[Grem] Interjú Hardi Richárddal a Kongóban gyógyító magyar missziós szemorvossal / Körössy L. k. Lttag készítette az interjút

[Emoke Greschik]

 Kongóba küldött az Úr, és én válaszoltam a hívására – Interjú Hardi
Richárd szemorvossal
Nézőpont <https://www.magyarkurir.hu/nezopont> – 2022. január 23., vasárnap
| 20:04

https://www.magyarkurir.hu/hirek/kongoba-kuldott-az-ur-es-en-valaszoltam-hivasara
6
Hardi Richárd szemorvos, a Nyolc Boldogság Közösség tagja január 10-én a
Sándor-palotában a Magyar Becsület Rend kitüntetést vehette át Áder János
köztársasági elnöktől.

*A kitüntetést „a hazai orvostudomány jó hírnevét a kongói szegények és
rászorulók körében végzett, áldozatos gyógyító munkájával erősítő,
embertársai számára a cselekvő kereszténység szép és követendő példáját
adó, negyedszázados szolgálata elismeréseként” vehette át. Küldetéséről,
szakmai terveiről kérdeztük.*

*– Gratulálunk a kitüntetéshez! Mit jelent Önnek ez az elismerés?*

– Amikor értesítettek arról, hogy felterjesztenének a Magyar Becsület Rend
kitüntetésre, nagyon meglepődtem. Mások számára bizonyára különleges,
egzotikus az afrikai tevékenységem, pedig nem teszek többet, mint
egy becsületes szülő vagy egy munkásember. Engem Kongóba küldött az Úr, és
válaszoltam a hívására, teszem, ami tőlem telik. Huszonöt esztendő hosszú
idő, hálát adok azért, hogy ennyi éven át bírtam a munkát, ami nem volt
mindig könnyű vagy látványos.

*– Kezdjük a missziója elején. Hogyan került Kongóba?*

 – 1994-ben szereztem szakorvosi diplomát szemészetből, akkor már a Nyolc
Boldogság Közösség tagja voltam. Kiderült, hogy a közösségnek van egy
kórháza Kongóban, s ott nagy szükség van szemorvosra. Akkoriban itthon elég
sok volt a szemész, és Afrika egyébként is vonzott; középiskolás koromban a
családunk öt évet töltött Algériában. Persze Közép-Afrika egészen más.
Mindent egybevetve nagy örömmel és várakozással mentem ki 1995-ben
Kabindába, ahol a Nyolc Boldogság Közösség kórházat tart fenn.

*– Hogyan kapcsolódik ehhez a katolikus közösséghez?*

– Örökfogadalmas vagyok, 2014-ben pedig a közösség laikus ágában
köteleződtem el. A tisztaság, az engedelmesség és a szegénység melletti
fogadalmam megmaradt, ugyanakkor civilben dolgozom, nem hordok szerzetesi
ruhát. Úgy gondolom, az orvosi munkámnak ez jobban megfelel, a laikus
szellemiség pedig a közösség eredeti karizmájára is jellemző volt.

*– Rendszeresen jár haza, Magyarországra?*

– Édesanyám nagyon idős már, idén kilencvenhárom éves, ezért az utóbbi
években igyekszem hathavonta hazajönni. A korábbi missziós formula szerint
háromévente egyszer jártam haza, de amióta a kongói életemben a szemészet
egyre dominánsabb helyet foglal el, ez nem tartható. Gyorsan fejlődik a
szakma, és az újdonságokat nem lehet Kongóban élve elsajátítani. Másrészt a
tevékenységünkhöz támogatókat csak személyes kontaktusokon keresztül lehet
szerezni. Évente egyszer hazajönni nem luxus.

*– Tehát hazajár továbbképezni magát?*

– Igen, ugyanakkor Belgiumban is sok orvos barátom van, a sebészet
újdonságainak egy részét ott lesem el a kollégáktól. Emellett pénzt
gyűjtök, „kéregetek” a kongói missziónkhoz. Sikerült is mindkét országból
jelentős segítséget kapnunk az ottani munkánkhoz.

