[Grem] Magyarok a honfoglalás előtt

[Emoke Greschik]

Mit tudunk és mit nem a magyar őstörténetről?
<https://mandiner.hu/cikk/20221130_magyar_ostortenet_sudar_balazs_mende_balazs>
2022. november 30. 15:01

*https://mandiner.hu/cikk/20221130_magyar_ostortenet_sudar_balazs_mende_balazs
<https://mandiner.hu/cikk/20221130_magyar_ostortenet_sudar_balazs_mende_balazs>*
*Írta: Kovács Gergő <https://mandiner.hu/szerzo/kovacs_gergo> *
Ménrót, Hunor és Magor története arra utalhat, hogy ők, az Árpádok egy régi
uralkodócsalád lehettek, amiből a fiak kiszakadtak. De hogyan lett közük a
magyarokhoz? Egyáltalán: mit lehet leszűrni a legfrissebb őstörténeti
kutatásokból? Sudár Balázs történész tartott előadást!



Érdekfeszítő tudomány-népszerűsítő előadást
<https://www.youtube.com/watch?v=oCH3C_nzOlM> tartott nemrég Sudár Balázs a
magyar őstörténetről a Magyar Tudományos Akadémián. A történész és
turkológus <https://mandiner.hu/cikk/20210717_amikor_betort_a_vadkelet>
fontos kérdéseket érintett történészi szempontból korunk tudományos
slágertémájával kapcsolatban. A szakember beszélgetőpartnere, az est
moderátora Mende Balázs paleoantropológus
<https://mandiner.hu/cikk/20200801_magyar_ostortenet_mende_balazs_interju>
volt, az Archeogenomikai Intézet munkatársa, aki a bevezetőben kiemelte:
„száz százalék tudományról” van szó a területtel kapcsolatban, legalábbis
ebben bíznak.

***

Sudár Balázs a Magyarok a honfoglalás előtt című előadás elején kiemeli a
komoly társadalmi érdeklődést a téma iránt és az indulatokat, amik
őstörténetünket és a kutatásokat övezik. Mindennapi használati tárgyainkban
és ezer másban tetten érhető ez a fokozott figyelem, mondja.
Vajon mi magyarázza ezt az elképesztő érdeklődést,

teszi fel a kérdést.

Szerinte az európai kultúra eleve nagy értéket tulajdonít a múltnak, ami
nem jellemző minden kultúrára. A múlt kiemelt pontja a kezdet, imádunk a
kezdettel foglalkozni: születésnapok, évfordulók, és így tovább. A kezdet
azonban túl is mutat önmagán: ott egy rejtett gondolat, hogy a kezdetben
benne rejlik a jövő, mintegy meghatározza azt.

Jól állunk a kezdetekkel, mondja Sudár. Az államiságunk, a lakóhelyünk és a
civilizációs hovatartozásunk is egy jól elmesélhető történet, egyben van,
egy bizonyos időszakra vezethető vissza, szerencsések vagyunk. A magyar
történelemnek tehát nagyon jól megvannak a kezdetei, summázza a történész,
de ez nekünk nem elég.

*Miért nem elég az ismert kezdet?*

Sudár Balázs szerint számos ok miatt nem elég a fenti kezdet.
A magyar krónikás hagyomány lejegyezte, hogy a magyarok rokonok a hunokkal
és Szkítiából jöttek, tehát akkor a szkítákhoz is közünk van. Mindegy, hogy
ez igaz vagy nem igaz, ez a történelmi tudatnak nyolcszáz éve része. A
másik ok érzelmi: a Kárpát-medencei etnikumok egymáshoz való viszonyában
kereshető, amit Trianon mérgesített el még jobban. Beindult egy verseny,
hogy ki jött ide korábban, mintha azzal valaki is előbbre lenne, jegyzi
meg. Történészi okok is fölbukkannak, itt az a kérdés, hogy honnan ered a
nomád háttér.

A nyelvi probléma is megkerülhetetlen: 3500 éves nyelvi múltról biztosan
beszélhetünk, 1200 éves az ismert történelem, de mi volt közben?
Európa egyik legrégebbi önálló nyelve a magyar, szögezi le Sudár, 3500 éve
elvált a nyelvrokonoktól. Van egy markáns történetünk arról, hogyan
kezdődik el a mostani világunk, de számos jel visszamutat a korábbi
időszakba. Nem az ősködből vált ki tehát a magyarság 1200 éve, mondja.

