti üzenet -----
> From: KEA
> Sent: Tuesday, August 29, 2023 8:44 AM
> To: GREM
> Subject: [Grem] Orosz történelemtankönyvek kapcsán
>
> Kedves Levtársak!
>
> Belefutottam Kohán Mátyás cikkébe a Mandineren:
>
> https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta
>
> ...és hézagos emlékezetem kereke megindult. Emlékszem, olvastam egyszer
> nagyon
> régen, még az ősidőkben valakinek a visszaemlékezésében, hogy az ötvenhatos
> forradalom előtt figyelmeztette egy "szovjet" kollégája, hogy vigyázzon,
> mert
> változások lesznek, és nehogy "elgaloppírozza magát". Épp meg akartam
> kérdezni a
> lista (hivatásos és amatőr) történészeit erről, aztán gondoltam, hogy egy
> guglizást megér. Megért, itt van alább...
>
>
> === === ===
>
> Ötszáz gramm prágai sonka
> — A magyar 56 háttere —
>
>
> Hunnia, 1994.10.25. -- Dr. Tamáska Lóránd
> http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm
>
>
> A memoár befejezetlen. Legalábbis dr. Tamáska Lóránd ennyit küldött el a
> Hunnia
> részére Aachenből. Utána pedig rövidesen meghalt.
>
> Van-e összefüggés a két esemény között, nem tudjuk. Az viszont bizonyos,
> hogy a
> kézirat szerkesztőségünkből hónapokra eltűnt, hiába forgattunk föl érte
> mindent
> – nemrégiben viszont szemünkbe tűnt, nem is elrejtve...
>
> Közreadjuk, mert alapvetően fontos kordokumentumnak tartjuk. Lényeges
> hozzájárulás az 56-os forradalom, Magyarország 1945 utáni helyzete – de
> általában a történelem jobb megértéséhez.
>
>
>
>
>
> I.
>
> 1. Bill Lomaxot én nem tartom illetékesnek abban, hogy az 1956-os
> eseményeknek
> „legjobb ismerője és magyarázója” legyen.
>
> Könyve számos helyéből kitűnik, hogy baloldali, marxista beállítottságú,
> és
> mint
> ilyen, természetszerűleg nyíltan vagy nem nyíltan, de arra törekszik, hogy
> „megmagyarázza a bizonyítványt” – hasonlóan, mint a „Lukács-iskola” tagjai,
> hívei (Fehér Ferenc, HeIler Ágnes stb.) –, hogy hogyan érthető az meg,
> hogy
> a
> „megvalósult szocializmusban, ahol a munkásosztály van hatalmon” és így a
> politikai és gazdasági államberendezés marxista elvekre, vagyis a
> „tudományok
> tudományára” van alapozva – ott a munkásosztály lázad fel a marxista
> rendszer ellen.
>
> Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Lomax nem magyar, így nem ismeri
> személyes megtapasztalások által az 1956-os – ill. azelőtti – magyarországi
> állapotokat. Nem volt – hogy a marxizmus mellett maradjak – a történetek
> megértéséhez elengedhetetlenül szükséges „osztály-élménye”. Nem is
> lehetett,
> mert 1956-ban 12 éves volt és még azt sem tudta, merre van Magyarország.
> Disszertációját és könyvét jóval később, másoktól hallott „ismeretek”
> alapján
> írta meg. Kik voltak a „tájékoztatói”? Nem tudom, de gyanítható, mert
> egyeseknek
> az a megállapítása, hogy a „szocialista” Lomaxot nem tévesztette meg a
> magyar
> emigráció azon túlzott propagandája, miszerint a „forradalmat” az írók
> (Méray,
> Aczél stb.) "lázadása" indította el. Lomax fordítva ítéli meg a helyzetet:
> elsődleges volt a nép mozgalma és az írók, az értelmiség csak másodlagosan
> csatlakozott hozzá. Lomaxnak ez a megállapítása teljesen helytelen és
> világosan
> mutatja, hogy ő „marxista történész”, vagyis nem történész, hanem
> „ideológus”,
> aki nem arra törekszik, hogy történelmi eseményeket objektíve kiértékeljen
> és
> ismertessen, hanem arra, hogy a történelmi tények félremagyarázásával
> hogyan
> lehet Marxnak valamelyik téves tételét igazolni. Minden alapot nélkülöznek
> az
> olyan kijelentések, hogy „Nincs senki, nemcsak nyugaton, de Magyarországon
> sem,
> aki többet tett volna a forradalom igaz történetének ... megismeréséért.”
> Ennek
> a mondatnak majd minden szava valótlan, mert Lomax nem tárta fel igaz
> történetét
> egy nem létező forradalomnak.
>
> 1956 októberében ugyanis – valójában – nem volt népfelkelés, sem
> forradalom
> vagy
> ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a párt által már 1955-ben
> kitervelt,
> később megszervezett és 1956 október 23-án céltudatosan „kirobbantott”
> puccs,
> egy államcsíny, melynek azt kellett szolgálni, hogy az országot 15 éve
> megszállva tartó, gyarmati módra kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen
> kivonulnia és azt követő „öt perc múlva” (Marosán György kijelentése a KB
> egyik
> ülésén) ne kelljen a szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak,
> politikai
> rendszernek összeomlani. De mindezekről később.
>
> 2. Nem tetszik nekem a „bizonyítványt magyarázók” között Gosztonyi Péter
> sem.
> Én ővele 1956-ról személyesen egyszer beszélgettem, akkor is röviden, és
> benyomásaim nem éppen a legjobbak voltak. Nyugati katonai szakértők nem
> sokra
> értékelik és úgy tudják, hogy 1956 okt. 23-án a Kilián-laktanyában mint
> GH-s
> tiszt teljesített szolgálatot, laktanya-ügyeletes volt és lövetett a
> Corvin-közi
> „ellenforradalmi alvilági csőcselékre”. De hát az vesse rá az első követ,
> aki
> nem tévedett életében, nem változtatta véleményét.
>
> 3. Fejtő Ferencet ugyan nem tartom „marxista történésznek”, de legutolsó
> könyve: „Rekviem...” egynéhány téves adata alapján kételyeim támadtak
> adatközléseinek megbízhatóságát illetően.
>
> Lehet, hogy amit leírok, kicsinyeskedésnek tűnik, de én mindig ahhoz a
> bölcs
> megállapításhoz tartottam magamat: „Kicsiny dolgokban mutatkozik az Úristen
> nagysága”, amit természettudományos szemlélettel úgy formulázok át, hogy a
> természet nagyobb csodája az, hogy egy hangya gombostűfej nagyságú fejében
> mennyi intelligencia van, mint az, hogy az 5473g. súlyú agyvelővel
> rendelkező
> elefántból „betanított erdei munkást” lehet képezni.
>
> Ezért számomra a kutató történészt az apró részletek pontos ismerete
> jelenti.
> Ezért nem tudom megérteni, de megbocsátani sem azt a tévedést, amit Fejtő
> könyvének 243. oldalán ír: „...férjhez megy egy híres vegyészhez,
> Zuckerkandl
> Emilhez” ... Z. E soha nem volt vegyész, hanem orvos, az anatómia
> professzora a
> bécsi egyetemen és ráadásul még magyar, mert Győr-ben született 1849-ben.
> Ugyancsak Győrben született 1861-ben fivére, Ottó, aki az urológia tanára
> volt,
> ugyancsak a bécsi egyetemen. A magyar Fejtő Ferencnek igazán illene tudnia
> ezt a
> „kis magyar történetet”. Zuckerkandl Emil felesége révén — Szepes Berta —
> ismeretségben volt Rudolf trónörökössel, aki az íróasztalán álló emberi
> koponyát
> Z. E.-től kapta.
>
> És mindjárt Z. E. után, ugyancsak a 243. oldalon III. Frigyes császárral
> kapcsolatosan azt írja „de alig hat hónappal trónra kerülése után meghal”.
> A
> valóságnak megfelelően három hónapot, helyesebben 99 napot kellett volna
> írnia
> és ezért van az, hogy III. Frigyes a német szakirodalomban, de még a
> köztudatban
> is, mint a 99 napos császár ismert.
>
>
>
> II.
>
>
>
> Most valamit magamról, mert szükségesek a továbbiak jobb megértéséhez:
> 1940-től
> 1958-ig dolgoztam a IX. ker. Üllői út 93. szám alatti egyetemi törvényszéki
> orvostani intézetben, végigmenve a szokásos egyetemi „szamárlétrán”:
> gyakornok,
> tanársegéd, adjunktus, megbízott intézetvezető. 1944 október 17-én lettem a
> budapesti Rendőr-főkapitányság „kültelki” (vagyis a 22 előváros)
> rendőrboncnoka.
> 1945 tavaszán Buda-pest, később „Nagy-Budapest” rendőrboncnoka és a
> Pestvidéki
> Törvényszék (Fő u. 40.), tehát Pest vm., orvosszakértője. 1958
> augusztus—1961
> július között a pécsi egyetem törv. orvostani intézetének tanszékvezető
> docense.
