[Grem] !!!!!!!!! Brusznyai J. atya - Andrássy út 60, Kistarcsa ; testvére: Brusznyai Á. kivégezték

[Emoke Greschik]

 „Világosságot akkor láttunk, amikor kinyitották a vasajtót” – 100 éve
született Brusznyai József atya

Pontosan száz éve, 1922. november 8-án született Brusznyai József atya, a
Hit Pajzsa-díj birtokosa, aki a kommunista diktatúra alatt is hű maradt
hitéhez. 1950-ben letartóztatták, az Andrássy út 60-ban zajlott kihallgatás
után a kistarcsai internálótáborban töltött három évet, és utána is még
megfigyelés alatt állt. Mégis életöröm és derű sugárzott belőle: erről
tanúskodnak a vele készült interjúszemelvények.

   -

   Péterfi Eszter <https://ujvarosonline.hu/szerzok/peterfi-eszter>

   2022. november 8.
   -
   https://ujvarosonline.hu/tarsadalom/vilagossagot-akkor-lattunk-amikor-kinyitottak-a-vasajtot-a-kommunizmus-aldozataira-emlekezunk

[image:
vilagossagot-akkor-lattunk-amikor-kinyitottak-a-vasajtot-a-kommunizmus-aldozataira-emlekezunk]

*Dr. Brusznyai József* 1922-ben született Derekegyházán, és 98. életévében,
2020-ban halt meg Kállón. 1945-ben szentelték pappá. A kommunista
államhatalom 1950 augusztusa és 1953 szeptembere között Kistarcsára
internálta két társával együtt, 1956. szeptember 11-ig rendőrhatósági
felügyelet alatt állt.

  *Hogyan került József atya a kommunista diktatúra látókörébe?*

„*1950. augusztus 6-án, vasárnap a deákvári, vasúton túli templomba voltam
beosztva az esti misére. Elvégeztem az esti szentmisét, utána hazamentem,
lefeküdtem, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy négy jól öltözött,
kigyúrt, rövid hajú, nyakkendős úr rángat engem, hogy legyek szíves
felkelni és felöltözni. Kérdeztem, hogy miért, hiszen még éjszaka van. Azt
felelték, hogy autóval jöttek, és van benne szabad hely, bevisznek, mert
szeretnének velem elbeszélgetni. Erre azt javasoltam, hogy ha már úgyis itt
vannak, beszélgessünk most. »Nem, Budapestre megyünk« – felelték.*

*Felöltöztem, és beszálltam az autóba, elöl ült kettő, hátul mellettem
jobbról-balról egy-egy, hogy moccanni sem tudtam volna, még ha mertem volna
is. Az ablakok le voltak függönyözve, de elöl a sofőr ablakán keresztül
láttam, hogy mikor beértünk Budapestre, elhagytuk a Lehel téri templomot,
balra kanyarodtunk, átmentünk a felüljárón a vasút felett, a sínek felett.
Ebből már tudtam, hogy az Andrássy út 60-ba megyünk. Ott kaptam egy
magánzárkát.*”

*Milyen volt a ma Terror Háza néven elhíresült „intézmény”?*

„*Arról történetek szólnak, hogy az Andrássy út 60-ban milyen gorombaságok
történtek. Ezt az is mutatta, hogy a falon volt egy cédula, ki voltak rá
írva az őrizetesek jogai és kötelességei. Három jogunk volt őrizetesként:
jogunk volt havonta egyszer a hozzátartozóktól egészségügyi és
élelmiszercsomagot kapni, egy kiló kenyeret, fél kiló szalonnát, fél kiló
cukrot és mosóport. A másik: ha egészségi állapotunk megkívánta, akkor
jogunk volt soron kívül kopogtatni, orvosi segítséget kérni.*

Harmadszor pedig jogunk volt bármikor akár éjjel, akár nappal jelentkezni,
hogy beismerő vallomást akarunk tenni.

