[Grem] Földi Kovács Andrea szept.7-i ea. a Parlamentben : Keresztény társadalmi felelősség a civil világban, a médiában és a közéletben

[Emoke Greschik]

TOVÁBBÍTOTT KÜLDEMÉNY:

Szeptember 7-én, az Országházban rendezett „Keresztény Civil Szervezetek
Fórumán” a legelső előadó volt *F.Kovács Andrea*.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

*Keresztény társadalmi felelősség a civil világban, a médiában és a
közéletben*

   - *Földi-Kovács Andrea <https://vdtablog.hu>*

[image: kov a1 e1630951551112]

Szeretettel köszöntöm a Keresztény Civil Szervezetek Fórumának résztvevőit!
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy itt lehetek.

(…) A keresztény közéleti szerepvállalás egyik kulcsa, amit személyesen is
volt alkalmam megtapasztalni, hogy *ne vegyük túl komolyan magunkat,
viszont vegyük mindennél komolyabban Istent. **Isten mellett köteleződjünk
el, és ne ügyek mellett.*

(…) Saját hivatásterületemen sokáig nem hagyott nyugodni az a kettősség,
ami a média világa és a Krisztus-követő életmód között feszül. Ekkor
bukkantam rá az Opus Dei-t alapító Josemaría Escrivá üzenetére: „Mindenki
szentté válhat a hétköznapi élet által. Minden keresztény meg van hívva az
életszentségre a munkáján keresztül is.” Attól kezdve kerestem a módját
annak, hogy mit tehetnék tévésként, újságíróként azért, hogy ne csak a
magánéletben, de a hivatásomban is megéljem a kereszténységemet.

Kérem, nézzék el, ha a most következők egy fokkal személyesebb
hangvételűek, mint azt az esemény, vagy a helyszín megkövetelné, de úgy
érzem, csak így tudom átadni mindazt, amit szeretnék. Nem vagyok teológus,
sem szent, több dolgot nem értek, mint amit igen, ezért igyekszem sokat
tanulni korunk és korábbi korok tanítóitól. Ha megengedik ez alkalommal is
segítségül hívom az Ő gondolataikat, hogy komolyabban vehetőek legyenek az
enyéim.

*Isten általunk és bennünk cselekszik*. Saját keresztény társadalmi
felelősségünk súlya ebben az egy mondatban összegezhető. *A legfontosabb
felismerés a felelősségünk tekintetében felismerni annak* *súlyát és
jelentőségét*. Ez olyan hatalmas és olyannyira túlmutat rajtunk, hogy
amikor ezzel szembesülünk, nem csoda, ha megrendülünk, vagy megrettenünk.
Ehhez bátorságra van szükség és erényes életre. Ha nem cselekszünk, csak
sopánkodunk, ha magunkat mentegetjük bűneink alól, miközben Isten
segítségét kérjük a küzdelmeinkhez, munkánkhoz, akkor könnyen ráléphetünk a
vallásos szélhámosság útjára. (…)

(…)… *a keresztény társadalmi felelősség az önátadásról, mások
szolgálatáról szól*, erre tanít mindannyiunkat! És arra, hogy kövessük
azokat alázattal, akik ebben már előttünk járnak.

Sok keresztény vélekedik úgy, hogy inkább távol tartja magát a közélettől,
mert az nem tiszta… Abba kell hagynunk az aggodalmaskodást. Ne féltsük
magunkat! Ne keressük a kifogásokat, hogy miért maradunk ki a fontos
folyamatokból!

Egy keveset citált idézet Ferenc pápától számomra sorvezető, a Szentatya
úgy fogalmazott: *„Részt venni a politikában, a keresztény ember számára ez
kötelesség. Mi, keresztények nem játszhatjuk Pilátus szerepét, a kézmosást!
Ha a politika túlságosan bepiszkolódott, annak részben az az oka, hogy a
keresztény testvérek nem illeszkedtek a politika világába az evangélium
szellemével.”*

Mit jelent ez a jelenre és önmagunkra vonatkoztatva*? Először magunknak
kell szemrehányást tennünk a világban zajló folyamatokért.* *Elsőként a
saját felelősségünket kell megvizsgálnunk mindabban, ami körülöttünk
zajlik. *Ott voltam-e, szóltam-e, tettem-e minden alkalommal, amikor
mennem, szólnom, tennem kellett volna, ha a lelkiismeretemre hallgatok?
Tudott-e általam cselekedni Isten, vagy vonakodtam, féltem?