> 1961 dec. 1-jétől élek Németországban, itt is nyugdíjba vonulásomig (1993
> dec.
> 1.) tudományos főmunkatárs egyetemi intézetekben, törvényszéki
> orvosszakértő.
> Ezen hosszú idő alatt is foglalkozásom természete miatt sok olyan dolgot,
> eseményt éltem, tudtam meg, melyek vagy teljességükben nem ismeretesek,
> vagy
> a
> valóságnak nem megfelelően vannak dokumentálva.
>
> Tanítómesterem Orsós Ferenc professzor volt, akiről a Tudományos Akadémia
> kiadásában megjelenő Életrajzi Lexikonban még ma is az olvasható, hogy a
> katyni
> ügyben a németek felkérésére hamis orvosszakértői véleményt adott, ezért a
> nürnbergi perben nemzetközi háborús bűnösnek minősítették, és mint ilyet
> 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia kizárta soraiból. Így „bizonyít” az
> írásos
> dokumentum, holott 1991 tavaszán, nagy vonakodás után — korábban még
> tagadta —
> Gorbacsov beismerte, hogy a katyni bűn-cselekmény Sztálin számlájára
> írandó.
> Ez
> azonban azt is jelenti, hogyha nincs gorbacsovi beismerés, akkor Katyn
> mindvégig
> a németeket terheli.
>
> Én azonban már 1956 májusában Moszkvában aútentikus orosz személy szájából
> hallottam, hogy a katyni „piszkos munkát” a KGB végezte. Ezt nekem AVDEJEV
> orosz
> orvostábornok, a Vörös Hadsereg törv. orv. szolgálatának vezetője mondotta
> hivatali szobájában: Úgy gondolom, mert a törvényszéki orvostan mellett
> szabad
> időmben mindig történelmi tanulmányokkal foglalkoztam, hogy ilyen és
> hasonló
> ismereteimet meg kel örökítenem az utókor számára.
>
> „Bevezetésül” az 1956-os eseményekhez egy másik példát is említhetek.
>
> A magyar Nemzet 1991 október 28-i számában az áll, hogy leleplezték a
> kivégzett
> Dudás József emléktábláját a Frankel Leo utcában. Sem a hír, sem az
> emléktábla
> felírása nem felel meg a valóságnak, mert őt 1957 január 21-én nem
> végezhették
> ki, mert már jan. 19-én, egy szombat délelőttjén Szalma József AVH-s őrnagy
> agyonverte a Gyorskocsi utcában. Ekkor hívta a Gyorskocsi utca a BM bűnügyi
> laboratóriumában dolgozó dr. Földes Vilmos rendőrőrnagyot a „kihallgatás”
> közben
> hirtelen meghalt Dudás halottkémlelésére. Dr. Földes azonban nem volt
> található,
> mert én aznap délelőtt kiküldtem boncolni egy Gödöllő melletti faluba. Így
> a
> halottkémlést dr. Fáber Viktor honv. orvosalezredes, a Honvéd Központi
> Kórház
> (Róbert Károly krt. 44. sz.) kórbonctani osztályának vezetője végezte és
> állított ki halott-vizsgálati leletet „hirtelen szívhalál" diagnózissal.
> Ezért
> mondom, hogy Dudást nem végezték ki, mert halottat nem lehet kivégezni,
> legfeljebb holttestét „szemtanúk” félrevezetése céljából felakasztani.
>
> Dudás aktája megvan vagy a Hadtörténeti Intézetben, vagy az Újabbkori
> Magyar
> Levéltárban. Úgy tudom, hogy az aktában nem található a minden kivégzésről
> készítendő ügyészi jegyzőkönyv.
>
> Ez a kiragadott két példa már mutatja, hogy mennyi „gyónnivalóm” van a
> történészek számára, melyeket nem vihetek magammal a sírba. Meg kell tehát
> írnom
> - és még időben - visszaemlékezéseimet, amelyben az 1956-os eseményeknek is
> sorra kell kerülni. A munka megírása azonban valószínűleg sok időt fog
> igényelni.
>
> Ezért most az 1955-tel, 1956-tal kapcsolatban egy „előzetes” rövid közlés:
>
> Ott kell kezdenem, hogy 1955 januárjában megismertem BALJAKIN orosz
> orvosalezredest, aki az ausztriai szovjet megszálló csapatok
> főhadiszállásán, a
> Baden bei Wienben, az ott működő katonai bíróságnál teljesített törv:
> orvosi
> szolgálatot. Törzsbeosztása az AVDEJEV tábornok vezette katonai törv.
> orvostani
> intézetben volt. (Moszkva, Honvédelmi Minisztérium). Egy Kecskeméten
> öngyilkosságot elkövetett orosz főhadnagyot exhumáltam és adtam
> „felülvéleményt”
> az ügyben, melyet az ÁVH, hatásköri illetékességét durván megsértve,
> „megkavart”
> és kereste az „aljas gyilkost” Kecskemét lakosai között. BALJAKIN mint
> megfigyelő vett részt a boncoláson és így alakult ki közöttünk jó
> kollegialitás,
> ill. barátság. A véralkohol-vizsgálatokról írt egy monográfiát és ezért a
> hétvégeken többször jött Bécsből Pestre, hogy intézetünk könyvtárában a
> témájához tartozó nyugati, főleg német irodalmat tanulmányozza, fotózza.
>
> 1955 őszén Bécsből felhívott telefonon, hogy a semlegességi szerződés
> megkötése
> következtében a főhadiszállás elhagyja Baden bei Wient és a közeli napokban
> Budapesten halad keresztül a tiszti szerelvény. Déltájban lesznek a Keleti
> pályaudvaron, kétórás ebédszünetet tartanak, okvetlen menjek ki hozzá, mert
> nagyon fontos dolgot akar velem közölni. Kimentem. Két órát beszélgettünk,
> sétáltunk a peronon és én — őszintén szólva — el is feledtem megkérdezni,
> miért
> is hívott, gondoltam, el akar búcsúzkodni tőlem, mert valószínűleg soha
> többet
> nem fogunk találkozni. Amikor azonban jelzést adtak kürtszóval, hogy a
> pihenő
> lejárt, a tisztek és családtagjaik (Baljakin felesége, Jelena is ott volt)
> beszálltak a vagonba, a szerelvény már lassan mozgásba kezdett, Baljakin a
> vagon
> lépcsőjén állva a fülemhez hajolt és majdnem szó szerint a következőket
> mondotta:
>
> „Kolléga úr jól tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát és annak
> az
> lesz a következménye, hogy Magyarországon lesznek bizonyos változások. Ne
> higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, nehogy elgaloppírozza magát,
> mert
> annak később igen hátrányos következményei lehetnek.”
>
> Akkor nem értettem meg, hogy tulajdonképpen mire is céloz, mit akar
> mondani.
