<div dir="ltr">
<div>

        
        
            <h1>Ahol nem várják, hanem csinálják a csodát – újra megtelt élettel a plébánia</h1>

            

            <div>

                <div><div>Írta:</div> <a href="https://szemlelek.net/author/tibor/" target="_blank">Szőke Tibor</a></div><div><a href="https://szemlelek.net/ahol-nem-varjak-hanem-csinaljak-a-csodat-ujra-megtelt-elettel-a-plebania/" target="_blank">https://szemlelek.net/ahol-nem-varjak-hanem-csinaljak-a-csodat-ujra-megtelt-elettel-a-plebania/</a> </div>                <span>2022.10.26.</span>                                                            </div>
        


    </div>

    

    <div>

    <h3>A Béke Tanoda létrehozói, Moldován Szilvia és Pletser Ági  
hátrányos helyzetű és középosztálybeli, magyar és nem magyar gyerekekkel
 és családjaikkal együtt építenek közösséget.</h3>
<p><a href="https://szemlelek.net/itt-szivesen-latjak-az-ukrajnabol-elmenekult-ciganyokat-is/" target="_blank">Eddig is emberfeletti erőfeszítéseket tettek azért</a>,
 hogy a háború elől ide érkező gyerekeknek magas szintű tudást 
közvetítsenek, de most még szélesebbre tárják a lehetőségek kapuját. 
Michels Antal józsefvárosi plébánossal karöltve a Zugligeti Béke Tanoda 
(ZuBéTa) szeptemberben a Tömő utcai plébániára költözött, és 
Találkozással az Életért Tanoda (Taléta) néven működik tovább – most 
éppen több szakember bevonásával új koncepción dolgoznak. Már nem csak 
az Ukrajnából érkező menekülteknek, hanem a környékbeli szegény családok
 gyermekeinek is tartanak foglalkozásokat.</p>
<p>Csend van a plébánia udvarán, a gyerekek még sehol. Ági és Szilvi egy
 asztalhoz invitálnak, ahol bemutatják az önkénteseket, akik hetente 
akár 3 alkalommal is jönnek, és segítik a munkájukat. Kenéz és Botond 
pedagógusnak tanul, itt van alkalmuk „élesben” gyakorolni. Alig kezdünk 
bele a beszélgetésbe, nagy zsivajjal megérkezik a gyermekcsapat, és 
lerohanják Kenéz bácsit, aki a figyelmüket szakszerűen és rutinosan 
közös játékra tereli.<br>
<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/311305246_2005078196344772_7175647584076027149_n.jpg" alt="" style="margin-right:0px" width="482" height="217">Michels
 Antal atya örömmel meséli, hogy újra megtelt élettel a Tömő utcai 
plébánia, már csak további lelkes adományozókra várnak, meg 
önkéntesekre, akik idejüket és energiájukat szívesen áldozzák a 
rászoruló gyermekek tanítására és foglalkoztatására.</p>
<p>– Nem a klasszikus tanodai modellt követjük – mondja Pletser Ági, aki
 2004 óta dolgozik hátrányos helyzetű gyerekekkel. – Azoknak a 
kompetenciáknak a megerősítésére gyúrunk, melyek elősegítik, hogy a 
menekült gyerekek be tudjanak integrálódni a helyi iskolákba, és fel 
tudják venni a ritmust. Ne felejtsük el, hogy ezek a gyerekek 
halmozottan hátrányos helyzetből jönnek, többszörösen traumatizáltak – 
egészen másként kell őket segítenünk, mint a magyarországi gyerekeket. 
Minél hátrányosabb helyzetű valaki, annál képzettebb szakemberre van 
szüksége – nemcsak pedagógusokra, hanem szociális munkásokra, segítőkre,
 lelkigyakorlat-vezetőre, önkéntesekre.</p>
<blockquote><p>Minél rosszabb helyzetben van egy gyerek, annál jobb kell neki mindenből.</p></blockquote>
<p>De itt nemcsak a gyerekek, hanem a családok is segítségre szorulnak.</p>
<p>– Volt olyan anyukánk, akinek a férje kórházba került coviddal, és 
mikor mentek be hozzá, autóbalesetet szenvedtek. Az egyik gyermeke 
meghalt, a másik mozgássérült lett, a férje is elhunyt a betegségben. 
Ennek az anyukának nem csak arra volt szüksége, hogy lakhatása legyen, 
kellett gyászterapeuta, a mozgássérült fiúnak gyógytornász, és 
természetesen anyagi segítség is.<br>
<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/20221010_1721222-scaled.jpg" alt="" style="margin-right:0px" width="482" height="222">–
 Nagyon figyelünk arra, hogy a környékbeli, nehezebb sorsú gyerekek is 
tudjanak jönni – mondja Szilvi, aki egy kávéval csatlakozik a 
beszélgetéshez. – Célunk, hogy középosztálybeli gyerekek is jöjjenek. 
Olyan szakkörök vannak – például a musicalszakkör –, amelyek vonzóak 
azok számára is, akik nem nehéz sorsból jönnek.</p>
<blockquote><p>A különböző társadalmi csoportok interkulturálisan, 
közösen, egymást építve csökkentik a közöttük lévő különbségekből adódó 
feszültséget.</p></blockquote>
<p>Itt megtanulják egymás kultúráját, egymás szavait, egymás reakcióit. 
Kialakul valami olyan közös nyelv, mellyel már tudnak együttműködni, 
együtt dolgozni. Olyan helyet szeretnénk teremteni, ahol erre nemcsak 
gyerekeknek, hanem felnőtteknek is van lehetősége – meséli Szilvi.</p>
<p>Nagyon sokféle problémával kell itt megküzdeniük, a különböző 
életkorú gyermekek terelgetése, foglalkoztatása önmagában is kihívás.</p>
<p>– Ez még mindig egy átmeneti állapot, most mérjük fel az igényeket. 
Szeptemberben nem is működtünk, de mégis jöttek a gyerekek. Most 
elkezdődtek a fejlesztő foglalkozások, ezért próbáljuk felvenni az 
iskolákkal a kapcsolatot – mondja Szilvi.<br>
<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/20221010_1748182-scaled.jpg" alt="" style="margin-right: 0px;" width="588" height="271">Volt
 olyan alkalmuk, amin 3 gyerek vett részt, de olyan is, amikor 37. A 
gyerekszám attól függ, hogy a felnőttek éppen mit csinálnak. Ha 
valakinek például ki kellett költöznie a szállásáról, és nincs hova 
mennie, annak nem az lesz az első, hogy a gyereket elhozza tanulni, 
hanem hogy legyen hol aludnia. Van, hogy az apuka vidéken kap munkát, 
ilyenkor megy vele az egész család. Számukra a változás az állandó, és 
nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk. A menekültek közül sokan visszatértek
 már Ukrajnába, mert elkezdték elfoglalni a házaikat. Muszáj volt 
visszamenniük, hogy megtartsák a saját otthonukat. Az ukrán belső 
migráció egyre komolyabb kihívások elé állítja az embereket.</p>
<p>Ági arról is beszél, hogy az itt segítő felnőtteket teljes értékű 
munkatársként kezelik, ezzel is próbálják visszaadni nekik az 
önbecsülésüket.<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/20221010_1758422-scaled.jpg" alt="" style="margin-right:0px" width="482" height="252">–
 Ez nem divat a szakmában – mondja –, de mi nagyon fontosnak tartjuk. 
Bevonjuk őket a munkába, és mindenben igyekszünk támogatni őket. Sokszor
 nem tudjuk, hogyan tovább, mi lesz egy-egy családunkkal, miből és mit 
adunk a gyerekeknek, vagy a szülőknek. Adományokat nem osztunk, de 
mindig van valami enni- és innivalónk a foglalkozásokra. Akárhányszor 
nagyobb gond adódik, olyan érzésem van, mintha valaki jönne és söpörné 
előttünk az utat.</p>
<p>– Küzdünk azzal is, hogyan fogadja be egy osztályközösség a mi 
tanulóinkat – teszi hozzá Szilvi. – Aki menekült státuszt kapott, arra 
ugyanazok a szabályok és feltételek vonatkoznak, mint a magyar 
állampolgárságú gyerekekre. Bizonytalan például annak a 14 évesünknek a 
sorsa, akit az elsősökhöz kellene ültetni, mert nem tud írni és olvasni,
 de itt bekerül egy végletekig feszített oktatási rendszerbe, amelyben a
 pedagógusok még a saját diákjaikra sem tudnak elegendő időt fordítani.</p>
<p>Ezeknek az iszonyatosan túlterhelt tanároknak azt kellene a gyerekek 
felé sugározni, hogy van értelme az életüknek akkor is, amikor háború 
van, akkor is, amikor gyakorlatilag egyáltalán nem biztos, hogy lesz, 
aki holnap tanít, amikor klímaválság van, és nem tudjuk, hogy meddig van
 a világunk – ezek a gyerekek ebben szocializálódnak, ebben nőnek fel, 
ezért mindezen körülmények ellenére át kell tudni adni nekik az 
üzenetet, hogy ők nagyon fontosak, és igenis van értelme az életüknek.<br>
<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/20221010_17580602-scaled.jpg" alt="" style="margin-right:0px" width="482" height="189"></p>
<p>Ebben nagy segítség, hogy vannak lelkes önkéntesek, akik jönnek, amikor csak tudnak.</p>
<p>Hunyár Kenézt osztálytársa hívta a Tanodába, aki maga is itt dolgozik önkéntesként.</p>
<p>– Mindig is megvolt bennem a vágy, hogy olyan gyerekekkel 
foglalkozzak, akiknek szüksége van rám. Akiknek igazán sokat segíthetek 
csupán azzal, hogy focizok, fogócskázok, vagy éppen matekozok velük egy 
húsz percet. Ezekbe a lurkókba temérdek szeretet szorult, és azt érzem –
 bármilyen közhelyesnek is tűnik –, hogy folyamatosan csak kapok, kapok 
és kapok tőlük ebből a kifogyhatatlan szeretetből. Ha Dorina megölel, ha
 Sanyikával összenevetünk, vagy ha Kristófnak sikerül elmagyaráznom, 
hogy hogyan adunk össze írásban, úgy érzem, már megérte aznap felkelnem –
 meséli örömmel Kenéz.</p>
<p>Bapcsán Botond ma van itt először. A Pázmány Péter Katolikus 
Egyetemen tanul, ahol Szilvi oktat – az ő óráin hallott a Tanodàról, és 
jött, mert nem szereti az idejét haszontalanul tölteni.</p>
<p>– Szeretek közösségben, csoportban dolgozni. Ha éppen nem volt 
közösségem, akkor én hoztam létre egyet, például középiskolában – 
mondja. – A másokon való segítést nemes feladatnak tartom, így 
választottam a Tanodát “szabadidős tevékenységemnek”. A nagyapám egyszer
 azt mondta nekem, hogy az embernek minden vagyonát elvehetik, 
kisemmizhetik, de ami a fejében van, amit egyszer megtanult, azt soha 
senki nem tudja elvenni tőle, vagyis a tudás az igazi vagyon. Ezért 
tartom fontosnak, hogy segítsek olyan embereknek, akik elestek a tanulás
 lehetőségétől – meséli örömmel.</p>
<p>A hallgatóknak nagyon jó gyakorlati terep a Tanoda, de vannak olyanok
 is, akik szintén hátrányos helyzetből startoltak, és most szeretnének 
valamit visszaadni abból, amit kaptak. Itt mindenki tanul mindenkitől.</p>
<p>– Mi nem megmutatjuk, hogy milyen társadalom lenne jó, hanem 
próbálunk úgy élni, ahogy elképzeljük ezt a társadalmat. Ez a kis 
közösség pont olyan, amilyenre vágyunk, szeretnénk, hogy a jövő ilyen 
legyen, a gyerekeink ebben éljenek. Párbeszéddel, egymásra figyeléssel, 
különböző kultúrák, társadalmi csoportok egymást építve.<img src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2022/10/20221010_1730062-scaled.jpg" alt="" style="margin-right: 0px;" width="644" height="296"><br>
Aki támogatni szeretné a Taléta működését,<a href="https://www.facebook.com/zugligetibeketanoda" target="_blank"> ide kattintva</a> tud kapcsolatba lépni velük.</p></div>

</div>