[Grem] Újra megtelt élettel a Tömő u-i plébánia ....

[Emoke Greschik]

 Ahol nem várják, hanem csinálják a csodát – újra megtelt élettel a plébánia
Írta:
Szőke Tibor <https://szemlelek.net/author/tibor/>
https://szemlelek.net/ahol-nem-varjak-hanem-csinaljak-a-csodat-ujra-megtelt-elettel-a-plebania/
2022.10.26.
A Béke Tanoda létrehozói, Moldován Szilvia és Pletser Ági  hátrányos
helyzetű és középosztálybeli, magyar és nem magyar gyerekekkel és
családjaikkal együtt építenek közösséget.

Eddig is emberfeletti erőfeszítéseket tettek azért
<https://szemlelek.net/itt-szivesen-latjak-az-ukrajnabol-elmenekult-ciganyokat-is/>,
hogy a háború elől ide érkező gyerekeknek magas szintű tudást
közvetítsenek, de most még szélesebbre tárják a lehetőségek kapuját.
Michels Antal józsefvárosi plébánossal karöltve a Zugligeti Béke Tanoda
(ZuBéTa) szeptemberben a Tömő utcai plébániára költözött, és Találkozással
az Életért Tanoda (Taléta) néven működik tovább – most éppen több szakember
bevonásával új koncepción dolgoznak. Már nem csak az Ukrajnából érkező
menekülteknek, hanem a környékbeli szegény családok gyermekeinek is
tartanak foglalkozásokat.

Csend van a plébánia udvarán, a gyerekek még sehol. Ági és Szilvi egy
asztalhoz invitálnak, ahol bemutatják az önkénteseket, akik hetente akár 3
alkalommal is jönnek, és segítik a munkájukat. Kenéz és Botond pedagógusnak
tanul, itt van alkalmuk „élesben” gyakorolni. Alig kezdünk bele a
beszélgetésbe, nagy zsivajjal megérkezik a gyermekcsapat, és lerohanják
Kenéz bácsit, aki a figyelmüket szakszerűen és rutinosan közös játékra
tereli.
Michels Antal atya örömmel meséli, hogy újra megtelt élettel a Tömő utcai
plébánia, már csak további lelkes adományozókra várnak, meg önkéntesekre,
akik idejüket és energiájukat szívesen áldozzák a rászoruló gyermekek
tanítására és foglalkoztatására.

– Nem a klasszikus tanodai modellt követjük – mondja Pletser Ági, aki 2004
óta dolgozik hátrányos helyzetű gyerekekkel. – Azoknak a kompetenciáknak a
megerősítésére gyúrunk, melyek elősegítik, hogy a menekült gyerekek be
tudjanak integrálódni a helyi iskolákba, és fel tudják venni a ritmust. Ne
felejtsük el, hogy ezek a gyerekek halmozottan hátrányos helyzetből jönnek,
többszörösen traumatizáltak – egészen másként kell őket segítenünk, mint a
magyarországi gyerekeket. Minél hátrányosabb helyzetű valaki, annál
képzettebb szakemberre van szüksége – nemcsak pedagógusokra, hanem
szociális munkásokra, segítőkre, lelkigyakorlat-vezetőre, önkéntesekre.

Minél rosszabb helyzetben van egy gyerek, annál jobb kell neki mindenből.

De itt nemcsak a gyerekek, hanem a családok is segítségre szorulnak.

– Volt olyan anyukánk, akinek a férje kórházba került coviddal, és mikor
mentek be hozzá, autóbalesetet szenvedtek. Az egyik gyermeke meghalt, a
másik mozgássérült lett, a férje is elhunyt a betegségben. Ennek az
anyukának nem csak arra volt szüksége, hogy lakhatása legyen, kellett
gyászterapeuta, a mozgássérült fiúnak gyógytornász, és természetesen anyagi
segítség is.
– Nagyon figyelünk arra, hogy a környékbeli, nehezebb sorsú gyerekek is
tudjanak jönni – mondja Szilvi, aki egy kávéval csatlakozik a
beszélgetéshez. – Célunk, hogy középosztálybeli gyerekek is jöjjenek. Olyan
szakkörök vannak – például a musicalszakkör –, amelyek vonzóak azok számára
is, akik nem nehéz sorsból jönnek.

A különböző társadalmi csoportok interkulturálisan, közösen, egymást építve
csökkentik a közöttük lévő különbségekből adódó feszültséget.

Itt megtanulják egymás kultúráját, egymás szavait, egymás reakcióit.
Kialakul valami olyan közös nyelv, mellyel már tudnak együttműködni, együtt
dolgozni. Olyan helyet szeretnénk teremteni, ahol erre nemcsak gyerekeknek,
hanem felnőtteknek is van lehetősége – meséli Szilvi.

Nagyon sokféle problémával kell itt megküzdeniük, a különböző életkorú
gyermekek terelgetése, foglalkoztatása önmagában is kihívás.