>
> 1956 májusában szervezett a szakszervezeti központ egy „kirándulást"
> Kijevbe,
> Leningrádba, Moszkvába. Véletlenül tudtam meg és az Orvosszakszervezet
> révén
> sikerült bejutnom a csoportba. Mivel ismertem Baljakin moszkvai címét,
> azonnal
> levélben értesítettem érkezésemről. Csodálatomra a levelet meg is kapta és
> megérkezésünket követő reggel már várt a szálloda előcsarnokában. A
> moszkvai
> pár
> napi tartózkodásunkat majd mindig Baljakin társaságában töltöttem, teljesen
> elszakadva a csoporttól és nem vettem részt a hivatalos programban: képtár,
> múzeum, kolhozlátogatás. Mindezekkel ellentétben én — így jelentette a
> pesti
> illetékeseknek Rózsa elvtárs IBUSZ „kísérő” (valójában ÁVH-s főhadnagy) —
> reggeli után „eltűntem” egy magasrangú szovjet tiszt társaságában és csak
> vacsorára kerültem elő. Feltételezhető, hogy mint tanú vagy szakértő
> szerepeltem
> Farkas Mihálynak a moszkvai katonai bíróság előtt folyó perében. Farkas
> Mihály
> 1953 júliusától kezdve nem volt ugyan honvédelmi miniszter, de megmaradt
> vezérezredesnek és miniszteri posztjáról úgy váltották le „elegánsan”, hogy
> Moszkvába küldték „továbbképzésre” a hadi akadémiára. Nem tudom, hogy 1956
> májusában tartott-e még „fejtágító” kiképzése, az azonban biztos, hogy 1956
> tavaszán, de még a nyár elején is volt Moszkvában, és igyekezett Mikoján
> segítségét megnyerni a személyét fenyegető veszély elhárításához. Rózsa
> velem
> kapcsolatos „gyanúját” megerősítette az a tény, hogy Moszkvából történő
> elutazásomkor Baljakin egy „búcsúztató küldöttséget” szervezett, ami azt
> jelenti, hogy a kijevi pályaudvaron a szerelvény előtt egy 5–6 tagból álló
> orosz
> tiszticsoport állt (kollégák a katonai törv. orv. intézetből) vörös
> rózsacsokrokkal, kis ajándékcsomagokkal, rázták a kezemet és csókolták
> arcomat,
> jobbról-balról, az orosz szokásoknak megfelelően. A jelenethez – melyet
> utazótársaim a vasúti kocsik ablakából bámultak – hozzátartozik az is, hogy
> ugyanakkor kullogott teljesen összetörve, civil ruhában (kék szövet,
> diszkrét
> fehér csíkozással) FARKAS Mihály. Egyesek később Pesten tudni vélték, hogy
> turista utam tulajdonképpen egy „álcázott kiküldetés” volt azzal a KÁDÁRtóI
> kapott megbízatásomnak megfelelően, hogy a moszkvai elvtársaknál MÜNNICH
> Ferenc
> (akkori moszkvai követ, családunk régi jó barátja, apám egyetemi kollégája)
> bevonásával és segítségével „jól eláztassam a »Farkasokat«” (Mihály és
> Vladimír), éspedig nem annyira politikai okból, mint inkább személyes
> bosszúból,
> mivel kapcsolatban nem annyira Vladimír vallatási módszereire kell
> gondolni,
> mint inkább arra, hogy Kádár felesége miatt féltékenykedett F. V.-re, mert
> felesége, MÁRIA korábban mint ÁVH-százados Vladimír beosztottja volt és a
> „nacsalnyik” meg nem engedett módon közeledett az (akkor még) csinos és
> elegánsan öltözködő fiatalasszonyhoz. Vladimír még ma is azt állítja, és
> ezért
> Kádár, különösen azonban közvetlen környezete a legvalótlanabb rágalmakkal:
> fogkiverés, köröm-kiszakítás; herezúzás, szájba hugyozás vádolják őt és
> terjesztik város–országszerte. És engemet is – a később megírandók alapján
> –
> Kádár „közvetlen környezetéhez”, feleségének bosszúért lihegő rokonságához
> soroltak. Az igazság azonban az, hogy Kádár – szavai szerint – Vladimírra
> féltékeny nem volt ugyan, de való, hogy nem szerette. Ki nem állhatta, de
> azért,
> mert bosszantotta, hogy apja miként tolja feljebb és feljebb az ÁVH
> ranglétráján. Itt utalnom kell arra, hogy Vladimír felesége Berei Vera
> volt,
> Berei Andor és Andics Erzsébet leánya. Andics Erzsébet húgát, Andics
> Gabriellát
> pedig 1944 nyarán délután magánórákon én tanítottam, hogy le tudja tenni az
> orvosi diploma elnyeréséhez szükséges ún. zárószigorlatot: 1945 után a
> Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgató főorvosa lett. Gabit dr. Janikovszky Béla
> évfolyamtársam küldte hozzám „bizalommal”, mert ismerte politikai
> felfogásomat.
> 1945 után ÁVH-s ezredes lett - de nem orvosi, hanem nyomozói funkciókat
> teljesített. Péter Gábor ún. belső köréhez (dr. Tímár István, dr.
> Janikovszky
> Béla, dr. Décsi Gyula, dr. Bálint István, Padányi Mihály) tartozott.
> Janikovszky
> volt dr. Szőnyi vallatója, „leleplezője” és így a Rajk per egyik (?)
> elindítója.
> Szőnyi azonban nem mondott mást, mint amit én (megint) már 1945 nyarán
> tudtam
> dr. Kuti (Kacander) Gyula kollégámtól, aki Svájcban tanult, ott szerzett
> orvosi
> diplomát. A Liliom utcában lakott és így 1945 nyarának estéin sokat
> sétálgattunk
> az „Üllői úti fák alatt” (Kosztolányi Dezső). Elmondotta, hogy Svájcban
> kapcsolatban volt Szőnyivel és az akkori helyzetnek megfelelően minden
> emigráns
> igyekezett értesüléseit a szövetségesek hírszerzőinek továbbítani, abban a
> reményben, hogy tesznek valamit a fasiszták feletti győzelemért. Amikor az
> oroszok Jugoszláviát és Magyarország déli részeit elfoglalták, akkor
> igyekeztek
> mielőbb hazajönni, és kalandos utazással, Olaszországon keresztül a
> jugoszlávok
> vitték őket repülőn Szegedre. Ez az egész alapja Szőnyi és „csoportjának”
> az
> amerikaiak, ill. Tito számára végzett „kémtevékenységének”. A Rajk-per
> irataiban
> az olvasható szó szerint, amit Kuti Gyula nekem már 1945-ben elmondott.
> Kuti
> dr.-t is elítélték és jó pár évet ült.
>
> A belső körhöz tartozó Padányi (Pilcz) Mihállyal 8 évig együtt jártunk a
> miskolci gimnáziumba. 1936-ban érettségiztünk, ő műegyetemi, én orvoskari
> hallgató lettem. 1944 őszén ő robbantotta fel Fehér Lajossal a Gömbös
> Gyula-szobrot. Baloldali beállítottságú volt, a fegyveres ellenálláshoz
> csatlakozott, és így nem csodálkoztam, amikor 1945-ben az ÁVH-nál találtam.
> Nyomozási, vallatói munkára ab ovo alkalmas volt, mert apja a Monarchia
> egyik
> legjobb, legtanultabb kémelhárító századosa volt, és 1919-ben a magyar
> Vörös
> Hadsereg - ha jól tudom - kémelhárító főnöke lett, miért később „kirúgták”
> a
> Horthy hadseregből. Szakmájával azonban irodalmilag továbbra is
> foglalkozott
> és
> egy kétkötetes szakkönyvet írt a kémkedés módszereiről..
>
> Padányi Mihály az ÁVH-tól a Földművelésügyi Minisztériumhoz került, lett
> annak
> főmérnöke és mellesleg az ÁVH füle és szeme.
>
> Nem pletykálni akarok, de mert van tapasztalatom különböző szakmák, szervek
> „ténymegállapító” rendszereivel, jól tudom, hogy nemcsak az fontos, mit
> tud
> a
> beszámoló, hanem az is - és ez talán még fontosabb -, honnan tudja azt,
> amit
> mond.
>
> Janikovszky Béla már 1945 előtt kapcsolatban volt Kádár Jánossal, ismerte
> kapcsolatomat Kádár későbbi feleségének családjához. Farkas Vladimír
> nősülése
> után jó ideig a Berei családnál lakott, jó viszonyban volt Andics Gabival.
> Nem
> csoda, ha úgy gondolták a „Farkasok”, hogy én is
>
>
>
> Kádár "közvetlen környezetéhez" tartozom és a történések véletlen; időbeli
> egybeesése: azonos időben Moszkvában a Honvédelmi Minisztériumban,
> katonatiszti
> búcsúztatás a moszkvai pályaudvaron — alapján arra a téves következtetésre
> jutott, hogy én is azok közéstartozom, akik Mihályt „eláztatták"
> Moszkvában.
> Igaz ugyan, hogy kerestem a találkozást Münnich Ferenccel, de nem Kádár
> megbízásából, hanem azért, mert 1956 májusában nem akartam Moszkvából
> hazatérni,
> az ottani törv. orv. intézetben prof. CSERBAKOV-nál, ill. az
> Össz-szövetségi
> Eü.
> Minisztérium Közp. Kutatóintézetében, prof. PROZOROVSKY-nál, a SZU törv.
> orvostani főszakértőjénél akartam vagy egy fél évig dolgozni, hogy így
> „erősítsem” pozíciómat Pesten, és sikeresebben tudjak harcolni ALAPY
> Gyula,
> dr.
> KELEMEN Endre és VIDA Ferenc ellen (akkor az Ig. M.-ban a bírói és ügyészi
> felügyeleti osztály vezetője). Ezen pár hónapos moszkvai tartózkodáshoz
> kellett
> volna Münnich Ferenc segítsége, nem is annyira „hivatalos”, mint inkább
> „magánjellegű”. Úgy gondoltam, hogy így viszonozhatja azokat a vakációs
> napjait,
> melyeket joghallgató korában nagyapám házában, szőlőjében töltött. A
> találkozó
> azonban nem jött létre, most már nem tudom, hogy bent volt-e a követségen,
> de
> feleségével, BERENYI Etelkával sem beszéltem. Moszkvai tartózkodásunk
> alatt
> volt
> egy zártkörű díszelőadás a Bolsoj Teáterben (Rómeó és Júlia) a külföldi
> diplomaták, a május 1-jei ünnepségre érkezett külföldi küldöttségek és
> nómenklatúra tagjai számára. Én a francia követség páholyában ültem, igaz,
> nem
> az első sorban, hanem a hátsó székek egyikén. A szünetben, a nagy
> előcsarnokban
> kerestem Münnich Ferencet, de itt sem sikerült vele beszélnem.
