<div dir="ltr">
<div><h1>„Világosságot akkor láttunk, amikor kinyitották a vasajtót” – 100 éve született Brusznyai József atya</h1>
                                </div>
                                
                                <div>
                                        <p>Pontosan száz éve, 1922. november 8-án született Brusznyai 
József atya, a Hit Pajzsa-díj birtokosa, aki a kommunista diktatúra 
alatt is hű maradt hitéhez. 1950-ben letartóztatták, az Andrássy út 
60-ban zajlott kihallgatás után a kistarcsai internálótáborban töltött 
három évet, és utána is még megfigyelés alatt állt. Mégis életöröm és 
derű sugárzott belőle: erről tanúskodnak a vele készült 
interjúszemelvények. </p>                               </div>
                                
                                <div>
                                        <ul><li>
                                                                                                                        <p><a href="https://ujvarosonline.hu/szerzok/peterfi-eszter" target="_blank">Péterfi Eszter</a></p>
                                                                                                                <p>2022. november 8.</p></li><li><a href="https://ujvarosonline.hu/tarsadalom/vilagossagot-akkor-lattunk-amikor-kinyitottak-a-vasajtot-a-kommunizmus-aldozataira-emlekezunk" target="_blank">https://ujvarosonline.hu/tarsadalom/vilagossagot-akkor-lattunk-amikor-kinyitottak-a-vasajtot-a-kommunizmus-aldozataira-emlekezunk</a></li></ul></div>
                                
                                <div>
                                        <div><img src="https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/kommulagy.png" alt="vilagossagot-akkor-lattunk-amikor-kinyitottak-a-vasajtot-a-kommunizmus-aldozataira-emlekezunk" title="„Világosságot akkor láttunk, amikor kinyitották a vasajtót” – 100 éve született Brusznyai József atya" style="margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0" width="487" height="281"></div>
                                </div>
                                        <p><strong>Dr. Brusznyai József</strong> 1922-ben született 
Derekegyházán, és 98. életévében, 2020-ban halt meg Kállón. 1945-ben 
szentelték pappá. A kommunista államhatalom 1950 augusztusa és 1953 
szeptembere között Kistarcsára internálta két társával együtt, 1956. 
szeptember 11-ig rendőrhatósági felügyelet alatt állt.</p><p>  <strong>Hogyan került József atya a kommunista diktatúra látókörébe?</strong></p><p></p><p>„<em>1950.
 augusztus 6-án, vasárnap a deákvári, vasúton túli templomba voltam 
beosztva az esti misére. Elvégeztem az esti szentmisét, utána 
hazamentem, lefeküdtem, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy négy 
jól öltözött, kigyúrt, rövid hajú, nyakkendős úr rángat engem, hogy 
legyek szíves felkelni és felöltözni. Kérdeztem, hogy miért, hiszen még 
éjszaka van. Azt felelték, hogy autóval jöttek, és van benne szabad 
hely, bevisznek, mert szeretnének velem elbeszélgetni. Erre azt 
javasoltam, hogy ha már úgyis itt vannak, beszélgessünk most. »Nem, 
Budapestre megyünk« – felelték.</em></p><p></p><p><em>Felöltöztem, és 
beszálltam az autóba, elöl ült kettő, hátul mellettem jobbról-balról 
egy-egy, hogy moccanni sem tudtam volna, még ha mertem volna is. Az 
ablakok le voltak függönyözve, de elöl a sofőr ablakán keresztül láttam,
 hogy mikor beértünk Budapestre, elhagytuk a Lehel téri templomot, balra
 kanyarodtunk, átmentünk a felüljárón a vasút felett, a sínek felett. 
