[Grem] Kompetenciamérések, élethosszigtartó tanulás, demográfia, integráció, rasszistázás - nyugat-európai összehasonlítások is / Fr. Rivafinoli

[Emoke Greschik]

 És az írástudók kompetenciáival mi újság, hahó?
2023. augusztus 02. 06:12
https://mandiner.hu/velemeny/2023/08/es-az-irastudok-kompetenciaival-mi-ujsag-haho
 Francesca Rivafinoli

Most, hogy megjelentek az Oktatási Hivatal 2021/2022-es országos
kompetenciamérésének eredményei <https://okm.kir.hu/fit2>, egyfajta verseny
indult a felnőtt írástudók körében, hogy ki tudja a saját kompetenciáit a
lehető legkisebb mértékben megcsillogtatva elemezni a tényeket.

*„A diákok több mint 40 százaléka alkalmatlannak tűnik az élethosszig tartó
tanulásra, márpedig anélkül legfeljebb csak az akkumulátorgyárak betanított
munkásai lehetnek”*; *„A gyerekek annyira »elhülyültek«, hogy csak
betanított munkásnak lesznek jók”* – hangzik az egyikféle állítás, amely
egy szövegértési tesztben rögtön hamis lenne, mivel nem *„a diákok”* bő
kétötöde teljesített szövegértésből az alapszint alatt, hanem kifejezetten
a nyolcadikosoké; a tizedikesek körében az alulteljesítők aránya 30
százalék, a hatodikosoknál 26. Az se kevés, de rögzítsük.

Az pedig meglehetősen súlyos állításnak tűnik, hogy az a nyolcadikos
kamasz, aki egy szép májusi napon összecsapta vagy elszúrta a
kompetenciamérést, „*alkalmatlan”* lenne minden későbbi megtáltosodásra.
Németországban a negyedikesek körében végzett legutóbbi mérés
<https://deutsches-schulportal.de/bildungswesen/iqb-bildungstrend-die-wichtigsten-ergebnisse/>
szerint a nebulók szintén bő 40 százaléka nem üti meg az alapszintet, 19
százalékuk pedig az abszolút minimumot se, amely arány a multikulti
régiókban a 31 százalékot is elérheti –

ez talán azt jelentené, hogy a migráns hátterű gyerekek innentől kezdve
esélytelenek?

Ha a huszonéves alulképzett, traumatizált bevándorlóból kinézi az européer
baloldali, hogy néhány integrációs kurzus elvégzése után hasznos tagja lesz
a társadalomnak, akkor a nyolcadikos magyar állampolgár jövőjét se kellene
zsigerből temetni, mintha ostobább és menthetetlenebb lenne, mint a német
gazdaság megsegítőjének tekintett afgán fiatal.

Miközben bajok kétségkívül vannak (méghozzá bőven – részemről már a budai
rokonoknak se írok öt szónál hosszabb üzeneteket, hogy két instagramozás
között átmenjen a közlendő), az biztosan nem segít, ha Pesten egy-egy
MacBook Air előtt bárki azon lamentál, hogy ki mindenkiből lehet*
„legfeljebb csak”* betanított munkás. Micsoda ótvar munka az, úgymond;
lúzer, aki oda kerül. Magam is igen büszkén húznám ki magam, ha
kilencmillió világverő startupper országa lennénk, első lépésben viszont
bár adná az Isten, hogy az összes munkanélküli-alkoholista és/vagy deviáns
szülő gyereke betanított bádogosként, gépkezelőként vagy takarítóként
akarjon boldogulni. Aki nem szeretné, hogy távol-keleti vendégmunkások
pótolják a hiányzó munkaerőt, annak minden erejével drukkolnia kellene, hogy

a leggyengébben teljesítő tanulókból ne *„legfeljebb”*, hanem *„legalább”*
szorgos melósok legyenek.

Aztán ott a másik állítás, miszerint rasszista, aki bármiféle integrációs
problémát emleget. Merthogy az áldozathibáztatás. Mármost ha egy szülő
elismeri, hogy nevelési problémák vannak a családban, vajon felsikolt-e
bárki is, hogy állj, ne hibáztassuk a szegény gyereket? Ehhez képest
integráció-ügyben teljes erőbedobással számolgat a sok okos laikus
(jellemzően jónevű budapesti gimnáziumokban végzett ifjak és szüleik), hogy
bebizonyítsák, a romák társadalmon belüli aránya jóval alacsonyabb annál,
hogy bármit is lehetne velük magyarázni – noha konkrét tanulmány is
<https://epa.oszk.hu/01500/01551/00116/pdf/EPA01551_educatio_2021_02_242-259.pdf>
megállapítja: *„az iskolai romaarány és a szövegértés-kompetenciák között
fennmarad egyfajta negatív kapcsolat”*. Nem kell túlzottan félni ennek
kimondásától –

a hasonló németországi kompetenciamérésről szóló összefoglaló az ottani
migráns hátterű tanulóknál véli felfedezni a megoldandó problémát,

mégse rasszistázzuk le őket, ahogyan áldozathibáztatást se kiáltunk (ott
egyébként az is okozza a fejtörést, hogy míg 2011-ben még a negyedikesek 84
százaléka beszélt otthon is németül, 2021-ben már mindössze 61,5 százalék).