>
> Talán nem kell külön kiemelnem, hogy az IBUSZ előírásainak megfelelően a
> csoportvezetőnek tudnia kellett, hogy „Báránykái” hol vannak, és így Rózsa
> „elvtárs” is tudta, hogy a Honvédelmi Minisztériumban vagyok, ill. megyek a
> követségre Münnich Ferenchez.
>
> Most vissza kell térnem oda, ahol a történések fonalát megszakítottam:
> látogatás
> a moszkvai Honvédelmi Minisztériumban, AVDEJEV orvos-tábornoknál.
>
> Először megmutatta intézetét, bemutatott beosztottjainak. Nagy teremben
> ültek -
> hasonlóan, mint az amerikai filmekből ismert nagy szerkesztőségi hodályok
> —,
> voltak vagy 30—40-en, mind törzstiszt, őrnagytól felfelé.
>
> A törvényszéki orvostan minden fejezetének megvolt a specialistája, a
> célnak
> megfelelően be-rendezett munkaasztallal.
>
> Az intézet megtekintése után AVDEJEV fő-mérnöki szobájába mentünk és
> szakmai
> kérdésekről beszélgettünk. Itt nem BALJAKIN volt a kísérőm, hanem az
> Inturist
> hivatalos tolmácsnője. Olyan magasrangú szovjet polgár külföldivel csak
> oroszul
> beszélhet, amit a hivatalos tolmácsnak kell átfordítani és természetesen a
> külföldi beszédét is. A tolmácsok, meg az lnturist valamennyi
> alkalmazottja
> a
> KGB-hez tartozott. Ezért AVDEJEV nem beszélhetett velem „tanú” nélkül és
> németül, bár tudott (múlt időben mondom, mert már meghalt). Elmesélt
> konkrét
> esetet, kérte hozzászólásomat, kritikámat. Én egy ablak melletti fotelban
> ültem,
> a csatlakozó fal előtt állt egy könyvszekrény (talán összerakható Lingel),
> alul
> több kis fiókkal. Abban voltak akták és fényképfelvételek. Egyszer csak
> AVDEJEV
> - hogy kényelmesebb legyen - leült a padlóra a könyvszekrény előtt,
> húzogatta a
> fiókokat és nyújtotta nekem a fényképfelvételeket. Igazán komikus volt a
> helyzet: egy fiatal külföldi terpeszkedik a fotelben és a „lábai előtt" ül
> egy
> szovjet generális. A tolmácsnő nem győzte szemét mereszteni. Ebben a
> „családias”
> hangulatú helyzetben kérdezi tőlem AVDEJEV: „Hol van a volt főnöke, Orsós
> professzor?” - Mire én: „Hol? Hát az NSZK-ban, a katyni ügy miatt nem
> maradhatott Budapesten.” Mire AVDEJEV dühösen kitörve: „Ne is említse ezt a
> szart. (Így mondta ex verbis.) Nálunk minden gyerek tudja, hogy azt mi
> csináltuk. Orsós-nak van igaza és Nürnbergben (ahol Katynt a németek
> számlájára
> írták) hazudott PROZOROVSKY. Ő volt ugyanis a nagy perben az orosz
> orvosszakértő, mert ő végezte a második exhumálást a Szovjet Tudományos
> Akadémia
> égisze alatt és a Szovjet Tudományos Akadémia BURDENKO akadémikus vezette
> „különleges bizottság” véleménye alapján állapította meg, hogy Orsós hamis
> szakértői véleményt adott. Érthető ezért, hogy a moszkvai Tudományos
> Akadémia
> pesti „kirendeltsége”, az ún, Magyar, ún. Tudományos Akadémiának is
> 1949-ben
> Orsóst ki kellett zárni tagjai közül.
>
> AVDEJEV így folytatta: „Nem értem a magyar illetékeseket. Orsós a legjobb
> szakemberünk és hagyják külföldön tengődni. Hívják azonnal haza.”
>
> Ezért írtam előbb, hogy én már 1956-ban tudtam hitelt érdemlő orosz
> személyiségtől azt megerősítve - amit mindig is tudtam -, hogy a katyni
> tömegmészárlást a „dicsőséges Vörös Hadsereg” és nem a Wehrmacht követte
> el.
>
> Nem hallgathatom el, hogy Katyn nem törvényszéki orvosi probléma, hanem
> világtörténeti mérföldkő, mert annak alapján tartotta meg Sztálin és utódai
> Hitler „ajándékait”: a Baltikumot, Kelet-Lengyelországot, Besszarábiát,
> Moldvát.
>
> Az orosz-német háború kitörésekor - mint általánosan ismert --- a Londonban
> működő legális lengyel kormány kérte Sztálint, hogy most mint
> „szövetséges”,
> küldje Angliába az 1939-ben orosz hadifogságba került lengyel tiszteket.
> Kb.
> 15
> 000. Sztálin a legkülönbözőbb – írásban megőrzött – hazugságokkal
> igyekezett
> megindokolni a tisztek szabadon bocsátásának, utazásainak elmaradását.
> 1943-ban
> azonban kiderült a valódi ok: nem utazhatnak a tisztek, mert már 1940 óta
> halottak. Akkor pedig még nem volt német katona orosz földön. Sztálin ezt a
> megállapítást a Vörös Hadsereg „becsületét” (??) sértőnek mondotta, nem
> ismerte
> el a londoni legális lengyel kormányt, megszakította a diplomáciai
> kapcsolatot,
> és egy új kormányt képezett Moszkvában élő lengyel kommunistákból. Ezek
> később
> mint „Lublini Kormány”, lemondtak Kelet-Lengyelországról és Sztálin a
> területveszteségért a lengyeleket Kelet-Poroszországgal és a nyugati
> határnak az
> Odera–Neise vonaláig való kitolásával pótolta.
>
> Ízléstelennek tartom, hogy a lengyelek mindig csak a nyugati határ
> garantálásáról, vagyis a Sztálintól kapott háborús zsákmányról beszélnek,
> de
> mélyen hallgatnak Kelet-Lengyelországról. Az oroszok felé mukkanni sem
> mernek.
> Nap mint nap állnak elő újabb meg újabb anyagi követelésekkel a németek
> okozta
> háborús pusztítások fejében. Valójában az oroszoktól kell nekik kárpótlást
> kérni, mert Sztálin engedélye nélkül (Molotov–Ribbentrop paktum) nincs
> második
> világháború. Sztálin azonban azt már 1930 óta tervezte: egy általános
> európai
> háború keretén visszaszerezni mindazon területeket, melyekről Lenin
> 1917-ben
> lemondott azért, hogy a német vezérkar segítségével és pénzével hatalomra
> juthasson. Ezért tartották – és tartják ma is – az orosz patrióták Lenint
> hazaárulónak, megfizetett német ügynöknek.
>
> Katyn és Kelet-Lengyelország azért tartozik témánkhoz, mert mutatja, milyen
> trükkökkel dolgoznak az oroszok. Analóg a módszerük 1956-tal:
> „ellenforradalmat”
> organizálnak Magyarországon azért, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés
> egyik
> paragrafusára hivatkozva továbbra is az országban maradjanak.
>
> AVDEJEV-nél tett látogatás után BALJAKIN-nal együtt hagytam el a Honvédelmi
> Minisztérium épületét. Előtte állva kérdezte BALJAKIN: „Mit csinál ma
> délután?”
> Mondtam: ,;Megyek az egyetemi törv. orvostani intézetbe CSERBAKOV
> professzorhoz,
> ott fogok egy kis előadást tartani a magyar törv. orvostan történetéről."
> Mire
> BALJAKIN, tehát egy orosz alezredes, egyenruhában, Moszkvában, a Honvédelmi
> Minisztérium előtt: „Mit keresel te ezeknél a tetves oroszoknál?”
> Valószínűleg
> nagy szemeket meresztve bámultam rá, mert mindjárt folytatta: „Én nem
> vagyok
> orosz, tatár vagyok, Kazanyban születtem a Fekete Szűzmária városában” – s
> közben öklével verte a mellét.
>
> Valószínűleg tatár származása miatt volt szimpátiája a magyarok iránt és a
> pályaudvari búcsúztatáskor mondta: „Ne feledkezzék meg arról, amit tavaly a
> Keleti pályaudvaron mondottam."
>
> Hogy mire célzott, mire figyelmeztetett már 1955 őszén, azt csak 1956 okt.
> 23-a
> után értettem meg.
>
> Ugyanígy voltam a „forradalmi úton megváltozik"-kal is, amit KÁDÁR JÁNOS
> mondott
> nekem 1956 júl. 18-án, egy szerda délutáni napon a Pest megyei
> Pártbizottság
> Arany János utcai pártházában.