Ebből már tudtam, hogy az Andrássy út 60-ba megyünk. Ott kaptam egy 
magánzárkát.</em>”</p><p></p><p><strong>Milyen volt a ma Terror Háza néven elhíresült „intézmény”?</strong></p><p></p><p>„<em>Arról
 történetek szólnak, hogy az Andrássy út 60-ban milyen gorombaságok 
történtek. Ezt az is mutatta, hogy a falon volt egy cédula, ki voltak rá
 írva az őrizetesek jogai és kötelességei. Három jogunk volt 
őrizetesként: jogunk volt havonta egyszer a hozzátartozóktól 
egészségügyi és élelmiszercsomagot kapni, egy kiló kenyeret, fél kiló 
szalonnát, fél kiló cukrot és mosóport. A másik: ha egészségi állapotunk
 megkívánta, akkor jogunk volt soron kívül kopogtatni, orvosi segítséget
 kérni.</em></p><blockquote><p>Harmadszor pedig jogunk volt bármikor akár éjjel, akár nappal jelentkezni, hogy beismerő vallomást akarunk tenni.</p></blockquote><p>„<em>Egyik
 vasárnap éjszaka, fekszem szépen előírás szerint hanyatt, nem takartam 
el a szememet, se oldalra nem fordultam, hogy a fülemet eltakarjam. A 
szemközti zárkából egyre erősebb, hangosabb szóváltás hallatszott, egyre
 ingerültebb és hangosabb mondatok hangzottak el, és egyszer csak egy 
nagy zuhanás következett. A következő párbeszédet hallottuk:</em></p><p><em>– Jaj, a derekam!</em></p><p><em>– Keljen fel, maga piszok strici!</em></p><p><em>– Jaj, nem bírok!</em></p><p><em>– Keljen fel, maga utolsó csirkefogó!</em></p><p><em>S ebben a pillanatban valamit – rádiót vagy lemezjátszót – bekapcsoltak, és elindították Liszt Szerelmi álmok című melódiáját.</em></p><p><em>Az illetőt biztos jól vesén ütötték, azért jajgatott és esett el a kihallgató padlóján. Közben szólt Liszttől a </em>Szerelmi álmok<em>…</em>”</p><p> </p><p></p><div><img src="https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/aaron_g_pixabay-800x575.jpg" alt="" style="opacity: 1; margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0" width="487" height="350"></div><p></p><p> <strong>Milyen volt a kistarcsai internálótábor?</strong></p><p> <em>Az
 első három hónapot Kistarcsán magánzárkában töltöttem. Itt vaksötét 
volt, ablak nem volt rajta. Volt valamelyik sarokban egy rács, hogy a 
levegő cserélődjön, de fénysugár nem hatolt be. Világosságot akkor 
láttunk, amikor kinyitották a vasajtót, hogy beadják a reggelit az 
ebédet vagy a vacsorát. Valami eszközzel, más eszköz nem lehetett, csak a
 kanál nyele, egy kereszt volt a meszelt falba bekarcolva, körülötte 
pedig félkörben a következő szöveg: »Ha eszt látod, ne érezd, hogy 
szenvedsz.« sz betűvel.</em>”</p><p> „<em>Ott más berendezés nem 
volt, csak a fa priccs, egy kübli, az evőkanál és a műanyag pohár, 
valamint egy posztó katonai köpeny. Az én zárkámban alighanem szovjet 
katonai köpeny lehetett, mert még a golyónak a nyoma is látszott rajta. 