*Hogyan ismerhetjük meg a múltat?*

Írott forrásaink a honfoglalás előtt ötven évig látnak vissza az időben,
fejtegeti a turkológus – természetesen föl kell használnunk a nyelvészet, a
régészet, az antropológia és a genetika eredményeit is. Bizonyos
tudományágaktól bizonyos típusú válaszokat várhatunk, mert abban
kompetensek, arra valók. Ezeket közös nevezőre kellene hoznunk, hidat
kellene vernünk a tudományágak közé, emeli ki Sudár Balázs. Ha a magyarság
történetét akarjuk megtudni, akkor a nyelvészeti kutatások tudnak-e valós
eredményeket adni, vagy nem? Össze tudjuk-e kötni ezeket? Ezen még
dolgoznunk kell, mondja.

Nemrég elhangzott, folytatja, hogy itt már történeti kérdés nincs, minden
csontot lerágtunk. Sudár Balázs azt gondolja, ez nem így van.
Szerinteradikálisan újra kell olvasni a történeti forrásainkat, azért, mert
ezeket a forrásokat úgy használjuk, hogy a legalapvetőbb módszertant sem
alkalmazták rajtuk.

Minden más korszaknál ez működik, csak az őstörténetnél nem. Nem
szakszerűen vannak feldolgozva a források, mondja. A szövegek értelmezését
sokszor nem történészek végzik el, ami nem segít. Másrészt ezeket a
szövegeket kiszakítják a közegükből és más társtudományok
illusztrációjaként szolgálnak.

*Sudár Balázs az előadáson*

*A muszlim források nem Árpád honfoglalóiról szólnak*

A legfontosabb forrásaink a bizánci és a muszlim források, valamint a
magyar krónikás hagyomány, amit Árpád-házi belső hagyománynak is
nevezhetünk a történész szerint. Először a muszlim forrásokról, az ún.
Dzsajháni hagyományról beszél Sudár Balázs: elmondja, hogy új kutatásaik
szerint a művek földrajzi horizontja alig terjed túl a Volgán, a szövegek
történeti kontextusa a 9-10. század fordulójára utal, és egy keleten maradt
magyar néprészről szól, nem Árpád honfoglalóiról, akik ekkor már a
Kárpát-medencében voltak. Ez azt jelenti, hogy az eddigi történeti
értelmezés hibás volt, ezek a szövegek nem a honfoglalókról és nem
Etelközről szólnak.

Vagyis a Dzsajháni hagyomány egész egyszerűen nem közvetlenül a magyar
őstörténet része.

Mit jelent ez az átértelmezés az eredményekre nézve? Egyrészt veszteségeket
hoz, bár eseménytörténetileg nem nagyokat, tudjuk meg. Fontos, hogy a
kettős fejedelemség a kendével együtt nem igaz a honfoglaló magyarokra,
sőt, maga a kettős fejedelemség rendszere sem volt jelen a keleti
magyaroknál Sudárék szerint, hanem egy fejedelem volt, akit Gyulának hívtak.

A másik dolog a magyarok létszáma: 20 ezres hadseregről van szó, de a
szöveg tulajdonképpen arról szól, hogy létezik ott a bolgárok mellett egy
erős hadsereg, akikre figyelni kell – a többi csak spekuláció a keleten
maradt magyarok létszámára. A nyereség az előadó szerint több, mint a
veszteség, ha történetileg nézzük: a szétszakadó magyarságnak a keleti
szárnyáról tudunk meg többet, akikről eddig semmit sem tudtunk.

A három forráscsoportból tehát az egyiket most kiírtuk a közvetlen magyar
őstörténetből, hangzik el.

*A bizánci források korábbi időszakra vonatkozhatnak, mint eddig gondolták*

Bíborbanszületett Konstantin munkássága a másik fő forrásunk, amit komoly
elemzésnek vetettek alá nemrég magyar kutatók, erről mi is írtunk
<https://mandiner.hu/cikk/20220814_magyar_ostortenet_biborbanszuletett_konstantin_bollok_adam_b_szabo_janos>
.