>
> Előzmények a következők: 1956 nyarának elején fülembe jutott, hogy
> Gegesi-Kiss
> Pál, az orvosegyetem rektora olyan kijelentést tett volna, hogy én már 10
> éve
> vagyok a törv. orvostani intézet adjunktusa és ezért nem ártana, ha
> átvenném
> egy
> nagyobb vidéki prosectura vezetését. Mindjárt tudtam, hogy Kelemen Endre
> ügyködik ellenem Alapy Gyula segítségével Gegesi-Kiss Pál-nál. A harc már
> 1945
> óta folyt köztem és Kelemen Endre között, mert nem voltam hajlandó tűrni
> hibás
> vagy tudatosan hamis orvosszakértői véleményeit, aminek az lett a
> következménye,
> hogy Alapy Gyula szerint: „Tamáska akadályozza a szocialista
> igazságszolgáltatást”, el kell tüntetni a színről, vagy fegyelmi
> eljárással,
> vagy pedig bele kell „keverni” valamelyik kémperbe, először mint tanút,
> aztán
> mint vádlottat.
>
> 10 év alatt sok mindent megéltem, de nem reagáltam rájuk. Amikor azonban
> Gegesi-Kiss kijelentéseiről értesültem, úgy éreztem, tennem kell valamit.
> Korábban soha protekciót nem vettem igénybe. 1956 júliusában így láttam,
> hogy
> elérkezett az alkalmas időpont a Kelemennel való leszámolásra. Akkor lett
> ugyanis Kádár János a politikai bizottság tagja, a párt
> főtitkár-helyettese,
> Őt
> ártatlanul börtönbe csukták, ő ismeri az Igazságügyi Minisztérium által
> meggyalázott jogszolgáltatási normákat, előírásokat, és ugyanazon
> véleményen
> van, mint azt Tordy Lajos „Szaggatott Krónika” c. visszaemlékezéseiben
> írja,
> nevezetesen, hogy az igazságszolgáltatás zsiványok kezébe került, bűnözök
> ülnek
> az ügyészi és a bírói székben, míg ugyanakkor ártatlanok a vádlottak
> padján.
>
> 1956 július első felében felhívtam tehát telefonon Kádár Jánost a Pest
> Megyei
> Pártbizottságon és mondtam neki, hogy szeretnék vele néhány dologról
> részletesen
> elbeszélgetni. Mire Ő, szószerint: „Jöjjön szerdán du. 4 óra után,
> ugyanis
> az
> az én ún. szabad szombatom, akkor senkinek nem szabad zavarnia, tehát
> tudunk
> nyugodtan beszélni.”
>
> 1956 júl. 18-án, szerdán délután 4 óra után beléptem az Arány János utcai
> pártházba és mentem Kádár dolgozó szobájába. Nagy, majdnem teremszerű
> helyiség
> volt, de kevéssé bebútorozva: íróasztal, könyvszekrény és egy bőrgarnitúra
> dohányzóasztallal. Az üdvözlés után leütünk a kényelmes, nagy fotelokba
> és – a
> szokásnak megfelelően – általános, de közömbös szöveggel indult a
> beszélgetés.
> Azután rátértem az egyetemi állapotokra, a hallgatók hangulatára.
>
> Itt mindjárt meg kell mondanám, hogy a legalább négyórás „beszélgetés”
> lényegileg monológ volt, mert jóformán mindig csak én beszéltem, KÁDÁR
> alig,
> legfeljebb hümmögött. De – úgy tudom – ez a politikusok metódusa, ők
> elsősorban
> adatokat, tényeket szeretnek hallani a beszélő-partnertől, maguk azonban
> szófukarok, nehogy valami kötelező vagy félremagyarázható kijelentést
> tegyenek.
>
> Aztán rátértem a magyar, ún. igazságszolgáltatásra és megtörtént esetekkel
> igazoltam KELEMEN Endre ig. orvosszakértő káros működését, aki nemcsak
> „futószalagon” gyártotta á hamis véleményeket politikai vagy politikai
> jellegű
> perekben, de az 50-es években Magyarországon még a gyógyító orvosi munkát
> is
> hátráltatta azáltal, hogy az ügyészség segítségével műhiba gyanúja címén
> minél
> több kórházi halottat igyekezett boncoltatni, azzal a meggondolással, hogy
> a
> foglalkozástól eltiltott ügyvéd felhajtója, üzletszerzője, pénzt tud
> kizsarolni
> a beijedt orvostól egy „kedvező” záróvéleményért. Minden „beavatott” tudta
> ezt,
> de ALAPY csak nevetett, amikor HOCHVALTER r. őrnagy, a Főkapitányság
> életvédelmi
> osztályának vezetője mindezeket írásos jelentésekkel bizonyította. A
> rendőrség
> „bizalmi csoportja” (belső elhárítás) ugyanis Hochvalter utasítására
> figyelés
> alá vette Kelemen működését.
>
> De jól tudta ezt DOLESCHÁLL Frigyes egészségügyi miniszter is, „de tenni
> nem
> mert” (Szabolcska Mihály) mind a sváb legények a salzburgi csapszékben.
> Engem
> bíztatott, hogy folytassam harcomat Kelemen ellen, ő azonban csak a
> kulisszák
> mögött állhat segítségemre, és pedig azért, mert „cukorbeteg a fiam,
> diétásan
> kell étkeznie, napi 500g prágai sonkára van szüksége, amit én csak a
> miniszteri
> fizetésből tudok fedezni. Kelemen ’jó kapcsolatait’ tudva, nem
> kockáztathatom
> miniszteri állásomat, mert a fiam halálát is jelentheti.” Az 500g prágai
> sonka
> mutatja országunknak azt a lesújtó állapotát mely az 56-os események
> második
> fázisának kialakulásához vezetett.
>
> Szerintem ugyanis 1956 klasszikus, három felvonásos görög tragédia volt: I.
> Kifejlés. II. Tetőzés, III. Bukás.
>
> Adatokkal megalapozott elméletemről később írok egy történész
> szakvéleményt;
> pillanatnyilag csak a Kádár-beszélgetés, meg az 500g prágai sonka miatt
> „szúrtam
> be”.
>
> Tehát folyt a monológom Kádárral, hasonló konkrét példákkal és az ő
> válasza –
> rövid és sztereotip – rendszerint az volt: „Igen, vannak még hibák, de
> azért
> nem
> a párt felelős, az ideológia és a rendszer helyes, hanem egyes személyek,
> akik
> hibákat követnek el.”
>
> Próbáltam „felhergelni", provokatíve mondottam neki: „Nem értem, hogy tud
> maga
> Rákosi Mátyással egy asztalhoz leülni, tanácskozni azzal a bitanggal, aki
> magát
> börtönbe csukatta, ahol kiverték a fogát, letépték a körmét, összezúzták a
> heréjét (a kikosarazott Vladimír bosszúja), szájába hugyoztak. Nem
> reagált.
> Nem
> mondott sem igent, sem nemet. Úgy tudják, hallgat, nem beszél a
> történtekről,
> mert nem akarja, hogy megaláztatása nyilvános téma legyen. Akkor pl. úgy
> beszélték — lehet, hogy csak legenda --, egy pb-ülésen felhozta az ÁVH
> kegyetlen
> módszereit, mire Rákosi „ellenséges propagandának” mondotta a hamis
> vádaskodásokat. Kádár erre kivette szájából a felső protézisét és a
> tanácskozó
> asztal sima lapján a szemközt ülő Rákosihoz csúsztatta, mint a vadnyugati
> filmek
> bárjában a whiskys poharat szokás.
>
> Felemlítettem börtönbeli megveretését azért, mert úgy tudtam, hogy amikor
> az
> családja tudomására jutott, panasszal fordultak a párt vezetőségéhez.
> Kelemen
> Endre vizsgálta volna meg a börtönben és „sértetlennek” véleményezte.
>
> Minden erőlködésem hiábavaló volt. Közismert jéghideg nyugalmából nem
> tudtam
> kilódítani. Már sötétedett kint, amikor szó szerint a következőket mondta:
>
> „Maga jól tudja, hogy Jézus Krisztus az Isten fia volt ás mégsem tudta
> megváltani 33 év alatt a világot. Mi, kommunisták nem vagyunk istenfiak és
> még
> csak 10 éve vagyunk uralmon, nem várhatja el, hogy már minden rendben
> legyen
> az
> országban.” {Kádár „nagy bibliás volt. Már börtön előtt is. Pártgyűlési
> beszédjeiben gyakran idézett a Biblíából. Ezért a nagy „nyelvcspásokkal”
> magát
> minden személyi változáskor a felszínen tartó Apró Antal pártközponti
> tanácskozáson, hogy Rákosi Mátyást megnevettesse: „Milyen kár, hogy nincs
> jelen
> Kádár elvtárs, biztosan megtalálná a kérdéshez álló megfelelő bibliai
> idézetet.”)
>
> A fent írt „kenetteljes” szavaira én olyan dűhős lettem, hogy az asztalra
> csaptam és szó szerint a következőket mondottam neki: „Ha te ilyen
> hűlyeségeket
> beszélsz, akkor nincs értelme velem tárgyalni.”