Ezzel takaróztunk, de ez volt a törölközőnk is, amikor reggel kivezettek
 a mosdóba mosakodni, és hetenként egyszer, amikor kivezettek a 
zuhanyzóba, ez volt a törölközőnk is. Azért tartottak bennünket három 
hónapig magánzárkában, hogy nehogy valami friss hírt be tudjunk vinni a 
többi internáltnak. Ott mással nem tudtunk még szót se váltani, volt a 
folyosós, aki ugyancsak internált volt, de aki szolgálatokat tett az 
ávónak, és azért őrá volt bízva a folyosón az ételbeadástól kezdve 
minden, ha szólítani kellett valakit kihallgatásra vagy gyengélkedőre. A
 folyosós félrehajtja a kukucskálót a vasajtón, benéz, azt mondja:</em></p><p><em>– Téged honnan hoztak?</em></p><p><em>– Vácról. – feleltem.</em></p><p><em>– Mi a foglalkozásod?</em></p><p><em>– Katolikus pap vagyok.</em></p><p><em>–
 Te pap vagy? A veled szemben lévő zárkában meg valami püspök van, azt 
Esztergomból hozták, valami Meszlényi Zoltán nevezetű. De az nagyon 
beteg, mert sokszor kellett a gyengélkedőbe átkísérnem. (…)</em></p><p><em>Szegény
 Meszlényi püspök ott a magánzárkában töltött el egy vagy másfél évet, 
idegileg teljesen tönkretették, ott is halt meg. Nem bírta a magánzárkát
 elviselni, hogy egyetlen szót nem tudott szólni.</em>”</p><p> „<em>Én annak köszönhetem, hogy kibírtam ezeket a hónapokat – </em><strong>folytatta Brusznyai atya</strong><em>
 –, hogy az internáló tábor közelében volt egy iskola. Onnan mindig 
behallatszott hozzánk a ki- és becsöngetés. Amikor becsöngettek, akkor 
azt mondtam magamban, ’na, most tartok magamnak hittan órát.’ Azalatt a 
45 perc alatt, ameddig a kicsöngetés nem jött, addig hittan órát 
tartottam, elmondtam, ami imádságot tudtam, elmondtam, amit a Bibliából 
fejből tudtam, kicsöngettek, akkor 10 perc szünetet tartottam. A 
zárkának a szélessége 2 méter, a hossza 3 méter volt, abból ugye 2 
négyzetmétert a fapriccs foglalt el.</em></p><blockquote><p>Egy 
méterszer két méter szabad területünk volt, azon sétáltam, négy lépést 
előre, négy lépést hátra. Utána tartottam földrajz, majd irodalom órát, 
és elmondtam a verseket, amiket fejből tudtam, <em>így tudtam valahogy szinten tartani magam.</em>”</p></blockquote><p><strong>Mivel töltötték a napjaikat?</strong></p><p> „<em>Először
 is reggel ötkor volt az ébresztő, akkor teljes takarítás volt. A 
priccseket rendbe kellett rakni, a pokrócokat elsimítani úgy, mint a 
katonaságnál, a fejrészen a pokrócot ki kellett feszíteni. Ezután 
következett létszámellenőrzés, mikor jött az ávós, a szobaparancsnok 
jelentette: »Jelentem, a létszám 57 fő, nem hiányzik senki.« A reggeli 
után újabb takarítás következett, majd jött a szabad foglalkozás délig, 
ebédosztásig.</em>”</p><p> <strong>Miből állt a szabad foglalkozás?</strong></p><p> „<em>Működött
 nálunk az internáló táborban, a papi szobában énekkar. Csongrádon a 
gyerekekkel kánonokat tanultunk, Vácon is én vezettem a kispapok 
kórusát. Amiket korábban megtanultunk, azokat énekeltük. Egy kikötés 
volt, csak </em>pianissimó<em>ban énekeltünk, hogy ne hallatsszon ki.</em></p><blockquote><p>Működött
 ott teológiai főiskolánk is, mert az ávó volt olyan szíves, hogy 
összehordott egy egész tanári kart meg egy egész osztályt is.</p></blockquote><p><em>Tehát voltak teológus növendékeink, volt teológiai karunk, azon kívül sakkozhattunk és olvashattunk.</em>”</p><p> <strong>Hogyan lehetett ott sakkozni?</strong></p><p> „<em>A
 sakkot mi magunk csináltunk úgy, hogy a fehér kenyérbelet jó puhára 
összerágtuk, aki pedig olyan kenyeret kapott, hogy az alja szénné volt 
égve, azt gondosan levágtuk és azt az égett kenyérhéjat rágtuk össze, 
abból csináltuk a fekete figurákat. A havi csomagnak a 
csomagolópapírjából meg csináltunk sakktáblát, és így működött három 
sakk készletünk.  Az olvasásra rátérve, megengedték, hogy a havi 
csomagban mindenki otthonról hozathat be magának könyvet, de csak orosz 
szerzőknek a műveit. Mi hozattunk be otthonról könyveket, és akkor 
először azt az 57 könyvet körbe adogattuk, elcserélgettük, elolvastuk. 