*– Talált rendszeres támogatót is?*

 – Az utóbbi öt évben már igen. A korábbi időszak gyakorlata, az
ajándékokon, felajánlásokon alapuló tevékenység már nem volt fenntartható.
Belgiumban találtam szponzort, egy 2010-ben létrejött szervezettel
kialakult az együttműködésünk. Éves periódusokra kötünk szerződést, s ebben
elkötelezzük magunkat arra, hogy az ő felfogásuk szerint végezzük a
gyógyítást, strukturáljuk a munkát. Az elveik pedig éppen egybevágnak a mi
terveinkkel: alacsony árakat szabunk meg, minél több szegényt és rászorulót
szeretnénk felkarolni, vizsgálni, operálni. Azt kérték tőlünk – nagyon
helyesen –, hogy jogi szempontból is szervezzük meg a tevékenységünket.
Létre is hoztunk egy kongói bejegyzésű nonprofit szervezetet. Azelőtt
minden az én nevemhez kötődött, azt csináltuk, amit jónak láttam. Most
hivatalossá vált minden, aki szeretne adakozni, már megteheti a nonprofit
szervezeten keresztül.

*– Ma már szemészeti központ működik az irányítása alatt.*

– Pontosítanék. A Mbuji-Mayiban lévő kórházunk igazgatását három évvel
ezelőtt átadtam egy fiatal afrikai orvosnak, jómagam jelenleg a szakmai
képzésért vagyok felelős. Ennek a centrumnak a kialakításához a magyar
kormánytól kaptunk nagy támogatást. Már a belgákkal való kapcsolat előtt
létrehoztunk egy magyarországi bejegyzésű alapítványt, és ezen keresztül
próbáltuk megismertetni az itthoniakkal a kongói helyzetet.

*– Milyenek a mostani körülmények Kongóban orvosi szempontból?*

– Botrányosak. Nincs elegendő orvos, nincsenek megfelelő intézmények. A ma
már könnyen gyógyítható szürkehályog is rengeteg ember esetében kezeletlen
marad, és vaksághoz vezet. A hazai alapítványon keresztül próbáltuk mindezt
tudatosítani, így egyre ismertebbé vált a munkánk. A tevékenységünk híre
végül eljutott a magyar kormányhoz is. Már korábban megszületett bennünk a
vágy, hogy saját klinikánk legyen. Pályázatot nyújtottunk be, ami egy
műtőblokk megépítéséről szólt. A Hungary Helps programtól érkezett nagy
összegű támogatás erre. A pénzből jutott építkezésre és műszerfejlesztésre,
valamint a központunktól távolabb lévő misszióink támogatására is.

*– A távoli missziókban hogyan képes ellátni a bonyolultabb eseteket?*

– Hordozható műszereink is vannak, s ami a legfontosabb, előre felmérjük a
várható helyzetet. Közkórházakba megyünk. A szolgáltatásunk nem drága, de
nem is ingyenes, és a bevétel egy része az adott kórháznál marad. Ezzel is
segítjük a helyi egészségügyet. Egy ilyen misszió sok szervezéssel jár. Fel
kell mérnünk az adott kórház állapotát, például az elektromos rendszerét,
hogy mit bír, milyen kábelek vannak a falban, az 1920-as években helyezték
oda azokat vagy később. Ilyesmire is gondolnunk kell. Hosszabbítót,
elosztókat viszünk magunkkal az útra, nehogy ott találjuk magunkat egy
olyan helyzetben, hogy képtelenek vagyunk ellátni a glaukómás vagy
szürkehályogos beteget.

*– Hány emberrel dolgozik?*

– Mbuji-Mayiban, a klinikánkon negyvenfős a stáb. Amikor misszióba megyünk,
legalább heten vagyunk, három orvos, három szakápoló és egy optikus, aki a
gyógyszerellátásról, szemüvegkészítésről gondoskodik.

*– Sok a szembetegségben szenvedő ember Kongóban?*

– A szakorvosi ellátás gyenge, a nyolcvan-százmilliós országban százöt
diplomás szemész dolgozik. Többségük a nagyvárosban él, a belső vidékek
teljesen ellátatlanok. Európában egymillió lakosra nyolc-tízezer
szürkehályogműtét jut évente, a százmillió lakosú Kongóban tavaly nyolcezer
szürkehályogműtétet végeztünk. Ez katasztrofális. Rengetegen maradnak
ellátatlanul. Igaz, Kongó lakossága fiatalabb az európainál, ugyanakkor az
is tény, hogy az általunk operáltak nagy százalékánál rendkívül
előrehaladott, bilaterális, elszürkült hályoggal volt dolgunk. Ezt a
betegséget Európában jóval korábbi fázisában kezelik.

*– Naponta hány műtétet végez?*

– A szürkehályogműtét nem túl időigényes; ha nincs komplikáció, és a beteg
jól elő van készítve, akkor öt-tíz perc. Egy jól bejáratott teammel egy óra
alatt öt-hat műtétet tudok elvégezni, így egy napon huszonöt beteget is
kezelhetünk.