Keresztény emberként – ahogy Oswald Chambers fogalmaz – ha hiszünk, nem
töltjük egész életünket csendes vizeken, a kikötő gátjain belül, ki kell
mennünk a kikötőből, a gáton túl, a mélységes vizekre. Hogy erősödjünk,
tanuljunk, hogy nemcsak készséges, de alkalmas eszközei lehessünk a
gondviselésnek a hétköznapokban.

Egy vallomással tartozom Önöknek. Médiabeli pályafutásomat e tekintetben a
boldog öntudatlanság jellemezte. Úgy eveztem a háborgó tengeren, hogy
fogalmam sem volt, milyen sötét a mélység alattam. Ha tudtam volna, nem
lett volna bátorságom megtenni mindazt, amit megtettem. Nem volt tervem,
sem programom arra, hogy mikortól és milyen ügyek mentén vállalok majd
szerepet a közéletben.

Ha ugyanis az ember Krisztusnak rendeli alá magát, nem tesz különbséget
magánélet és hivatás, családi és közügyek között. És – bár vajmi kevés
indíttatást éreztem arra, hogy televíziós munkáim mellett magánemberként is
közügyekbe folyjak bele – valójában egy idő után rá kellett ébrednem arra,
hogy magánemberként én már nem mehetek sehova. Keresztény emberként mentem,
s mint ilyen tanítványként is, megbízatást teljesítettem, úgy, hogy nem is
tudtam róla. És ebben éppen ezért nekem semmi érdemem nincs is.

*A keresztények társadalmi felelősségét számos aktualitás teszi egyre
súlyosabbá, és sürgető kérdéssé.* „Nem következetes dolog és
napjainkban *kifejezetten
ártalmas elválasztani tehát a keresztény embert az állampolgártól.*”
Ahogyan erre *XVI. Benedek pápa* figyelmeztetett.

Nem jogunk, sokkal inkább *kötelességük, hogy közéleti szerepvállalásunkkal
befolyásoljuk a társadalmat.*

A toleranciáról szóló maszlaggal a modern világ arra szeretne rávenni
minket, hogy azt gondoljuk, igenis lehetünk jó keresztények akkor is, ha
nem kérdőjelezzük meg a nyilvánvaló hazugságokat, ha nem figyelmeztetünk
lépten-nyomon akadékoskodva az igazságra és a valóságra, és ha például
egyetértünk azzal – ahelyett, hogy tiltakoznánk –, hogy jogokká tegyék a
bűnöket. Azt mondják nekünk, hogy tisztelnünk kell mások eszméit. Ez így is
van, egészen addig, amíg azok nem ütköznek a parancsolatokba! Ebben is áll
keresztény társadalmi felelősségünk.

„*A **tolerancia nem tartozik a keresztény erények közé**.”* – emlékeztet
bennünket Charles Joseph Chaput philadelphiai érsek. Sőt, továbbmegy:

„*Valójában a súlyos gonoszság eltűrése egy társadalmon belül maga a
gonoszság egyik formája.”*

Robert Sarah bíboros azt mondja, hogy „*a keresztény hivatás* *egyfajta
szellemi ellenállásra szólít fel minket*. Az olyan rendszerekkel,
ideológiákkal, eszmei irányzatokkal szemben, amelyek megkövetelik a rosszal
való együttműködést, vagy kötelezővé teszik a rosszat.”

A szellemi ellenállás *a legjobb szolgálat, amit a keresztények a
társadalomban tehetnek*.

Az újságírás jó gyakorló terep volt arra, hogy hamar rájöjjek a helyes
viszonyuláshoz. Egészen egyszerűen át kellett lépnem a politikai
korrektségen. Ne féljünk mindig attól, hogy meggyőződésünk esetleg
megzavarja azok érzékeny lelkiismeretét, akik lelkesen (vagy éppen
lelketlenül) lobbiznak az abortuszjogokért, vagy az eutanázia gyakorlatának
a széleskörű elterjesztéséért. Terjesztik a genderideológiát, vagy
szexualizálják gyermekeinket. *Túl gyakran hallgattunk bizonyos dolgokkal
kapcsolatban.*