Sudár fő következtetése a könyv alapján, hogy egy bizonyos dosszié-elv
sajátosságai miatt (egy bizonyos témáról a bizánciak évtizedekig gyűjtöttek
információkat, beletették egy dossziéba) a korai magyar történelemre
vonatkozó forrás valószínűleg 9. század végi lehet. Ez ellentmond az eddigi
elképzeléseknek, miszerint a 10. század közepéről esik szó a műben, de
nagyon logikus, hiszen a szöveg semmire sem jó, ha a 10. század közepét
nézzük, viszont nagyon is összeegyeztethető a 9. század végi helyzettel.

Mivel kizárólag a magyar-kazár kapcsolatokról van szó, és mindig a „kazárok
felé lejt az asztal”, ezért elképzelhető a történész szerint, hogy kazár
informátor áll a bizánci szövegek hátterében. A turkológus azt is elmondta,
hogy a történet hihető, hiszen összeegyeztethető a sztyeppetörténeti
ismeretekkel.

*Álmos és a másik hat vezér, a Képes krónika illusztrációja*

 *A nép alakulása a sztyeppén*

Sokan úgy képzelik, hangsúlyozza Sudár Balázs, mintha a magyarság mindig is
létezett volna, és csak történtek volna velük a dolgok. Ugyanakkor a
sztyeppei párhuzamok, népalakulások mást mutatnak. Szerinte inkább
„sztyepei legóról” beszélhetünk, ahol különféle kockák vannak, összeállnak,
majd összedőlnek. és valaki megint újraépíti őket, ugyanazokból a kockákból.
A nép alakulása nem egyenes vonalú, nem etnikai alapú – az országnak van
népe, nem a népnek országa, vázolja.

Hozzáteszi: az egész a hatalomról, a potens, tehetséges vezetőről szól, a
fogyásról és a bővülésről. Sok esetben* „a nép egyik fele elmegy, a másik
ott marad”*, fogalmaz. Ezek a részek pedig tartják egymással a kapcsolatot,
erről a bizánci források is írnak. Így lehetett Hunor és Magor esetében is.

Ha így nézünk rá egy közösség történetére, akkor különféle, széttartó
szálak alakulnak ki. De melyik szálhoz, csoporthoz kötődhetett például a
magyar nyelv? Fogalmunk nincs, mondja Sudár. Vagy megvizsgáljuk a genetikai
állományt? Nagyon jó, de melyik közösséghez tartozott az a genetika? Melyik
csoportoknak lehetett magyar tudata? Nem tudjuk.

*Az Árpádok réges-régi uralkodócsalád lehettek*

*„Az Árpádokkal rengeteg baj van” –* fogalmaz a történész. Először is
fogalmunk sincs, melyik törzsből származnak. A magyaroknak nem voltak
korábban vezetői, ezt mondja a magyar és a bizánci hagyomány is. Ehhez
képest az Árpád-háznak van egy uralkodói hagyománya, azt mondják, hogy
királyi házból származnak: Ménrót egy szkítiai uralkodó volt. A források is
ezt az uralkodói hagyományt erősítik.
Az Árpádoknak, úgy tűnik, „erőteljesebb” a háttere, mint a többieknek.

Az uralkodás mint szaktudás nagyon fontos. A környéken akkoriban nem voltak
példák, amit az Árpádok le tudtak volna másolni: nekik ezt a tudást össze
kellett valahol szedni.

A sztyeppetörténet alapján az nem úgy megy, hogy valaki magától nagyon
ügyes és megoldja. Ellenkezőleg: menekült királyfiak, hercegek, miniszterek
rendeznek össze közösségeket a velük hozott tudás birtokában. Itt is erről
lehet szó:
Ménrót, Hunor és Magor története arra utalhat, hogy ők, az Árpádok egy régi
uralkodócsalád lehettek, amiből a fiak kiszakadtak.

Az Árpád-ház férfi neveiről elmondható, hogy különös nevek és nincs
domináns csoport. Ami érdekes, hogy éppen magyar nyelvű nevek nincsenek a
családban. A Turulról: a madár nem ismert, a szó, illetve a név azonban az
oguzok körében tűnik fel, akárcsak a madárszimbolika.