>
> Felugrottam a fotelből és gyors léptekkel mentem az ajtó felé.
>
> Kádár felugrott, mondhatni utánam futott, az ajtónál elért, jobb felső
> karomat megfogva visszahúzott és szó szerint a következő történelmi
> fontosságú
> kinyilatkoztatást tette:
>
> „Nono, ne legyen olyan heves, legyen még egy kis türelemmel, várjon
> nyugodtan – és ezt mondja meg az egyetemi hallgatóknak is --, elárulom
> magának,
> hogy itt ősszel, októberben forradalmi úton sok minden meg fog változni.”
>
> Nos, most már világos információm forrása. Úgy gondolom, elég
> hiteles
> Erre én BALJAKIN 1955 –beli „figyelmeztetésére” alapozom véleményemet,
> miszerint
> 1956 októberében Budapesten
>
> sem forradalom,
>
> sem ellenforradalom
>
> nem volt, hanem egy államcsíny.
>
> A tétel levezetéséhez, bebizonyításához a következő adatokat, tényeket
> használom
> fel:
>
> 1. A történelmi eseményeknek hosszú, sok évre visszanyúló gyökerei
> vannak.
> Az
> 1956 október 23-i magyar események magvait Párizsban vetették el 1947
> február
> 10-én. Ekkor kötötték meg a magyar—szovjet békeszerződést, melynek
> következtében
> megszűnt a hadiállapot Magyarország és a SZU között, a „megszálló” csapatok
> elhagyták az ország területét, de visszamaradhattak ún. útvonalbiztosító
> egységek, mert Ausztria egy része továbbra is orosz megszállás alatt
> maradt
> és
> ezen csapatok ellátása a Csap—Budapest—Bécs vonalon történt. A
> békeszerződésben
> azonban azt is aláírták, hogy. az osztrák békeszerződést követően egy éven
> belül
> az ,,útvonalmódosítók" is kitakarodnak.
>
> 2. Ismerve az oroszok mentalitását — 70 év alatt soha szavukat,
> szerződéseket
> be nem tartották —, eleve nem gondoltak a kivonulásra. Ellenkezőleg, a
> Tito-ügy
> idejében lényegesen megszaporodtak az „útvonalbiztosítók”, noha Jugoszlávia
> lerohanásával a magyar honvédséget akarták megtisztelni. (De ez egy más
> fejezet
> hazánk szomorú háború -utáni történetében)
>
> A „megbonthatatlan” szovjet-magyar „barátság” más szóval az örökös
> megszállás
> érdekében beleépítettek, belecsempészek a békeszerződésbe egy paragrafust,
> mely
> lényegileg az egész szerződést annullálta, egy értéktelen papírdarabbá
> degradálta. Kikötötték, hogy amennyiben fennáll a „fasizmus”
> visszaállításának
> veszélye, akkor joguk van Magyarországra bevonulni. A „veszély”
> megítélése
> az ő
> szájuk ízétől függött
>
> és a „visszatéréshez” nem igényelték a magyar kormány „behívását’, az az ő
> szuverén joguk volt a „nemzetközi jog” szerint is elismert békeszerződés
> alapján.
>
> 3. 1955 május 15-én – 10 év vajúdás után—megszületett az osztrák
> semlegességi
> szerződés. A szerződés megkötéséig eltelt 10 év, és maga a „szerződés”
> mutatja
> az imperialista orosz politika valódi arcát. Ilyen „szerződésre” a
> nemzetközi
> jog szerint semmi alap nem volt, mert Ausztria nem üzent háborút a
> Szovjetuniónak, vele harcban nem állt, és ha németek üldözése következtében
> orosz csapatok kerültek Ausztria területére„ azt az „üldözés” befejeztével
> azonnal el kellett volna hagyniuk. 1945-ben minden jogérzékkel rendelkező
> ember
> így gondolta, hiszen Ausztria volt Hitler első áldozata. Az Anschluss-szal
> megszűnt az önálló osztrák állam, Németország tartománya lett és így a
> „felszabadított”, ismét szuverénné lett Ausztriát nem lehet Hitler
> cselekeText
> Box: Text Box: deteiért felelőssé tenni. Nem így az oroszok:Csak
> akkor-voltak hajlandók Ausztriából kivonulni, ha Ausztria semleges lesz és
> azonfelül még háborús kárpótlást is fizet a Szovjetuniónak. Az orosz
> szemtelenségnek a magasiskolája a semlegességi szerződés.
>
> 4. Még ma sem tudott okokból 10 évi huzavona után – váratlanul, mert
> senki
> sem
> remélte – létrejött az osztrák semlegességi szerződés 1955 május 15-én,
> aminek
> az kellett, hogy legyen automatikusan a következménye – a párizsi
> szerződésben
> vállalt kötelezettségnek megfelelően, hogy 1956 őszén Magyarországnak
> oroszmentesnek kellett volna lennie.
>
> Ez azonban stratégiailag lehetetlen volt. Az orosz csapatoknak
> Ausztriából,
> Magyarországból való távozása azzal egyenlő, hogy á Varsói Szerződés
> államainak
> délnyugati szárnya nyitott kapuvá válik, mert Csehszlovákiában,
> Ausztriában,
> Magyarországon, Jugoszláviában nincsenek orosz csapatok. Az ausztriai
> kivonulás
> tehát úgy kellett megrendezni, hogy egy időben a ,nyitott kaput" becsukni
> Magyarország változatlan megszállásával.
>
> És erre „jogos" lehetőséget adott a fasizmus visszatérésének veszélye. Nem
> kellett ahhoz semmi más, csak ügyesen, agent-provokatőrök segítségével
> kiváltani. A KGB-nek nagy gyakorlata van az 1956-os „ellenforradalomhoz”
> hasonló népi megmozdulások szervezésében, kivételezésében. Magyarországon
> különösen könnyű .volt a helyzet, mert segítségre állt az egész apparátus:
> párt,
> rendőrség, AVH, honvédség, hiszen az államcsínnyel elsősorban saját
> bőrüket
> és
> összelopott vagyonukat tudták menteni. Nagyon is jól tudták, hogy az
> oroszok
> kivonulása egyet jelent bitorlott hatalmuk összeomlásával, mert nem a nép
> bizalmára, hanem az orosz szuronyokra volt alapozva.
>
> A pártközpontban az volt a nagy kérdés: mi a teendő, hogyan lehet
> „átmenteni” egészben vagy részben a párt uralmat, szerepét. A vélemény, az
> elképzelés általában az volt: szelepeket kell nyitni, az évek alatt
> felhalmozódott feszültséget lassú folyamatossággal kiengedni. Ha az
> oroszok
> kivonulása után az „átmenet” rohamosan történik, akkor az robbanásszerű
> lesz.
>
> Honnan tudom mindezt? Családi kapcsolataim adják meg a feleletek.
>
> Sógorom volt Lukács (Rosenberg) Iván, aki a Tüske u. 8. sz. alatt
> lakott.
> 100% -os zsidó volt, banktisztviselő és, a zsidó törvények idejében
> állásából
> elbocsátották. Iván rokoni kapcsolatban állt Szilágyi Pál
> textilkereskedővel, a
> rádióriporter Szilágyi János apjával. Szilágyi Pál is zsidó volt és így
> neki
> is be kellett csukni a boltot. A katasztrofális következmény úgy lett
> elhárítva, hogy feleségem, Lukács Krisztina – Rosenberg Iván felesége:
> Lukács
> Ilona nővére – feladta Text Box: -ett Text Box: gyógyszerészi
> foglalkozását és
> mint 100%-os ,,árja” átvette a textilbehozatali irodát és tudott a
> jövedelemből
> két-három zsidócsaládot ellátni, támogatni.
>
> Szilágyi Pál felesége Grampoch Lenke, akinek a huga, Ila, Virág
> Károly
> felesége volt. Virág Károly szintén a Tüske u. 8. sz. alatt lakott,
> szerény,
> kertes családi ház emeleti kétszobás lakásában. Lukács Ivánnak a
> földszinten
> volt háromszobás lakása. Virág Károly tanult mestersége szerint szobafestő
> volt, és mint ilyen, APRÓ Antal jóbarátja, mellesleg azonban KÁDÁR Jánossal
> együtt a illegális kommunista párt egyik vezető személyisége. Sógora,
> Szilágyi
> Pál a párt pénztárosa, illetve később (1945 után) a Gazdasági Osztály
> vezetője,
> majd követ Dél-Amerikában, kereskedelmi attasé Stockholmban. Virág
> Károlyt
> 1944
> nyarán elfogta a Gestapo és valószínűleg Komáromban, 1944 őszén
> agyonlőttek.