Bevallom gimnazista koromban keveset olvastam. Alig tudtam időt találni 
arra, hogy a kötelező olvasmányokat elolvassam, mert egyébként benne 
voltunk a sportkörben, a cserkészcsapatban, a gimnázium 
futballcsapatában és az úszó egyesületben. Kistarcsán volt idő Tolsztoj 
és Dosztojevszkij összes műveit elolvasni. Így telt el az időnk.</em></p><p> <em>Közben
 Kistarcsáról elvittek egy szállítmány internáltat Recskre. Őket mi 
irigyeltük, mert azt gondoltuk, hogy milyen jó nekik, hogy innen 
kiszabadulhatnak. Később viccelődtünk is azzal, hogy a »recski« társaink
 szabadok lettek, és diplomáciai pályára kerültek. Egy kis szójáték: 
török nagykövet, miközben kőbányában dolgoztatták őket…</em>”</p><p> </p><p></p><div><img src="https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/recsk-barakk_wikimedia-800x600.jpg" alt="" style="opacity: 1; margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0" width="487" height="365"></div><p></p><p> </p><p style="text-align:left"><font size="4"><em>^{A <strong>recski tábor</strong>
 1950. július 19-én hajnalban „nyitotta meg kapuit”. Az idő múlásával, 
ahogy nőtt a tábor létszáma, úgy durvult fokozatosan az őrök viselkedése
 is. A tábor maximális létszáma 1300–1700 fő között mozgott. A „magyar 
Gulágnak” nevezett Recskről Michnay Gyulának sikerült külföldre szöknie.
 1951-ben a Szabad Európa Rádióban felsorolta közel hatszáz rabtársa 
nevét, így tájékoztatta a világ közvéleményét a tábor létezéséről.}</em></font></p><p><font size="4"> </font><strong>Az atya mikor szabadult Kistarcsáról?</strong></p><p> „<em>Ezt
 annak köszönhettük, hogy Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt 
1953-ban megszüntette az internáló táborokat. Én egy évvel korábban, 
1952 végén szabadulhattam volna, amikor a »bölcs tanítómesternek«, 
Sztálinnak a hetvenedik születésnapja volt. Akkor engem is el akartak 
engedni, azzal a feltétellel, ha vállalom a beszervezést. Ez abból állt 
volna, hogy jelentést teszek arról, hogy a környezetemben kik, mit 
mondanak, tesznek-e valami rendszerellenes kijelentést. A kihallgatáson 
egy A/4-es lapot adtak a kezembe írószerszámmal, majd visszakísértek a 
magánzárkába. Azt mondták, írjam fel a papi szobában, ki tett 
rendszerellenes kijelentést, és ki vétett a táborrend ellen. Letérdeltem
 a priccs előtt a magánzárkában, és ott a következőket írtam a papírra: 
„»Brusznyai József internált jelentette: a papi szobában nem tett senki 
rendszerellenes kijelentést, a táborrendet pontosan betartottuk.« Majd 
aláírtam. Másnap hívatnak megint a kihallgatásra, odaadom az ávósnak a 
papírt, elolvassa, és azt mondja: »Hát ez? (Akkor egy olyan magyar szót 
használt, amit nem akarok kimondani, csak utalok rá, hogy a 
lótenyésztéssel van kapcsolatban ez az anatómiai szakkifejezés.) 