A történelem ismétli önmagát. A totalitárius ideológiák mindig is
kizárólagos uralomra törtek. Nem tűrték meg a keresztény gondolatot. *Egyes
politikai áramlatok ma is új hódító progresszív ideológiákra hivatkozva a
vallás és lelkiismeret szabadságát veszélyeztetik, más csoportok
megtámadták templomainkat, papjainkat, szemétre dobnák a keresztény
életfelfogást.*

Érdemes megnéznünk *hasonló kihívások idején* hogyan gondolkodtak, *mit
mondtak* *vezető egyházi, történelmi alakjaink*. A diktatúrák elszenvedői
voltak *Mindszenty József bíboros és Márton Áron püspök* is. Életüknek
számos közös vonása van, de egy mindenképp: mindketten aktív közéleti
szerepet vállaltak, az üldöztetés árán is küzdöttek az elnyomó rendszerek
ellen. *Mindszenty József azzal magyarázta politikai aktivitását*, hogy *ő
eredetileg csupán lelkipásztor akart maradni*, de *mivel a politika
„ledöntheti az oltárt, és romlásba viheti a lelkeket” a lelkipásztor
kötelező feladata a szavazópolgárok alaposabb tájékozottságát és
felvilágosítását még a „pártpolitika vonalán is” elősegíteni.*

Márton Áron ezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy *„a keresztény ember két
világ polgára. A hitét nem tekintheti ürügynek arra, hogy meneküljön az
életfeladatok elől.”*

(…) Sokunk szomorú tapasztalata, hogy *ma már nem csak Istenért és a
hitünkért kell kiállnunk, hanem az igazságért, a józan észért és a
normalitásért is. *Ez is társadalmi felelősségünk.

Mindenekelőtt *védőkerítést kell építenünk saját magunkból* az olyan
önkényes áltudományokkal és ideológiákkal szemben, amelyek áthágják a
természeti törvényeket. *Ezt lelkiismeretünk nevében kell megtennünk.*
Félelem nélkül kell beszélnünk, mert nem egyik vagy másik párt nevében
szólunk, ez számunkra lelkiismereti kötelesség.

A *keresztények közéleti szerepvállalását több súlyos veszély fenyegeti*.
Ezeket Pajor András atya fogalmazta meg először Ormok és gyökerek c.
művében:

   - *Az első kívülről jön*, és mindenáron *azt szeretné elültetni a
   köztudatban, hogy a vallás szigorúan magánügy*, *erkölcsi
   követelményrendszere* és az ebből fakadó közéleti fogalomtár *nem
   befolyásolhatja az egyes emberek demokratikus döntéseit*. *Ezzel persze
   minden*, többek között a nemzettudat, lelkiismereti szabadságjogok sora,
   az oktatás, a teljes élet megóvása és sok egyéb idetartozó kérdés, *mely
   elsősorban vallási indíttatásból fakad, háttérbe kerül.*


   - *A másik az egyes keresztények félreértett szeretetfogalmán alapul,
   amely a békességre hivatkozva mindentől visszavonul, ami akárcsak az
   érzések világában is konfliktusforrás lehet.*

A művészek rendkívül plasztikusan fejezik ki Istent. Azok a művészek pedig,
akik Isten jelenlétében élnek, még inkább.

Ilyen művész lelkű író volt a skót baptista Oswald Chambers
<https://hu.wikipedia.org/wiki/Oswald_Chambers>, aki eredetileg szobrásznak
készült. Legismertebb műve a *Krisztus Mindenek felett! *c. könyv.

A mai – szeptember 7-i – elmélkedés címe *„A Jóindulat forrásai”*

*„Az a víz, amelyet én adok neki, olyan víz forrásává lesz benne, amely
örök életre buzog.” (Jn. 4,14.) *„*Nem véletlen, hogy Urunk nem
csatornához, hanem forráshoz hasonlítja életünket. … Ha életedből nem tör
elő ez a teljesség, te vagy a felelős érte, mert akkor a kiáradást gátolja
valami.”*

*A jóindulat forrása az ima.* Minden válság – így a keresztény
identitásválság kiindulópontja is a transzcendens iránti érzék elvesztése.
A teremtmény eltávolodása a Teremtőjétől. Térjünk vissza a forráshoz!

„*Imádkozzunk az egyéni lélek mélyén, a család szentélyében és hívek
közösségében, a magyarság legyen az imádság nemzete.” (Mindszenty József)*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220910/38470249/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 62807 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220910/38470249/attachment.jpg>