[Grem] Ma Boldog IV. Károly magyar király (1887 - 1922) ünnepe

[Emoke Greschik]

 Boldog IV. Károly király
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2022. október 21., péntek |
6:00
 https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-iv-karoly-kiraly

Utolsó királyunkra, a 2004-ben boldoggá avatott IV. Károlyra emlékezünk
október 21-én.

Károly osztrák főherceg 1887. augusztus 17-én született az alsó-ausztriai
Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Ottó főherceg, édesanyja
Mária Jozefa szász királyi hercegnő volt. Anyja mély katolikus hitben
nevelte. Már kisgyermekként kialakult benne az érzékenység mások
szenvedései iránt.

Maria Vinzentia Faunland nővér, a soproni orsolyita zárda stigmatizált
apácája Károly nyolcéves korában megjövendölte, hogy sok szenvedés lesz az
osztályrésze. Azt kérte, „burkolják a fiatal főherceget imádságba, mert
császár-király lesz, aki sokat fog szenvedni, és célpontja lesz a pokol
támadásainak”. Károly halála után ebből az imádkozó közösségből alakult ki
a Károly Király Imaliga a népek békéjéért.

Károly szerelmi házasságot kötött Bourbon-Pármai Zita hercegnővel.
Mariazellben kérte meg Zita kezét – a Szűzanyára bízták magukat,
jegygyűrűjükbe ezt vésették: „Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője”.
Közös életcéljukat Károly így fogalmazta meg eljegyzésükkor: „Mostantól
egymást kell kölcsönösen az égbe vezetnünk!” 1911. október 21-én házasodtak
össze. Nyolc gyermekük született. Halálos ágyán a király ezt mondta
hitvesének: „Végtelenül szeretlek téged.”

Gyermekeik nevelésében – a Habsburg családi szokásokkal szemben – a szülők
is aktívan részt vettek, a színvonalas oktatás mellett boldog,
szeretetteljes légkört biztosítottak számukra. A király egyik utolsó
kívánsága pedig az volt, hogy halála után gyermekeit öt magyar bencés
szerzetes nevelje.

Károly 1914. június 28-án, Ferenc Ferdinánd halálát követően lett az
Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse, majd Ferenc József halála után, 1916.
november 21-én foglalta el a császári trónt.

1916. december 30-án koronázták Magyarország apostoli királyává a
Mátyás-templomban. Őszintén szerette és becsülte népünket, magyarul éppen
olyan jól beszélt, mint németül. Ezt mondta egyszer: „Ha a magyarok a
hazájukról beszélnek, annyi hűség árad a szemükből.”

*„A királyt látom, térdel az oltár lépcsőjén.*
*Innen, a nagy távolságból még ifjabbnak és szokatlanabbnak vélem őt.
Önkéntelenül Szent Imre herceg alakja tűnik fel a képzeletemben, akinek
üvegfestményét itt láttam valamikor e templomban. Csak azok érezhették át a
király áhítatos, szinte önfeláldozó magatartását az Úr szolgái előtt
térdepelvén, akik gyermek- és ifjúkorukban sokat jártak a templomokba.
Olyan volt e percben a fedetlen fejű, fürtös hajú, piros kabátos ifjú,
mintha most szállna el a mennyekbe a lelke, hogy Istentől kérjen
felhatalmazást ahhoz, hogy a szent magyar királyok koronáját homlokára
tehesse.*
*A legnyugodtabb lelkek is bizonyos szokatlan borzongást érezhettek e
percekben. A király lelke Istennél van. Talán mint egy hófehér galamb
repült fel az égbe, mindig magasabbra emelkedvén fénylő szárnyain, túl a
földön, túl a felhők borúján, majdnem oly kicsiny már, mint egy fénylő
csillagocska… És lendülő megadással veti magát az Úr zsámolya elé.*
*Ekkor térdepelt másodszor IV. Károly az oltár lépcsőin, midőn is olajjal
megkenték.*
*S ez időtől kezdve úgy járt-kelt a király a ceremóniák előírása szerint, a
sekrestyébe, ülőhelyére, majd ismét vissza az oltárhoz, mintha valóban
távol, Istennél volna a lelke.*
*Csodálatos, emberfeletti dolog ez, hitetlen olvasó az Úr 1916-ik
esztendejében, midőn már csaknem elfelejtettük, hogy van valaki felettünk.”*