Vezessék el!« – üvöltötte… Ott maradtam még egy évig.</em>”</p><p> Kistarcsáról kikerülve József atyát papnak nem, csak <em>kántor</em>nak alkalmazhatta az egyház, emellett egy szőlős brigádban lett <em>fizikai munkás</em>. Naphosszat kapáltak, a brigádvezető döntött arról, hogy kit oszt be a jól fizető permetező munkára.</p><p> „<em>A
 Cipó bácsi engem beosztott permetezésre. Akkor azt mondtam: »Cipó 
bácsi, kérem, nagyon köszönöm, tudom, hogy jóakaratból tette, de azt 
kérem, ne tessék engem permetezésre beosztani. Megmaradok a kapálásban.</em></p><blockquote><p>Tessék
 beosztani helyettem permetezni a Bogdányi Jóskát. Ő cigány ember, nyolc
 gyereket kell felnevelnie. Énnekem a keresetemből csak édesapámat kell 
eltartanom, de a Jóskának nyolc gyereket.«</p></blockquote><p><em>Amikor ezt hallotta a brigád, mindenki meg volt döbbenve. Ez volt a leghatásosabb prédikációm.”</em></p><p> 1957-től
 nyolc éven keresztül Kállón, Erdőkürtön, Erdőtarcsán, valamint az akkor
 még létező Magyalos-pusztán is ellátta a papi teendőket. Kállói 
állomáshelyén idős édesapjával élt. Itt érte a hír, hogy öccsét, Árpádot
 az ’56-os forradalomban vállalt szerepe miatt koncepciós perben 
életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.</p><p> <strong>Brusznyai Árpád</strong>,
 klasszika-filológus (1924–1958) az ötvenes években Veszprémben, a 
Lovassy László Gimnáziumban tanított. Az 1956-os forradalomban a 
Veszprém megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke volt. Józanságát 
mutatja, hogy amikor a diákok fegyvert akartak fogni az oroszok ellen, 
meggátolta ezt, ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást, ténykedése 
alatt nem történt vérontás. A forradalom leverését követően két hónapnyi
 tanítás után a kommunista hatóságok állították bíróság elé. A sors 
iróniája, hogy a tárgyaláson az a volt megyei főtitkár vallott ellene, 
akit korábban ő mentett meg. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa
 életfogytig tartó börtönre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Tanácsa ezt 
kötél általi halálra változtatta. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én 
hajnalban végezték ki, mindössze 33 éves volt. Amikor a bitófa alá 
vezették, a Himnuszt énekelve várta az ítélet végrehajtását. A 
rendszerváltáskor rehabilitálták, mártír társaival együtt újratemették.</p><p> </p><p style="text-align:center"><img src="https://ujvarosonline.hu/wp-content/uploads/bj3.jpg" alt="" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0" width="356" height="466"></p><p style="text-align:center"><font size="4">_{<em>Brusznyai József atya, a túlélő (1922–2020)</em>}</font></p><p><font size="4"> </font><strong>Brusznyai József</strong>
 először Kállón, aztán Kiskundorozsmán, majd Dunakeszin volt plébános. 
Nyugdíjas korában, 2000-ben tért vissza onnan egykori állomáshelyére, 
Kállóra, ahol 2009-ig besegített a lelkipásztori munkába is. Kálló 
község díszpolgári címet adományozott neki, 2013-ban megkapta a <em>Parma Fidei</em> – <em>Hit Pajzsa</em>
 kitüntetést, melyet azoknak az élő egyházi személyeknek ítélnek oda, 
akik a kommunista diktatúra alatt is meg tudták őrizni keresztény 
hitüket és magyarságukat. A kitüntetés átvételekor József atya a 
köszönetéhez hozzátette:</p><p> „<em>Megőrzésre átveszem a díjat, és amikor majd tudom, átadom Árpád testvéremnek.</em>”</p><p> <font size="4">_{Cikkünk először 2021. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján jelent meg.}</font></p>

</div>