„*Egyik vasárnap éjszaka, fekszem szépen előírás szerint hanyatt, nem
takartam el a szememet, se oldalra nem fordultam, hogy a fülemet
eltakarjam. A szemközti zárkából egyre erősebb, hangosabb szóváltás
hallatszott, egyre ingerültebb és hangosabb mondatok hangzottak el, és
egyszer csak egy nagy zuhanás következett. A következő párbeszédet
hallottuk:*

*– Jaj, a derekam!*

*– Keljen fel, maga piszok strici!*

*– Jaj, nem bírok!*

*– Keljen fel, maga utolsó csirkefogó!*

*S ebben a pillanatban valamit – rádiót vagy lemezjátszót – bekapcsoltak,
és elindították Liszt Szerelmi álmok című melódiáját.*

*Az illetőt biztos jól vesén ütötték, azért jajgatott és esett el a
kihallgató padlóján. Közben szólt Liszttől a *Szerelmi álmok*…*”



 *Milyen volt a kistarcsai internálótábor?*

 *Az első három hónapot Kistarcsán magánzárkában töltöttem. Itt vaksötét
volt, ablak nem volt rajta. Volt valamelyik sarokban egy rács, hogy a
levegő cserélődjön, de fénysugár nem hatolt be. Világosságot akkor láttunk,
amikor kinyitották a vasajtót, hogy beadják a reggelit az ebédet vagy a
vacsorát. Valami eszközzel, más eszköz nem lehetett, csak a kanál nyele,
egy kereszt volt a meszelt falba bekarcolva, körülötte pedig félkörben a
következő szöveg: »Ha eszt látod, ne érezd, hogy szenvedsz.« sz betűvel.*”

 „*Ott más berendezés nem volt, csak a fa priccs, egy kübli, az evőkanál és
a műanyag pohár, valamint egy posztó katonai köpeny. Az én zárkámban
alighanem szovjet katonai köpeny lehetett, mert még a golyónak a nyoma is
látszott rajta. Ezzel takaróztunk, de ez volt a törölközőnk is, amikor
reggel kivezettek a mosdóba mosakodni, és hetenként egyszer, amikor
kivezettek a zuhanyzóba, ez volt a törölközőnk is. Azért tartottak
bennünket három hónapig magánzárkában, hogy nehogy valami friss hírt be
tudjunk vinni a többi internáltnak. Ott mással nem tudtunk még szót se
váltani, volt a folyosós, aki ugyancsak internált volt, de aki
szolgálatokat tett az ávónak, és azért őrá volt bízva a folyosón az
ételbeadástól kezdve minden, ha szólítani kellett valakit kihallgatásra
vagy gyengélkedőre. A folyosós félrehajtja a kukucskálót a vasajtón, benéz,
azt mondja:*

*– Téged honnan hoztak?*

*– Vácról. – feleltem.*

*– Mi a foglalkozásod?*

*– Katolikus pap vagyok.*

*– Te pap vagy? A veled szemben lévő zárkában meg valami püspök van, azt
Esztergomból hozták, valami Meszlényi Zoltán nevezetű. De az nagyon beteg,
mert sokszor kellett a gyengélkedőbe átkísérnem. (…)*

*Szegény Meszlényi püspök ott a magánzárkában töltött el egy vagy másfél
évet, idegileg teljesen tönkretették, ott is halt meg. Nem bírta a
magánzárkát elviselni, hogy egyetlen szót nem tudott szólni.*”

 „*Én annak köszönhetem, hogy kibírtam ezeket a hónapokat – **folytatta
Brusznyai atya** –, hogy az internáló tábor közelében volt egy iskola.
Onnan mindig behallatszott hozzánk a ki- és becsöngetés. Amikor
becsöngettek, akkor azt mondtam magamban, ’na, most tartok magamnak hittan
órát.’ Azalatt a 45 perc alatt, ameddig a kicsöngetés nem jött, addig
hittan órát tartottam, elmondtam, ami imádságot tudtam, elmondtam, amit a
Bibliából fejből tudtam, kicsöngettek, akkor 10 perc szünetet tartottam. A
zárkának a szélessége 2 méter, a hossza 3 méter volt, abból ugye 2
négyzetmétert a fapriccs foglalt el.*

Egy méterszer két méter szabad területünk volt, azon sétáltam, négy lépést
előre, négy lépést hátra. Utána tartottam földrajz, majd irodalom órát, és
elmondtam a verseket, amiket fejből tudtam, *így tudtam valahogy szinten
tartani magam.*”