> Így özvegye, Grampoch Ila „nemzeti nyugdíjas” lett és mert gyermek nem
> volt,
> APRÓ Antal hátartását vezette, nevelte az Apró-gyerekeket, mert Apróné
> Klári
> is
> dolgozott. Ő 1937-38-ban Moszkvában a KOMINTERN-iskolában kapott kiképzést
> agitációra és pártszervezésre. Az iskolának csak külföldi tagja, tanulói
> voltak
> és fő feladatuk volt a külföldi kommunista pártokban „felügyelni” és a
> moszkvai
> pártközpontnak jelentéseket tenni. Természetesen egyben KGB ügynökök is
> voltak.
> Apróné kezdetben a BM-ben dolgozott, később kerületi párt titkár lett.
> Apró
> Antal – emlékezetem szerint – akkor a Bimbó úton lakott, Virágnénak csak le
> kellett sétálnia a Tüske utcából az Apró villához.
>
> 1950-tól 1960-ig hétvégeken, szombat vagy vasárnap délutánokon –
> tavasztól őszig – gyakran voltam a Tüske utca 8-ban, pingpongoztunk,
> uzsonnáztunk. Virágné is köztünk, és olykor jött Szilágyi Pál is
> feleségével, a
> szőke vagy hidrogénezett Lenkével, míg Ila sötét, majd fekete hajú volt. A
> hölgyek csevegtek, a férfiak – Lukács Iván, Szilágyi Pál és én –
> természetesen
> főleg politikáról beszéltek. Nemcsak Szilágyi Pálinak, mint diplomatának
> voltak
> jó értesülései, de Lukács Ivánnak is, mert az ARTEX külföldi piackutatója,
> piacszerzője lett és hónapokat töltött hol Londonban, hol Stockholmban.
>
> Az osztrák semlegességi szerződés megkötése után az volt a
> beszédtéma: mi
> lesz, ha az oroszok Magyarországot is kiürítik? Érdekelve voltak mind a
> ketten,
> Lukács Iván és Szilágyi Pál, nemcsak azért, mert zsidók voltak. A pesti
> zsidók
> között az osztrák semlegességi szerződést követően valóságos pánik tört ki,
> magyarországi pogromtól féltek.
>
> Gondolom, az olvasó nem tart antizemitának, hiszen már eddig is
> elárultam, hogy zsidó sógorom volt és ehhez a tényhez – objektivitásom
> alátámasztására – kiegészítésül még hozzáfűzöm, hogy 1944 március 19-ét
> követően
> életem kockáztatásával több zsidót mentettem a deportálástól. Ezek
> ellenére
> is
> azt kell mondanom – és sok zsidó is azt véli --, nem volt helyes az a
> telhetetlenség, mellyel 1945 után a zsidpk minden vezető állást, fontos
> funkciót
> a kormányban, a pártban, az államigazgatási szervekben, különösen az
> ÁVH-ban, de
> az egyetemeken, az Akadémiában, a Kultuszminisztériumban stb. stb.,
> maguknak
> kaparintottak és így a 45 éves orosz megszállás nem egy proletár, hanem egy
> zsidó-diktatúrával lett azonos. Sokan beszéltek zsidó-rasszizmusról és
> népszerű
> volt a következő vicc: „ Mi a különbség a jeruzsálemi és a pesti kormány
> között?
> Az, hogy a jeruzsálemi kormánynak van egy arab tagja is.” A pesti
> kormány
> akkor kivétel nélkül zsidókból állott, tehát nem volt „még egy” magyar
> tagja
> sem. Így érthető az az aggodalom, hogy az oroszok kivonulását követő
> rendszerváltozásban a 10 év szenvedéseiért, megaláztatásáért felelősséggel
> tartozó és megbüntetendő személyek jórészt és elsősorban zsidók lesznek.
> Megválaszolandó kérdés és egyben feladat volt: hogyan lehet az elvárhatókat
> elhárítani, vagy legalább mérsékelni. A megoldást a párt vezetősége a
> lassú, de
> permanens „átmenetben” (átmenésben) látta.
>
> Ennek a taktikának egyik első része volt a Petőfi-kör létrehívása.
> Sokat
> beszélnek ma a Petőfi-kör „forradalmi” szerepéről, de hallgatnak arról,
> hogy
> a
> pártközpont „leányvállalata” volt, az „áthangolás” szerepével. A
> pártközpontban
> Kiss Károly volt irányítója és felelőse a Petőfi-körnek. Ő tehát Kiss
> Károly
> írta elő a „vitaindító” témát, az előadót, de még a közbeszólók személyét
> is. A
> meggyőződéses TÁNCZOS Gábor csak azt tette, amire Kiss Károlytól utasítást
> kapott. A Petőfi-kör működtetésével kapcsolatban az volt a PÁRT
> elgondolása,
> hogy zárt legyen, s a különböző, főleg értelmiségi érdekcsoportosulások
> képviselői, büntetéstől való félelem nélkül kimondják, kikiabálják sokéves
> sérelmeiket, csalódásaikat. A becsapott, elnyomott és kizsákmányolt
> munkásosztály számára ugyanezért voltak már évek óta az „államilag
> támogatott”
> hétvégi labdarúgómeccsek, a régi „panem et circenses” római politika
> „szocialista” változata. Az volt a hétvégi gőzkieresztő szelep, ott
> kiordíthatta magát az egész héten át dühöngő, rosszul fizetett,
> társbérletben
> őrlődő, élelmezési, bevásárlási nehézségekkel küzdő dolgozó, akinek
> azonban
> azt
> kellett énekelni: „ Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember
> érzi,
> hogy szabad!”
>
> Az „írók lázadása” sem volt őszinte, vagy spontán. Ma már
> nehéz
> megállapítani, bizonyítani, hogy az Írók Szövetsége, illetve annak
> valamelyik
> tagja kapott-e utasítást a pártközponttól. De még elképzelni is nehéz a
> „megtérését” annak a MÉRAY Tibornak, aki szerint az elvetemült amerikaiak
> halálos betegséget létrehozó baktériumokkal fertőzött cserebogarakat
> szórtak
> le
> Korea hómezeire. Minden bizonnyal nem volt meggyőződéses kommunista –
> Sztálin-díjas ACZÉL Tamás kollégájával együtt --, hanem csak bértollnok,
> aki
> a
> mindenkori fizető gazdáinak szája íze szerint írt és ír. Rájuk is illik,
> amit a
> Szabad Nép 1956 októberében írt: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben,
> hazudtunk
> este”. Ha a lélek mérgezői nem is kaptak direkt utasítást a párttól,
> voltak
> annyira intelligensek, hogy mint jó orrú patkányok, kellő időben
> megszimatolták
> az oroszok kivonulását követő veszélyt és igyekeztek menekülni a
> Dávid-csillagos
> vörös gályáról, melynek alsó traktusában az Internacionálé ütemére húzták a
> nehéz evezőlapátokat egy, az önállóságától megfosztott ország lakói.
> Érezték,
> hogy hamarosan, a sors iróniájaként, történelmi fintorként, rájuk üt vissza
> Petőfinek általuk korábban sokszor idézett sorai:
>
> Habár felül a gálya,
>
> S alul a víznek árja,
>
> Azért a víz az úr!
>
> Igyekeztek tehát még a „tenger feltámadása” előtt, a várható
> népfelkelés
> előtt maguknak jobb pozíciót biztosítani a soron következő rendszerben.
>
> Az írók pálfordulása – nem pedig lázadása – azonban jól jött a
> pártnak, mert akarva, nem akarva elősegítette a mesterséges
> „ellenforradalom”
> megszervezését, alkalmas volt a kulisszák mögött álló párt szerepének
> elkendőzésére és egyben az „ellenforradalom” leverését követő –
> „forgatókönyvi”
> előírások szerinti kötelező – leszámolásokhoz bűnbakokat szoláltatott.
>
> A Petőfi-kör vitatkozói, mármint a be nem avatottak, abból a
> naivan
> téves elgondolásból indultak ki, hogy az osztrák semlegességi szerződéshez
> hasonlóan az oroszok a párizsi békeszerződést betartva, Magyarországot is
> ki
> fogják üríteni, és azt követően visszaáll az 1949 előtti koalíciós állapot,
> kormányzat, melyben a „baloldali blokk” (Kommunista, Szocdem.,
> Parasztpárt)
> elég
> erős lesz ahhoz, hogy megőrizzék a „szocializmus vívmányait”. Az
> oroszoknak
> azonban eszük ágában sem volt Magyarországot kiüríteni. Nem tehették,
> stratégiai okból. A párt sem mondhatott le jelenlétükről. Baden bei
> Wienben
> már 1955 nyarán megtervezték maradásukat, amit „legalizálni” tudtak a
> párizsi
> békeszerződéssel, annak a „fasizmus visszatérésének veszélyével”
> kapcsolatos
> paragrafusával. Ezt bizonyítja BALJAKIN 1955 őszén tett kijelentése.