*– Az elvégzendő feladat ugyanakkor beláthatatlanul soknak látszik…*

– Tesszük, amit tehetünk, elvégezzük a feladatunkat, annyit, amennyit csak
bírunk.

*– Melyek a szakmai tervei?*

– Mbuji-Mayiban van a központunk, s a terveink szerint további három
megyényi embert próbálnánk ellátni újabb központok létesítésével. Ez
összesen hét-nyolc millió embert jelentene, a legtávolabbi missziónk
hat-nyolcszáz kilométerre van. Ehhez minél több orvosra, ápolóra lenne
szükségünk. Most van elég műszerünk, szeretnénk megismertetni velük a
modern technikát. Ez az öt-tízéves célunk. Csodálatos a műtőnk, lehet
dolgozni. A magyar segítséggel értékes éveket nyertünk, mert már nem kell
foglalkoznunk az építkezéssel és a műszerbeszerzéssel sem. Másrészt már nem
egyedül gondolkodom a jövőn, hanem egy kis csapattal, afrikai emberekkel.

*– Ők is kapcsolódnak a Nyolc Boldogság Közösséghez?*

– Nem, de a munkatársaim hívő emberek. Reggelente imával kezdjük a napot.
Nagy ajándék, hogy mindig pontosan érkeznek, fél nyolcra, pedig itt,
Afrikában akár az egyórás késés sem számít jelentősnek. Egyébként a Nyolc
Boldogság Közösségünk szeretne egy kis női közösséget alapítani itt a
klinikánk mellett.

*– Mi jelent az Ön számára lelki feltöltődést, kikapcsolódást?*

– Jó kérdés. Vigyázni kell, hogy a misszió ne egye meg az embert. A
vasárnapjaim szabadok, és az utóbbi években általában szabadabban mozgok,
hiszen vannak szakképzett kollégáim. A közösségből egy afrikai testvérrel
élünk itt, mindennap imádkozzuk a laudest. Kabindából (ahol a Nyolc
Boldogság Közösség tartja fenn a kórházat* – a szerk*.) hetente jönnek
közösségi tagok, s olyankor együtt imádkozunk.

*– Milyen a jelenlegi társadalmi-politikai helyzet Kongóban? Kedvez a
munkájuknak?*

– Most béke van, és a vezetés törekszik arra, hogy rend legyen, ami a
fejlődés alapja. Három éve új elnököt választottak, a következő
választásokig még két év van hátra.

Az állami egészségügyi szervezetekkel jó viszonyt tartunk fenn. Anyagi
juttatást nem kapunk, ugyanakkor szigorúan ellenőriznek bennünket. Fontos a
velük való kapcsolat, mert az egyre jobban szerveződő kongói egészségügyi
programba beilleszthetővé válhat a mi tevékenységünk is. Az biztos, hogy
látják az eredményeinket. Az említett tavalyi nyolcezer szürkehályogműtét
tizenöt százalékát mi végeztük el. Nagyon sokat dolgozunk, a múlt évben
harmincötezer beteget láttunk el.

*– Gondolom, szegény emberek tömegeiről van szó.*

– Nálunk hetven dollár egy szürkehályogműtét, a misszióban ezt le kell
vinni húszra, vagy még annál is lejjebb. Ha valaki azt mondja, nincs
semmim, de hozok egy tyúkot, akkor azt kell elfogadnunk.

*– Rengeteg embert látnak el. Tudományos munkára, megfigyelésekre van
lehetősége?*

– Statisztikát természetesen vezetek, ugyanakkor a kutatáshoz idő és pénz
kellene. Szeretnék bizonyos irányban kutatni, de időhiány miatt ez most
leállt. Hat-hét évvel ezelőtt különleges parazitákat találtam a szemben,
ebben az irányban kutattam. Egy olyan betegségre bukkantunk rá, amit
korábban már ismertek, de azután elfeledkeztek róla. Kongóban
előszeretettel fogyasztanak az emberek kígyót, a termetes állatok húsa
csemegének számít. Ezek a kígyók azonban erősen parazitált állapotúak, s az
élősködők az embert is képesek megfertőzni, ami a szemre is hatással van.
Egy időben sok cikket írtam erről. Most azonban más feladatok várnak rám.
Szeretnénk kiépíteni Kongóban az említett kórházi hálózatot.

*Szerző: Körössy László*

*Fotó: Merényi Zita*

*Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20220124/c7dbb043/attachment.html>