*Mivel töltötték a napjaikat?*

 „*Először is reggel ötkor volt az ébresztő, akkor teljes takarítás volt. A
priccseket rendbe kellett rakni, a pokrócokat elsimítani úgy, mint a
katonaságnál, a fejrészen a pokrócot ki kellett feszíteni. Ezután
következett létszámellenőrzés, mikor jött az ávós, a szobaparancsnok
jelentette: »Jelentem, a létszám 57 fő, nem hiányzik senki.« A reggeli után
újabb takarítás következett, majd jött a szabad foglalkozás délig,
ebédosztásig.*”

 *Miből állt a szabad foglalkozás?*

 „*Működött nálunk az internáló táborban, a papi szobában énekkar.
Csongrádon a gyerekekkel kánonokat tanultunk, Vácon is én vezettem a
kispapok kórusát. Amiket korábban megtanultunk, azokat énekeltük. Egy
kikötés volt, csak *pianissimó*ban énekeltünk, hogy ne hallatsszon ki.*

Működött ott teológiai főiskolánk is, mert az ávó volt olyan szíves, hogy
összehordott egy egész tanári kart meg egy egész osztályt is.

*Tehát voltak teológus növendékeink, volt teológiai karunk, azon kívül
sakkozhattunk és olvashattunk.*”

 *Hogyan lehetett ott sakkozni?*

 „*A sakkot mi magunk csináltunk úgy, hogy a fehér kenyérbelet jó puhára
összerágtuk, aki pedig olyan kenyeret kapott, hogy az alja szénné volt
égve, azt gondosan levágtuk és azt az égett kenyérhéjat rágtuk össze, abból
csináltuk a fekete figurákat. A havi csomagnak a csomagolópapírjából meg
csináltunk sakktáblát, és így működött három sakk készletünk.  Az olvasásra
rátérve, megengedték, hogy a havi csomagban mindenki otthonról hozathat be
magának könyvet, de csak orosz szerzőknek a műveit. Mi hozattunk be
otthonról könyveket, és akkor először azt az 57 könyvet körbe adogattuk,
elcserélgettük, elolvastuk. Bevallom gimnazista koromban keveset olvastam.
Alig tudtam időt találni arra, hogy a kötelező olvasmányokat elolvassam,
mert egyébként benne voltunk a sportkörben, a cserkészcsapatban, a
gimnázium futballcsapatában és az úszó egyesületben. Kistarcsán volt idő
Tolsztoj és Dosztojevszkij összes műveit elolvasni. Így telt el az időnk.*

 *Közben Kistarcsáról elvittek egy szállítmány internáltat Recskre. Őket mi
irigyeltük, mert azt gondoltuk, hogy milyen jó nekik, hogy innen
kiszabadulhatnak. Később viccelődtünk is azzal, hogy a »recski« társaink
szabadok lettek, és diplomáciai pályára kerültek. Egy kis szójáték: török
nagykövet, miközben kőbányában dolgoztatták őket…*”





*A recski tábor 1950. július 19-én hajnalban „nyitotta meg kapuit”. Az idő
múlásával, ahogy nőtt a tábor létszáma, úgy durvult fokozatosan az őrök
viselkedése is. A tábor maximális létszáma 1300–1700 fő között mozgott. A
„magyar Gulágnak” nevezett Recskről Michnay Gyulának sikerült külföldre
szöknie. 1951-ben a Szabad Európa Rádióban felsorolta közel hatszáz
rabtársa nevét, így tájékoztatta a világ közvéleményét a tábor létezéséről.*