*A szkepszis az őstörténetben*

Ezt követően Mende Balázs veszi át a szót és a szkepszis szerepéről kérdezi
Sudár Balázst. A turkológus kifejti: meg kell tanulnunk kimondani, hogy nem
tudjuk. Ugyanakkor ha úgy nem tudok valamit, hogy a lehetőségeket viszont
ismerem, ez már egy fokkal jobb helyzet,  magyarázza. Hiszen lehet, hogy
egyszer csak kapok egy olyan információt, ami kiválasztja a lehetőségek
közül a megoldást.

Mende Balázs elmondja: úgy látja, hogy egyre tisztul a kép, a regényes
elemek visszaszorulnak. Sudár úgy reagál, hogy a korszellemnek rendkívül
fontos szerepe van abban, hogy mit fogadunk el és mit nem. Más korszakok
máshogyan csodálkoznak rá a történelemre, és az új szempontok szerint már
kilóg a lóláb – ez természetes a kutató szerint.

*Beszélhettek-e magyarul a Kárpát-medencében a honfoglalás előtt?*

A moderátor fölteszi a kérdést: beszélhette-e nagyobb embercsoport a magyar
nyelvet a Kárpát-medencében a honfoglalás előtt? *„Ennek megválaszolására
egyszerűen nincsenek forrásaink” *– rögzíti Sudár Balázs. Hozzáteszi: még a
12. századi Magyarországon is csak halványan sejtjük, milyenek a
nemzetiségi, nyelvi viszonyok.

Már a sztyeppei népeknél is egyértelmű: amikor a muszlim források például
török népekről beszélnek, akkor politikai fogalomról van szó, nem pedig
etnikai és különösen nem nyelvi vonatkozásokról.

Sudár Balázs szerint amit gondolni szoktunk, hogy a magyar nyelvet *„Árpádék
hozták a Kárpát-medencébe”*, a magyar politikumnak és a magyar nyelvnek egy
önkényes összekapcsolása, amit persze kizárni sem lehet.

A honfoglalók története a többi sztyeppei nép történetére hasonlít, mondja
Sudár. Ami különös, az az, hogy magyarul beszélünk.
Egyedülálló dolog, hogy itt áll a nyelvünk Európa közepén, egy teljesen
idegen nyelvi közegben.

A magyar nyelv egy lakott területen meg tudta őrizni a pozícióit, sőt,
bővíteni is tudta – ez kivételes a sztyeppetörténetben.

Szerinte azonban mindez nem a magyar nyelv különlegességét jelzi, hanem a
nem tudásunkkal lehet összefüggésben: nem tudjuk, hogyan történt. A
magyarság nem egy különleges nép, mondja a turkológus. Amit látunk, azt
másoknál is látjuk, csak ott esetleg részletesebben: ezért ha másoknál
megértjük, hogy működik valami, azt a tudást talán a magyaroknál is
alkalmazhatjuk. Ilyen például a törzsszövetségek működése.

*Magyar jellegű (Szubbotci-típus) temetkezés leletanyaga Korobcsino
lelőhelyről*

 *Az archeogenomika színre lép*

Az Archeogenomikai Intézetben dolgozó és ott komoly eredményeket elérő
Mende Balázs az őstörténeti kutatásokba berobbanó genetika szerepéről is
kérdezi a történészt. Mennyire valós, hogy a genetika majd megmondja a
„tutit” és megoldja a magyar őstörténet problémáit? Sudár itt újra
hangsúlyozza, hogy föl kell építeni a hidakat a tudományok mögött. Szerinte
a fő kérdés, hogy az archeogenetika szállít-e olyan információkat, amivel ő
mint történész történelmet tud majd írni. Az archeogenetika elsősorban az
emberiség genetikai történetét mutatja meg, mondja, ami az ember biológiai
oldalának a története. A történettudomány által elemzett történelem viszont
az ember mentális, pszichés oldalát vizsgálja.

Fölvázol egy szituációt: a nagypapa közös, az apai gének nem különböznek,
de az egyik unokának amerikai, a másiknak magyar identitása van. Nehéz
kérdés ez,

mondja, majd kifejti: az identitástudat gyorsabban változik, mint a
biológiai szerkezet. A genetika viszont egy csomó dolgot ki tud majd zárni,
szűkíti a lehetőségeket, tette hozzá. Úgy látja, az archeogenetika
megtalálja majd a pontokat, ahol hasznosan hozzá tud szólni a történeti
kérdésekhez. Ez már működik is „kicsiben”, például rokonokat fedeztek föl
az Urál és a Kárpát-medence között.