(Részlet Krúdy Gyula *A koronázás* című írásából)

Károly huszonkilenc évesen, a világháború harmadik évében lett császár és
király. Fiatalon, kormányzati tapasztalatok nélkül indult el földi
értelemben sikertelen, de annyi jóakarattal teli keresztútján. Uralkodói
hivatására úgy tekintett mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden
cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, életét értük
szentelte. Vallotta, hogy egy uralkodó legszentebb kötelessége a béke
helyreállítása. Az első pillanattól kezdve ki akarta vezetni népeit az
értelmetlen háborúból. Ő volt az egyetlen a vezető európai politikusok
közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit.
Béketörekvéseiben legnagyobb támasza hitvese, Zita volt.

Már trónra lépésekor kiadott kiáltványában is a béke megteremtését nevezte
meg fő feladatának: *„Mindent meg akarok tenni, hogy a háború borzalmait és
áldozatait a legrövidebb határidővel megszüntessem, a béke súlyosan
hiányolt áldásait népeim számára visszanyerjem…”*

* * *

*„Károly király volt az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt
vezető helyen állott, de nem hallgattak rá. […] Őszintén akarta a békét, és
éppen ezért gyűlölte őt az egész világ.” (Anatole France)*

*„Mindent inkább, mint csak egy igazságtalanságot. Ez a keresztény
lelkiismeret a trónon. A háborútól való iszonyodása és szenvedélyes
törekvése a béke helyreállítására szintén nem csupán a politikai belátásból
táplálkozott, hanem abból a forró emberszeretetből, melynek forrása nála az
istenszeretet volt.” (Apponyi Albert)*

*„Minden erejét a béke megteremtésére fordította, támadások és meg nem
értettség árán is. Ezért napjainkban is követendő példa számunkra, kinek
közbejárását kérhetjük az emberiség békéjének érdekében.” (XVI. Benedek
pápa)*

* * *

Károly célja egy demokratikusabb és szociálisan igazságosabb birodalom
létrehozása volt, ahol a trón valódi támasza a népek szeretete és
elégedettsége. A rendkívül súlyos helyzet ellenére széles körű és
példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett. A magyarországi koronázási
lakoma tizenkilenc fogását a budapesti hadikórházakban küldette a koronázás
estéjén, a magyar országgyűlés által neki és hitvesének ajándékozott
ötven-ötvenezer aranyat pedig szociális célokra, hadiözvegyek és -árvák
megsegítésére fordították. Szociális érzékenységét mutatja, hogy ő hozott
először létre a világon népjóléti minisztériumot, először Ausztriában, majd
Magyarországon, 1917-ben. Az Egyház társadalmi igazságosságról szóló
tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát.

Egész életét a kötelességérzet és a felelősségtudat jellemezte. Az önuralom
rendkívül fontos volt számára, ahogy mondta, „ez a legnehezebb uralkodás”.
Gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre.
Akárhol élt, mindig volt a lakhelyén egy magánkápolna, ahol az
Eucharisztiát őrizték. Éjszakánként sokszor imádkozott csöndes magányban az
örökmécses fényénél.

*„Egy dolgot lehetett benne, mint uralkodóban, kifogásolni: túl nagy,
általános emberi jóságát, ami nem az a fajta mindent elnéző jóság volt,
hanem igényes, bizalmas jóság.” (Egy munkatársa visszaemlékezése Károly
királyra)*

A háború végén IV. Károly magatartása tette lehetővé, hogy Ausztriában
további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet
egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elűzték hazájából.

Hazánkba kétszer próbált visszatérni mint apostoli király, aki esküt tett a
szolgálatra, melyet Istentől kapott. XV. Benedek pápa is a Magyarországra
való hazatérésre biztatta őt, azt kérte, legyen az Egyház védelmére, mert
keletről veszedelem fenyegeti Európát, ami könnyen katakombákba
kényszerítheti ismét az Egyházat, és önkényuralomba sodorhatja a népeket.

*„Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási
vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit
Magyarország visszaadhat nekem. A koronázási eskü mindig azt jelentette
számomra, hogy a király és a nemzet virágzásban és romlásban egyaránt össze
kell, hogy kapcsolódjék.”*

A második visszatérés alkalmával, 1921. október végén a vérontás megelőzése
érdekében végleg letette kardját. Zitával együtt Tihanyba vitték, a bencés
apátságban töltötték utolsó magyarországi napjaikat.