 *Az atya mikor szabadult Kistarcsáról?*

 „*Ezt annak köszönhettük, hogy Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt
1953-ban megszüntette az internáló táborokat. Én egy évvel korábban, 1952
végén szabadulhattam volna, amikor a »bölcs tanítómesternek«, Sztálinnak a
hetvenedik születésnapja volt. Akkor engem is el akartak engedni, azzal a
feltétellel, ha vállalom a beszervezést. Ez abból állt volna, hogy
jelentést teszek arról, hogy a környezetemben kik, mit mondanak, tesznek-e
valami rendszerellenes kijelentést. A kihallgatáson egy A/4-es lapot adtak
a kezembe írószerszámmal, majd visszakísértek a magánzárkába. Azt mondták,
írjam fel a papi szobában, ki tett rendszerellenes kijelentést, és ki
vétett a táborrend ellen. Letérdeltem a priccs előtt a magánzárkában, és
ott a következőket írtam a papírra: „»Brusznyai József internált
jelentette: a papi szobában nem tett senki rendszerellenes kijelentést, a
táborrendet pontosan betartottuk.« Majd aláírtam. Másnap hívatnak megint a
kihallgatásra, odaadom az ávósnak a papírt, elolvassa, és azt mondja: »Hát
ez? (Akkor egy olyan magyar szót használt, amit nem akarok kimondani, csak
utalok rá, hogy a lótenyésztéssel van kapcsolatban ez az anatómiai
szakkifejezés.) Vezessék el!« – üvöltötte… Ott maradtam még egy évig.*”

 Kistarcsáról kikerülve József atyát papnak nem, csak *kántor*nak
alkalmazhatta az egyház, emellett egy szőlős brigádban lett *fizikai munkás*.
Naphosszat kapáltak, a brigádvezető döntött arról, hogy kit oszt be a jól
fizető permetező munkára.

 „*A Cipó bácsi engem beosztott permetezésre. Akkor azt mondtam: »Cipó
bácsi, kérem, nagyon köszönöm, tudom, hogy jóakaratból tette, de azt kérem,
ne tessék engem permetezésre beosztani. Megmaradok a kapálásban.*

Tessék beosztani helyettem permetezni a Bogdányi Jóskát. Ő cigány ember,
nyolc gyereket kell felnevelnie. Énnekem a keresetemből csak édesapámat
kell eltartanom, de a Jóskának nyolc gyereket.«

*Amikor ezt hallotta a brigád, mindenki meg volt döbbenve. Ez volt a
leghatásosabb prédikációm.”*

 1957-től nyolc éven keresztül Kállón, Erdőkürtön, Erdőtarcsán, valamint az
akkor még létező Magyalos-pusztán is ellátta a papi teendőket. Kállói
állomáshelyén idős édesapjával élt. Itt érte a hír, hogy öccsét, Árpádot az
’56-os forradalomban vállalt szerepe miatt koncepciós perben
életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

 *Brusznyai Árpád*, klasszika-filológus (1924–1958) az ötvenes években
Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban tanított. Az 1956-os
forradalomban a Veszprém megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke volt.
Józanságát mutatja, hogy amikor a diákok fegyvert akartak fogni az oroszok
ellen, meggátolta ezt, ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást,
ténykedése alatt nem történt vérontás. A forradalom leverését követően két
hónapnyi tanítás után a kommunista hatóságok állították bíróság elé. A sors
iróniája, hogy a tárgyaláson az a volt megyei főtitkár vallott ellene, akit
korábban ő mentett meg. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa
életfogytig tartó börtönre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Tanácsa ezt kötél
általi halálra változtatta. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én hajnalban
végezték ki, mindössze 33 éves volt. Amikor a bitófa alá vezették, a
Himnuszt énekelve várta az ítélet végrehajtását. A rendszerváltáskor
rehabilitálták, mártír társaival együtt újratemették.



*Brusznyai József atya, a túlélő (1922–2020)*

 *Brusznyai József* először Kállón, aztán Kiskundorozsmán, majd Dunakeszin
volt plébános. Nyugdíjas korában, 2000-ben tért vissza onnan egykori
állomáshelyére, Kállóra, ahol 2009-ig besegített a lelkipásztori munkába
is. Kálló község díszpolgári címet adományozott neki, 2013-ban
megkapta a *Parma
Fidei* – *Hit Pajzsa* kitüntetést, melyet azoknak az élő egyházi
személyeknek ítélnek oda, akik a kommunista diktatúra alatt is meg tudták
őrizni keresztény hitüket és magyarságukat. A kitüntetés átvételekor József
atya a köszönetéhez hozzátette:

 „*Megőrzésre átveszem a díjat, és amikor majd tudom, átadom Árpád
testvéremnek.*”

 Cikkünk először 2021. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak
emléknapján jelent meg.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221121/2b4fb36f/attachment.html>