*Ki van „elöl”?*

Amikor valaki magyar őstörténeti összefoglalót ír, fejtegeti Sudár, abból
világosan látszik, ki a régész, ki a történész, ki a nyelvész: teljesen más
történetet írnak, másra érzékenyek. Nincs elöl senki, mondja.

Az archeogenetika és a régészet rengeteg új eredményt jelentett be
mostanában, szerinte ők, a történészek is elkezdték az új információk
nyilvánosságra hozását: most majd meglátják, hogy ebből mi lesz.

*Mi van a hunokkal?*

Hallgatói kérdésre válaszul Sudár Balázs a hunokról is beszél.
Történészként elmondta, hogy a magyarság történetében a történéseket 850
előtt egyszerűen nem látjuk, a magyar krónikás anyagban viszont valóban
szerepel a hun hagyomány.* „Ezt szokás nem komolyan venni, én komolyan
veszem” *– rögzíti. Szerinte azért érdekes, hogy a magyar krónikások a
hunokkal jönnek elő mint ősökkel, mert senki más nem csinálja ezt. Azonban
a krónikások sem azt mondják, hogy azonosak vagyunk a hunokkal,  mondja
Sudár, hanem egy kettészakadt népről beszélnek, amelyiknek az egyik ága
bejött a Kárpát-medencébe és ott elpusztultak: ezek a hunok. A második
hullámban jönnek be a magyarok, mondják a krónikások, és nem hun
testvéreket találnak itt, hanem ellenségeket, akiket leigáznak. Az
Árpád-ház tehát nem tekinti magát ilyen szempontból Attila
leszármazottjának, összegez az előadó.

A másik defekt a rendszerben, fűzi hozzá, hogy az időviszonyok sincsenek
rendben a krónikások hun-magyar leírásaiban. Sok a maszatolás, semmi sem
tiszta.
A hagyományok nem öröktől fogva léteznek, mondja Sudár, ahogy a népek sem.

Úgy véli, először van a politikai hatalom, a politikai keret, amit egy erős
vezető kialakít, és ha ez elég szilárd, akkor a csatlakozott vagy
belekerült népeknek ki fog alakulni a közös tudata, és kialakul a közös
hagyományrendszer. A hagyományokat sokszor innen, onnan szedik össze.

*Attila és az afgán migránsok*

Szerinte a hun hagyomány is sokféleképpen bekerülhetett az Árpád-házi
hagyományvilágba, de nem véletlenül: van mögötte valami, amiért ezt
csinálják. A történész arra jut, hogy Attilát választani ősnek Európában
olyan, mintha az afgán és szíriai migránsok Németországban kitalálnák, hogy
csatlakozni akarnak az országhoz, ezért Hitlert választanák az ősüknek.
*"Attila volt a kor Antikrisztusa, akit kutyafejjel ábrázoltak! Ennél
rosszabb őst píár szempontból el sem lehet képzelni”  *− fogalmaz Sudár,
tehát erős oka kellett, hogy legyen a korabeli magyaroknak Attilát
választani. Azt viszont nem tudja, hogy mi volt ez az ok, ismeri be.

Mende Balázs a hun-magyar témára reagálva, a genetika szempontjából
kifejti: ha „hunt” keresünk, akkor karakterizálni kell, hogy genetikai
értelemben és a lokalitás tekintetében kiről beszélünk.
*„Tessék rámutatni földrajzilag, valamilyen jegy alapján, hogy ki a hun”*,
mondja. A szakember lényegében leszögezi:
a genetika csupán genetikai kapcsolatokat tud kimutatni, de nem politikai
kapcsolatokat.

Kiemeli: az, hogy legyen bármilyen hunnak nevezhető genetikai mintázat egy
honfoglalóban, annyira természetes, mint *„bármelyikünk genetikai
változatossága itt a teremben”, *hiszen ez a mintázat a bronzkor óta
megtalálható az Urálnál, amerre a magyarok ősei is jártak. De az, hogy
politikatörténetileg és sztyeppetörténetileg ez a honfoglaló
visszavezethető legyen Attila egyik hunjára, szerinte nem megoldható.

*Attila hun király és Leó pápa találkozása a Képes krónika nyomán*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221130/32a3e8bc/attachment.html>