> Nyilvánvaló, hogy az osztrák szerződés megkötetésekor az orosz
> főhadiszállás
> tisztjei megvitatták Ausztria kiürítésének magyarországi vonatkozásait.
>
> Én úgy tudom, hogy az ausztriai orosz csapatok lényegileg nem
> „hazamentek”, hanem áttelepedtek Magyarországra, főleg a Dunántúlra.
> 1955-ben.
> de meg 1956 eleien épületeket foglaltak le itt oroszok számára; kaszárnyák,
> internátusok, szociális gondozottak, öregek menhelyeit; sőt még börtönt is.
>
> Úgy gondolom, hogy ma nincs akadálya azt megállapítani, hogy 1955-ben hány
> orosz
> katonai szerelvény érkezett és hány hagyta el Csapnál az országot. A
> Honvédelmi
> Minisztérium illetékesei talán lesznek olyan „őszinték”, hogy elárulják az
> 1955-öt követően Magyarországba érkező orosz egységek számát és
> elhelyezését. Az
> „elhelyezés részét képezte az ausztriai orosz csapatok hadianyagának
> tárolása.
> Ilyen célra 1955-ben lefoglalták az oroszok a gödöllői kastély gazdasági
> épületeit; istállók, magtárak. A hadianyag 1989-ben még ott volt.
>
> Ezek olyan tények, tárgyi bizonyítékok, melyek igazolják, hogy az 1956
> október
> 23-i „ellen-forradalmat” az oroszok már 1955-ben megtervezték,
> kirobbantották,
> leverték – és maradtak.
>
> Ezért van az, hogy a mai orosz államvezetőség nem hajlandó nyilatkozni 1956
> október 23-ról, annak ellenére, hogy a Parlament hivatalos úton kérte ezt.
> A
> kérés teljesítését 1991 júniusában azzal az indokolással utasították el,
> hogy a
> történtek felelevenítése, tisztázása ártana a magyar-szovjet jó viszonynak.
>
> Ma egy kicsit már továbbmennek. Októberben beismerte a SZU
> külügyminisztériumi
> szóvivője, hogy 1956-ban hibás volt az orosz beavatkozás és az a
> nemzetközi
> jog
> megsértésével történt. Részletes megbeszélésre azonban most sem volt
> hajlandó,
> diplomatikusan elködösítően beszélt és a csel az volt, hogy a „változatlan
> orosz
> álláspont ismert” és éppen ezért nem szükséges a megtörténtekről beszélni.!
>
> Forradalom, ellenforradalom, államcsíny nem lehetséges némi lövöldözés
> nélkül.
> Különösen nem lehetett 1956 őszén Pesten, ahol a világ közvéleményének meg
> kellett mutatni, hogy fasizmus, fehérterror, antiszemitizmus van, ölik a
> zsidókat, a kommunistákat és ezért az oroszok beavatkozása, maradása jogos.
> Fegyver azonban nem volt a polgári lakosság kezében. 1945 óta a
> legszigorúbban
> – kezdetben akasztással – büntették a fegyverrejtegetést. Az
> „ellenforradalmárok” kezébe elhihető módon jusson fegyver. Ezért Kopácsi
> Sándor
> olyan utasítást adott a rendőrüknek, hogy „megtámadásuk” alkalmával minden
> ellenállás nélkül, azonnal adják át fegyvereiket az
> „ellenforradalmároknak”.
> 1956 október 23-án este 8 és 9 óra között a saját szememmel láttam a Madách
> körúton, amint a „kék” rendőrök osztogatták a puskákat az
> „ellenforradalmároknak”.
>
> Ilyen vonatkozásban MALÉTER Pál szerepe sem egészen tiszta. Maléter a
> katonai
> szolgálatra behívott „megbízhatatlan” személyekből (paraszt-,
> kulákgyerekek),
> kiknek kezébe fegyver nem adható, alakított munkászászlóaljak parancsnoka
> volt.
> Egy ilyen egység a Kilián laktanyában volt. A laktanyában igen kevés
> fegyver
> volt és az is szigorú őrizet alatt a vasajtós fegyverszobában. Október
> 23-át
> megelőzően azonban sok fegyvert szállítottak a Kilián laktanyába, és
> majdnem
> hogy őrizet nélkül voltak. Ezért vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a
> Kilián
> laktanyában levő munkászászlóaljnak is fel kellett lázadnia — a tervnek
> megfelelően -- és az „ellenforradalmárok” oldalára állni. Meg is történt,
> Maléter jóváhagyásával. Tököli tárgyalása is felvet néhány kérdést. Józan
> ésszel
> nem érthető, hogy egy, az országa védekezését vezető, irányító
> hadügyminiszter
> az ellenség táborába megy személyes tárgyalásra és hozzá minden előzetes
> biztosítás, védelem nélkül! Időben le akart lépni, hogy a meginduló orosz
> támadáskor ne kelljen intézkednie??
>
> Az „ellenforradalmi” fegyveres zendülés nem érhette meglepetésszerűen a
> pártot
> és a kormányt, mert SZŰCS Miklós vezérkari ezredes már október 20-án
> parancsot
> kapott a honvédelmi minisztertől, hogy szerkesszen meg egy riadótervet, és
> gondoskodjék Budapest fontos objektumainak katonai védelméről, tekintettel
> egy
> várható „ellenforradalomra”.
>
>
>
> Október 23-án délután 5 és 6 óra között a Honvédelmi Minisztériumban
> tanácsadóként működő orosz altábornagy, TYIHONOV már tudta, hogy Budapesten
> „ellenforradalom” van, melynek leverésére a magyar honvédség képtelen, és
> ezért
> szovjet csapatok beavatkozása azonnal szükséges, és anélkül, hogy
> előzetesen
> bárki magyarral beszélt volna, felhívta ANTONOV hadseregtábornokot, a
> Varsói
> Szerződés vezérkari fönöket és engedélyt kért tőle a székesfehérvári
> gépesített
> hadtest Budapestre való rendelésére és az „ellenforradalmi” erők elleni
> bevetésére. Antonov az engedélyt megadta!
>
> Tehát nem Hegedűs András, nem Marosán György vetette tűzbe az orosz
> csapatokat,
> hanem Tyihonov, éspedig minden előzetes megbeszélés, kérés, engedély
> nélkül.
>
>
>
> Egy ilyen nagy horderejű, világpolitikailag is kiható intézkedést azonban
> saját
> szakállára még egy orosz altábornagy sem tesz, ha előzőleg nem lett
> megtervezve,
> és Tyihonov feladata csupán az akció időpontjának meghatározása volt.
>
>
>
>
>
> Megindultak tehát a székesfehérvári szovjet egységek páncélosai, hogy
> kellő
> időben, kellő helyen legyenek a „forgatókönyv” szerinti bevetésre.
> Ismeretes,
> hogy Erdélyben már október 20-án szovjet egységek indultak a magyar határ
> felé.
>
> Megbízható, a dolgokba, a célkitűzésekbe beavatott elvtársak, főleg
> KISZ-tagok,
> egyetemi hallgatók, Petőfi-körösök is munkába kezdtek. Antiszemita
> feliratokat
> firkáltak a falakra. Reakciós, fasiszta szólamokat hangoztattak, tolták az
> eseményeket a beavatkozás jogosságát igazoló „ellenforradalom” felé. A
> kormány
> majd naponkénti átalakítása is azt volt hivatva bizonyítani, hogy
> „jobboldali”
> erők a hatalom megszerzésére törekszenek. Nagy Imre és Kádár szerepe nem
> tisztázott. Minden valószínűség szerint összejátszottak kezdettől a
> pártvezetőséggel és az oroszokkal, hiszen mindkettőjüknek egzisztenciális
> érdeke
> volt, hogy a párt, a rendszer uralmát biztosító orosz megszállás ne
> szűnjön
> meg.
> Szerepüket nem minden meggondolás nélkül kapták a „rendezőktől”. Egyrészt
> alkalmasak voltak a tömegek megtévesztésére, félrevezetésére, vagyis arra,
> hogy
> a párt „reformkommunistái” is a Rákosi-klikk, az oroszok ellen fordul,
> másrészt
> az „el-lenforradalom” leverése után felelőssé lehetett tenni őket, és így
> leszámolni a régi ellenfelekkel, hiszen „ellenforradalmi magatartásuk”
> bebizonyította, hogy korábbi megítélésük, elítélésük nem volt
> megalapozatlan.
> Nagy Imre sorsa beteljesült. Kádárt megmentette Münnich, aki mint
> KGB-generális,
> az államcsíny egyik felügyelője és irányítója volt. Kádár ugyanis Nagy
> Imréhez
> hasonlóan a jugoszláv követségre akart menekülni, de Münnich — akarata
> ellenére
> — a szovjet követségre vitte, mert őt találták alkalmasnak a történések
> továbbvitelére.
>
>
>
> --
>
> Üdvrivalgással:
> KEA.
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
> --
> Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.
> www.avast.com
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230831/7b86fdbe/attachment.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról