[Grem] Ferenc pápa beszélgetése gyerekekkel: "Milyen érzés pápának lenni?"

[Emoke Greschik]

 Milyen érzés pápának lenni? – Ferenc pápa beszélgetése gyerekekkel
Ferenc pápa <https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa> – 2022. június 6.,
hétfő | 17:57

https://www.magyarkurir.hu/hirek/milyen-erzes-papanak-lenni-ferenc-papa-beszelgetese-gyerekekkel
17
Az Apostoli Palota San Damaso udvarában a Szentatya június 4-én, szombaton
audiencián fogadta a Treno dei Bambini (Gyermekvonat) mintegy százhatvan
résztvevőjét, amely egy a Cortile dei Gentili (Nem Hívők Udvara) által
indított kezdeményezés.

*Az alábbiakban a pápa gyerekkel folytatott teljes párbeszédének fordítását
közöljük.*

*Kisfiú:* Ferenc pápa, Mattia Mordente vagyok, szeretnék feltenni egy
kérdést. Tudom, sok külföldi országot meglátogattál, főleg szegény
országokat, hogy beszélj az államfőkkel, és imádkozz azokért az
országokért, hogy jobbak legyenek. Szerinted melyik volt az a meglátogatott
ország, amelyik a leginkább javult neked köszönhetően?

*Ferenc pápa: *Mondok egy dolgot: minden országnak megvan a maga
sajátossága. Feltehetjük a kérdést: mi a leggazdagabb sajátossága egy
országnak? Tudod, mi a leggazdagabb sajátossága egy országnak? Az emberek.
Az emberek mindig emberek, bizonyos szempontból egyformák, de minden ember
más, az emberek különböznek egymástól, megvan a maguk gazdagsága, és ami
engem lenyűgöz, az az, amikor látom, hogy a különböző népek mennyire
gazdagok, az adott ország sajátos gazdagságával. Itt is, ez rátok is
vonatkozik:

mindannyiatoknak megvan a maga gazdagsága, saját lelkének gazdagsága. Mert
a szívünk, a lelkünk nem egyforma, nem!

Nincsenek egyforma szívek, egyforma lelkek, mindenkinek megvan a maga
gazdagsága. És ez az országokra is érvényes. Az általam meglátogatott
országokban mindig különös gazdagságot láttam: az egyik ebben gazdag, a
másik pedig másban… Ez a teremtés szépsége. És ezt mindannyiunkban meg kell
látnunk. Ha megtanuljuk szívvel látni az embereket, szívvel nézni, szívvel
érezni őket, szívvel gondolni rájuk, akkor minden emberben megtaláljuk ezt
a gazdagságot, amely különbözik másokétól, mindig gyönyörű és különböző.
Érted?

*Kisfiú:* Igen.

*Ferenc pápa: *Menj csak, nagyon ügyes vagy!

*Kisfiú: *Edgar Murario vagyok, kisfiú, és egy szintén itt jelen lévő
kisfiú ikertestvére. Nincs sok mondanivalóm, csak egy kérdést szeretnék
feltenni: milyen érzés pápának lenni?

*Ferenc pápa:* Bármilyen munkakörbe kerülsz is az életben, a legfontosabb
dolog az, hogy ne szűnj meg önmagad lenni, hogy megőrizd a személyiségedet.
Ha egy ember jelentkezik egy munkahelyre, vagy ha az élet odahelyezi őt, és
ő megváltoztatja a személyiségét, akkor mesterkélt emberré válik, és így
elveszíti önmagát.

Mindig úgy kell érezni a dolgokat, ahogyan jönnek, hitelesen: soha, de soha
nem szabad más színben feltüntetni az érzéseinket.

Hogy érzem magam pápaként? Mint bárki, bárki közületek a saját szakmájában,
munkájában. Mert én is olyan ember vagyok, mint ti, és ha már megkaptam ezt
a munkát, akkor meg kell próbálnom a legalázatosabban és a személyiségemnek
leginkább megfelelően végezni, anélkül, hogy olyan dolgokat próbálnék
tenni, amelyek idegenek tőlem. Például, ha megkérdezem: „Hogy érzed magad,
vagy hogy érzi magát az ikertestvéred?” Akkor te is elmondanád, hogy „én
így érzek”. Fontos, hogy ezt ne veszítsük el. Ha felnősz, és aztán
megbíznak ezzel vagy azzal a munkával, ne felejtsd el, hogy te ez az ember
vagy, és ne veszítsd el ezt az érzést!

Válaszolva a kérdésre: hogyan érzem magam ezzel a hivatallal, ezzel a pápai
szolgálattal? Igyekszem önmagam lenni, nem akarok mesterkélt lenni. Nem
tudom, segít-e ez neked.

*Kisfiú:* Igen, köszönöm!

*Kislány:* Jó napot kívánok, Szentatya! Nicole Maliziának hívnak, és
szeretnék feltenni Önnek egy kérdést. Szeretném tudni: milyen felelősséget
érez Ön mint pápa, vagyis hát a világ legfontosabb embere?

*Ferenc pápa:* A felelősségérzet olyan dolog, amelyet mindannyiunknak
éreznünk kell. Mindannyiunknak megvan a maga személyisége és a saját
felelőssége is. Te most tanulsz, az a feladatod, hogy tanulj mint diák; az
is feladatod, hogy bizonyos dolgokat bevigyél a családba. Ha arra
gondolunk, hogy valamennyiünknek megvan a saját felelőssége, akkor azt
gondoljuk, hogy az életünk nem önmagunkért van, hanem másokért, azért, hogy
másokat szolgáljunk, hogy közel legyünk másokhoz. Most pedig rátérek a
kérdésedre: hogyan érzem magam? Igaz, időnként ez egy kicsit súlyos
felelősség, mert félelmet ébreszt. De igyekszem a legtermészetesebb módon
átérezni, mert ha az Úr ezt kérte tőlem, akkor erőt is fog adni ahhoz, hogy
ne hibázzak, vigyázzak, hogy ne kövessek el hibákat. Szolgálatnak érzem a
felelősségemet, ahogy te is szolgálatnak érzed a tiédet, szolgálat mások
felé, a családod felé, és amikor megházasodsz, a családod felé, mindenki
felé.

Szolgálat: az a felelősség, hogy másokat szolgáljunk, hogy mások
segítségére legyünk; nem mások fölé kerekedni, mint egy parancsoló ember,
nem, nem. Mint egy a többiek közül.

Ha valaki vezetői tisztséget tölt be, akkor azt annak tudatában kell
betöltenie, hogy egy a sok közül. Érted?

*Kislány:* Igen, köszönöm szépen!

*Ferenc pápa:* Én köszönöm neked!

*Kislány:* Jó napot kívánok! Caterina Lastorza vagyok. Szeretném
megkérdezni, hogy nehéz-e pápának lenni?

*Ferenc pápa:* Az életben mindig vannak nehéz időszakok. Minden szakmában,
minden munkában mindig van egy kis nehézség. Az ember fáradozva tanul,
fáradozik azon, hogy ezt vagy azt a munkakört betöltse, ezt vagy azt a
szolgálatot jól végezze… A pápának is megvannak a maga nehézségei, nemde?

Az, hogy meg kell küzdeni a nehézségekkel, az teljesen normális dolog,
minden embernek ez a dolga: mindenki azon iparkodik, hogy hordozza a saját
nehézségeit, hogy emberi, normális módon megküzdjön velük.

De ha engem kérdezel: vajon pápának lenni fárasztóbb-e, mint apának vagy
anyának a munkája? Nem, nem! Isten mindannyiunknak megadja az erőt a
munkánk elvégzéséhez, nincs szó több nehézségről. De ezt becsületesen,
tisztességesen, szorgalmas munkával kell tenni, ahogyan apu és anyu is
végzik apai és anyai feladatukat. Értetted?

*Kislány:* Igen, köszönöm szépen!

*Kisfiú:* Üdv, David Murariónak hívnak, és csak egy dolgot szeretnék
kérdezni: milyen érzés ilyen közel lenni a föld teremtőjéhez, vagyis
Istenhez?

*Ferenc pápa:* Ugye tudod, hogy gyönyörű dolgot kérdeztél?! Az életben
ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy elfelejtjük Istent, és nem vagyunk
közel hozzá. Mondhatná valaki: „Nem, én magam is boldogulok, én megoldom a
dolgokat…” Ó, ez veszélyes út!

Állandóan, naponta egyszer-kétszer emlékeznünk kell arra, hogy az Úr velünk
van, az Úr kísér bennünket, az Úr néz ránk.

Ahhoz, hogy becsületesen és lendületesen haladjunk előre, fontos éreznünk,
hogy az Úr néz bennünket. Az Úr rád is néz, téged is néz, és a testvéredre
is. Az Úr mindannyiunkhoz közel van, és néz bennünket.

Akkor tudunk jól haladni előre, ha érezzük az Úr közelségét.

Az a rossz, amikor nem akarjuk az Urat magunkhoz közel érezni, és inkább
ezt vagy azt akarjuk közel érezni, és eltaszítjuk az Urat magunktól. Nem. A
titok az, hogy érezzük közel magunkhoz az Urat! És ez egész életedben
elkísér!

*Kisfiú:* Rendben, köszönöm! És még valamit szeretnék kérdezni. Amikor
nehézségekkel küszködő, fogyatékkal élő gyerekeket lát, mit érez? Segíti
őket, és tanácsot ad nekik, vagy megy a saját dolgára?

*Ferenc pápa:* Amikor egy emberre nézünk, sosem szabad felsőbbrendűnek
éreznünk magunkat vele szemben. Ha például én rád nézek, és azon
gondolkodom, milyen tanácsot adhatnék neked, az nem jó.

Először is meg kell hallgatnom téged, meg kell hallanom, amit mondasz, és
utána azt kell elmondanom, ami a szívemből jön.

Néztelek a testvérkéd, az ikertestvéred mellett; néztelek, és láttam,
hogyan mozogsz ott, és az jutott eszembe: „Milyen jó, derék ez a fiú.
Milyen tanácsot kellene adnom ennek a jó fiúnak? Légy alázatos, és köszönd
meg Istennek, hogy ilyet erőt és ilyen jó tulajdonságot adott neked.” És
amikor olyan gyerekekre nézek, akiket említettél, akik bizonyos
korlátokkal, fogyatékossággal élnek, azt gondolom, hogy az Úr más dolgokat,
más gyönyörű dolgokat adott nekik. Bevallom, az egyik dolog, ami megérinti
a szívemet, amikor vak emberekkel találkozom, és sokszor megkérdezik tőlem:
„Megnézhetem Önt?” Először nem értettem, de aztán azt mondtam: „Igen”, mire
ők a kezükkel megérintették az arcomat, és így „megnéztek” engem. Mit látok
náluk? Kreativitást: a korlátokkal élő ember mindig megtalálja az erőt,
hogy túllépjen a korlátján, és ez teremtőkészség. A teremtőkészség, a
leleményesség a feladata annak a gyermeknek, aki korlátok közt él. És ezt
meg kell dicsérni. És te, akinek nincsenek korlátaid, te is próbálj kreatív
lenni: ne megszokott módon csináld a dolgokat, ne, próbálj leleményes
lenni, mert a teremtőkészség az, ami Istenhez tesz hasonlóvá bennünket.
Értetted?

*Kisfiú:* Igen, köszönöm!

*Ukrán kisfiú* (fordítják a beszédét): Sacharnak hívnak, Ukrajnából
származom. Nem kérdésem, hanem inkább kérésem van: el tudna jönni
Ukrajnába, hogy megmentse az összes gyermeket, akik most ott szenvednek?

*Ferenc pápa:* [Ukránul üdvözli.] Örülök, hogy itt vagy! Sokat gondolok az
ukrajnai gyerekekre, és ezért küldtem oda néhány bíborost, hogy segítsek
nekik, hogy közel legyek az emberekhez, a gyerekekhez.

Szeretnék Ukrajnába menni, csak meg kell várnom a megfelelő pillanatot,
tudod, mert nem könnyű olyan döntést meghozni, amely az egész világnak
többet árthat, mint használ.

Meg kell keresnem a megfelelő időpontot a látogatásra. A jövő héten fogadom
az ukrán kormány képviselőit, akik azért jönnek, hogy beszéljenek velem,
hogy egy esetleges ottani látogatásomról is beszéljünk. Meglátjuk, mi
történik.

*Kisfiú:* Köszönöm!

*Kisfiú:* Ferenc pápa, két dolgot szeretnék kérdezni tőled: te
szenvedélyesen szereted a futballt, négy testvéred van, édesapád vasutas
volt, édesanyád pedig háziasszony. Még egy dolgot szeretnék kérdezni:
milyen volt az életed? Hogyan éltél? Boldogan?

*Ferenc pápa:* Rendben. Említetted apukámat és anyukámat: apukám dolgozott,
anyukám háziasszony volt, öten vagyunk testvérek. Aztán, amikor gyerekek
voltunk, szüleinkkel együtt mentünk vasárnaponként a stadionba, hogy
megnézzük a meccset, mert nagyon szerettük a focit. Fociztam, de tudod, nem
voltam túl jó benne, és a csapattársaim pata durának, azaz kemény lábnak
hívtak, mert nem tudtam olyan jól focizni. Ezért kértek, hogy legyek én a
kapus, mert ott nem kellett cseleznem, és kapusként többé-kevésbé
boldogultam. Ilyen volt a sporttal való kapcsolatom a családomban. A
testvéreim mind meghaltak, kivéve a legkisebb húgomat, aki még él; én
vagyok a legidősebb, a legfiatalabb még él. Ezek szép családi emlékek.

*Kislány:* Szentatya, imádkozz értem, imádkozz a beteg gyerekekért!

*Ferenc pápa:* Gyönyörű, amit… Hogy hívnak?

*Kislány:* Ludovica.

*Ferenc pápa:* Gyönyörű, amit Ludovica mondott: „Imádkozz értem!” Ezt kell
kérnünk egymástól, hogy imádkozzunk egymásért. Imádság. Mert amikor
imádkozunk valakiért, az olyan, mintha Isten tekintetét feléje vonnánk.

Az imádság Isten tekintetének az odafordítása. Amikor imádkozol, Isten néz
téged. És ez, amit kértél, gyönyörű dolog.

Te is imádkozol másokért, ugye? Te imádkozol értem, és én imádkozni fogok
érted! És az, hogy így imát kérünk egymástól, ez a testvéri, baráti
kapcsolatot hoz létre köztünk: két három ember arra kéri Istent, hogy
nézzen le rájuk. Imádkozni annyi, mint Isten tekintetét egymás felé
fordítani, és ez gyönyörű! Hajrá!

*Fordította: Tőzsér Endre SP*

*Fotó: Vatican Media*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220607/cfb278c2/attachment.html>