* * *

*„Legutoljára aggódva léptem be szobájába [Tihanyban]. Azt hittem, megtört,
a kegyetlen sors iszonyú csapásai alatt levert és vergődő királyt találok,
akinek vigasztalására alig lehet szavakat, annál kevésbé helytálló érveket
találni. […] A király fölött nem vonult el nyomtalanul a nagy vihar. Haja
megfehéredett. Arcán gondok mély vágásai. Ünnepélyesen komoly a
megjelenése, amilyen az önérzetes szenvedőké. Helyzetével teljesen
tisztában van. Nem vár magyarázatot vagy vigasztalást. […] De azért
rendületlenül bízik és hisz: »Bármit is kell szenvednem, Krisztus Urunk
többet szenvedett.« Ilyen léleknek fölösleges a vigasztalás. Kikényszeríti
csodás erejével a bámulatot. Áldozatos élete végén egészen méltó volt az
utolsó szó: »Fölajánlom életemet váltságul népemért.«” (Csernoch János
bíboros, hercegprímás visszaemlékezése)*

*„Elkeserít, ami történt. Magyarország keservesen fog bűnhődni azért,
amiért felkent apostoli királyára lőtt, aki nemcsak koronás király, de egy
valódi szent!” (Batthyány-Strattmann László a második hazatérési kísérlet
után)*

* * *

Bajánál hagyta el a királyi pár örökre hazánk területét. Az antant dunai
hajója innen vitte őket száműzetésük helye, Madeira szigete felé. Az
Atlanti-óceán szigetén egy nyirkos házban, szegénységben élt a királyi
család. Károly azonban itt sem veszítette el hitét, derűjét. Élete végleg
állandó, folytonos imádsággá vált.

A mostoha körülmények között 1922 márciusában súlyosan megbetegedett a
király. A fájdalmakat és a szenvedést elfogadta, és engesztelésül
felajánlotta népeiért. Halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki elárulta
őt. Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: *„Igyekezetem mindig
és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése
volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”*

1922. április 1-jén hunyt el. Temetésén Antonio Manuel Pereira Ribeiro
püspök így beszélt: *„Madeirának a mai napig kellett várnia a maga
szentjére és most megtalálta azt. Egy mártírt adunk vissza az
anyaföldnek.”* Károly
sírja azonnal zarándokhellyé vált, szent remeteként, családapaként, vezeklő
uralkodóként tisztelték a madeiraiak.

Zita Károly halála napjától fogva csak gyászruhát viselt. Hitre és
emberségre nevelte nyolc gyermeküket. Élete 97. évében halt meg, 1989.
március 14-én. Halála után térhetett csak haza
<https://www.youtube.com/watch?v=smj4x4PaScQ>, a Habsburgok temetkezési
helyén, a bécsi kapucinus templom kriptájában nyugszik.

1972. április 1-jén, IV. Károly égi születésnapjának 50. évfordulóján az
illetékes egyházi bizottság és a család képviselőinek jelenlétében Madeirán
sor került a király koporsójának fölnyitására; testét romlatlan állapotban
találták.

2003. április 12-én II. János Pál pápa jelenlétében kihirdették a
dekrétumot, amely elismerte Károly király hősies erénygyakorlatát,
életszentségét. Ugyanebben az évben december 20-án pápai dekrétum
hitelesítette a Károly király közbenjárására Brazíliában, 1960-ban történt
csodás gyógyulást.

Szent II. János Pál pápa 2004. október 3-án avatta boldoggá az utolsó
apostoli magyar királyt. Liturgikus emléknapját pedig október 21-ére
helyezte. A boldog király ünnepét így nem halálának, hanem
házasságkötésének évfordulóján üli meg az Egyház, ezzel is példás
házaséletére irányítva a figyelmet, valamint arra, hogy a házasság a
szentté válás egyik kitüntetett útja.

*Istenünk, aki Boldog Károlyt viszontagságos úton a földi királyságból a Te
országodba vezetted, és mennyei koronával jutalmaztad, az ő közbenjárására
add meg nekünk, hogy Szent Fiadat és testvéreinket szolgálva mi is
eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.*

*Forrás*
*Katolikus.hu*
*Vatican.va*
*Mindszentyalapítvány.hu*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221021/4c8c7390/attachment.html>