– Ez még mindig egy átmeneti állapot, most mérjük fel az igényeket.
Szeptemberben nem is működtünk, de mégis jöttek a gyerekek. Most
elkezdődtek a fejlesztő foglalkozások, ezért próbáljuk felvenni az
iskolákkal a kapcsolatot – mondja Szilvi.
Volt olyan alkalmuk, amin 3 gyerek vett részt, de olyan is, amikor 37. A
gyerekszám attól függ, hogy a felnőttek éppen mit csinálnak. Ha valakinek
például ki kellett költöznie a szállásáról, és nincs hova mennie, annak nem
az lesz az első, hogy a gyereket elhozza tanulni, hanem hogy legyen hol
aludnia. Van, hogy az apuka vidéken kap munkát, ilyenkor megy vele az egész
család. Számukra a változás az állandó, és nekünk ehhez kell
alkalmazkodnunk. A menekültek közül sokan visszatértek már Ukrajnába, mert
elkezdték elfoglalni a házaikat. Muszáj volt visszamenniük, hogy megtartsák
a saját otthonukat. Az ukrán belső migráció egyre komolyabb kihívások elé
állítja az embereket.

Ági arról is beszél, hogy az itt segítő felnőtteket teljes értékű
munkatársként kezelik, ezzel is próbálják visszaadni nekik az
önbecsülésüket.– Ez nem divat a szakmában – mondja –, de mi nagyon
fontosnak tartjuk. Bevonjuk őket a munkába, és mindenben igyekszünk
támogatni őket. Sokszor nem tudjuk, hogyan tovább, mi lesz egy-egy
családunkkal, miből és mit adunk a gyerekeknek, vagy a szülőknek.
Adományokat nem osztunk, de mindig van valami enni- és innivalónk a
foglalkozásokra. Akárhányszor nagyobb gond adódik, olyan érzésem van,
mintha valaki jönne és söpörné előttünk az utat.

– Küzdünk azzal is, hogyan fogadja be egy osztályközösség a mi tanulóinkat
– teszi hozzá Szilvi. – Aki menekült státuszt kapott, arra ugyanazok a
szabályok és feltételek vonatkoznak, mint a magyar állampolgárságú
gyerekekre. Bizonytalan például annak a 14 évesünknek a sorsa, akit az
elsősökhöz kellene ültetni, mert nem tud írni és olvasni, de itt bekerül
egy végletekig feszített oktatási rendszerbe, amelyben a pedagógusok még a
saját diákjaikra sem tudnak elegendő időt fordítani.

Ezeknek az iszonyatosan túlterhelt tanároknak azt kellene a gyerekek felé
sugározni, hogy van értelme az életüknek akkor is, amikor háború van, akkor
is, amikor gyakorlatilag egyáltalán nem biztos, hogy lesz, aki holnap
tanít, amikor klímaválság van, és nem tudjuk, hogy meddig van a világunk –
ezek a gyerekek ebben szocializálódnak, ebben nőnek fel, ezért mindezen
körülmények ellenére át kell tudni adni nekik az üzenetet, hogy ők nagyon
fontosak, és igenis van értelme az életüknek.

Ebben nagy segítség, hogy vannak lelkes önkéntesek, akik jönnek, amikor
csak tudnak.

Hunyár Kenézt osztálytársa hívta a Tanodába, aki maga is itt dolgozik
önkéntesként.

– Mindig is megvolt bennem a vágy, hogy olyan gyerekekkel foglalkozzak,
akiknek szüksége van rám. Akiknek igazán sokat segíthetek csupán azzal,
hogy focizok, fogócskázok, vagy éppen matekozok velük egy húsz percet.
Ezekbe a lurkókba temérdek szeretet szorult, és azt érzem – bármilyen
közhelyesnek is tűnik –, hogy folyamatosan csak kapok, kapok és kapok tőlük
ebből a kifogyhatatlan szeretetből. Ha Dorina megölel, ha Sanyikával
összenevetünk, vagy ha Kristófnak sikerül elmagyaráznom, hogy hogyan adunk
össze írásban, úgy érzem, már megérte aznap felkelnem – meséli örömmel
Kenéz.

Bapcsán Botond ma van itt először. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
tanul, ahol Szilvi oktat – az ő óráin hallott a Tanodàról, és jött, mert
nem szereti az idejét haszontalanul tölteni.

– Szeretek közösségben, csoportban dolgozni. Ha éppen nem volt közösségem,
akkor én hoztam létre egyet, például középiskolában – mondja. – A másokon
való segítést nemes feladatnak tartom, így választottam a Tanodát
“szabadidős tevékenységemnek”. A nagyapám egyszer azt mondta nekem, hogy az
embernek minden vagyonát elvehetik, kisemmizhetik, de ami a fejében van,
amit egyszer megtanult, azt soha senki nem tudja elvenni tőle, vagyis a
tudás az igazi vagyon. Ezért tartom fontosnak, hogy segítsek olyan
embereknek, akik elestek a tanulás lehetőségétől – meséli örömmel.

A hallgatóknak nagyon jó gyakorlati terep a Tanoda, de vannak olyanok is,
akik szintén hátrányos helyzetből startoltak, és most szeretnének valamit
visszaadni abból, amit kaptak. Itt mindenki tanul mindenkitől.

– Mi nem megmutatjuk, hogy milyen társadalom lenne jó, hanem próbálunk úgy
élni, ahogy elképzeljük ezt a társadalmat. Ez a kis közösség pont olyan,
amilyenre vágyunk, szeretnénk, hogy a jövő ilyen legyen, a gyerekeink ebben
éljenek. Párbeszéddel, egymásra figyeléssel, különböző kultúrák, társadalmi
csoportok egymást építve.
Aki támogatni szeretné a Taléta működését, ide kattintva
<https://www.facebook.com/zugligetibeketanoda> tud kapcsolatba lépni velük.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20221103/075375f7/attachment.html>