Apropó lélekszám. Az egy dolog, hogy a kormánynak kiemelt felelőssége van,
és ezáltal teendője is bőven (miközben egyébként még a *„KESMA-portálnak”*
nemigen nevezhető Politico
<https://www.politico.eu/article/europe-forgotten-children-roma-community-bulgaria-school/>
is rámutat, hogy – a 2015-ben bevezetett kötelező óvodai nevelésnek
köszönhetően – Magyarország az egyetlen olyan uniós ország, ahol nem tátong
szakadék a roma és a nem roma gyerekek kisgyermekkori oktatása között), de
az úgy azért nem fair, hogy az értelmiség krémjének termékeny korban lévő
leszármazottai az egyik pillanatban felháborodottan tiltakoznak amiatt,
hogy 2025-től csak a 30. életév betöltése előtt szülő nők esetében jár
babaváró hitel („az első gyerekét 41 évesen szülő nő már semmit nem
ér?!?”, *„mik
vagyunk mi, Gileád szolgálóleányai???”*), majd a másik pillanatban azon
keseregnek, hogy mennyire magas a hátrányos helyzetű, képességhiányos
gyerekek aránya. A társadalmi mobilitásra sajnos dőreség hagyatkozni, ha
közben a többdiplomás párok nem gondoskodnak okos kicsi kortársakról, akik
felfelé húzzák pajtásaikat.

És ha már kompetenciákról van szó, a reflexszerű rasszistázás és károgás
helyett akár elő is lehetne rukkolni a kimunkált problémamegoldó
képességekkel, megvizsgálva a kompetenciamérés eredményeit, hátha adnak
némi támpontot a követendő úttal kapcsolatban. Kiderül például: miközben
minden egyes beázó tantermen hetekig szörnyülködik az arra fogékony
közönség,

valójában a nyolcadikosoknak csupán 4,7 százaléka jár rossz vagy nagyon
rossz állagú épületbe.

A községekben és a városokban kitűnő állapotú suli több van, mint a
közepesnél lepukkadtabb. Viszont: a számadatok alapján se a szövegértési
képességeket, se a matematikai eredményeket nem az határozza meg, hogy
mennyire modern a környezet. A hatodikosoknál és a nyolcadikosoknál
országos átlagban a nagyon rossz állagú iskolákban tanulók érték el a
legmagasabb pontszámot; a kitűnő állagúakban és a közepesekben nagyjából
azonos eredmények születtek. Legfeljebb annyi következtetést lehet levonni,
hogy az elmúlt évek beruházásai kiemelten a rosszabb eredményeket mutató
településtípusok iskolaépületeire irányulhattak, ahol így a motivációt nem
csökkenti tovább az elavult infrastruktúra – önmagában a vakolat minőségén
tehát kár hevesen rugózni.

Ellenben el lehetne gondolkodni például egy olyasféle akción, amelynek
keretében megfelelő és kellően lebilincselő könyve(cské)k jutnának el
azokba a háztartásokba, ahol kevesebb mint egypolcnyi olvasnivaló
található. Akár TikTok-kihívást is lehetne mellékelni hozzá, ezen ne
múljék. Persze számos más, ennél hatékonyabb eljárás is lehetséges; a
kompetenciamérés eredményeiből mindenesetre két dolog teljesen egyértelműen
kiviláglik:

a vizsgált tanulók 22–24 százaléka olyan háztartásban él, ahol nincs
egypolcnyi könyv,

és ugyanezek a tanulók messze le vannak szakadva szövegértésben (és minden
másban) akár csak azoktól is, akiknél otthon 50 darabos a könyvtár.

Elismerem: önmagában attól, hogy beviszünk pár tucat könyvet olyan
lakásokba, ahol hely sincs nagyon (bár a tévé elé például férhet egy s
más), nem feltétlenül válik a Cigándi és az Edelényi járás is egy merő
könyvmollyá. De hogy se a „kész, vége, csak ócska betanított munkás lehetsz
(aki egyébként gondoskodik a szemét elszállításáról és leszedi az
idénygyümölcsöt)” jellegű leszólás nem előremutatóbb, se pedig az, ha a
motiválandó rétegek buksiját „jaj, te szegény szerencsétlen áldozat, a
csúnya állam jól elbánt veled” szöveggel simogatjuk gügyögve, az talán
egészen bizonyos.

*Nyitókép: MTI/Balázs Attila*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230805/ba5befe0/attachment.html>